Mit nézzünk ma a tévében?

A New York bandái (RTL+, 21.00) című, olykor igen erőszakos jeleneteket is tartalmazó filmeposz a címbeli város -a Nagy Alma- hősies őskoráról mesél, két színész-gigaikon főszereplésével: Daniel Day Lewis és Leonardo Di Caprio (lásd a képen) vetélkedik egymással bokszban, véres utcai harcokban és kőkemény farkasszem-nézésben, Martin Scorsese bő két és félórás rendezésében. (Bővebben)

Nomen est omen, tehát láttuk már Tony Scott-Denzel Washington művek remek thrillerjét, a Deja Vut (AXN, 21.00), még akkor is, ha esetleg mégsem. Ettől függetlenül izgalmas, fordulatos, feszült film lesz ez, némi fantasztikummal megkeverve, melynek alapkérdése mégsem több annál, hogy robban vagy nem robban? Persze, nyilván nem robban, de addig azért lerágjuk a körmünk…

Remek, csavaros cselekményű és immár klasszikussá vált második világháborús történet a Tű a szénakazalban (Film Mánia, 21.00), melynek írója Ken Follett, zeneszerzője Rózsa Miklós, főszereplője pedig Donald Sutherland. A cím arra utal, hogy nagyjából olyan könnyű megtalálni egy Angliában tevékenykedő, angolul tökéletesen beszélő náci kémet, mint egy tűt a szénakazalban. Talán ezért is Tű a kódneve az illetőnek…

A Mama (m2, 21.10) nem akar többnek látszani, mint ami: egy szomorú történet, ami mégis az életet igenli, a szépen elmúlás létjogosultságát, hogy a bennünk élő hit a megbékéléssel karöltve egy rövidre írt élet margójára is szmájlit varázsol. Ez az egyszerű történet bárkivel megeshet. Nagyon csendes, visszafogott színészi játék, finom félmosolyok, sehol egy látványosan tragikus fortissimo, amivel rengeteg filmen találkozunk, melyekben a színész katartikus szerepjátszással próbálja elkápráztatni a nézőt. Magda (Penelope Cruz) halálos beteg. Kamasz gyermekével és csalfa férjével él munka és jövő nélkül. Miképpen lehet mégis túlélni önmagunkat: ennyi a történet. (Bővebben)

Jane Austen habos-babos, ám igencsak okos, proto-feminista felhangú komédiáinak, valamint a viktoriánus-kor iránt állandó és múlhatatlan nosztalgiát táplálóknak ajánlott az Emma (m5, 21.15) című kosztümös darab, Gwyneth Paltrow-val a cserfes, de kissé túlzottan is magabiztos címszerepben, mellékesen pedig Jeremy Northammel, Ewan McGregorral, vagy éppen Greta Sacchival és Toni Collette-tel. ’97-ben Oscar-jelölést kapott a film kosztümtervezője, ami azért garancia a kiállítás minőségére is.

Ugyanekkor Párizsban, az Elnöki Palotában igazi forradalom zajlik: a palota dölyfös, ám vitathatatlan főszakácsát egy vidéki fogadósnéra cserélik, mivel az elnök egyszerűbb, vidéki, rusztikus konyhára vágyik, a kifinomult művészet helyett. Mi, porbafingó magyarok meg csak ámulunk, hogy az Ízek palotája (Duna, 21.15) “paraszti” menüje is olyan vastagon keni a szarvasgombás libamájpástétomot, mint Ilus néni nálunk, falun a zsíros deszkát. (Bővebben)

A Született gyilkosok (Mozi+, 22.55) Quentin Tarantino forgatókönyve alapján készült Oliver Stone által. Mickey (Woody Harrelson) és Mallory (Juliette Lewis) a végletekig elvetemült pszichopata gyilkosokként rabolja végig Amerikát a boldog és beteljesült szerelemben, míg végük nem lesz, mint a botnak. Avagy, poszt-modern, pop-apokaliptikus Bonnie és Clyde.

Szép fiúk (Ben Affleck és Justin Timberlake), valamint egy szép lány (Gemma Arterton) tündökölnek a Vakszerencse (RTL II, 20.00) című egzotikus karibi közegben játszódó, internetes szerencsejátékos-átverős thrillerben – azonban nagyjából ennyi az összes pozitívum, ami elmondható a filmről.

Nem tudok sok jót elmondani az RTL Klub új, saját gyártású sorozatáról, A Tanárról (RTL Klub, 20.00) sem. Igaz, rosszat sem, mert -sok internetes szavazóval ellentétben- még nem láttam egy kockát sem belőle, ugyanis ma kerül adásba az első évad első része. A Válótársak alkotói, gondolom, hozzák a szintet, így Nagy Ervin (a képen) példát mutathat a hivatásukba és a mai oktatási helyzetbe belefásult tanerőknek lendületből, tettrekészségből és kreativitásból. Vagy sem, de ez majd kiderül.

