Mit nézzünk ma a tévében?

Hétfő, január 1.

Hát, boldog új évet kívánok a túlélőknek. Ránk is fér, mert semmi új nem látszik a nap alatt… Ergo, minden ugyanaz, mint tavaly. A tegnap estére, ma hajnalra emlékeztethet a Szilveszter éjjel (Rtl Klub, 18.45) című szilveszter éjjelén játszódó komédia, igen komoly sztárparádéval, Robert de Nirótól Jon Bon Joviig és Michelle Pfeiffertől Halle Berryig. Sok kis történet, melyek szilveszter éjjelén történnek, New Yorkban.

 

 

 

De tölthetjük az idei első estét Szenvedélyek viharában (RTL II, 18.55) is. A nagyszabású, hömpölygő cselekményű (amit persze, mondhatunk dagályosnak is, de attól nem lesz jobb nekünk…), kosztümös családregényben a múlt századforduló idejére ruccanunk átEdward Zwick (pl. Az utolsó szamuráj, A bátrak igazsága) rendezése által. Anthony Hopkins megelégelve a hatalom szolgálatát messze, a vad vidékre költözik három fiával (Aidan Quinn, Henry Thomas és Brad Pitt), de a háborúk, szerelmek, tragédiák és effélék így is elérik őket.

Néhány, ma már igen romos tata, azaz Robert De Niro, Michael Douglas, Morgan Freeman és Kevin Kline, mintegy utolsó bevetésként, mulattírozni megy Las Vegasba a Last Vegas (Cool, 20.55) című kabaréban, amely ugyan mint történet, nem sokkal érdekfeszítőbb egy telefonkönyvnél, mégis megnézte már több Magyarországnyi közönség. (Bővebben)

A Napsütötte Toszkána (Prime, 21.00) viszont nem más, mint egy -utazási ajánlatnak is beillő- romantikus komédia. Diane Lane játssza azt a sikeres, ám boldogtalan írónőt, akit barátnője egy toszkánai utazással lepi meg, pihenési és regenerálódási célzattal. Az írónőnek azonban annyira bejön Toszkána, hogy hagyja a régi életét Amerikában és megveszi azt az ódon házat, ahol pihen… (Akár erre is mondhatná Woody Allen, hogy “Ha minden ilyen ilyen flottul menne!”, mi?)

Amolyan állandó biztonsági B-tervként, Julia Roberts ma este is becserkészi, megfőzi, ujjai köré csavarja és a nyakkendőjénél fogva, amolyan pudlikutyaként maga után vonszolja Richard Gere-t, aki minderre csak annyit képes kinyögni: Micsoda nő! (RTL Klub, 21.00) ha van olyan film, amit akkor is szeretünk, ha a könyökünkön jön ki, akkor ez biztosan olyan. Juli a napokban volt ötven éves – itt még nem annyi.

Kalandosabb lehet ma estére például a sokat látott Robin Hood, a tolvajok fejedelme (Paramount Channel, 21.00), jó hosszan, tokkal-vonóval, Kevin Costnerrel, Morgan Freemannel, Sir Sean Conneryvel, Bryan Adamsszel, bekamerázott repülő nyílvesszővel, egyebekkel.

Egy másik kalandos történet a Robinson Crusoe kalandos életét (Duna, 21.10) feldolgozó 1997-es film, melyben Daniel Defoe hősét a kissé puhány, bugyibubus külsejű, piperkőc és túlcivilizált Pierce Brosnan kelti életre. A film ennek ellenére mégsem nézhetetlen, hiszen végül is éppen ez a disszonancia a fő mozgatórugója a klasszikus történetnek – egy korrekt kalandfilm ez.

Mivel sokan nyilván az egész napot átalusszák, éjszakára nekik a kissé rendhagyó Túl a fenyvesent (RTL II, 23.30) ajánlanám, mely a Blue Valentine-nel névjegyét arra a bizonyos asztalra koppanósan letevő Derek Cianfrance második műve. Az amerikai független filmes szcénában egyáltalán nem meglepetés, ha egy alkotó bizonyos kérdésekben mélyebbre kíván ásni a világmegmentő, gumigatyás szuperhősök dedós szintű moralitásánál, az azonban messze nem szokványos, hogy egy alkotó már második filmjében egy komplett, nagyívű tézisfilmmel álljon elő, ami nem kisebb kérdést, mint a tetteink iránti felelősség vállalásának összetett problematikáját járja körül, nagyjából a teljesség igényével. Avagy, meddig gurulhat az alma a fájától? Komoly a szereposztás is: Ryan Gosling, Bradley Cooper, Eva Mendes, Ray Liotta, stb. (Bővebben)

Szilveszter

Először is: aki petárdázni akar, az kezdje úgy, hogy az elsőt a saját fenekébe dugja, természetesen meggyújtva. De nem csak ezért utálom a Szilvesztert. Nem szeretem, ha ismeretlenek borulnak a nyakamba hányásszagú lehelettel, nem szeretem, hogy mindenki úgy van ma, mintha nem lenne holnap, és egyáltalán, amit az elmúlt évben elmulasztottunk, azt sohasem fogjuk tudni egyetlen este/éjszaka alatt bepótolni. Persze, ma este tévézni, ha lehet, még másodosztályúbb szórakozás, mint általában – mi pl. az utóbbi években rendszeresen sorozatot darálunk, Terápiát, Aranyéletet, régebben 24-et, efféléket. Idén buli lesz kivételesen, már előre félek.

