Vasárnap, november 5.

A legendás holland Paul Verhoeven briliáns rendezése, az Elle (Cinemax, 20.00) című thriller a mai első ajánlat, mely egyben Oscar-jelölést is hozott Isabelle Huppertnek (lásd a képen) is, a címszerepben. Témáját tekintve, lehetne a film akár Elemi ösztön 2. is, hiszen ezúttal is a vágyak, a szexuális kielégülés és az erőszak bonyolult metafizikáját vizsgálja Verhoeven: itt egy megerőszakolt nő és megerőszakolója közötti bizarr kapcsolat van terítéken, azonban olyan társadalomkritikus körítéssel, olyan sablonokat borító fordulatokkal, egyedi karakterekkel és környezetábrázolással, hogy az helyenként már néha kifejezetten bunueli, máskor pedig haneke-i. (Amúgy, ha olvasunk még híreket, a téma is igen aktuális manapság…)

Aktuális Sidney Lumet Hálózat (m3, 21.05) című filmje is, mely bár 1976-ban készült, mégis mindeddig az egyik legmélyebb, egyben legsötétebb szatírája a kereskedelmi televíziózásnak (és egyáltalán, a modern média működésének). Egy tévésztár, miután megtudja, hogy csökkenő nézettsége miatt ki fogják rúgni a csatornától, elhatározza, hogy élő adásban követ el öngyilkosságot. Sok Oscar-t nyert ez a film, az egyiket például Peter Finch kapta a főszerepben nyújtott döbbenetes erejű alakításáért. (Bővebben)

Az öregedés rendkívül összetett problematikája áll Julie Gavras (aki mellesleg a neves rendező Costa Gavras lánya) Tétova félrelépők (m2, 21.10) című meleg hangú, de ezáltal kissé lagymatagnak is tűnő komédiájának középpontjában. A férfi (William Hurt) jól menő sztárépítész, felesége (Isabella Rossellini) pedig unatkozó szépasszony. Az idő múlása elől egyikük előre menekülne, míg a másik a ‘dicső’ múltból merít erőt. (Bővebben)

A Tolvajok városa (Duna, 21.10) viszont egy remekbe szabott, kőkemény filmdráma, ezúttal Boston “nyóckeréről, és -ből”, s benne a sok-sok szomorú, számítását csak a bűnben megtaláló emberről. Ben Afflecket a hajlamosak vagyunk inkább színésznek, általában afféle tejfelesszájú bájgúnárnak letudni, pedig ez az ábra is azt mutatja, hogy amellett, hogy valójában jó színész, igen jó forgatókönyvíró és rendező is. (Bővebben)

A Vanília égbolt (m5, 21.15) is igen érdekes kis mozi. Alejandro Amenábar Nyisd ki a szemed című filmjének hollywoodi remake-je egészen jól sikerült, ami nagyban a feldolgozó Cameron Crowe nyilvánvaló tehetségének köszönhető, de Amenábar aktív közreműködésének is, valamint az eredeti filmmel részben azonos, szemrevaló és tehetséges szereplőgárdának is: Pénelope Cruz mindkét film egyik női főszereplője, mellette most Cameron Diaz domborít, Tom Cruise őszinte csodálatára. (Bővebben)

A 21 gramm (Paramount Channel, 22.00) azt próbálja megfejteni, méghozzá remek színészekkel (Sean Penn, Naomi Watts, vagy például Benicio Del Toro) és a mára Hollywood egyik vezető filmművészévé vált mexikói Alejandro González Iñárritu rendezésében, hogy miért válik éppen a címben jelzett mértékben könnyebbé egy ember teste a halál pillanatában?

A minap szomorkodtam, hogy nem láttam még Margaret Atwood híres regényének Volker Schlöndorff általi 1990-es feldolgozását, de nekem legyen mondva, ma este már meg is nézhetem A szolgálólány meséjét (Film Mánia, 22.55).

A kártyavár összedől (Prime, 23.00) Stieg Larsson nagysikerű Millenium című regény- és filmtrilógiájának befejező, utolsó része (aktuális téma ez is, bár Kevin Spacey zseniális kártyavára picit más okból dől össze…). A három rész szervesen összetartozik, lineárisan következnek egymásból, külön-külön csak részben érthetőek. Mégis, A kártyavár összedől sokkal jobban passzol a második, A lány, aki a tűzzel játszott című második részhez, e kettő nyugodtan felfogható egyetlen, igen hosszú játékfilmnek is, vagy egy tévésorozatnak, egybenézve. Persze, a rendező itt ugyanaz (Daniel Alfredson), ami alanyi jogon nyilván ad valami stílusfolytonosságot. Azonban bevégezve a trilógiát, egyértelműen látszik, hogy az első, Niels Arden Oplev által rendezett A tetovált lány egy igen erős felütés volt, ami után a második rész még viszonylag sikeresen tartotta fenn a feszültséget, illetve nézői várakozást, e befejező rész azonban újdonságot már nem hoz – de legalább lezárja a történetet. (Bővebben)