A Mobil (Viasat6, 21.00) című film talán az első volt a mozikban, amely fő cselekményszervező elemmé, majdhogynem főszereplővé léptette elő a mobiltelefont, amely nélkül ma már egész egyszerűen létezni sem lehet (legtöbbünknek). Larry Cohen, aki már egyszer rákattant a Fülkével a telefon egy ósdi, vezetékes változatára, most valószínűleg az íróasztalán heverő mobilján akadt meg a szeme. Vagy azért, mert folyamatosan csörgött, vagy azért, mert meg sem szólalt: nem ez a lényeg. Ellenben, mi történik, ha valakinek egyszer megcsörren kézikészüléke, és egy hallhatóan remegő, halálra vált hang kéri a segítségét. Nem tudom, a forgatókönyv írása idején a híváskijelzést ismerték-e már, valószínűleg nem, mert ha igen, akkor a filmben szereplő helyes, ám nyugati parti szörfös srácokhoz méltóan kellően üresfejű ifjú (Chris Evans) nevetve kilőtte volna a fals hívást. Nem így történt és ezúttal ez egy kifejezetten ötletes, szórakoztató akció-krimihez vezetett. (Bővebben)

Tombolnak azonban ma este Vad vágyak (Filmcafe, 21.00) is. Mivel javában zakatol a tanév, nem árt talán szólni egy messze nem alábecsülhető veszélyforrásról, mely elsősorban a fiatal, jóképű, hímnemű tanerőket fenyegetheti (na, még egy tanár…). Vad vágyak hajtják a filmbeli végzős gimnazista osztály nem szőke bombázóját (Denise Richards) az egyik tanár (Matt Dillon) irányába, aki természetesen a tanári etikának megfelelően ellenáll a kísértésnek. A kielégítetlen vágy azonban nem lankad, sőt bosszúvággyá változik és a tanár hamarosan egy ördögien kitervelt szexuális erőszaktétel-sorozat kellős közepében találja magát – elkövetőként. Tanulság no. 1: SOSE járjunk koszos kocsival, ha jóképű tanárok vagyunk… Tanulság no. 2. (olvassunk híreket, ugye?)

Robert De Niro ma este egy habkönnyű, csajos komédiában tűnik fel, mint A kezdő (RTL Klub, 21.05). Bobby bácsi 70 évesen gyakornoknak jelentkezik egy menő divatcéghez, melynek főnöke (Anne Hathaway) annyira liberális, hogy komolyan veszi azt, hogy az esélyegyenlőség mindenkire érvényes. Nos, de hogyan boldogul egy külsejében, de belül is fájdalmasan divatjamúlt bácsi a lüktető, pezsgő és vibráló, fiatalokból álló fiatalos közegben? Nancy Meyers vélhetően egy ziccert sem hagy ki.

“A férfiak hülyék! – mondja Az ajtó (Duna World, 21.35) című filmben Emerenc (Helen Mirren), a gránitkemény jellemű, ám „pokrócmodorú” házvezetőnő (mintha sejtette volna előre a majdani tévés műsorszerkesztők alapelveit…). De ezt gondolhatja a filmet rendező veterán Szabó István is, hiszen Szabó Magda hasonló című, világsikerű regényének filmváltozatát erőteljesen nőiesre, lágyra, s ha lehet azt mondani, meglehetősen televízió-barátra hangolta. (Bővebben)

A Tíz elveszett év (Duna, 22.25) is elsősorban ezt a célcsoportot célozza. Főhőse egy anya (Michelle Pfeiffer), aki egy zűrzavaros pillanatban elveszti gyermekét a tömegben. A fiú nem kerül elő – ám tíz év múltán valaki csenget a traumát feldolgozni igazából sosem tudó, s emiatt családjával is mély konfliktusokat megélő nő ajtaján. Ez meg egy jó kis lelkizős melodráma lesz.