 

 

Szimpatikus opció lehet amúgy az RTL Klub Bud Spencer & Terence Hill-maratonja, benne a legjobb, legnépszerűbb és legbombasztikusabb filmjeikkel: először még Bud nélkül a Szuperzsaru (RTL Klub, 10.20), majd csak Buddal az Aranyeső Yuccában (RTL Klub, 12.10), aztán teljes létszámban Nincs kettő négy nélkül (RTL Klub, 13.50), Kincs, ami nincs (RTL Klub, 15.45), Különben dühbe jövünk (RTL Klub, 18.45) …és megint dühbe jövünk (RTL Klub, 20.45). Termetes lengőtenyeresek, hagymásbab és bugyibuci minden mennyiségben, ahogyan megszoktuk.

A mai, igen hangosnak ígérkező estének ellenpontja lehet az HBO ma esti premierje, a Némaság (HBO, 20.00). Martin Scorsese XVII. századi Japánban játszódó, nagylélegzetű történelmi filmje szépen fényképezett, látványos, igényes mű – de messze nem hibátlan. (Bővebben)

Persze, futhatunk egy kört ma este is Forrest Gumppal (TV2, 18.50)… Ugyebár, ez egy elragadó tündérmese a hitről, a barátságról, a szeretetről és a kitartásról, ami nélkül semmilyen normális dolog nem létezhet ezen a világon. Egy igazi, hamisítatlan giccs, amit azonban minden igényes, értelmes embernek látnia kell (és a legtöbben nyilván látták is már Tom Hankset a címszerepben).

Tegnap késő este már beköszönt Armand és Albert, azaz Ugo Tognazzi és Michel Serrault, akik ma este két előadást is lejátszanak: először megismétlik az eredeti Őrült nők ketrecét (Film Mánia, 21.00), majd a folytatást, az Őrült nők ketrece 2.-t (Film Mánia, 22.45). Smink nem marad szárazon.

Becstelen Brigantyk (Mozi+, 21.00) című mozit csak azok tekintik történelmi drámának, vagy akár világháborús tablónak, akik annak akarják, bármilyen okból. A néhol meghökkentően vicces film Quentin Tarantino nazisploitation-hommázsa, mely ha nem is nyugszik feltétlenül egzakt történelmi alapzaton, azért masszívan mutat utat, mit s hogyan, illetve kiknek és hova. (Bővebben)

Az Életrevalók (m2, 21.10) is jöhet, főleg erre a búvalbaszottnak ígérkező boldog új évre való tekintettel, méghozzá mindenképpen. Egyenesen azt mondom: KÖTELEZŐ! (Bővebben itt, hogy miért.)

Shakespeare William egyik legnépszerűbb komédiáját, a Tévedések vígjátékát (m5, 21.50) is megnézhetjük ma este a Globe Theatre előadásában, magyar felirattal – ha azt hisszük, tudunk angolul, kapcsoljuk ki a magyar feliratot és tesztelhetjük magunkat (borítékolom, hogy azért sokunknál lesznek meglepetések…). Vicces lesz.

Szombat, december 30.

A számunkra különösen érdekes című Grand Budapest Hotellal nemrégiben varázsoló Wes Anderson korábbi filmje, a szintén elbűvölő Holdfény királyság (Filmcafe, 13.15) az ajánlatom délutánra. Olyan ez a film, mintha a Barátom, Bonca képzeletbeli második részét Peter Greenaway forgatta volna Hollywoodban, Steven Spielberg producerkedése alatt. (Bővebben)

 

 

 

Este aztán Kapj el, ha tudsz! Steven Spielberg perfekt szélhámos-filmje, az ezerarcú és mindenkit átverő Leonardo Di Caprióval szórakoztató és igazán jól megcsinált mozi, bármennyiszer meg lehet nézni… Ma este például két csatornán is: Mozi+, 18.00 és Paramount Channel, 21.00.

Spíler (AMC, 20.00) eközben egy krimiszerűség, bár nem éppen a legjobban sikerült munkája Tarantino angol “párhuzamának”, Guy Ritchie-nek. A megszokott piti gengszteres, lúzer drogosos, nagymenő “vállalkozósos” történet, nagy dumákkal és a Ritchie-től megszokott vizuális trükkökkel – csak éppen láttuk már ezt korábban a Blöffben, vagy A ravasz, az agy satöbbiben. (Bővebben)

London Boulevard (Filmcafe, 21.00) című krimi kicsit durvább vizekre evez. Írója, rendezője, William Monahan eléggé otthon van a bűn témájában, s már készített is néhány egész jó filmet belőle. Igen sok jó név (például Keira Kinghtley, Colin Farrell vagy Ben Chaplin) játssza el a börtönből frissen szabadult Mitchell (Farrell) történetét, aki szeretne beilleszkedni a társadalomba, azonban régi élete, bűn- és tettestársai ezt másként gondolják…

Tóth Barnabás, a Rózsaszín sajt (m2, 21.05) című film rendezője, írója és főszereplője határozza meg (egyik) blogjában a magyar film sikerreceptjét: vagy hajdani sikerekből gyúrsz komoly médiatámogatással új gagyit és szórod vele tele az országot, vagy lemész kutyába és jaj-de-nagyon mélyenszántó, súlyosan gyötrő magas művészettel bombázod a nevesebb külföldi filmfesztiválok válogató potentátjait, hátha. Esetleg a fejedre ülsz, szétnézel magad körül, és megpróbálsz abból gazdálkodni, amid van, olyan filmet csinálni, ami legalább őszinte – ahogy Simó Sándor tanította mára már emblematikus osztályának. Tóth Barna Török Feriék követőjének vallja magát, és nem is alaptalanul, teszem hozzá. (Bővebben)

A Café Society (Duna, 21.25) Woody Allen tavalyi filmje, Kristen Stewarttal, Jesse Eisenberggel, Steve Carrellel és Blake Livelyvel, Vittorio Storaro kamerázásával. Harmincas évek, gengszterek, jazz. Nem láttam.

