Péntek, szeptember 8.

Jó kis péntek este lehet a tévé előtt, legalábbis, szerintem tök jó filmeket találtam mára. Kezdetnek mondjuk, Az utolsó dobás (Paramount Channel, 21.00), ami egy jó erős közepes thriller, amiben egy velejéig korrupt, szerencsejáték- és sportfogadás-függő zsarunak (Nicolas Cage)  kellene egyszer csupán a “fizetéséért” tennie a dolgát: egy profiboksz-gálán merénylet áldozata lesz a védelmi miniszter és tudható, hogy a merénylő még a stadionban van. Brian De Palma írta és rendezte ezt a filmet, ami azért jelent valamit.

Hogy aztán Ki nevet a végén (Story4, 21.00), az egy másik dolog. A pukihumor koronázatlan királyának, Adam Sandlernek normális emberek számára is nézhető filmjei közé tartozik ez a mozi, melyben Sandler egy halálosan beteg standup-komikust alakít, aki élete utolsó óráiban próbálja ki, milyen érzés önzetlennek, jónak lenni…

Aztán, itt van a jó öreg Sanyi bácsi is. A Monori. Bereményi Géza Eldorádója (m5, 21.10), ha Amerikában készült volna, minden bizonnyal szekérderéknyi Oscar-díjat nyert volna, Eperjest, Andorait pedig együtt emlegetnénk Robert De Niróval és Al Pacinóval. Ehelyett azonban a film itt történt, Magyarországon. Monori, vagy akárki, aki lehetne akár Monori Sanyi bácsi is, a Teleki téren piacozott, éppen olyan fazonok között, mint az itt látható kis és nagy Gombacsik, a falábú, sánta, de utolsó vérig hűséges Berci (milyen szép jelenet, ahogyan elszavalja Bizet Gyöngyhalászából Nadir románcát, majd később, ahogy meghal) és a többiek. A túlélés, a minden áron való túlélés földhöz ragadt hősi eposza ez a film, mely úgy csúszik át a huszadik század történelmének útvesztőin, mint azok a híres pesti vagányok a razziázó rendőrök gyűrűjén. Keserű, mélyen cinikus kispolgári életbölcsességek ma is élő, ma is aktuális tárháza ez a nagyszerű film.

Varázslatos film lesz A mágus (Filmcafe, 21.50). A nem kevés hazai (értsd: Osztrák-Magyar Monarchia-beli) vonatkozásokat is felvillantó történetben Edward Norton alakít egy delejes képességű illuzionistát, aki valahogyan (mondjuk, meglehetősen romantikusan) bezavar egy főrangú pár kapcsolatába. A film nem történelmi, nem életrajzi film, de a figurákban könnyen ráismerhetünk a Szabó István által is megfilmesített Hanussenre, de akár Harry Houdini alakjára, valamint Vetsera Mária és Rudolf koronaherceg románcára is. (Bővebben)

Argentína nagyon messze van, és egyáltalán, hajlamosak vagyunk az egész latin-amerikai kontinenst elintézni valami üresfejű, csípőt himbáló, egyszerű léhaságnak, holott egy csomó világhírű művész jött onnan, Garcia Marqueztől Boris Vallejóig, Jobimtól Astor Piazzoláig. Argentína nagyon messze van, de ha jobban belegondolok, én még rossz filmet nem is nagyon láttam, ami onnan jött – és most nem a végtelen szappanoperákra gondolok, hanem például a Kínai, elvitelre, a Szemekbe zárt titkok, az Aura, vagy a Bonbon, a kutya című filmekre… Ebbe a sorba tartozik az Eszeveszett mesék (Duna, 22.15) is, Damián Szifron filmje, mely egyrészt Argentína Oscar-nevezettje és jelölésevolt 2015-ben, másrészt pedig minden idők legnagyobb hazai (tehát argentin) kasszasikere, pedig nem is “normális” film ez, hanem csak amolyan szkeccsfilm, vagy filmszkeccs, nevezzük, ahogy tetszik. Én akkor azt mondom, hogy filmnovella-füzér, melynek darabjai egyenként is nagyon ütnek (lásd a képen), így összefűzve viszont egyenesen marnak. (Bővebben)