Kicsit csalódás volt számomra annak idején a mexikói (most már persze inkább amerikai) Alejandro González Iñárritu 9 Oscarra jelölt (s ebből négyet be is kaszált) Birdmanje (RTL II, 22.50). Persze, az sejthető volt, hogy a nép rögtön beájul, ha valami számára furcsát, szokatlant lát. (Illetve, séróból elutasít, mint ahogy van példa arra is bőven.) Az mindenesetre fix, hogy formailag, technikailag nagy trüváj a mozi, mely gyakorlatilag egyetlen nagyon hosszú snittből áll (valójában persze nem, de erről a linkelt posztban), amit ha szegény Jancsó Miki bácsi láthatott volna, besírt volna rajta fájdalmában/gyönyörűségében. Nem mintha nem csináltak volna már egysnittes teljes hosszúságú mozifilmet a filmtörténelemben, de a Birdman azok közül azért mindenképpen a leglátványosabb. (Bővebben)

Tony Kaye kultikus, bár ma már tagadhatatlanul kissé didaktikusnak tűnő Amerikai história X (Mozi+, 22.55) című filmje ijesztő pontossággal mutatja be a neonáci skinhead szubkultúrát, annak amerikai vadhajtásait, jellegzetes karaktereit, társadalmi hátterét, motivációit és mindennapjait, azonban a filmbeli testvérpár jellemváltozásai már igencsak elnagyoltak, idealizáltak. A nagyobb srác (Edward Norton) esetében még áll a dolog, de a kisebbik (Edward Furlong), kvázi bemondásra történő megjavulása viszont már több mint hihetetlen. Túl nagy és túl mélyen gyökerezik ez a gyűlölet, hogy egy mozifilmben tisztességesen fel lehessen dolgozni: az Amerikai história X egy jó, de közel nem jeles kísérlet erre.

Matthew McConaughey alakítja a Michael Conelly-regényből adaptált Az igazság ára (Cool, 23.00) című izgalmas tárgyalótermi dráma főszerepét. A történet azzal a meglehetősen kényelmetlen kérdéskörrel játszik el, hogy mi van akkor, ha a vádlottról (Ryan Philippe) biztosan tudja az ügyvédje (őt játssza Matyi), hogy ártatlan és meg is tesz mindent ennek bebizonyítására, a vádnak azonban olyan megdönthetetlen, bár nyilvánvalóan hamis bizonyítékai vannak, hogy a vádlottat elítélik? Illetve, mi van akkor, ha az ügyvéd tudja, hogy bűnöst véd, de mégis mindent el kell követnie felmentéséért? (Bővebben)

A Született július 4-én (Sony Movie Channel, 21.00), a Good Will Hunting (Duna, 22.25) és a Gladiátor (Viasat3, 21.00) összesen 9 db. Oscart nyert, rengeteg egyéb díj mellett. Nagyjából ennyit mondanék róluk, mert amúgy már -gondolom- mindenkinek a könyökén jönnek ki.

Elég vaskos Tennessee Williams-jegyeket felvonultató (írója Joyce Maynard) “fülledt, vidéki” dráma a Nyárutó (Paramount Channel, 18.40) című film, műfaját tekintve, mondjuk úgy: melodráma. A szerelembe örökké szerelmes, de kissé már hervadó szépségű anya (Kate Winslet) egyedül nevelgeti fiát (Gattlin Griffith), amikor beállít hozzájuk a marcona, nyilvánvaló férfiasságú, ám szökésben lévő fegyenc (Josh Brolin), avagy a Stockholm-szindróma násza a Lima-szindrómával az avaron… Néha annyira mélabús a történet (rendezte Jason Reitman), oly mézsűrűn hömpölyög, a vége pedig olyan szemtelenül szentimentális, hogy képtelen vagyok nem szeretni… (A képen Kate és Josh)

Amolyan lelkizős, romantikus és megható női-film lesz a Veronika meg akar halni (Filmcafe, 21.00), már amennyiben a depresszió témakörében lehet lelkizni, romantikusan és meghatóan. A történet azonban, a viszonylag szűkös költségvetésnek is köszönhetően, külsőségeiben egy hamisítatlan független film fésületlen bájával válik szerethetővé. Persze, azért vannak hibái is. (Bővebben)

Az igen komoly közönségsikert arató Életrevalókhoz hasonlítják a Franciaországban A Bélier család (m5, 21.15) című, szintén szép tetszést arató vígjátékot. A címbeli francia -marhatenyésztéssel és sajtgyártással foglalkozó – vidéki család siketnéma, ami munkájukban, sőt a szerelemben és a boldogságban sem akadályozza őket, mondhatni, el is vannak bájos birtokukon, mint a sajt. Apa és anya, valamint a fiuk természetes adottságként élik meg hallók és beszélők szempontjából hátrányosnak ítélt állapotukat, s ebbéli létük abban sem akadályozza a marcona szakállt viselő, földhözragadt, de egyenes, karakán álláspontját szilárdan képviselő családfőt (François Damiens), hogy polgármesterré jelöltesse magát. Anyu, valamint a tizenéves fiú sem parázza túl a helyzetet, normális életet élnek egészségesen, hangok nélkül, jelelve, illetve nagylányuk, Paula (Louane Emera) tolmácsolásával – akit, kvázi renegátként a családban, ép hallással és csengő hanggal áldott meg a vicces kedvű Jóisten. Ez a disszonancia önmagában semmilyen konfliktust nem eredményez a családban, a baj akkor kezdődik, amikor kiderül, hogy Paula igen tehetséges énekes… (Bővebben)

