Nem igazán világos előttem, hogy mi volt a célja S. Craig Zahlernek ezzel a Csontok és skalpok (HBO, 20.00) című filmmel, az HBO ma esti premierjével, hiszen ez egyrészt egy jó lassú, szinte tarrbéliánus nu-western, hosszú, szinte valós időben végigkínlódott, sziszifuszi baktatással, mely azonban váratlanul egy szinte már nevetségesen ható, csúszó-mászó kripli-túlélőshow-ba, egy meglehetősen explicit kannibálhorrorban kicsúcsosodó, -horribile dictu- egzisztencialista haláltusába fordul. Kicsit az az érzésem, hogy tipikus “első filmként”, az alkotó egyszerre két filmet forgatott le, a biztonság kedvéért, melyek azonban itt szépen ki is oltják egymást (bár a kritikusok imádják a filmet). Én azonban úgy látom, hogy akik a kannibál-horror hentelésére várnak, baromira elunják magukat, amíg bekövetkeznek a számukra lényegi részek, az Andrew Dominik-Tarr Béla között húzódó pusztulat-filmhalmaz rajongói viszont nem igazán tudnak majd mit kezdeni a filmvégi brutális öldökléssel, nem mint látvánnyal, hanem mint logikai, dramaturgiai következménnyel, illetve az azt követő, igen buta happy enddel. A western rajongói pedig nem tudják, mi van, mert Zahler olyan akkurátus buzgalommal rugdossa ki a műfaj mélyen ágyazott útjelzőköveit, hogy igen hamar nincs is mihez tartani magát és gyorsan el is veszünk a végtelen, kietlen prérin. Arról nem szólva, hogy mennyire unalmas az, hogy még mindig ott tartunk, hogy az őslakos indiánoknak kell alakítaniuk a gonoszt egy westernben… Mégis érdekes film ez, de csakis furcsasága, szabálytalansága miatt – műfajilag, gondolatilag egyértelműen bukás. (A képen Matthew Fox és Kurt Russell.)
Érdekes darab az 1990-ben bemutatott A téboly börtöne (Film Mánia, 21.00) is, mely hangzatos címével ellentétben, talán inkább dráma. Egy koreai veterán (Gary Oldman) bevetés utáni poszttraumás stressz-szindrómája -és öngyilkossági kísérlete- miatt kerül a címben jelzett elmegyógyintézetbe, azonban az ott tapasztalt körülmények miatt fellázad. Bár a sztori a valóságon alapszik, lehet egy kis Száll a kakukk fészkére-utánérzésünk, Oldman viszont zseniális színész és partnerei (Frances McFormand és Dennis Hopper) is mindig érdekesek.
Ben Thomas (azaz Will Smith) ezúttal azt találta ki magának, hogy saját beteg lelkét hét, számára teljesen idegen ember életének pozitív irányba terelésével fogja meggyógyítani. Szerencsés szerencsétlenségére, beleszeret az egyikbe a hét kiválasztott közül. A Hét élet (Filmcafe, 21.00) egy izgalmas, (NAGYON!) érzelmes, ám mégis provokatív hangú romantikus dráma a szokásos nagy kérdésekről, életről, halálról, szerelemről és barátságról. (Bővebben)
Eheti Menzel-filmünket Bohumil Hrabal írta. A Hóvirágünnep (m5, 21.15) ma már klasszikus, melyben megvan az összes kellék egy jó kis szórakozásra: elegendő jó sör, Rudolf Hrusínský, Jaromír Hanzlík, Libuše Šafránková, vaddisznópörkölt, darazsak, de legfőképpen végtelen derű.
Pedro Almodóvar talán leginkább emblematikus filmje az éjszakában kezdő Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (Duna, 00.05), melynek plakátja a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején szinte minden valamirevaló lánykollégiumi szobában ott csüngött. Vérbő latin felfordulás, szerelmi csalódások, fura figurák, terroristák, egy marék altató és egy széttört bakelit. Szintén remekmű.
