Mit nézzünk ma a tévében?

Ritkán látható, nagyszerű kis film az ír Mark Herman sok díjat érdemlő (és néhányat el is nyerő) Little Voice (Paramount Channel, 18.55) című alkotása. A címszereplő (Jane Horrocks) édesapja halála után bezárkózik házuk padlására. Gyakorlatilag az összes kapcsolatot megszakítja maradék családjával és a külvilággal, és apja régi lemezeit hallgatja és messze csengő hangon énekli az azokról hallott híres énekesnők slágereit. Olyan messze csengő hangon, hogy énekét meghallja Ray Say (Michael Caine) a lecsúszott, de még törekvő impresszárió, aki hosszas munkával ráveszi a lányt, hogy lépjen fel a város felkapott bárjában… De Little Voice hangja onnan is kihallatszik.

A múlt század utolsó negyedét alapjaiban meghatározó VHS-korszak egyik népszerű darabja volt az Ágyúgolyó futam (Film Mánia, 19.00), mely egy csomó korabeli sztárral (Roger Moore, Burt Reynolds, Sammy Davis Jr., stb.) akár a szintén legendás Flúgos futam című klasszikus Hanna-Barbera-rajzfilmsorozat élőszereplős verziójaként is fungálhat. Remélem, még mindig hat – legalább 30 éve nem láttam ezt a filmet…

Az Észvesztő (Sony Movie Channel, 21.00) címéből legfeljebb valami idióta gimikomédiára vagy egy töketlen drogos vígjátékra következtethetünk, pedig ez a -(a képen látható) Winona Ryder és alakításáért Oscar-díjat és Golden Globe-ot is bezsebelő Angelina Jolie által főszerepelt- film alapvetően komoly hangvételű romantikus dráma. Nagyjából a Száll a kakukk fészkére lányregény-verziója, s mint ilyen, legfeljebb annyira vicces, mint az elektrosokk. (Bővebben)

Amolyan súlytalan, gondtalan kaliforniai szörfös bandaként híresült el annak idején a Beach Boys nevű zenekar, mely fénykorában még a Beatles népszerűségét is ostromolta, sőt, olykor még meg is előzte. Aztán náluk is bekövetkezett az, amikor a zenekar agya, Brian Wilson megunta az egyszerű, fülbemászó slágerek ipari jellegű termelését és a kor közhangulatának megfelelően intenzív kábítószerfogyasztással is megtámogatva, mélyebbre, messzebbre merészkedett saját gondolatvilágában és olyan forradalmi hangzásvilágot alkotott meg a ’66-ban kiadott Good Vibrations kislemezzel, valamint a szintén 1966-ban kiadott, minden Minden idők legjobb lemeze-szavazáson dobogón szereplő Pet Sounds című albummal, majd leginkább a maga korában kudarcnak tartott, azonban évtizedekkel később már rajongva tisztelt SMiLE projekttel, hogy azóta is attól kódul a rock- és popszakma magára valamit is adó krémje. Wilsont két színész (Paul Dano – fiatal Wilson, John Cusack – idősebb Wilson) alakítja a Bill Pohlad által Szeretet és köszönet – Love & Mercy (Duna, 23.05) címen rendezett, egészen jól sikerült életrajzi drámában. (Bővebben)

Az argentin Fabián Bielinsky neve miatt muszáj megemlíteni elsősorban a Rossz pénz (Sony Movie Channel, 21.00) című szélhámos-filmet. Az említett úr, sajnos, már régen nincs közöttünk, azonban mindössze két nagyjátékfilmre terjedő életműve mégis fontos fejezete a thriller, a dráma és krimi kombinációjából létrejövő, közös műfaji halmaznak. Ez a ma esti film az ő bemutatkozó, mindössze egy kisjátékfilm-fesztivál első díjának nyereményéből leforgatott Kilenc királynő (Nueve Reinas) című mozija alapján készült, csakhogy immár Hollywoodban, George Clooney, Steven Soderbergh és Gregory Jacobs gondozásában. Ricardo Darín (merthogy Darínt elsősorban Bielinskynek köszönhetjük) helyett itt John C. Reilly adja azt a dörzsölt, vén szélhámost (lásd a képen), aki egy hamisított bélyegsorozat elpasszolásával szeretne koronát tenni pályafutására. Kis költségvetésű krimi ez, mely elsősorban a kiválóan megírt forgatókönyvre és a szellemes, pergő dialógusokra épít. A cselekmény tekeredik, csavarodik, mindenki mindenki farkasa, mindenki átver mindenkit. Nincs különösebb “mély” üzenete a filmnek, viszont legalább friss és szórakoztató.