Éjszaka útjára indul a gyönyör az Őrült nők ketrecében (Film Mánia, 23.00), méghozzá az egyik klasszikus filmváltozatban. Edouard Molinaro rendezése annak idején robbantotta a mozipénztárakat. Persze, Jean Poiret darabjával nehéz hibázni, és ezt Ugo Tognazzi és Michel Serrault nem is engedi meg magának – vérbő, temperamentumos komédiázásuk mára klasszikus (lásd a képen).

Eközben a Fogadom (Prime, 23.00) című romantikus dráma arról szól, hogy van egy szerelmespár, melynek női része (Rachel McAdams) egy autóbaleset következtében kómába esik, s amikor magához tér, olyan amnéziában szenved, hogy nem ismer meg senkit, még szerelmét sem. A férj (Channing Tatum) azonban keményen küzd, hogy újra megismertesse, megszerettesse magát hajdani szerelmével. Jaj nekem. Nekünk.

A bíró (Cool, 23.00) című film cselekménye, párbeszédei olykor tobzódik a gusztustalanságban, trágárságban, mégis azt mondom, hogy régen láthattunk ilyen szép, de főleg őszinte feldolgozását az amúgy igen közhelyes apa-fiú konfliktusnak (Robert Duvall kontra Robert Downey Jr.). Ráadásul mindez az ún. “tárgyalótermi dráma” műfajában, az adott klisék ügyes, kreatív felhasználásával elővezetve tárul szemünk elé, miközben a történet a végére nem átall az amerikai jogrendszer igazságossága mellett határozottan kiállni, a csillagsávos lobogó pedig büszkén lobog a háttérben… Remek film. (Bővebben)

Péntek, december 29.

Nosztalgiával gondolhatunk vissza a régi nyarak vízitúráira, vadkempingezéseire Szurdi Miklós 2001-es Vademberek (Film Mánia, 21.00) című -szerintem- thrillerje kapcsán. A történetben négy hajdani gimnazista haver (Kamarás Iván, Szabó Győző, Szakács Tibor és Lippai László) ver sátrat érettségi után évekkel kedvenc dunai szigetükön, hogy felelevenítsék a “régi, szép időket”. A táborozás jól indul, ahogyan az efféle filmekben jól szokott indulni – mígnem beúszik a képbe egy szerb uszály, rajta a marcona Predraggal (Cserhalmi György)…

 

 

 

A már lecsengőben lévő #metoo kampányra talán jól fog esni a Csak szexre kellesz (Paramount Channel, 21.00) című romantikus komédia, aminek lényege kiolvasható már a címéből is. A film nyilván nem több egy súlytalan baromságnál, Natalie Portman ide, Ashton Kutcher oda, de legalább szórakoztató.

Ismét jön a Holtodiglan (Cool, 21.00) is, a thriller-specialista David Fincher filmje, egy igen ügyes, szórakoztató regényadaptáció (Gillian Flynn hasonló című bestsellerét több mint 6 millióan olvasták csak Amerikában…), nagyvonalúan, lezseren kezelt, ám pontosan megtervezett formában. Maga a sztori azonban sok újdonságot nem tartalmaz az olyan nézők számára, akik töltöttek már hosszabb időt párkapcsolatban, ajtócsapkodásban, “elköltözökanyámhoz”-ban, effélékben. (Ilyen a humorom…) Itt persze mindez durvábban megy, mint otthon. (Bővebben)

A Kormányzóválasztás (m2, 21.35) alapvetően egy politikai thriller, melyben egy fiktív, amerikai választási kampány természetrajzába nyerünk betekintést – a film azonban nem túl érdekes, mert amit itt láthatunk, már jó sokan elmondták és mi is tapasztalhatjuk, nap mint nap. Amúgy egy kormányzóválasztási kampányfilm forgatása alatt előkerült hulla ügyében folyó, igen messzire vezető nyomozás a film cselekménye, elég érdekes szereposztásban (Richard Dreyfuss, Tim Roth, stb…)

Később jön például Az Álmosvölgy legendája (SuperTV2, 23.05) is, Tim Burton és Johnny Depp éjfekete, kísértetes és varázslatos rémmeséje a Fejnélküli Lovas legendájáról.

Gorillák a ködben (Mozi+, 23.50) című film Dian Fossey etológus 1988-ban készült életrajza. Fossey 18 évet töltött a ruandai őserdőben a hegyi gorillák között, s ezalatt rájött, mekkora mocsok is az ember. E megállapításra aztán éppen saját tragikus sorsa teszi ki a felkiáltójelet… Sigourney Weaver (ő játssza Fossey-t – a képen) mindenesetre megérdemelt volna egy Oscar-díjat ebben a feminista és harcos zöld felhangokban is gazdag filmben nyújtott alakításért.

Csütörtök, december 28.

Először talán a Lakótársat keresünk (Paramount Channel, 18.25) című filmet nézhetjük, a mai nem túl széles kínálatból. Egy albérlet bájos, vidám, bohókás története ez, mely Barcelona központjában található és jelen történetben nyolc különböző nemzetiségű (francia, olasz, angol, svéd, dán, német, spanyol és török) fiatal lakja. Totális a bábeli zűrzavar és a káosz, de végül is minden rendben van – illetve, ez így is van rendben.

