Kora esti mesefilmnek itt van például a Tintaszív (Cool, 18.30), egy tipikus hollywoodi mozi, erős fantasy-hatásokkal. A német Cornelia Funke Tinta-trilógiájának első filmes darabja gyakorlatilag azt meséli el nézőinek, milyen fantasztikus dolog olvasni. Mondom, olvasni: amikor a fehér lapon sorakozó fekete betűkből lelki szemeink előtt megelevenedik a leírt történet, életre kelnek annak szereplői, és beindul a fantázia (vagyis a fantasy) a kobakunkban. Látvány, bűbáj, cukor, méz.
Tombolnak azonban ma este Vad vágyak (AMC, 19.55) is. Mivel javában zakatol a tanév, nem árt talán szólni egy messze nem alábecsülhető veszélyforrásról, mely elsősorban a fiatal, jóképű, hímnemű tanerőket fenyegetheti. Vad vágyak hajtják a filmbeli végzős gimnazista osztály nem szőke bombázóját (Denise Richards) az egyik tanár (Matt Dillon) irányába, aki természetesen a tanári etikának megfelelően ellenáll a kísértésnek. A kielégítetlen vágy azonban nem lankad, sőt bosszúvággyá változik és a tanár hamarosan egy ördögien kitervelt szexuális erőszaktétel-sorozat kellős közepében találja magát – elkövetőként. Tanulság no. 1: SOSE járjunk koszos kocsival, ha jóképű tanárok vagyunk… Tanulság no. 2. (olvassunk híreket, ugye?)
Minden romantikus lelkületű személyi testőr, valamint néhai Whitney Houston összes rajongójának kedvenc filmje a Több mint testőr (RTL II, 20.00) című nagyívű szerelmi románc, melyben a híres énekesnő (akit Whitney alakít, egyébként meglepően hitelesen) egy romantikus lelkületű testőrt (Kevin Costner) kénytelen maga mellé venni, az egyre elszemtelenedő rajongók távoltartását megakadályozandó. A nő és a férfi kényszerű együttléte azonban, úgymond, hamarosan túlnő a hagyományos munkakapcsolaton. And ááááááááá-i-áááááiááááj… stb.
Gyerekkoromban szerintem annyiszor néztem meg a Nevem: Senkit (RTL+, 21.00), ahányszor vetítették a moziban, még akkor is, ha tulajdonképpen utáltam a vége miatt. Olyan furcsa, szomorkás volt a “happy end”, pedig addig Terence Hill vágta a tőle elvárt mókás pofákat, s a film amúgy hozta is a western (illetve, spagetti-western, de ezt akkor még nem tudtam) specifikumait. Az, hogy ez a film jóval több egy szimpla Terence Hilles pofozkodós, bombasztikus western-kabarénál, amit amúgy akkoriban szintén faltam, arra csak már felnőtt fejjel jöttem már. A film, bár a rendezői széket bizonyos Tonino Valerii alá tolták, valójában Sergio Leone műve, aki ugyebár, tudjuk ki. Mintegy továbbpörgetve a Vadnyugat mítoszával való teátrális leszámolását, amit Leone a Volt egyszer egy vadnyugatban elkezdett, ő írta, valamint producerként felügyelte is a forgatást, hozta Ennio Morriconét, aki pályafutása egyik legbarátságosabb zenéjét alkotta meg és jött Henry Fonda is, a Volt egyszer egy Vadnyugat negatív főhőse is, ezúttal azonban pozitív szerepben, megtestesítve a régi idők nagy pisztolyhősét, aki felett már eljárt az idő. Ráadásul még vicces Lennon-szemüveget is visel, amikor lődözni kell, mert nem lát már olyan jól, mint régen (lásd a képen). Terence Hill, a világító, tiszta kökényszemeivel a rajongó ifjú, aki szinte sértve érzi magát, mert úgy tapasztalja, hősei már nem akarnak hősök lenni többé és ennek érdekében meg is tesz mindent, és addig provokálja személyes hősét, míg az a végén csak betölti a rászabott szerepet – vagyis nem, de ez már mindegy is…
Ridley Scott 2010-es Robin Hoodjának (Prime, 21.00) címszerepében Russell Crowe-t láthatjuk, Cate Blanchett, Max von Sdyow, William Hurt és még egy csomó más jó színész mellett. Megvan a hossza is (nettó 148 perc) a filmnek ahhoz, hogy ne legyen elkapkodva a sherwoodi erdő legendás igazságosztójának története, viszont semmi bűbáj, semmi romantika nincs ebben a verzióban, ellenben sötét, komor pátosz, az igen.
A William Makepeace Thackeray műve alapján készült szép, veretes romantikus dráma, A hiúság vására (Galaxy, 21.00) sem először kerül adásba. A történet, ugyebár, egy árva kislányról (Reese Whiterspoon) szól, aki minden energiájával, tehetségével azon van, hogy nyomorúságos helyzetéből kiemelkedve az ujja köré csavarja Anglia felsőbb osztályait. Mira Nair rendezése míves, igényes, mondhatni, méltóságteljes munka, a szereposztás pedig itt is kiváló: Jonathan Rhys-Meyers, Gabriel Bryne, Rhys Ifans, Romola Garai, és még sokan mások.
A Shakespeare’s Globe-ban ma este a Macbeth (m5, 21.10) megy.
A Tolvajok városa (Duna, 23.20) később egy remekbe szabott, kőkemény filmdráma, ezúttal Boston “nyóckeréről, és -ből”, s benne a sok-sok szomorú, számítását csak a bűnben megtaláló emberről. Ben Afflecket a hajlamosak vagyunk inkább színésznek, általában afféle tejfelesszájú bájgúnárnak letudni, pedig ez az ábra is azt mutatja, hogy amellett, hogy valójában jó színész, igen jó forgatókönyvíró és rendező is. (Bővebben)
Rod Lurie 2011-es Szalmakutyák (RTL II, 23.30) című mozija Sam Peckinpah kultikus eredetijének feldolgozása, de sok tekintetben különbözik is attól – nem biztos azonban, hogy ezt sikerrel is teszi. (Bővebben)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: