Na, kössük fel a gatyánkat! 🙂 A parttalan és nemtelen boldogságot egyrészt ma is Priscilla, a sivatag királynője (Film Mánia, 19.00) hozza el számunkra. E csodás filmben úgy száguldunk át Ausztrália kietlen, sivatagos tájain, ahogy Mad Max az ismert példában, itt azonban még van víz, sőt, csillámpor és strucctollas boák is, valamint epilált férfivádlik ropják a táncot tűsarkakon, a sivatag porában a didgeridooval előadott I Will Survive!-ra. Utolérhetetlen road movie, maxi-tünci cukiság a világ végén.
Másrészt újra támad Armand és Albert, azaz Ugo Tognazzi és Michel Serrault is (utóbbi a képen), akik ráadásul ma este két előadást is lejátszanak: először megismétlik az eredeti Őrült nők ketrecét (Film Mánia, 21.00), majd a folytatást, az Őrült nők ketrece 2.-t (Film Mánia, 22.55). Smink nem marad szárazon.
A Django elszabadul (Mozi+, 21.00) valójában szerves és logikus folytatása egy rendhagyó, és a kortárs filmművészetben irányt mutató, meghatározó filmes életműnek. Quentin Tarantino mindig is a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek B-kategóriás és más rétegfilm-termését tekintette kiindulási és hivatkozási alapnak, még akkor is, ha itt, Európában kicsit nehezen fogjuk fel, hogy az európai művészfilmek (Godard, Truffaut, Antonioni, stb.) Amerikában ugyanolyan rétegműfajnak számítanak, mint Russ Meyer sexploitation-filmjei vagy Ed Wood életműve. Eddigi filmjei is mindig valamiféle hommage-ok voltak egy, illetve alkalmanként több műfajnak, filmtípusnak, így ez a mostani, az olasz spagetti-westernek előtti tisztelgés csak egy újabb fejezet. Ilyen még nem volt. Mindazonáltal, olyan western sem készült még Hollywoodban, melynek főszereplőpárosát egy német vándorfogorvosból (Christoph Waltz) lett villámkezű fejvadász és egy revolverhőssé avanzsált szökött fekete rabszolga (Jamie Foxx) alkotná, akik halálmegvető bátorsággal szállnak szembe (még jóval a polgárháború előtt) a déli rabszolgatartókkal (pl. Leonardo DiCaprio), személyes okoktól vezérelve, de végül mégis forradalmi módon. (Bővebben)
Nézhetjük Kate Winsletet is a Bernard Schlink regényéből készült A felolvasóban (Filmcafe, 21.00). Komoly darab a film, sokszor láthattuk már, olvashattuk is; remélem más is, viszont érdemes lehet repetázni is belőle. Kate például nem véletlenül kapta meg az itt nyújtott alakítására az Oscart, a BAFTÁt, az Európa Filmakadémia-díjat, valamint a Golden Globe legjobb női mellékszereplőért járó fityfenéjét. (Bővebben)
A hatvanas évek kádári “szabadságába” tehetünk egy rövid kirándulást Zolnay Pál ’69-es filmjében, a Próféta voltál szívem-ben (m5, 21.15). Értelmiségiek (ki)útkeresése, egzisztenciális és érzelmi válságok: Darvas Iván itt egy újságíró, akit elhagyott a felesége (Berek Kati).
Andrzej Wajda 1972-ben készítette el Menyegző (Duna, 21.45) című filmalkotását. A film -legalábbis felszínesen nézve- egy lakodalmi részeg éjszaka története, folyik a vodka, a vendégsereg zabál, énekel és táncol… Mélyebben belegondolva a kavarodásba azonban szépen kibomlik a lengyel történelem nagyívű allegóriája, nagy figurákkal, gondolkodókkal, művészekkel, tragikus eseményekkel.
Az utcák változatlanul mocskosak, így Travis Bickle ma is nekifog, hogy feltakarítson. Martin Scorsese és (az itt emblematikus alakításban remekelő) Robert de Niro megkerülhetetlen, filmtörténeti jelentőségű Taxisofőrje (Filmcafe, 23.15) örök darab.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: