Nézhetjük ma este megint Robert De Nirót az Ébredések (Paramount Channel, 21.00) című 28 éves -de ettől még igen jó- moziban, melyben ő menthetetlenül katatón beteg lesz, akit a renitens pszichiátert játszó Robin Williams gyógyít meg. Vagy mégsem. Papírzsebkendő mindenesetre legyen a kezünk ügyében elegendő mennyiségben…
Nézhetjük azonban Kate Winsletet is a Bernard Schlink regényéből készült A felolvasóban (Filmcafe, 21.00). Komoly darab a film, sokszor láthattuk már, olvashattuk is; remélem más is, viszont érdemes lehet repetázni is belőle. Kate például nem véletlenül kapta meg az itt nyújtott alakítására az Oscart, a BAFTÁt, az Európa Filmakadémia-díjat, valamint a Golden Globe legjobb női mellékszereplőért járó fityfenéjét. (Bővebben)
Denzel Washington a cím-, Gary Oldman pedig a negatív szereplője az Éli könyve (Mozi+, 21.00) című filmben. A ritkán, de mindig figyelemreméltó filmekkel előálló Hughues-testvérek ezen munkája tulajdonképpen egy apokaliptikus western, nem kevés vallásos tanítással. A történetben egy globális vallásháború pusztította el az emberiség nagy részét. A mai, iszlám (és más) terrorizmus, az újra megjelenő diktátorok réme által fenyegetett, a rohamosan fogyó kőolaj- és ásványi kincskészlet kapcsán zűrzavaros korban nem nehéz valamiféle kulturális/gazdasági világvégére asszociálni, így a film felvetése, problematikája reálisabb, mint szeretnénk. A film ennek ellenére jó. (Bővebben)
A Tökéletes gyilkosság (Viasat3, 21.00) címében benne van a lényege. Michael Douglas ezúttal (szokás szerint) egy őszülő halántékú, gazdag playboy, elhanyagolt, ám gyönyörű és okos feleséggel (Gwyneth Paltrow), aki háttérbe szorítottságát egy idő után igencsak zokon veszi – lásd a film címét. Jó kis krimi-thriller ez, azonban ha egyszer láttuk, mindent láttunk belőle.
Terry Gilliam, akit életműve alapján nyugodtan nevezhetünk akár disztópia-gyártó nagyiparosnak is. Azonban legújabb, A zéró elmélet (Film Mánia, 21.00) című filmjében -főszerepben Christoph Waltz – sajnos, nem képes túljutni az eljövendő rettenetes jövő, tulajdonképpen már ma is, bárki számára megtapasztalható, fenyegető, ám előzőleg már sokszor emlegetett ígéretén. (Bővebben)
1948-ban Fred Zinnemann Oscar-díjat kapott (pontosabban nem ő kapta, hanem a forgatókönyv, illetve Montgomery Clift, a főszereplő, Zinnemann és a film csak jelölve volt) azért a történetért, melyben egy amerikai közlegény a második világháború zűrös végnapjaiban segít egy árva kisfiúnak megtalálnia édesanyját. A néma filmes szívszaggató sztorijával nem kis meglepetésre taroló, francia Michel Hazanavicius hatvanvalahány évvel később megremake-elte Zinnemann filmjét. A keresés (m5, 21.15) forgatókönyve (szintén Hazanavicius munkája) ismét ütős darab, bár nem egyértelműen jó. Az mindenképpen zseniális, ahogyan az egész történetet átültette a második csecsen háború világ nyugati felén meglehetősen ismeretlen korába és környezetébe (lásd a képet) és az is zseniális, ahogyan az eredeti cselekményt szétbontotta két szálra, melyeket aztán egy nyugati számára e tekintetben egyedül igazolható módon, egy emberjogi ENSZ-megfigyelő személyén keresztül kötött össze. Viszont a film talán hosszabb, mint kellene, ráadásul a 149 perces vetítés alatt legalább kétszer vége is van a történetnek – amit viszont Hazanavicius nem vett észre (vagy nem akart észrevenni). (Bővebben)
A III. Richárd (Filmcafe, 23.25) viszont Shakespeare William klasszikus, méltán sokszor játszott és sokszor átgondolt királydrámájának egyik leghatásosabb adaptációja. A filmet rendező Richard Loncraine és az adaptáció írásában is közreműködő, valamint a címszerepben zseniálisat alkotó Ian McKellen a hatalomra törő gonosz, púpos királyfi történetét a múlt század harmincas éveibe helyezi át, mely ebben az olvasatban döbbenetesen klappol Hitler hatalomra kerülésének eseményeire. Szerencsére, illetve a sok millió áldozat szerencsétlenségére, a főszereplők sorsa is hasonló…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: