Úgy tűnik, sem mi, sem az amerikaiak nem tanultunk A hatalom árnyékában (Filmcafe, 21.00) című remek politikai dramedyből, pedig George Clooney még idejében elmesélte benne a politikacsinálás trükkjeit, Ryan Gosling és Philip Seymour Hoffman aktív asszisztenciájával. Ismétlés a tudás anyja! (Bővebben)
Klassz film a Warrior – A végső menet (Film Mánia, 21.00) is, ne tévesszen meg senkit az idióta, bombasztikus -magyar- címe. A szikár, slank történet olyan mint egy állcsúcsra elhelyezett, masszív alapállásból, egész törzsből meghúzott jobb horog. Egyszerű mozdulat, de ha talál, akkor csengettek. Kiváló sport-, egyben testvérdráma ez a film, katarzissal, mindennel, ami kell egy ilyenbe, egy tiszta, becsületes rendezésben (Gavin O’Connor) és el-ké-pesz-tő színészi alakításokkal (Tom Hardy, Joel Edgerton és Nick Nolte). (Bővebben)
Eközben az Életem értelme (Story4, 21.00) című drámában Meryl Streep alakít -ismét- egy rákban haldokló anyát, akit lánya (Renée Zellweger) ápol áldozatosan, ígéretes karrierjét is feladva. A halál, illetve a reménytelen haldoklás ábrázolása mindig kényes feladat, ez a film sem képes megmaradni mindig azon a vékony mezsgyén, amit a jó ízlés szab – bár Carl Franklin rendező tisztesen próbálkozik, ez tény. Kifejezetten érdekes azonban az, ahogyan az áldozatvállalást, egy más, magasabb, távolibb cél érdekében a céljainkról való lemondást ábrázolja… Streep természetesen kapott egy Oscar-jelölést, de szerintem Zellweger jobban megérdemelte volna, akár a díjat is.
A 80 éves Szabó Istvánt ma az első korszakából -én ezt a korszakát szeretem igazán- való Álmodozások kora (m5, 21.35) című filmjével köszöntjük, melyben akkori emblematikus figurája, a Bálint András által megformált fiatal értelmiségi keresi járható útjait (hisz’ állása akkor még biztosan volt) a társadalomban, miközben megismeri annak kérlelhetetlen valódi természetét. Részben korosztályi a film, hiszen a mai hatvanasok ifjúkoráról, annak problémáiról szól, azonban érvényes meglátásokkal rendelkezik más, későbbi generációkra nézve is. Másrészt tisztelgés ez a film a francia új hullám, jelesül Francois Truffaut előtt. Amúgy pedig ballonkabátok, hatvanas évekbeli pesti hangulatok, presszók, cigarettafüst, Moszkvics-taxik és csodás fiatal csajok: Esztergályos Cili, Béres Ila és természetesen Halász Juci.
A Disturbia (Paramount Channel, 22.00) viszont csak amolyan tinihorror, a maga köré igen különös aurát növesztő Shia LaBeouffal, valamint a kőarcú Carrie-Ann Mossszal a főszerepben. Egy szobafogságra ítélt, élénk képzelőerejű, kissé ideges természetű srác lesi a szomszédokat kényszerű unalmában (vonatkozó kapcsolódási pontok: unatkozó tinédzserkorú gyermekeink!), és fura dolgokra lesz figyelmes. És a többi, és a többi…
Az olasz Taviani-fivérek talán utolsó tagjai annak a híres társaságnak, melynek tagjai tevékenységükkel alapjaiban határozták meg a világ filmművészetét. Nem tartoznak De Sica és Rossellini generációjába, még csak Felliniébe és Antonioniéba sem, egy (két) évtizeddel még náluk is fiatalabbak, ám még így, bőven nyolcvanan túl is csinálják veretes filmjeiket, melyek szinte kivétel nélkül azokra a klasszikusan stabil irodalmi alapzatra épültek, amit az olasz és a világirodalom legnagyobb alakjai raktak le. Ha ma hatvanon inneni filmes készít ilyen filmeket, mint amilyeneket az azon bőven túli Tavianiék mindig is, simán modorosnak bélyegezzük azokat, alkotójuk kapásból megkapja az öncélú, jobb esetben elefántcsonttoronyba zárkózó, befelé forduló címkét – ha van egyáltalán épeszű producer, aki pénzt áldoz egy ilyen alkotásra. (Legutóbbi filmjük Shakespeare Julius Caesarját mai környezetbe helyezve, egy börtönben, rabok által játszott színelőadásként mutatta be…) Természetesen, nem nézhetetlen Tavianiék művészete (lásd a képen), szó sincs arról, hogy formailag elavult, ócska, poros darabokat készítenének, csupán ma a legtöbb embernek/nézőnek már nincs igénye az ő klasszikus sodrású, lassan folyó történetmesélésükre. Boccaccio híres-hírhedt Dekameronjának néhány novellájából (köztük a tán leghíresebbel, a “Sólyom feláldozásával”) készült Csodálatos Boccaccio (Duna, 22.25) is ilyen míves, kifinomult esztétikájú film. (Bővebben)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: