Először talán Michelle Pfeiffert, akit A szeretet földje (Film Mánia, 19.00) című drámában nyújtott alakításáért egy nagy rakás díjra jelöltek 1993-ban. Magára a filmre nem emlékszem, ami itt most jelentse azt, hogy nem agyonjátszott moziról van szó – a tévében legalábbis nem hiszem, hogy látható volt az utóbbi évtizedben. A történet a hatvanas évek elején játszódik lenn, Délen, Dallasban. Pfeiffer itt egy tipikus déli háziasszony, rajongója a Kennedy-házaspárnak, de főleg Jackie-nek. Azon a szörnyű délutánon, amikor Kennedy elnököt meggyilkolják, az ő rózsaszín, gondtalan élete is felborul…
Picit később kezdődik a Pop, csajok satöbbi (Paramount Channel, 19.45) című kultuszfilm. Stephen Frears, Nick Hornby, valamint a főszerepet is eljátszó John Cusack vígjátékában minden benne van, amit a nyolcvanas évek popkultúrájáról tudni és újra átélni érdemes. Ezt persze úgyis tudja mindenki, akinek ez egyáltalán jelentett bármit is… Nekik akárhányszor nézhető, üdítő, fiatalító film ez, a fiatalabbaknak történelem. Remélhetőleg, szórakoztató történelem.
A Barátság extrákkal (Cool, 19.50) című, romantikus komédia műfajú “alkotásban” viszont Mila Kunis próbálja ki Justin Timberlake-kel, vajon létezik-e egy barátságban csak szex, és más semmi.
Megnézhetjük Törőcsik Marikát is Kölyökként (m3, 19.55), bájtengerben. Már amennyiben lehet bájtengerként megélni az átkos ötvenes évek végét…
Jön aztán ma este is az Esőember (RTL+, 21.00), melyben néha Dustin Hoffman aztán tényleg “fullba’ nyomja a kretént”, viszont neki mégis “gyütt” az Oscar bácsi… Persze, Hoffman zseniális minden túlzása, a film is remek, minden szentimentalizmusa ellenére, és Tom Cruise is remek – Ki érti ezt? 🙂
A V, mint vérbosszú (Viasat3, 21.00) című mesés kalandfilm a Mátrixot is jegyző Wachowski-testvérek műhelyéből került ki. “(…) egyszerre kalandfilm, politikai thriller és antiutópia, amely a zsarnokságról, az elnyomásról, a média agymosásáról szól és azt vizsgálja, mi történik, ha egy diktatúrában az egyén a saját kezébe veszi a törvényt. “Ne kérdezz, ne kritizálj, ne is gondolkodj: a Párt mindent jobban tud” – üvölti a gonosz kancellár.” Ni.
Veretes, igen expresszív képi világú film Jean-Jacques Annaud Umberto Eco-verziója, A rózsa neve (m5, 21.15), melyet tulajdonképpen akár tekinthetünk úgy is, hogy vele egy alműfaj született: a történelmi krimi. Nyilván voltak korábban is efelé tendáló filmek, de a történelmi megalapozottság, a tudományos hitelesség ezelőtt talán még soha nem járt ennyire kéz a kézben a krimi műfaji eszköztárával. Hibátlan kísérlet, ahogy hibátlan Eco könyve is, amivel 1980-ban hangosan debütált a világirodalomban. Pontosan, lényegre törően érinti a középkori katolicizmust érintő, szinte összes filozófiai és teológiai problematikát, úgy, hogy ez mégsem megy a cselekményként fűződő sorozatgyilkosságos krimi izgalmának rovására – miközben mindvégig megmarad hívő, bölcs katolikusnak.
Szabó István filmje, a Szembesítés (Duna, 21.25) tulajdonképpen egy tárgyalás története. A második világháborút követően, egy tárgyaláson egy amerikai katonai ügyész (Harvey Keitel) szembesíti a művészi tehetség felelősségével, és annak erkölcsi vonzataival Wilhelm Furtwänglert (Stellan Skarsgard), a világhírű karmestert – aki a háború alatt hűségesen kiszolgálta a náci párt igényeit, mosolyogva gazsulált a náci vezérekkel, kiélvezve ennek pillanatnyi előnyeit… A film azonban felfogható egyfajta önvizsgálatnak, önvallomásnak is, hiszen a filmet alkotó Szabó egy másik diktatúrának, a kádári szocializmusnak volt besúgója, és nyilván ennek is köszönhetően, kiemelt státuszú művésze.
