Balett-témát dolgoz fel a ma már musical-formátumban is hódító Billy Elliot (Paramount Channel, 18.45) története, Stephen Daldry 2000-ben bemutatott megkapó filmje. Billy (Jamie Bell – a képen) egy északkelet-angliai Durham egyik bányászközösségébe született, ahol minden férfi (apa és báty) bányász, anya már elment, a nagyi pedig súlyosan agyérelmeszesedéses. Apa Billyt természetesen boxra járatja, hogy legyen belőle férfi, azonban a srác lopva a szomszédban pipiskedő balettezők felé kacsingat – sokkal jobban érdekli a tánc, mint az ökölvívás. Kap is egy óriási sallert, miközben edzés közben a tüllszoknyákat bámulja. A balettoktató nő azonban észreveszi Billy érdekélődését a balett iránt, és kiderül az is, hogy a srác istenáldotta tehetség. Tadada, tadada, tadada, a továbbiakban arról szól a film, hogy lesz-e balett-táncos Billyből, vagy sem, és el tudja ezt fogadni az alapvetően munkás- és bányásztradíciókat követő család, vagy sem. (Bővebben)
Később például a lehengerlően jóképű Jonathan Rhys-Meyers és a már permanensen korpulens, ezúttal kopaszra nyírt fejével arcának megkapó ostobaságát még ki is emelő John Travolta küld képeslapot Párizsból szeretettel (AMC, 20.10). A képeslapon azonban lövöldözés, felrobbanó autók és éget gumiszag látható, tekintve, ez egy virtigli terroristás akciófilm. A “zöldfülű ifjút a nagyképű, de dörzsölt és rutinos ügynök beleviszi a tutiba” című klisé egzakt, kompakt és látványos példája ez a mű. (Bővebben)
A Beépített tudat (Film+, 21.00) egy agyonjátszott akciófilmes klisét (egy titkosszolgálat által agymosott -itt beépített, kvázi átkopipésztelt- tudatú szuperügynök magára talál és elkezdi saját útját járni) variál, amit látványos akciókkal és meglepően erős szereposztással próbál feldobni. Tommy Lee Jones azonban kissé fáradtnak, bizonytalannak tűnik a zseniális agyátültető professzor szerepében, Gary Oldman viszont magabiztosan oldja meg kétszázhatvannegyedik öltönyös nyomozó, főügynök, stb. karakterét. Kevin Costner a főszerepben viszont egyértelmű meglepetés. Ilyen (schwarzeneggeri mércével mérve is) brutális, ám mégis morbid módon vicces karaktert még sosem láttunk tőle. Miatta érdemes megnézni ezt az erősen közepes scifi-akciót.
A Django elszabadul (SuperTV2, 21.00) valójában szerves és logikus folytatása egy rendhagyó, és a kortárs filmművészetben irányt mutató, meghatározó filmes életműnek. Quentin Tarantino mindig is a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek B-kategóriás és más rétegfilm-termését tekintette kiindulási és hivatkozási alapnak, még akkor is, ha itt, Európában kicsit nehezen fogjuk fel, hogy az európai művészfilmek (Godard, Truffaut, Antonioni, stb.) Amerikában ugyanolyan rétegműfajnak számítanak, mint Russ Meyer sexploitation-filmjei vagy Ed Wood életműve. Eddigi filmjei is mindig valamiféle hommage-ok voltak egy, illetve alkalmanként több műfajnak, filmtípusnak, így ez a mostani, az olasz spagetti-westernek előtti tisztelgés csak egy újabb fejezet. Ilyen még nem volt. Mindazonáltal, olyan western sem készült még Hollywoodban, melynek főszereplőpárosát egy német vándorfogorvosból (Christoph Waltz) lett villámkezű fejvadász és egy revolverhőssé avanzsált szökött fekete rabszolga (Jamie Foxx) alkotná, akik halálmegvető bátorsággal szállnak szembe (még jóval a polgárháború előtt) a déli rabszolgatartókkal (pl. Leonardo DiCaprio), személyes okoktól vezérelve, de végül mégis forradalmi módon. (Bővebben)
Nőkre vágyó férfiakról szól Szajki Péter igen jól sikerült 2008-as bemutatkozása, az Intim fejlövés (Filmcafe, 23.00). A szex körül forgó, életközeli kis történetekből álló, remekül megírt, szellemes szituációkban és dialógusokban tobzódó filmben egyik utolsó szerepében nézhetjük meg például a 2011-ben tragikus körülmények között elhunyt, kiváló Huszár Zsoltot, valamint Szabó Győzőt, Gáspár Tibort és Gáspár Katát, Kovács Lehelt, és még sokan másokat.