 

 

 

Kurt Vonnegut regényeit sokan próbálták már filmre alkalmazni, kevés sikerrel. Eleve problematikus a hozzá hasonlóan markáns stílussal bíró írók műveit filmvászonra konvertálni, hiszen az író ereje a saját nyelvében, a szövegeinek textúrájában rejlik. Az olvasóban az ilyen szöveg egyéni gondolatmeneteket, reakciókat indít el, nincs szükség mások által megfejtett képekre, instant vizualizációkra. Egész egyszerűen mindig jobb a saját. Ezért nem lehet például jó Rejtő-film, de Csehovval vagy éppen Garcia-Marquezzel is ugyanez a helyzet. Amellett, hogy persze vannak nagy találkozások is, mint Menzel és Hrabal esetében láttuk, megfilmesítésre mégis legfeljebb Stephen Kingtől és Robin Cooktól lefelé terjedő spektrumban érdemes keresgélni, feltéve, ha ott még találni az irodalom és a film fogalomrendszereiben egyaránt értelmezhető minőségű alkotást. Így kicsit meglepetés, hogy regényadaptációnak egészen jó a Bajnokok reggelije (Paramount Channel, 21.00), azonban ez nem azt jelenti, hogy filmnek is jó – bár a szereposztás remek: Nick Nolte vagy Albert Finney mellett például Bruce Willist (a képen) láthatjuk ebben a fanyar humorú történetben. (Bővebben)

Eközben remek film a Hideg nyomon (FOX, 21.00), ha eddig netán nem láttuk volna. Ben Affleck komoly problémákat felvető sztorija masszív lábakon áll a valóság talaján, emellett egy izgalmas műfaji kísérlet is a film noir egyfajta aktualizálására, méghozzá erősen realista szemléletű, kritikai attitűddel. Messze vagyunk az álomgyártól, amit itt látunk, az Amerika nagyobbik, meglehetősen fekélyes fele. Gyermekrablás, drog, korrupció, maffia, simlis rendőrök a téma, melybe Ben keményen és egyenesen bele is száll. Ötletes profizmussal görgeti a cselekményt, mely egészen a végéig tartogat meglepő fordulatokat, miközben mindvégig erős gondolati tartalommal is párosul: komolyabb elemzést, esszét is megérne a Casey Affleck (az öcsi) által alakított, elsőre meglehetősen nyeglének tűnő magánhekus által elkövetett tettek logikájának, jogosságának, erkölcsi és etikai értelemben vett helyességének vizsgálata. Casey eszköztelenül is igen jó színészi teljesítményt nyújt, csakúgy mint a már sokszor atombiztosan bizonyított Ed Harris, illetve, tulajdonképpen mindenki más is a filmben.

A Szerelem a végzeten (Duna, 22.00) című romantikus komédiában ma este is Kate Beckinsale lesz a partnere a kisfiúsan sármos John Cusacknak. (Ma este nem lesz ennél jobb romantikus komédia.) Mit is mondjak erről filmről? Milyen veszélyekre hívhatnám fel kegyes figyelmeteket? Talán, hogy vigyázzunk nagyon a kesztyűnkre? (Bővebben)

Stieg Larsson óriási sikerű Millenium-trilógiájának második része, pontosabban annak filmváltozata A lány, aki a tűzzel játszik (TV2, 23.00), tulajdonképpen zökkenőmentes folytatása a kitűnő első résznek. Ez kisebb részben nem igazán jó, de nagyobb részben mégiscsak pompás hír: a színvonal továbbra is magasan marad, legfeljebb az újdonság és a meglepetés varázsa múlt el egy picit. Persze annak, aki már olvasta az összes folytatást, úgyis mindegy. A film azonban (szerencsére) a regények, és talán az előzmények ismerete nélkül is sziklaszilárdan áll a lábán. (Bővebben)

Szerda, december 27.

Még tart bőven a karácsonyi maradék, a flaszter majd csak jövő héten jön az arcunkba. Sylvester Stallone ettől függetlenül simán érdemelt volna egy Oscart azért a teljesítményéért, ahogyan a szívét-lelkét világ szeme láttára teregette ki a Creed – Apollo fia (Mozi+, 21.00) című filmjében. A sztori amúgy a Rocky-filmek amolyan “mellékzöngéje”, melyben Rocky már öreg, mogorva vén pacák, ám megkeresi őt a régi nagy ellenfél, majd barát, Apollo Creed fia, hogy tanítsa meg rendesen bokszolni. Bírtam: bővebben.

 

 

 

Jack Nicholson közben újra egy betegesen mániákus, embergyűlölő és zsigerileg kekec irodalmárként lesz szerelmes Helen Huntba, a bájos pincérnőbe. Egy Oscart kapott ezért Helen, de egy szobor jutott Jacknek is. Lesz ez még így se! (AMC, 19.30)

Mialatt Erin Brokovich újra felszámolja a gaz környezetszennyező multikat (Filmcafe, 21.00), megtudhatjuk azt is, hogy Hogyan lopjunk felhőkarcolót? (TV2, 21.00) Nem tudom azt mondani, hogy nem szórakoztam ez utóbbi vaskos Robin Hood-felhangokkal operáló szajréfilmen, mely ezzel együtt akár egy gyengébb Woody Allen-dolgozat is lehetne. Persze, nem az, de Eddie Murphy-t sikerrel tompítja le Ben Stiller, a kisember legyőzi a végén a nagy gonoszt, tehát nyugodtan bokszolhatunk egyet a levegőbe halkan, hogy IGGEN! – de azért a fanfárokat hagyjuk a szekrény mélyén. Viszont: Alan Alda, ez a jóságos nagypapa-kinézetű, kiváló színész olyan príma rohadék tud lenni, hogy kerek szemmel utáltam és örültem, hogy úgy járt, ahogy. (A képen jelenet a filmből)

Mit tehet egy hajdan sikeres hollywoodi forgatókönyvíró, ha nem jut semmi értelmes dolog az eszébe? Ír egy filmet egy hajdan sikeres hollywoodi forgatókönyvíróról, akinek nem jut eszébe semmi… A múzsa csókja (Paramount Channel, 21.00) lesz például az eredmény, a filmet amúgy Albert Brooks írta, rendezte és főszerepli, míg Sharon Stone játssza a címszerepet. (1999-et írunk ekkor.) Mellékesen láthatjuk még fél Hollywoodot is, saját önazonosságában, Martin Scorsese-től James Cameronig.