Kenneth Branagh viszont eladta lelkét az ördögnek, amikor elvállalta Hamupipőke Disney-féle verziójának megrendezését. A Cinderella (Cool, 21.00), azaz Hamupipőke az elvárásoknak megfelelően így egy ragacsosan cukros, geil, csiricsáré Barbie baba lett. Nekem konkrétan felfordult tőle a gyomrom (bár az is igaz, hogy Karácsonykor láttam…).

Ennél még az is jobb, ahogyan -a ma esti romantikus komédiában- a két virtigli troll (Owen Wilson és Vince Vaughn) azzal szórakoztatja magát, hogy esküvőkre járnak, de csak azért, hogy azt jól széttrollkodják. Azonban az Ünneprontók ünnepe (Viasat3, 21.00) természetesen az “addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik” ősi dramaturgiáját követi. (Bővebben)

Brian De Palma 2006-os filmjét, a Fekete Dáliát (Film Mánia, 21.00) több fesztiválon jelölték fődíjra, a film operatőrét, Zsigmond Vilmost pedig Oscar-díjra is. A -sokszor láthatott- történet egy 1946-ban elkövetett bűnügy fiktív felgombolyítása, két, címeres rendőrré előlépett bokszoló (Aaron Eckhart és Josh Hartnett) által. Sok minden történik a filmben, brutális csonkolásos gyilkosság, bankrablás, leszámolás, korrupció, rivalizálás, szerelem (pl. Scarlett Johansson), féltékenység és bosszú. A rettentően szövevényes eset elmesélésére De Palma kézenfekvő, korban is stimmelő, ráadásul a szívének is kedves stílust választott: a film noirt. (Bővebben)

Na. De legalább a Szentlélek eljött.

Szabó István erősen francia új hullámos hatásokat mutató, “Lelouche-os” filmje az 1970-ben készült Szerelmesfilm (m3, 19.50), mely egy férfiról és egy nőről szól. Jancsi (Bálint András) még mindig szerelmes Katába (Halász Judit), hajdani szerelmébe, aki viszont már Párizsban él. Jancsi fogja magát és meglátogatja, de természetesen már ugyanazt a Katát nem találja. Sabadabadapp, sabadabadapp.

A romantikus komédiák kökényszemű hősnője, Jennifer Aniston alakítja az Azt beszélik (RTL II, 20.00) című történetben azt a lányt, aki húga esküvőjén jön rá, hogy nagymamája (Shirley Maclaine) nem más, mint a híres Mrs. Robinson, a Diploma előtt című filmből. Később megismerkedik egy jóképű milliomossal (Kevin Costner), akit viszont Dustin Hoffman alakított, anno, s akinek a valóságban, legalábbis ebben a mostani film-valóságban a lány anyjával is volt viszonya. Ebből a katyvaszból aztán Rob Reiner képes kikeverni egy lusta vasárnap este kényelmesen elfogyasztható elegyet, mely pikáns fordulataival mindvégig izgalmas tud maradni.