Elsőként az Aknák földjénre (Cinemax, 20.00) hívnám fel a figyelmet. A tavalyi év dán Oscar-jelölése ez A homok alatt címen is forgalmazott, baromi erős hatású film, melynek alapkonfliktusa annyi, hogy “egyétek meg, amit csináltatok!” Megtörtént események alapján mesél el egy történetet Martin Zandvliet (pl. Tapsvihar) filmje, mely szerint a második világháborút követően német -szinte gyerekkorú- hadifoglyokkal, nyomorúságos és életveszélyes körülmények közepette szedették fel a győztesek a náci hadsereg által elfoglalt dán tengerpartokon telepített sok tízezernyi aknát. Senki nem törődött az állandó, nyilvánvaló halálos veszéllyel. Zandvliet sikerrel találta meg az erős tartalomhoz a méltó és megfelelő formát, s megtalálta a benne rejlő drámai ívet is – sajnos, a szereplők közti viszonyok cizellálására már nem maradt elég ereje/figyelme/tere/lehetősége. Engem például kifejezetten zavart, hogy a kezdetben brutális őrmester (lásd a képen) egy idő után minden átmenet nélkül lett kifejezetten humánus a keze alá beosztott kis hadifoglyokkal, de a németek közötti, a cselekményben említett, de ki nem fejtett konfliktusok is rejtve maradtak. Ezek fényében számomra a katartikus végkifejlet indoklása is sántít picit… De ezek csak részletkérdések. (Perry bácsi verses elemzése a filmről)

Érdekes darab az 1990-ben bemutatott A téboly börtöne (Film Mánia, 21.00) is, mely hangzatos címével ellentétben, talán inkább dráma. Egy koreai veterán (Gary Oldman) bevetés utáni poszttraumás stressz-szindrómája -és öngyilkossági kísérlete- miatt kerül a címben jelzett elmegyógyintézetbe, azonban az ott tapasztalt körülmények miatt fellázad. Bár a sztori a valóságon alapszik, lehet egy kis Száll a kakukk fészkére-utánérzésünk, Oldman viszont zseniális színész és partnerei (Frances McFormand és Dennis Hopper) is mindig érdekesek.

A szintén figyelemre méltó Persona non grata (Duna, 23.40) című 2005-ös dráma a lengyel Krzysztof Zanussi filmje, melyben egy hajdani Szolidaritás-aktivista, ma már kényelmes nagyköveti pozíciót betöltő középkorú politikus vívódását követhetjük nyomon feleségének temetése, és az ennek kapcsán feltoluló, régi emlékeknek, a temetésre érkező régi harcostársaknak, hajdani besúgóknak, barátoknak és ellenségeknek “köszönhetően”.

Harmatgyenge kínálat, mindössze három darab ismétlés az ajánlatban. Az Ütközetben eltűnt (Paramount Channel, 21.00) című filmet elsősorban azoknak tudnám ajánlani, akik nem tudják, mi a vicces a Chuck Norris-viccekben. Nos, például az, amiért ez a film is inkább a vicc kategóriája, mint bármilyen szempontból komolyan veendő filmalkotás… (Nézd azt a tekintetet, nézd a gépfegyver torkolattüzét… 😀 )

Amerika valóban a lehetőségek hazája lehet, ha ott már az elektromos megszakítóval ellátott autó-ablaktörlőkről is képesek nagyjátékfilmet készíteni… Az Isteni szikra (Film Mánia, 21.00) amúgy egy igazi amerikai történet, amiben a nagybetűs Kisemberrel akar kicseszni az arctalan, gonosz hatalom, de a hős Kisember kitartó munkával, akár folyamatosan a szél ellen pisilve is, halált megvető bátorsággal és egy teve kitartásával szegül szembe vele, és a végén győz – ő is, meg az IGAZSÁG is. Frank Capra csinált ilyen filmeket anno, főszerepben Jimmy Stewarttal – itt Greg Kinnear játssza az igazi amerikai hőst. (Bővebben)

A Vágy és vezeklés (Story4, 21.00) rendezője, Joe Wright érdekes fazon. Nem mondom, hogy feltétlenül tetszik mindig, amit csinál, de tagadhatatlan, hogy olykor kifejezetten meglepő ötletekkel próbálja felrázni az általában igen konzervatív szemléletű romantikus dráma műfaját. E múlt század harmincas éveiben játszódó filmjének narrációját például erősen ritmizált, zenei hatású képszekvenciákkal pörgeti fel, melyek aztán a filmben a késő viktoriánus enteriőrök, lebbenő fátylas romantikájával vegyülve erősen sejtelmes, érzéki és izgató világot eredményeznek, még akkor is, ha Keira Knightley csontkollekciójában annyi erotika van, mint egy vállfákkal teli, üres szekrényben. Vanessa Redgrave viszont hatalmas színésznő. Pont.

