Egy makulátlan elme örök ragyogásában (Paramount Channel, 19.40) kezdhetjük a mai estét, ha azt a tévé előtt töltjük. Alapvetően egy édes, cukros, ám imádni való szerelmesfilm lenne ez a kis mozi, ha nem a lineáris történetmesélést sátáni gonoszságnak tartó Charlie Kaufman írta volna, nem a fura filmek világbajnokságáért eséllyel küzdő Michael Gondry rendezte volna és nem a gumiarcú Jim Carrey játszaná a főszerepet, úgy, hogy ráadásul szerepe szerint még komolynak is kell lennie… (Bővebben)
Igazi, klasszikus western az Aki lelőtte Liberty Valance-t (m3, 19.55), Hollywood és a műfaj (h)őskorából, amit John Ford, a westernfilmek nagy öregje rendezett 1962-ben. Két tökös fickó (James Stewart és John Wayne) rendet tesznek a vadnyugati porfészekben és lásd a címet.
Jack Nicholson ezúttal egy betegesen mániákus, embergyűlölő és zsigerileg kekec irodalmárként lesz szerelmes Helen Huntba, a bájos pincérnőbe. Egy Oscart kapott érte, de egy jutott Jacknek is. Lesz ez még így se! (AMC, 20.00)
Picit később -a Bernard Schlink regényéből készült- A felolvasó (Filmcafe, 21.00) már egy jóval komolyabb darab. Sokszor láthattuk már, olvashattuk is; remélem más is, viszont érdemes lehet repetázni is belőle. Kate Winslet például nem véletlenül kapta meg az itt nyújtott alakítására az Oscart, a BAFTÁt, az Európa Filmakadémia-díjat, valamint a Golden Globe legjobb női mellékszereplőért járó fityfenéjét. (Bővebben)
Ezzel szemben, a Hat nap, hét éjszaka (Prime, 21.00) ismét egy habkönnyű, maxicuki semmiség, mégha nem is akárhol játszódik, mint egy déltengeri szigeten, ahol az élet -állítólag- valóban szép. Harrison Ford, a hiperlaza bérpilóta kényszerleszáll ebben a paradicsomban, Anne Heche társaságában, aki felbérelte őt s gépét, és kezdetben ezért nagyon mérges… Kaland! Romantika! Fehér homok! Pálmafák!
Jackie Chan viszont ma már akár arra is kész, hogy komoly filmhez adja nevét, arcát és pénzét… Az általa rendezett és főszerepelt 1911 (Film Mánia, 21.00) című történelmi dráma (!) Kína polgári forradalmának történetét meséli el látványosan és izgalmasan, melynek során a nép Szun Jat-szen vezetésével végett vetett a császárság korának.
Két nyomorúságos körülmények között élő lúzer, a belga származású Eddy (Benoit Poelvoerde) és az algériai Osman (Roschdy Zem) a várható tetemes váltságdíj reményében kihantolja és ellopja az épp akkoriban elhunyt filmlegenda, Charlie Chaplin holttestét rejtő koporsót. A meghökkentő, bizarr sztori a valóság szüleménye: 1978 március 2-án valóban kiásta és elrabolta két balfék Chaplin koporsóját, minden úgy történt, ahogyan ezt A hírnév ára (m2, 21.10) című filmben is látni fogjuk. (Bővebben)
A Kvartett – A nagy négyes (m5, 21.15) színdarab eredetijét nálunk egy kiváló színész, Gálffi László rendezte meg a Belvárosi Színházban. A darab filmváltozata szintén egy színész, bizonyos Dustin Hoffman munkája, akinek 76 évesen ez a bemutatkozása ebben a szerepben. Mármint a rendezésben. Dustin bácsi azért olyan nagyot nem kockáztatott, ugyanis elég nehéz elrontani ezt a történetet. Egy csodálatos környezetben fekvő, decens vidéki abbey-ben játszódik a történet, egy nyugdíjas operaénekeseknek és zenészeknek fenntartott otthonban. Szereplői túlnyomórészt, értelemszerűen idős művészek, akiknek szerepeiben idős, tapasztalt színészek (pl. Maggie Smith, akit a Downton Abbey vicces, pikírt modorú matrónájaként imádtunk mostanában) brillírozhatnak, gyakorlatilag kedvük szerint. Közeledik az otthon nagy eseménye, Verdi születésnapja, amikor a lakók szokásosan házikoncertet adnak… (Bővebben)
A filmrendezéssel is próbálkozó Robert De Niro második rendezése a CIA megalakulásáról szól. Nem egy kifejezetten sietős mozi, azonban a politikatörténet iránt érdeklődőknek mégis ajánlott Az ügynökség (Duna, 21.35). Nem igazán jó, de mégis kifejezetten érdekes film, igen erős szereposztással (a képen Angelina Jolie és Matt Damon).
Az utca tiszta mocsok, Travis Bickle pedig nekifog, hogy feltakarítson. Martin Scorsese és (az itt színészként remekelő) Robert de Niro megkerülhetetlen, filmtörténeti jelentőségű Taxisofőrje (AMC, 22.30) örök darab.
Van még éjszakára A remény rabjai (Prime, 23.10) is, ami még mindig minden idők legjobb filmje, legalábbis az imdb olvasóinak jelen pillanatban 1 855 151 darab (és folyamatosan növekvő számú) szavazata alapján. Frank Darabont rendezése Stephen King könyvéből, Morgan Freeman és Tim Robbins főszereplésével. (Bővebben)
Kedves Efes!