A Szoba kilátással (Duna, 21.00) irodalmi adaptáció. E.M. Forster világhírű romantikus regényét James Ivory, az effélék avatott szakértője ültette filmre, bezsebelve aztán két Oscart és jó néhány jelölést érte. Egy ifjú arisztokratahölgy (Helena Bonham Carter) Firenzébe utazik “időváltozásra”, ahol megismerkedik egy karizmatikus fiatalemberrel (Julian Sands). Hazatérve aztán nyilván nem nagyon akaródzik férjhez menni a számára jó előre kiszemelt, gazdag helyi nobilitáshoz (Daniel Day-Lewis). És ez csak a történet felvezetése…

A döntő szavazat (Filmcafe, 21.00) című film tulajdonképpen egy egész érdekes és vicces amerikai példázat az egyszerű, hétköznapi, magát teljesen jelentéktelennek tituláló és ezzel teljesen meg is elégedő emberről (Kevin Costner – itt is), aki adott esetben mégis világjelentőségű személyiséggé válik egy pillanatra. Arról szól a film, hogy miért menjünk el szavazni… Eső után köpönyeg.

Az igen érdekes District 9-el bemutatkozó dél-afrikai Neill Blomkamp újabb filmjében, a Chappie ban (SuperTV2, 21.00), immár nem meglepetésre, egy egyes szám első személyű lövöldözős játékba csöppenünk. Meglepetésre azonban ez hamar átúszik egy kültelki drogos környezettanulmányba: széteső emberi sorsok, kallódó, remény nélküli fiatalok, ismeretlen, halálos kemikáliák, az élhetetlen nagyváros felzabálja a természetet, sőt az egész bolygót. Egy törvény van, az erősebb kutya baszik, amit viszont a dél-afrikai rendező igen mély valóságismerettel a nézők szeme elé is tár. Bár természetesen egy fiktív társadalom kritikájáról van szó ezúttal is, ám mégis érezzük ennek valóságszagú hitelességét. Aztán egy közepes cyber-thrillerbe oltott E.T./Frankenstein-mixbe vágunk át, ami egy majdnem perfekt Transformers-paródiában csúcsosodik ki. A vége viszont sci-fi, tudattranszmisszióval, szeretet-üzenettel… Halványan pirkad a hajnal a szmogos horizonton. (Bővebben)

Robert De Niro ezúttal az Ébredések (m2, 21.10) című 28 éves -de ettől még igen jó- moziban tűnik fel, melyben orvosi értelemben menthetetlen katatón beteg lesz, akit egy renitens pszichiátert játszó Robin Williams gyógyít meg. Vagy mégsem. Papírzsebkendő mindenesetre legyen a kezünk ügyében elegendő mennyiségben… (A képen Bobby és Robin)

A belga Gustave de Kervern már rendezőként és színészként is okozott izgalmas perceket (Aaltra, illetve Profi bérgyilkost keresünk – nem nem akadály). A ma este bemutatandó A házmester (m5, 21.15) című film ugyan nem az ő elméjéből pattant ki (ez Pierre Salvadori alkotása, tőle amúgy a Mosás, vágás, ámítás című szappanhabkönnyű komédiát láttam korábban), de színészként itt is képes meghatározni az egész mű hangulatát. A nagy, nedves kutyaszemeiből áradó végtelen és mély bánat, ahogy kissé korpulens, mackós termetével, kissé billegő járásával keresztülbattyog a filmen, szinte érezzük, hogy ennek a palinak nem lesz jó vége… Színészileg nem csinál semmit, a szó szakmai értelmében, csupán jelen van, azt azonban tagadhatatlan súllyal teszi. Az általa alakított karakter annyira nem passzol bele semmilyen ismert klisébe, annyira nem megszokott, hogy egy pillanatra sem merül fel, hogy nem valóságos történetet látunk. (Bővebben)

Később a Holiday (TV2, 21.30) című romantikus komédiában két harmincas szingli, a napfényes Los Angelesben élő Amanda (Cameron Diaz) és a ködös, esős londoni Iris (Kate Winslet) cserél lakóhelyet egy röpke vakáció idejére, hátha jobb lesz nekik akkor. Hogy mennyire lesz jó, arra ad némi támpontot a stáblista, melyből következően, Jude Law a romantikus, míg Jack Black a komikus irányba mozdíthatja a mérleg nyelvét. Az egyensúlyról a csajfilmek specialistája, Nancy Meyers rendezőnő gondoskodik 138 (!) hosszú, avagy éppenséggel túl rövid percben.