Hugh Grant lesz Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le (Duna, 21.35) című angol romantikus komédiában, amely az első világháború idején játszódik egy walesi faluban, valamint a hozzátartozó dombon. Hegyen. Majd kiderül a filmből. Nem nagyon emlékszem már rá, csak annyira, hogy Grant egy angol térképész, aki idegenül mozog a bájos, maguknak való, furcsa modorú emberekkel lakott faluban. Meg hogy cuki film.

Ugyanekkor jön ismét a hasonlóan bőven felnőttkorú -1995-ös- Bérgyilkosok (Mozi+, 21.50) a veterán Richard Donner atombiztos krimi-akciója, Sylvester Stallone mellett Antonio Banderas főszereplésével, valamint Zsigmond Vilmos képeivel. A történetet a néhány évvel később, egy bizonyos Mátrix-című dologgal világhírűvé vált Wachowski-testvérek jegyzik és hajdan egymás mellett, most azonban egymás ellen harcoló bérgyilkosokról szól.

A király beszéde (RTL II, 22.00) című 2010-ben készült filmet is rengetegszer láthattuk már. Colin Firth azonban tényleg remek a filmben, megérdemelte az Oscart; de ugyanolyan jó Geoffrey Rush is, vagy például Timothy Spall, Churchill röpke, de jelentős szerepében. Amúgy film is elég nehezen kikezdhető, olyan, mint egy kerekded, sima gömb. Nincs rajta fogás, de simán el is lehet gurítani. (Bővebben)

Casino (AMC, 22.00) című igen remek moziban arról lesz szó, hogyan működtet a maffia egy kaszinóvárost (és ne legyenek kétségeink, minden mást, akár országokat is), ami úgy tejel legálisan milliárdokat, hogy közben tisztára is mos egyéb, közel sem legális eredetű, további milliárdokat. Martin Scorsese közel háromórás (leginkább a szintén igen aktuális Keresztapa-trilógiához mérhető) filmeposzában Las Vegas hétköznapjaiba tekinthetünk bele, olyan remek színészek által, mint Joe Pesci és Robert De Niro, valamint Sharon Stone.

Fábri Zoltán utolsó előtti filmje a Requiem (Duna, 23.15) címet viseli. Az Örkény István és Fábri által írt történet az 1949-es koncepciós perek idejében játszódik. Főszereplője egy fiatal nő (Frajt Edit), akinek férjét (Balázsovits Lajos) a kommunisták bebörtönözték. Évek óta semmi hír a férfiról, s a nő pedig feleségül ment férje védőügyvédéhez (Kálmán György). Egy nap azonban váratlanul látogató (Gálffi László) toppan be, aki azt állítja, hogy együtt ült a nő időközben elhunyt férjével…

Kedd, Karácsony 2.

Cinemax2 elég durván belehúz, ugyanis David Lynch-napot tart: Twin Peaks – Tűz, jöjj velem! (20.30-tól), majd Lost Highway (22.45), s ha ennyi még nem elég, éjszakára Radírfej (01.00), a legdurvább.

 






 

 

Persze, az ünnep a gyerekeké (is). Nekik Johnny Depp ezúttal a Charlie és a csokigyárban (Viasat3, 18.45) tűnik fel, amely Tim Burton adaptációja Roald Dahlvilághírű meséjéből. Csoki, ami a csövön kifér, ezúttal a szoros értelmében, Burton fékezhetetlen vizuális fantáziájával előadva.

Martin Scorsese gyerekfilmjének, A leleményes Hugónak (Paramount Channel, 21.00) címszereplőjét órásmester édesapja már kisgyerek korában megtanította a szakma összes rejtelmére. Mikor Hugo megárvul, részeges bácsikája veszi magához, aki az egyik pályaudvar mindenese. Bezárja Hugót a pályaudvar óriási óraszekrényébe, hogy ő tartsa karban az órákat, amíg ő nyugodtan piál. Egy nap a pályaudvar egyik játékbutikjának morózus, öreg tulaja fülön csípi, mivel azt hiszi, Hugo elcsent tőle valamit. Hugo hiába bizonygatja ennek ellenkezőjét, az öreg elveszi zsebeinek összes tartalmát, csipeszeket, műszerész-csavarhúzókat, nagyszámú rugót és fogaskereket, valamint azt a noteszt, amit apja hagyott rá, tele műszaki rajzaival és működési ábráival egy csodálatos szerkezetnek… (Bővebben)

A felnőttek például a filmtörténelmi jelentőségű angol ‘free cinema’ vonulat egyik emblematikus alakjának, Tony Richardsonnak utolsó filmjét nézhetik. A Kék ég (Film Mánia, 19.00), bár jórészt katonai környezetben játszódik, mégis inkább romantikus dráma. A történet a hatvanas évek elején játszódik egy titkos katonai telepen, ahol titkos kísérleteket végeznek nagy titokban. Itt dolgozik Hank (Tommy Lee Jones), szexi és rakoncátlan feleségével, Carlyval (Jessica Lange). Előbbi veszélyes titkok tudója, utóbbiért viszont a falat kaparják a titkos laktanya lakói. Az asszony ingatag, a férje viszont masszív kőszikla – a kérdés, hogy meddig?

