Remek régi filmeket nézhet az, aki hozzám hasonlóan szeret régi, de legalábbis másodlagos frissességű filmeket nézni, sőt, újranézni. Brian De Palma 2006-os filmjét, a Fekete Dáliát (Filmcafe, 20.00) több fesztiválon jelölték fődíjra, míg a film operatőrét, Zsigmond Vilmost Oscar-díjra is. A történet egy 1946-ban elkövetett bűnügy fiktív felgombolyítása, két, címeres rendőrré előlépett bokszoló (Aaron Eckhartés Josh Hartnett) által. Sok minden történik a filmben, brutális csonkolásos gyilkosság, bankrablás, leszámolás, korrupció, rivalizálás, szerelem, féltékenység és bosszú. A rettentően szövevényes eset elmesélésére De Palma kézenfekvő, korban is stimmelő, ráadásul a szívének is kedves stílust választott: a film noirt. (Bővebben)
Az 1991-ben bemutatott Oscar (Film+, 20.50) viszont akár Coppola méltán híres Keresztapájának is lehetne a paródiája (nem az amúgy), az ezúttal izomból komédiázó Sylvester Stallonéval, Ornella Mutival (lásd a képen) és még egy csomó híres színésszel… Ha képben vagyunk a maffiafilmek kliséiben, jellemző fordulataiban, az ismert sztereotípiákban, akkor akár még jól is szórakozhatunk ezen a helyenként igen vaskos bohózaton.
Michael Chrichton könyvéből 1993-ban készült ez a következő, remek kis oldszkúl akció-krimi-thriller. A Gyilkos nap (Viasat6, 21.00) ezúttal nem a mikrobiológia, vagy a sejtgenetika tudományos-fantasztikus mélységeibe, hanem az amerikaitól gyökeresen eltérő Japán kifinomult és a beavatatlanok számára életveszélyes hagyományaiba vezeti el a nézőt. Sir Sean Connery egy nyugdíjas nyomozó, aki hobbiszinten igen otthon van a japán kultúrában és ezért kéri fel fiatal, faragatlan ifjú kollégája (Wesley Snipes), hogy segítségére legyen a japán yakuzák zaibatsuk világába kanyarodó ügy megoldásában.
Az 50 évesen is dögös Sophie Marceau egyedül neveli két apától származó három gyermekét, ám A boldogság sosem jár egyedül (Duna, 21.05) és belép a képbe az igazi Ő, aki viszont léha, bohém, iszik, nőzik és éjszakánként egy jazzklubban zongorázik. Nem lesz azonban semmi dráma, csupán egy habkönnyűnél is könnyedebb romkom, tegnapelőttről, vagyis 2012-ből: (Bővebben)
Jákosimáttyás, elvtáspajtás, jákosimáttyás, elvtáspajtás! – 1956 októberében, novemberében furcsán hangzott ez a rigmus, főleg selypítve, gyerekszájból. Az apa csitítja is riadtan óbégató csemetéjét… Ilyen jelentekből áll össze Gárdos Péter szomorú, de valahol mégis igen szórakoztató Szamárköhögés (m3, 21.30) című 1987-ben bemutatott filmje, mely egy pesti család, valamint szomszédainak életén keresztül mutatja be azokat a napokat – a magyar filmművészetben talán legpontosabban, leghitelesebben. Legendás színészek, mint Garas, Törőcsik, és még sokan mások.
Bár alapvetően utálom a repülőgép-katasztrófás filmeket, Paul Greengrass 2006-os A United 93-as (Story4, 22.15) járat történetét feldolgozó filmjét mégis elég érdekesnek találom ahhoz, hogy ajánljam. Arról a repülőről van szó, amit nem sikerült “célba juttatni” 2001 szeptember 11-én. Greengrass az utasok rokonaival való interjúk, a légi irányítás és a biztonsági szolgálatok ügyeletben lévő tagjainak visszaemlékezései és más dokumentumok alapján rekonstruálja a United 93-as járat utolsó repülését – az eredmény igen hitelesnek tűnik, amellett, hogy mint film, megdöbbentő és torokszorító.
A Szökevényvonat (Duna, 23.00) Andrej Koncsalovszkij 1985-ös amerikai filmje, melyben két rab (Jon Voight és Eric Roberts) szökik meg a szuperbiztosnak hitt alaszkai börtönből. Egy tehervonatra sikerül felkapaszkodniuk, azonban a börtön zsarnok parancsnoka egy buldog szívósságával követi nyomaikat. Jó kis régimódi, menekülős akciófilm, iskolapéldája annak, hogy lehetsz a hazádban ünnepelt sztár, Amerikában mindent az alapokról kell újrakezdened. Koncsalovszkij lazán veszi az első leckét, bár igazán jelentős karriert később már -jó néhány érdekes, de mégis feledésbe merült filmje ellenére- nem tudott futni Hollywoodban.