A fő műsoridőben ma este A gyűjtő (Paramount Channel, 21.00) az első ajánlat. Ebben az éppen eléggé izgalmas krimi-thrillerben Morgan Freeman alakít egy törvényszéki pszichológust (lásd a képen), aki egy sorozat-bűnügyben nyomoz. Személyes motiváció is hajtja, ugyanis az egyik áldozat az unokahúga. Kicsit hajaz a sztori a jóval később készült, amúgy a valóság tényalapjain nyugvó, igen remek és igen méltatlanul elkaszált Lie To Me című sorozatra, melyben Tim Roth alakított egy hasonló karaktert…

Az annak idején a halhatatlan hegylakó történetével magának ‘kult’-státuszt szerzett Russell Mulcahy rendezte Az elveszett zászlóalj (Film Mánia, 21.00) című, valóságban is megtörtént első világháborús történetet. A kissé rejtőien hangzó, s a legendás “piszkos tizenkettőre” hajazó sztori címszereplője egy hétpróbás bűnözőkből álló amerikai zászlóalj, amely a legkilátástalanabb helyzetben is megtanítja kesztyűbe dudálni a bamba német haderőt. Nem láttam még, de szerintem jó lesz.

Azt mondja a ma ki tudja, hanyadszorra levetítendő Tükör által homályosan (m5, 21.15) című filmjéről Ingmar Bergman: “Az Isten alászáll, és befészkeli magát egy emberbe. Először csak olyan, mint valami hang, mint valamilyen súlyos dolognak a tudása, mint valami parancs. Fenyegető vagy kérlelő, visszataszító, de izgató is. Aztán egyre jobban megismerteti magát, és az ember próbára teheti az isten erejét, megtanulhatja szeretni, feláldozni magát érte, és eljuthat a teljes odaadásig és a teljes ürességig. Amikor eléri ezt az ürességet, az Isten birtokba veszi emberét, és vele végezteti el a munkáját. Aztán magára hagyja üresen, kiégve, megfosztva az evilági élet további lehetőségeitől. Az történik Karinnal. A határvonal, melyet át kell lépnie, a tapéta különös mintázata.” Szóval, így.

Viszont kalandos történet a Robinson Crusoe kalandos életét (Duna, 22.00) feldolgozó 1997-es film, melyben Daniel Defoe hősét a kissé puhány, bugyibubus külsejű, piperkőc és túlcivilizált Pierce Brosnan kelti életre. A film ennek ellenére mégsem nézhetetlen, hiszen végül is éppen ez a disszonancia a fő mozgatórugója a klasszikus történetnek – egy korrekt kalandfilm ez.

A mi XX. századunk a mai téma, főleg, hogy nincs is ezen kívül nagyon más… Mint egy Rejtő-történet, úgy kezdődik Gaál Albert 1973-as tévéfilmje, az Átmenő forgalom (m3, 20.20 – nem kell félni, egyelőre csak a filmek között van agymosás, akkor meg nem kell odafigyelni. Cserébe viszont nincs közben reklám…). Szóval, négy férfi üldögél egy útszéli büfében. Történeteket mesélnek egymásnak, míg megjavítják autójukat, amivel továbbmehetnének… Remek régi karakterszínészeket nézhetünk, mint Egri Istvánt, Tomanek Nándort, Végvári Tamást, Tordy Gézát. Sokunknak ma már semmit nem mond nevük, pedig micsoda színészek!

