Kedd, szeptember 12.

A futball iránt érdeklődő nézők tájékoztatására írom, hogy ma este, a megszokott csatornák mellett a Film Mánia is beszáll (20.30-tól) a Bajnokok Ligája-meccsekközvetítésébe, viszont hogy milyen meccsel, azt nem sikerült kiderítenem. De végül is, mindegy, magyar csapat nincs már versenyben… A meccs közben lezajló Cape Fear – A Rettegés foka (Paramount Channel, 21.00) nem feltétlenül a legjobb, de messze nem is a legrosszabb darabja a legendás Martin Scorsese-nek. Robert de Niro élete egyik legvérfagyasztóbb alakítását nyújtja a filmben, hasonlóképpen Juliette Lewishoz – jelölték is mindkettejüket egy-egy Oscarra. Játékuk erejét jelzi, hogy mellettük a szintén remek Nick Nolte és Jessica Lange csupán másodhegedűs tud lenni ebben az éles, szúrós és karcos kamara-thrillerben. Nolte egy jóravaló családapa, amúgy ügyvéd, aki hajótúrára indul családjával. Nem tudja, hogy kiszabadult a börtönből egy 12 évvel ezelőtti ügyének főszereplője, a pszichopata gyilkos, aki történetesen nem volt megelégedve az ügyvéd szolgálataival…

Angelina Jolie ugyanekkor egy ún. profilkészítőt játszik az Életeken át (Mozi+, 21.00) című trhillerben, aki egy adott bűntény elkövetőjének személyiségét próbálja előzetesen lemodellezni, a bűntény helyszínén talált nyomok és egyéb körülmények alapján. Láthatunk több efféle tematikára épülő krimisorozatot is nemrégiben (Mentalista, Gyilkos elmék, stb.). Jolie mellett olyan arcok tűnnek fel, mint Kiefer Sutherland, Ethan Hawke, Tchéky Karyo, az isteni Gena Rowlands, illetve, akin anno Betty Blue is átgázolt: Jean-Hugues Anglade.

Megnézhetjük azonban A háború császárát (Filmcafe, 21.00) is újra. A Shiro Okamoto könyvéből íródott történet minden bizonnyal eléggé hitelesen mutatja be Hirohito császár II. világháború végnapjaiban, illetve Japán újjáépítésében játszott szerepét, a hódító/felszabadító kettős szerepében tetszelgő MacArthur tábornokkal (Tommy Lee Jones) folytatott kiegyezését, különös tekintettel a merev japán hagyományok és etikett dinamikus szembeállítására az amerikai győzők szabados (japán szempontból barbár) arroganciájával. Ez azonban nagyjából annyira érdekes sztori, mint egy dokumentumfilm valamelyik történelmi “okoscsatornán”, de mozifilmnek, drámai alkotásnak talán kissé unalmasnak tűnik. A film alkotói (Shiro könyve alapján, Peter Webber rendező vezérletével) ezért ezt a kultúr- és politikatörténeti (film)esszét egy furcsa, fordított Pillangókisasszony-sztorival ütötték fel. (Bővebben)

Az én szerelmem szép. Elintézhetjük ennyivel is, de valljuk meg, ebben azért nincs túl sok fantázia, és igazán a lényeget sem takarja. Az én szerelmem szép, türelmes, gyengéd, sudár termetű, játékos kedvű, vidám, sokszor heves lángra lobbant, néha lágyan, parázslón melegít, máskor vadul tép, szaggat és megsemmisít – na, ez már közelít, de mégsem korrekt. Héjanász az avaron, ha Ady Endrék vagyunk. De nem vagyunk. Az én Szerelmem (Duna, 23.10), főszerepben Emmanuelle Bercot-val és Vincent Cassellel (lásd a képen) valahol közelít ahhoz, amit a nagy költők olyan zseniálisan tudtak egyetlen versbe sűríteni. Természetéből és keletkezésének körülményeiből fakadóan azonban ez a történet nem általánosíthat, ám mégis képes megfogalmazni néhány fontos jellemzőjét a szerelemnek. (Bővebben)