Harvey Keitel az egyik főszereplője (a képen középen, Michael Madsen és Steve Buscemi társaságában) Quentin Tarantino egyik legjobb filmjének, a Kutyaszorítóbannak (Paramount Channel, 22.00) is. A groteszk, bizarr krimi szereplői között pergő és szellemes dialógok cikáznak, a vadul száguldó cselekmény a legváratlanabb pillanatokban zúdít a nyakunkba egy vödör művért. (Bővebben)
Három nem túl szerencsés életű, de az edzőtermek világában kifejezetten éles eszűnek tűnő bodybuilder (Mark Wahlberg, Dwayne “The Rock” Johnsonés Anthony Mackie) egy nap mer nagyot álmodni és begyűjteni mindent, amit szem, száj és bankszámla megkíván és igényel. Bár a rendező Michael Bay neve mára egybeforrt a kifejezetten ostoba, ám rendkívül látványos nyári kasszasikerekkel, melyekben rendszerint kétdimenziós, durván faragott hősök lengetik magasan a csillagsávos lobogót, miután előtte azért jól kiszámíthatóan megmentették a világát (ergo Amerikát) – mégis meglepetés tőle ez a Pain & Gain (SuperTV2, 23.00) című, helyenként ugyan Guy Ritchie stílusát idéző, de Bay-től tényleg meglepően szórakoztató – ráadásul a valóságban is megtörtént eseményeket elmesélő- krimikomédia.
Egzisztencialista nihil keveredik mocskos dumákban az explicit erőszakkal Andrew Dominik Ölni kíméletesen (Duna, 23.20) című mozijában, amely hajszálpontos hangulati jelentés az amerikai alvilág mai állapotáról. Kemény a film, de kemény szereposztás is, hiszen az egészen kitűnően játszó Brad Pitt és Ray Liotta mellett például egyik utolsó szerepében láthatjuk a tragikusan korán elhunyt James Gandolfinit. (Bővebben)
A kérdőjel mióta jelent felszólítást?
Ez egy közismert idézet a Trópusi vihar című filmből (illetve más filmekből), mely Sean Pennre és a Nevem Sam című filmre vonatkozott. Sean Pennre mondják ott, hogy “fullba nyomta a kretént, ezért nem gyütt az Oscar”. Ergo, ha nem nyomta volna “fullba”, jött volna. (Ehhez képest, Dustin Hoffmann fullba nyomta, már színészi értelemben, mégis gyütt sz Oscar. Mindegy.) De értelmetlen viccek poénját magyarázni, mert vagy leesik, vagy nem. A gyerekedet és téged is sajnállak, de ez a vicc szempontjából indifferens, mert a poén nem belőle, belőletek fakad.
Mi a faszért kellene bekapcsolnom a tévét? Had döntsem már el én bakker!
Mi az, hogy “fullba’ nyomja a kretént”???? Egy autista gyerek anyjaként kikérem magamnak, hogy egy autistát kreténnek minősítsenek!
Ténykérdés, tehát nem méltatlan jelző, hogy Szabó besúgó volt. Nem kétségbe vonva tehetségét, és filmjeinek értékeit, az idézett mondat arra vonatkozik, hogy Szabó akkor alkothatott, amikor akart (miközben más, esetleg hasonló tehetségű filmesek, akik viszont nem voltak annyira készségesek az aczélos hatalomhoz, nem, vagy csak alig kaptak lehetőséget filmkészítésre). Amúgy Szabó a hatvanas években jelentgetett, az említett díjakat pedig a nyolcvanas években kapta. Azt is meg kell említeni, hogy Szabó életművében bőven tetten érhető korábbi bűnének tisztázni akarása, tehát abszolúte munkál benne a szégyen, a lelkifurdalás, több filmjének vezérmotívuma a művészi tisztesség és szuverenitás.
A szeretet földjét kb. 2-3 hónapja szintén a film-mania, esetleg a film-cafe adta, ahogy szokták kétszer. Nekem tetszett.
” A film azonban felfogható egyfajta önvizsgálatnak, önvallomásnak is, hiszen a filmet alkotó Szabó egy másik diktatúrának, a kádári szocializmusnak volt besúgója, és nyilván ennek is köszönhetően, kiemelt státuszú művésze.”-írja Szabó Istvánról.
Ez méltatlan, miután nemcsak az akkori magyar diktatúra ismerte el a művészetét, hiszen Oscar-díjat nyert, kapott BAFTA-díjat, Cannes-i Filmfesztiválpn legjobb fogatókönyv díját nyerte, és folytathatnám!