12 év rabszolgaság (Film Mánia, 21.00) egy bizonyos Solomon Northup nevű ember történetét meséli el, aki egy felszabadított afrikai rabszolga gyermekeként született már szabad amerikainak, és egy New York melletti városkában élt saját farmján családjával. Mivel kitűnően hegedült, kedvelt vendége volt a környék táncmulatságainak. Egy nap azonban rabszolgakereskedők egy fellépés lehetőségével elcsalták, bedrogozták és hamis néven eladták Délre rabszolgának. Az okos és művelt Solomon (Chiwetel Ejiofor) több ültetvényt megjárt és megtapasztalta a gyapotszedés és cukornádaratás, valamint az őket állatként kezelő déli fehérek (Michael Fassbender, Sarah Paulson, Benedict Cumberbatch) brutális kegyetlenkedéseit, mígnem egy jó szándékú fehér vándorasztalos (Brad Pitt)… E kitűnő filmben a brit szigetekről Amerikába költözött fekete Steve McQueen meséli el 134 percben és 10 Oscar-díjra jelölve, amiből 3 db., a Legjobb film, a Legjobb női mellékszereplő és Legjobb forgatókönyv be is jött. (Bővebben)

Ezalatt azonban Bridget Jones (Renée Zellweger) is mindjárt megőrül a Mindjárt megőrülök! (Filmcafe, 21.00) című romkomban – nyilván nem tudja, mit vegyen fel, vagy éppen le. Hugh Grant és Colin Firth közben nyilván malmozik.

Kicsit csalódás volt számomra annak idején a mexikói (most már persze inkább amerikai) Alejandro González Iñárritu 9 Oscarra jelölt (s ebből négyet be is kaszált) Birdmanje (RTL II, 22.00). Persze, az sejthető volt, hogy a nép rögtön beájul, ha valami számára furcsát, szokatlant lát. (Illetve, séróból elutasít, mint ahogy van példa arra is bőven.) Az mindenesetre fix, hogy formailag, technikailag nagy trüváj a mozi, mely gyakorlatilag egyetlen nagyon hosszú snittből áll (valójában persze nem, de erről a linkelt posztban), amit ha szegény Jancsó Miki bácsi láthatott volna, besírt volna rajta fájdalmában/gyönyörűségében. Nem mintha nem csináltak volna már egysnittes teljes hosszúságú mozifilmet a filmtörténelemben, de a Birdman azok közül azért mindenképpen a leglátványosabb (a képen Michael Keaton a főszerepben). (Bővebben)

Steven Spielberg abszurdba hajló, de akár fájóan valóságosnak is tekinthető Terminál (TV2, 23.05) című vígjátékában egy fiktív (bár nekünk túlontúl ismerős), kelet-európai ország polgára (Tom Hanks) vár éppen átszállásra egy repülőtéren, miközben hazája, annak rendje és módja szerint, felbomlik. Újsütetű hontalanként hősünknek abszurd helyzetek tömkelegével kell megküzdenie…

Hétfő, Karácsony 1.

Kellemes Karácsonyt! Vigyázzunk a hasunkra és a fára. Bárhová kapcsolunk, valahol biztosan találkozunk Kevinnel, Dennisszel és a többi rosszcsonttal, úgyhogy őket akkor ki is hagynám az ajánlóból. Ebéd előtt viszont jól jöhet kicsiknek, de főleg nagyobbaknak a magyar James Bond, vagyis Grabovszky, aki rendet tesz a számára rendelkezésre álló kettő dimenzióban: Macskafogó (classic version) az Mozi+-on, 15.15-től.

 






 

 

Később legyen például Sok hűhó semmiért (Filmcafe, 16.40), Kenneth Branagh remekbe szabott Shakespeare-adaptációja, melyben eljátssza, hogyan esett szerelembe Emma Thompsonnal, Denzel WashingtonKeanu Reevesés Robert Sean Leonard és még sokan mások szeme láttára. Báj, kecs, kellem, szellem és légies könnyedség Itália aranyló napsugarában.

Viszont megnézhetjük ma azt is, hogyan esett szerelembe annak idején Susan Sarandon Tim Robbinsszal a Baseball bikákban (Film Mánia, 21.00), melynek a valóságban is szerelem lett a vége, ami egészen 2009-es szakításukig tartott és ami két gyermeket gyümölcsözött. A film amúgy egy kisvárosi baseballcsapat két “bikájáról”, a dörzsölt, vén elkapóról (Kevin Costner) és a zabolátlan, új dobóról (Robbins), valamint a csapatot patronáló “tehénről” szól, már elnézést a hasonlatért, de a film címéből ez jön ki logikailag.

Ugyanekkor lesz azonban Elvált nők klubja (Paramount Channel, 21.00) is, ami amolyan véd- és dacszövetségként jött létre (még az elmúlt században) a férfinem ellen, de főleg az elvált férjek ellen. Persze, afelől szemernyi kétségünk sem lehet, hogy Bette Midler, Goldie Hawn, Diane Keaton, vagy Maggie Smith előtt nincs az a férfi, aki megállna a talpán.🙂 Természetesen ez is csak egy romantikus komédia, mely azonban négy stabil lábon áll.