Üdítő, friss fuvallat lehet a mai estében egy ízig-vérig mai Könnyű nőcske (RTL II, 20.00), aki (Emma Stone) amúgy egy teljesen hétköznapi, átlagos lány, azonban egy fatális félreértésnek köszönhetően, hirtelen a helyi menő csávók (háemcsé, megvan még?) sikerlistájának élére kerül, mint “levadászandó áldozat”, mármint szexuális értelemben. Szerencsére, itt szerelem lesz a vége.

Egy órával később a Palmetto (Viasat6, 21.00) a német Volker Schlöndorff a mindig stílusos film noirban utazó, pöpec, pikkpakk krimije -hollywoodi bérmunkája-, amiben a remek Woody Harrelson egy lúzer újságíró, aki egy csokorra való csinos nő gyűrűjében (a képen éppen Elisabeth Shue társaságában) valahogyan mindig a rossz utat választja.

A Liza, a rókatündér (Filmcafe, 21.00) utóbbi évek magyar filmtermésének egyik szép közönségsikere, és már a tévécsatornákon is előfordult párszor. A címszereplő hölgy (Balsai Móni) amúgy bizarr, mókás, fergeteges és meglepő története a világ talán legszerethetőbb női sorozatgyilkosáról szól. A magyar Amélie Poulain, ha mondhatjuk ezt… (Bővebben)

Néhány perccel később Hollywood kulisszái mögé is bepillanthatunk, ráadásul Robert de Niro vezetésével, ahol mi mást találnánk, mint egy csomó nagyképű, elkényeztetett, hiperlaza, ideg- és elmebeteg vagy éppen csak kisiklott sorsú sztárt… Minden azzal kezdődött (m2, 21.10), hogy… (Bővebben)

Az iméntiek közül kettő a Bolondok aranyában (RTL Klub, 21.10) látható. Matthew Mconaughey és Kate Hudson azonban igen sokat dolgozhatott azért, hogy úgy nézzenek ki fürdőruciban, mint ahogyan itt, a Karib-tenger paradicsomi szigetei között, kincsvadászás közben kinéznek. Amúgy semmi különös, egy vicces, kalandos kis litty-lötty lesz ez.

Bernardo Bertolucci nagyszabású Oscar-szivacsa, Az utolsó császár (m5, 21.15) ma is egy bizonyos Pu Ji elvtársról, azaz utolsó kínai császárról szól. A komoly díjeső ellenére ez messze nem Bertolucci legjobb filmje, kicsit dagályos, nem kicsit aránytalan is, azonban még e viszonylag relatív bibiket (na ja, minek csinált jobbakat…) negligálva is olyan film, amilyeneket ma már nem csinálnak. Látványos, pedig nincs is benne CGI, hozzávetőleg tartja magát a történelmi hitelességhez is, valamint képes érvényes mondanivalót is megfogalmazni.

A Ponyvaregényről (Paramount Channel, 22.00), bemutatása idején, 1994-ben azt mondtam, hogy az utóbbi száz év legjobb filmje, s tekintve, hogy a film maga épp akkoriban ünnepelte századik születésnapját, ez azért akkor egy elég merész kijelentés volt. Nyilván nem lehet a filmeket abszolút sorrendbe helyezni, nem lehet centire vagy kilóra megmérni, de hogy Quentin Tarantino remekét akárhányszor meg lehet nézni, az egészen biztos.

Nőkre vágyó férfiakról szól Szajki Péter igen jól sikerült 2008-as bemutatkozása, az Intim fejlövés (Filmcafe, 22.55). A szex körül forgó, élet közeli kis történetekből álló,  remekül megírt, szellemes szituációkban és dialógusokban tobzódó filmben például egyik utolsó szerepében láthatjuk a 2011-ben tragikus körülmények között elhunyt, kiváló Huszár Zsoltot, valamint Szabó Győzőt, Gáspár Tibort és Gáspár Katát, Kovács Lehelt, és még sokan másokat.