Bujtort tán még azért megismerjük. Ő köti össze ugyanis az előbbi filmet a következővel, ami ráadásul még címében is erősen odakapcsolódik. Az Átmenő forgalom után Naponta két vonat (m3, 21.30) jön. Ezt a filmet a változatosság kedvéért Gaál István rendezte, Gorkij novellájából. Imádom az m3 mai műsorszerkesztőjét… 😀 A történet azonban kevéssé vicces: mintha Menzel örökbecsű Szigorúan ellenőrzött vonatjának parafrázisát látnánk, eldugott kisváros kihalt vasútállomása, melyen naponta csak két vonat halad keresztül. Unalmukban (ez Gorkij novellájának eredeti címe) egymásba szerelmesedik a váltókezelő az állomásfőnök cselédjével, azonban a szintén önmagukat agyonunó többi személyzet a halálba cikizi őket… Bujtor mellett Pásztor Erzsit, Huszár Lászlót, Almási Albertet, Kertész Pétert és Sós Lászlót látjuk ebben a másik kis darabban.

Utána ismét Gaál Albert rendezése jön. A Vonalra várva (m3, 22.50) egy vidéki újságíró (Sinkó László) morális dilemmáját feltáró kamaradrámája, melynek témája ma is túlontúl aktuális: hallgassa el az igazságot egy nagy port felvert üzemi balesettel kapcsolatban a további karrierje érdekében, vagy írjon meg mindent, ahogyan tudomására jutott és éljen tiszta lelkiismerettel, de pályán kívül?

Eközben azonban már fut Enyedi Ildikó finom szövésű, nőiesen bohókás humorú, mégis lírai látomása, Az én XX. századom (Duna, 22.35). Különös hangulatú, emlékezetes film ez a “nőségről“, mely nem véletlenül aratott világsikert. (A képen Dorotha Segda, a film emblematikus főszereplője)

Jodie Fosterrel kezdhetjük az estét, a tévé előtt. A Kapcsolat (AMC, 19.15) című, amúgy igen remek történetben Jodie egy rádiócsillagászt alakít (lásd a képen), aki óriási rádióteleszkópjain keresztül fürkészi a világűrt, esetleges Földön kívüli intelligenciáktól érkező rádiójelek után kutatva. A Robert Zemeckis által rendezett film azzal a feltételezett esettel játszik el, hogy mi van, ha ezek a jelek megérkeznek? Felismerjük-e őket egyáltalán, s ha ezek a jelek tényleg azok, aminek hisszük őket, akkor képesek leszünk-e egyáltalán felvenni a kapcsolatot az idegenekkel, s ha igen, az milyen hatással lesz az emberiségre? A film műfajilag természetesen sci-fi, de annak a filozofikus, ám izgalmas cselekménnyel is bíró válfajából, a végén nem kevés érzelmi ki- és lecsapódással.

Sharon Stone-nal is folytathatjuk, aki ezúttal nem a lábát teszi csábítóan keresztbe, hanem Gyorsabb a halálnál (Filmcafe, 21.00). No, szó sem lesz síkfutásról, és egyéb vágtázásról, bár Sharon e történetben legalább annyira lóról pattant, mint tűzről: Sam Raimi kissé rendhagyó westernjében egy pisztolyhősnőt alakít, aki gatyába rázza a vadnyugati kisváros kiskirálykodó seriffjét (Gene Hackman). Nagyon durva a további szereposztás, hiszen a mellékszerepeket is olyan sztárok alakítják, mint a még hamvasan ifjú Leonardo DiCaprio, a már bőven férfias Russell Crowe, Gary Sinise vagy Lance Henriksen. A film pedig… mondjuk azt, hogy megosztó. Vannak, akik kifejezetten lelkesedtek érte, de vannak olyanok is, akik egyszerűen kinevették.

A Tökéletes gyilkosság (Sony Movie Channel, 21.00) címében benne van a lényege. Michael Douglas ezúttal (szokás szerint) egy őszülő halántékú, gazdag playboy, elhanyagolt, ám gyönyörű és okos feleséggel (Gwyneth Paltrow), aki háttérbe szorítottságát egy idő után igencsak zokon veszi – lásd a film címét. Jó kis krimi-thriller ez, bár ha egyszer már láttuk, mindent láttunk belőle.