Robert De Niro is meggyőzően teljesít a Mindenki megvan (m2, 21.35) című drámában, egy afféle életösszegző, életigenlő, bölcs és barátságos Bakancslista-szerű történetben. (Bővebben)

Tessa (Dakota Fanning), a Most jó (RTL II, 22.00) című angol dráma a leukémiának egyik különösen agresszív fajtájában szenvedő, 16 éves főhőse egyfajta bakancslista alapján próbálja megszervezni hátralévő, szinte a két kezén megszámlálható mennyiségű napjait. Naná, hogy csókolózni, sőt, szexelni szeretne, kipróbálni a varázsgombát, berúgni, lopni a plázában – ilyen és efféle dolgok járnak az ő fejében is, mint minden normális tinédzsernek. (Bővebben)

Julie és Julia – Két nő, egy recept (ATV, 22.35) viszont jó kis bájzli, de az összecsapott végétől eltekintve, kifejezetten szórakoztató, ide most nagyon passzoló kifejezéssel élve, habkönnyű mozi. A két nő Meryl Streep és Amy Adams. (Bővebben)

A boldogságot azonban ma is Priscilla, a sivatag hercegnője (Film Mánia, 23.05) hozza el számunkra. E csodás filmben úgy száguldunk át Ausztrália kietlen, sivatagos tájain, ahogy Mad Max az ismert példában, itt azonban még van víz, sőt, csillámpor és strucctollas boák is, valamint epilált férfivádlik ropják a táncot tűsarkakon, a sivatag porában a didgeridooval előadott I Will Survive!-ra. Utolérhetetlen road movie, maxi-tünci cukiság a világ végén.

A buli ma este Alkonyattól pirkadatig (Mozi+, 23.35) tart, például Robert Rodriguez ellenállhatatlanul nevetséges, térdig vérben tapicskoló vámpírzombi-kaszabolós bad tripjében. (A képen Quentin Tarantino, Salma Hayek és George Clooney)

Vasárnap, Szenteste

Nyilván lesz Kevin is, meg a Jégvarázs is, meg töméntelen más cukiság is, de vessenek a mókusok elé, én kifejezetten bírom a Sztárom a párom (Viasat3, 18.30) című romantikus komédiát. Talán azért, mert tudok azonosulni a benne látható Hugh Grant könyvesboltos figurájával? Vagy a másikkal (Rhys Ifans)?😀 Nem tudom. Rengetegszer láttam már, de akár ma este is látni fogom, rengetegegyedszerre is. Julia is cuki, természetesen.

 






 

 

Az utóbbi évek magyar filmtermésének (a későbbi Kincsemet és a most is futó Viszkist nem számolva) egyik legsikeresebb darabja volt a Liza, a rókatündér (AMC, 20.15), mely ma este végre “népcsatornán” is tiszteletét teszi. A címszereplő hölgy (Balsai Móni) bizarr, mókás, fergeteges és meglepő története a világ talán legszerethetőbb női sorozatgyilkosáról szól. (Bővebben)

A Legyetek jók, ha tudtok (Duna, 20.35) viszont örökzöld, über alles szeretetcunami, de mint film… hát. Ízelítőnek/büntetőnek íme a film ominózus slágere.

Közben (Amerikában) Az ördög Pradát visel (Prime, 21.00), tudjuk jól, és nem Pravdát, ahogyan rendszeresen félreolvasom… Meryl Streep -de hát ezt is tudjuk már jól, hiszen rengetegszer láttuk már- itt egy nagy hatalmú divatmagazin még nagyobb hatalmú főszerkesztője, Stanley Tucci bölcs és meleg divatguru, az egészen elképesztő szemeket és fogsort villantó Anne Hathaway pedig egy szürke, de szorgalmas kezdő, aki nem érti, mit keres ebben az egészben.

A Holiday (Viasat3, 21.00) című romantikus komédiában viszont két harmincas szingli, a napfényes Los Angelesben élő Cameron Diaz és a ködös, esős londoni Kate Winslet cserél lakóhelyet egy röpke vakáció idejére, hátha jobb lesz nekik akkor. Hogy mennyire lesz jó, arra ad némi támpontot a stáblista, melyből következően, Jude Law a romantikus, míg Jack Black a komikus irányba mozdíthatja a mérleg nyelvét. Az egyensúlyról a csajfilmek specialistája, Nancy Meyers rendezőnő gondoskodik 138 (!) hosszú, avagy éppenséggel túl rövid percben.

A Kecskebűvölők (Sony Movie Channel, 21.00) még mindig egy érdekes, kissé bizarr háborús abszurd, amiben rengeteg sztárt (George Clooney és Ewan McGregor -a képen-, illetve Kevin Spacey, Jeff Bridges, stb.) láthatunk egy furcsa, sajnos azonban a valóság mégoly meghökkentő tényeit sem nélkülöző, zavarba ejtő filmben. Nem komoly háborús drámaként, akcióként, hanem inkább pamfletként, vagy ál-dokumentumfilmként érdemes nézni… (Bővebben)

Lesz a Forrest Gump (Paramount Channel, 21.00) is, egy elragadó tündérmese a hitről, a barátságról, a szeretetről és a kitartásról, ami nélkül semmilyen normális dolog nem létezhet ezen a világon. Egy igazi, hamisítatlan giccs, amit azonban minden igényes, értelmes embernek látnia kell (és a legtöbben nyilván látták is már Tom Hankset a címszerepben).

Fábri Zoltán részben amerikai produkcióban készítette el Molnár Ferenc meghatározó erejű ifjúsági regényének, A Pál utcai fiúknak (m3, 21.20) filmváltozatát. A film ma már klasszikus, aminek még azt is meg lehet bocsájtani, hogy a (múlt) századforduló nyóckerében a fiúk baseballoznak… (Állítólag a filmen látható játék a méta – szerintem baseball. 🙂 )

A szerelem hullámhosszán (ATV, 21.40) viszont ezúttal Meg Ryan és újfent Tom Hanks rezeg. Szól a rádió és a végén sírni is fogunk.

Aztán van ilyen, hogy Távol Afrikától (Story4, 22.05). Meryl Streep és Robert Redford, rendezte Sidney Pollack, ért 5 Oscart meg egy csomó egyebet.