Tessék elolvasni pontosan, amit írtam: “Nem is az a baj, hogy nem értik, hanem, hogy félreértik ilyenkor sokan.” Vagyis nem én, hanem mások! Én értem. Miért olyan baj az, ha a szép magyar stílust számon kérjük?
Egyébként miért van az, hogyha valakinek szakmai kritikát mondunk, akkor egyből megsértődik? Szakmai érvekre tessék szakmai válaszokat adni. Ez pl.: “Nincs alapod igényességről beszélni, ugyanis neked (vagy nektek) a szövegértéssel, illetve a logikus gondolkodással is alapvető gondjaid vannak.” No, erre mondom, hogy nem szakmai érv, hanem érzelmi jellegű. Én egyszerűen csak azért mondom ezt, és értek egyet másokkal, mert ne felejtsük el, hogy középiskolában nyelvtanból is tanultuk: a magyar nyelv szabályai szerint világosan és érthető módon fogalmazzunk.
Tehát én a következő mondanám: Kedves Cikkíró! Ha kritikát kap, az általában jobbító szándékú, és ne bántásként vegye fel. Ha én ilyet kapok, azt meg szoktam köszönni. Hiszen minden kritika az ember épülésére szolgál. Persze tévedhet a kritikus is, ilyenkor azonban szakmai (!) érveket érdemes felhozni, amik arra szolgálhatnak, hogy a kritikust meggyőzzék. Így alakulhat ki értelmes vita. Manapság ezt már sokan elfelejtik, s ennek okai között lehet az utóbbi évek, évtizedek kulturális hanyatlása, s ez igaz a politikai kultúrára is. A káromkodás pedig végképp nem megoldás semmire se. Köszönöm!
Nincs alapod igényességről beszélni, ugyanis neked (vagy nektek) a szövegértéssel, illetve a logikus gondolkodással is alapvető gondjaid vannak. Tagadhatatlan, ez az idézett mondat némiképp bonyolultabb egyes ma fungáló pártvezetők mondatainál, feltéve, ha azok az igényesség mércéi felétek (és nem Esterházy kisregény-méretű, illetve Eötvös József barokkosan tirádás körmondatai – amihez az én tákolmányaim természetesen soha fel nem érthetnek). Azonban egy tévéajánló blog célja nem is ez lenne, ám azt elvárom, hogy aki olvas engem, az próbáljon meg gondolkodni is, ellenkező esetben az én blogom nem neki, nem hozzá szól. Az idézett mondat “megfejtése” a következő: A film szereplői idős, nyugdíjas (eh, már megint ez a jelzőhalmozás…) operaénekesek. Ezeket az operaénekeseket értelemszerűen, olyan idős (stb.) színészek alakítják, akiknek ez kitűnő lehetőség arra, hogy mintegy jutalomjátékként, még egyszer megcsillogtassák tehetségüket. EZT NEM ÉRTED? Komolyan mondom, káromkodni fogok… Maggie Smith megvan? Downton Abbey megvan? A filmet láttad? (Szerintem nem, mert akkor fognád az adást…)
Nem is az a baj, hogy nem értik, hanem, hogy félreértik ilyenkor sokan.
Nézzétek ezt a mondatot: “Szereplői túlnyomórészt, értelemszerűen idős művészek, akiknek szerepeiben idős, tapasztalt színészek (pl. Maggie Smith, akit a Downton Abbey vicces, pikírt modorú matrónájaként imádtunk mostanában) brillírozhatnak, gyakorlatilag kedvük szerint.” Tehát a szereplők idős művészek, akiknek szerepeiben idős színészek vannak. Tehát a szereplők szerepeiben vannak. Nagyszerű. Na, erre értettük, hogy ez aztán az igényesség.
Mindamellett, aki egy ilyen egyszerű összetett mondatot nem képes megérteni, annak értelemszerűen az a film nem való. 😀
Én úgy tudom, hogy a magyar nyelvtan nem tiltja a többszörösen összetett mondatokat, továbbá azt sem, hogy egynél több jelzőt használjunk. Tényleg nem értem, mi a bajotok? Hideg volt a vacsora, vagy kikapott a fradika? Vagy mi? FRONT VAN?
Még egyet elírtam, bocsánat: mondatot
Bocsánat, egy mondatok én is elírtam. Tehát: Ez végképp nem (!) szépírási verseny.
Egyetértek Fehér Barnával, és nem értek egyet Darvas Lászlóval. Nem árt ugyanis a magyar nyelv szabályai szerint fogalmazni, már csak azért is, hogy megértsék mások. A fogalmazás módjait ugyanis nem véletlenül találták ki. A szépírás, már elnézést, az írás külalakjára vonatkozik, tehát ez végképp szépírási verseny. Miért, csak versenyen kell a magyar nyelv szabályai szerint fogalmaznunk? Ne, már. Azért legyünk már igényesek. Úgyis már nagyon lemegy a színvonal.
EZ nem szépírási verseny… jelzések, gondolatok, irányok…figyelem felkeltése… annak pedig kiválóan megfelel…-> REKLÁM!!! -emlékszel? -MÜSZI… és a funkcióját betöltötte..
Írj jobbat, ennyit tehetsz. 🙂
Borzalmas mondatszerkezetek, felesleges jelzőhalmozások: a szerző csináljon mást, mert magyarul nem tud!
“betegesen mániákus, embergyűlölő és zsigerileg kekec…
például nem véletlenül kapta meg…
Szereplői túlnyomórészt, értelemszerűen idős művészek, akiknek szerepeiben idős, tapasztalt színészek…”
Nem igazán jó, de mégis kifejezetten érdekes film…”
Hányinger.