A tengervízhez meglehetősen szoros kötődéssel bíró Wolfgang Petersen rendezte a Viharzóna (Film+, 21.00) című, az előzetes várakozásokkal szemben egyáltalán nem olyan katasztrofális katasztrófafilmet, melyben két halász (George Clooney és Mark Wahlberg) megy ki ócska bárkáján a háborgó tengerre, minden ezt nem ajánló időjárás-jelentés ellenére, egy bombasztikus, ám igen fatális végű halásztúrára.

Minden romantikus lelkületű személyi testőr, valamint néhai Whitney Houston összes rajongójának kedvenc filmje a Több mint testőr (Cool, 18.30) című nagyívű szerelmi románc, melyben a híres énekesnő (akit Whitney alakít, egyébként meglepően hitelesen) egy romantikus lelkületű testőrt (Kevin Costner) kénytelen maga mellé venni, az egyre elszemtelenedő rajongók távoltartását megakadályozandó. A nő és a férfi kényszerű együttléte azonban, úgymond, hamarosan túlnő a hagyományos munkakapcsolaton. Híres betétdalok, amiket tusolás közben szoktál utánozni, mint pl: And ááááááááá-i-áááááiááááj… stb. (Görgess tovább, mert lesz még ennél jobb ajánlat is… 🙂 )

Amolyan “címegyesítő mérkőzés” A kiütés (RTL Klub, 18.55), melyet a már bőven nyugdíjaskorú Jake LaMotta (Robert De Niro) és a nála csak napokkal ifjabb Rocky Balboa (Sylvester Stallone) vív meg egymással: bővebben itt. Komolyan. 🙂

Később kábulhatunk Szerelem és más drogok (RTL II, 20.00) által is. E film azonban több szempontból is a tartalmasabbak közé sorolandó a romantikus komédiák igen széles mezőnyében. A tisztes hollywoodi mesterembernek megismert Edward Zwick -mi tagadás- ijesztően zajosan kezdődő dolgozata később főleg igéző szemei és tökéletesnél is tökéletesebb fogsorának villogtatásán túl, igen pikáns jeleneteket is bevállaló Anne Hathaway és Jake Gyllenhaal közti civódásról szól, némi diszkrét gyógyszeripar-fikázáson és a Parkinson-kórral való együttélés nehézségeinek közérdekű középpontba helyezésén túl.

Színes, szélesvásznú, rendkívül gazdag kiállítású orosz történelmi dráma Az admirális (Film Mánia, 21.00), mely az első világháború legendás ellen-tengernagyaként ismert Kolcsak admirálisnak állít emléket, aki elszántan és olykor vakmerően védelmezi Szentpétervárt a tenger felől támadó németek ellenében, miközben szerelmes lesz első tisztjének feleségébe és közben a kommunisták is szervezkednek. Bár valóban igen látványos, monumentális mozi Andrej Kravchuk filmje, a mindenen átsütő orosz fehér-romantika, az összorosz nagyhatalom legendáját sulykoló kendőzetlen propaganda, a szétfolyó, széteső cselekmény és a végletesen sematikus karakterek sora miatt ez csupán minden idők egyik legdrágább kudarca.

Ronald Harwood angol drámaíró életművének jelentős része foglalkozik a színpadi művészetek közönség elől elzárt részével, a színészek, zenészek és más színpadi művészek, dolgozók magánéletével, életük, alkotóművészetük emberi oldalával. A nyugdíjas operaénekesek között játszódó Nagy négyes című darabját tán még játssza a Belvárosi színház, ennek Dustin Hoffman rendezte filmverziója is látható még itt-ott, a zsidóüldözést komoly küzdelmek árán túlélő Zongorista forgatókönyve pedig Oscar-díjat ért. Ugyan a Csodálatos Júlia (Duna, 21.05) forgatókönyvét csak adaptálta, Somerset Maugham nyomán, de tartalmánál fogva, ez is szerves részét képezi az életműnek. A Szabó István és Koltai Lajos által készített míves “olvasatban” egy nagy színésznő (Annette Bening) hiteles portréján keresztül mutat be egy tipikus színtársulatot. (Bővebben)