A Téli mese (RTL II, 22.15) című mozira viszont csak nézek bután – soha nem hallottam még felőle. Pedig nem akármilyen szereposztást villant ez a vélhetően igen romantikus történet, Colin Farrell, Jennifer Connelly, Jessica Brown Findlay, Will Smith, Russell Crowe és William Hurt nevei fémjelzik a listát. Az Index kritikusa nyáltengernek minősítette, ami ugyan önmagában semmit nem jelent, legfeljebb jelez valamit – ha mást nem, de legfeljebb egy fantasy elemekkel átszőtt szerelmes mesét, a huszadik század elejének New Yorkjából.

Az öregedés egyik legbiztosabb jele, amikor egy férfiember egyre jobban hajlamos elragadtatni magát. Egyre gyakrabban felejti el a cinikus beszólogatás atombiztos önvédelmi gyakorlatát, sőt, egyre gyakrabban sír buta filmeken. Nos, én A nyomorultak (ma este a TV2-n, 23.30-tól) kb. huszadik percében (Fantine “áriájánál” – Anne Hathaway, a képen) elkezdtem zokogni és ez így is ment egészen a vége főcímig, sőt még azon túl is, ahogy hazafelé bandukoltunk a hóesésbe burkolózó Andrássy úton. Csak mondom, a film mintegy 160 perc. Öregszem. (Bővebben)

EZT MIÉRT ILYEN ELMEBETEG IDŐPONTBAN KELL ADNI?!

Szombat, december 23.

Hát, még csak holnap lesz Szenteste, de nem könnyű már ma sem… Ezért rögtön két Adam Sandler-filmmel indítok, csak azért is, illetve a biztonságosság kedvéért. A Férj és férj (Viasat3, 18.40) című komédiában a pukifilmek hercege ezúttal egy ízig-vérig macsó, heteroszexuális tűzoltót játszik, aki azonban a forgatókönyvírói szeszélynek/csalafintaságnak köszönhetően egyszer csak egy homoszexuális, meleg kapcsolatban találja magát, méghozzá beltagként. (Bővebben)

 






 

 

A mai másik filmjében emberi arcát mutatja meg Sandler: A cipőbűvölőben (Cool, 20.55) egy szegény brooklyni susztert alakít, aki a környékbeliek kitaposott cipőjét javítgatja és legjobb haverja a szomszéd borbély (Steve Buscemi). Egy nap azonban, miközben a helyi gengszter (Method Man) cipőjét varrja, lerobban a varrógépe és kénytelen előkeresni rejtélyes körülmények között eltűnt apja (Dustin Hoffman) régi talpvarró gépét… és csoda történik.

Az Angyalok városa (Filmcafe, 21.00) azonban az a film, aminek soha, semmilyen körülmények között nem lett volna szabad elkészülnie. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy ez a művészet, holott nem. Wim Wenders Berlin fölött az ég című filmje a művészet, Brad Silberling filmje viszont csak gyenge, kiszínezett, megcukrozott, könnyen fogyaszthatóvá tett vásári másolat. Giccs, ha úgy tetszik, de a legrosszabb fajtából. Nicolas Cage pedig nem Bruno Ganz.

Eközben szerencsére A nyomorultak (Paramount Channel, 21.00) is életre kelnek. Victor Hugo klasszikus regényét ezúttal Bille August filmezte le (1998-ban) a tőle megszokott szélesen áradó (más szóval dagályos), romantikus (szentimentális), régimódi, nyugodt (kissé unalmas) stílben. A szereposztás azonban jó: Valjean Liam Neeson, Javert Geoffrey Rush, vagy például Claire Danes és Uma Thurman. Minden relatív.

A félelem órái (Film Mánia, 21.00) című 1990-ben készült thriller elsősorban a benne szereplők, valamint rendezője miatt lehet érdekes. Michael Cimino A szarvasvadásszal olyat tett le az asztalra, hogy már csak annak jogán is muszáj megemlíteni minden munkáját, így ezt a filmet is. Az ekkoriban még viszonylag sima képű Mickey Rourke játssza azt a veszélyes bűnözőt, aki a börtönből megszökve egy család otthonában keres búvóhelyet üldözői elől, ahol azonban a családfő (Sir Anthony Hopkins) igen határozottan áll ki a vendéglátás hagyományos formulái mellett.

A Szerelem a végzeten (FOX, 21.55) című romantikus komédiában viszont Kate Beckinsale lesz a partnere a kisfiúsan sármos John Cusacknak. Mit is mondjak erről filmről? Milyen veszélyekre hívhatnám fel kegyes figyelmeteket? Talán, hogy vigyázzunk nagyon a kesztyűnkre? (Bővebben)

Matthew McConaughey manapság az egyik legkurrensebb férfisztárnak számít, de korábban is voltak jelenései, bár egészen más tartományokban. A Szeretném, ha szeretnél (TV2, 22.40) című romantikus komédiában Matyi barátunk például Jennifer Lopez méretes csípeje mentén feszül. (Bővebben)

Jön azonban ma este az Esőember (RTL II, 22.40) is, melyben néha Dustin Hoffman aztán tényleg “fullba’ nyomja a kretént”, viszont neki mégis “gyütt” az Oscar bácsi… Persze, Hoffman zseniális minden túlzása, a film is remek, minden szentimentalizmusa ellenére, és Tom Cruise is remek – Ki érti ezt? 🙂 (Tom és Dustin a képen)

New York bandái (RTL+, 22.45) című, olykor igen erőszakos jeleneteket is tartalmazó filmeposz a címbeli város -a Nagy Alma- hősies őskoráról mesél, két színész-gigaikon főszereplésével. Leonardo Di Caprio és Daniel Day Lewis vetélkedik egymással bokszban, véres utcai harcokban és kőkemény farkasszem-nézésben, Martin Scorsese bő két és félórás rendezésében. (Bővebben)

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!