A Cannes-ban Arany Pálmára jelölt (persze, ez nem nagy szám, hiszen Luc és Jean-Pierre Dardenne a társadalomkritikus attitűdjéről ismert Cannes-i Filmfesztivál kiemelt kedvenceinek számítanak – számtalan különféle jelölés mellett kétszer nyertek is Arany Pálmát) Az ismeretlen lány (m2, 21.10) témája a lelkiismeret. A címszereplő egy fiatal orvosnő (Adèle Haenel), aki egy este, már bőven a rendelési idő túl, nem enged be a rendelőjébe egy fiatal lányt. A lányt nem sokkal később, brutális körülmények között találják halva. A halál oka lehet gyilkosság, de baleset is, nem tisztázott. A rendőrség az orvosi rendelő biztonsági kamerájának felvételét kéri, így jut az orvosnő tudomására a haláleset, minek következtében az orvosnő egyre mélyebben érzi saját felelősségét a lány halálában: ha beengedte volna, a lány talán még mindig él. Önálló nyomozásba kezd, értelemszerűen, saját betegei körében, hiszen azt gondolja, azért hozzá csengettek be, mert valamikor a betege volt az áldozat; ki akarja deríteni a lány kilétét, és még arra is hajlandó, hogy saját költségén temessék el az áldozatot. (Bővebben)

A László és Vilmos (m5, 21.15) című kitűnő dokumentumfilm egy életre szóló barátság, két világhírű magyar operatőr, Kovács László és Zsigmond Vilmos életútját mutatja be. Ők maguk és világhírű alkotótársaik vallanak a filmben sok fontos dologról, rengeteg filmidézet kíséretében, de ami igazán megható a filmben, az a két zseniális operatőr mindvégig megmaradó meghitt, önzetlen barátsága.

Martin Scorsese egy bizonyos James Conway nevű gengszter életét meséli el a Nagymenők (Viasat6, 22.50) című eposzi méretű maffia-elméleti alapvetésben. Ezerszer láttam már ezt a filmet, és nyilván még ezerszer fogom látni benne Robert De Niro egyik emblematikus alakítása mellett a legalább annyira elképesztő Joe Pescit vagy Ray Liottát – így ma este én talán kihagyom. Aki viszont nem látta volna még ezt a lehengerlő alkotást, az ne tartson velem!

Persze, megsérthetjük A köz szemérmét (Duna, 22.55) is, ami igen pikáns dolog, főleg, ha Alberto Sordi tart velünk. Az olasz film ma már kissé méltatlanul elfeledett hatalmas figurája a hetvenes évek vérbő, szexuális utalásoktól duzzadó filmműfajának, a “commedia sexy”-nek, valamint a felette csőszködő, közerkölcsöket védeni szándékozó cenzúrának állít emléket négy epizódban, elsősorban Claudia Cardinale és saját maga főszereplésével.

Minden idők egyik első road-movieja, egyben az imént szóba került Kovács László remek amerikai bemutatkozó munkája a Dennis Hopper rendezésében néhány dollárból, egy fél zsák fűből és egy kiló kokainból leforgatott Szelíd motorosok (m5, 22.55). Nemzedékek számára alapvető kultuszfilm ez. A riffek az első képre beröffennek mindenkinek: Get your motor runnin’, Head out on the highway. Örülnek majd a szomszédok. (A képen Dennis Hopper és Peter Fonda, valamint egy stoppos.)

Chery Strayed valós, 1800 kilométeres, magányos zarándokútját elmesélő bestselleréből készült a Vadon (Prime, 23.00) című film, mely azt mutatja be igen jól szerkesztett narrációban és szép, látványos képekben, hogy egy vad lány hogyan tud megszabadulni a vad természet kihívásai által korábbi szex- és drogfüggésétől, szeretett édesanyja elvesztéséből, illetve korábbi, félresikerült szerelmeiből. Reese Whiterspoon egyszemélyes show-ja a film, aminek erős, dráma jelenléttel adja meg a súlyát. Műkedvelő, illetve kezdő túrázóknak is erősen ajánlott a megtekintése, oktatási, de akár szórakoztatási céllal is.