Vasárnap, június 3.

A VHS-korszak egyik nagy varázslója volt John Carpenter, aki egyik állandó sztárjával, Kurt Russellel forgatta legendás Nagy zűr kis Kínában (Film Mánia, 21.00) című opuszát, 1986-ban. Kurt koszos atlétatrikóban, Harley&Davidsonjáról épp leszállva tesz rendet a friscói kínai negyedben, ahol egy mágikus képességekkel rendelkező kínai varázsló karmaiból menti ki régi haverjának gyönyörű hugicáját, miközben a szél fújja göndör haját. Kurtnak. Komoly nosztalgiafaktor.

 

 

Eközben A szikla (Viasat6, 21.00) címszereplője maga a híres Alcatraz nevű sziget, mely hajdanán börtönként szolgált, olyan híres lakókkal, mint például Al Capone. Ma turistalátványosság. A San Francisco-öbölben megtalálható sziget aztán Öböl Mihály (avagy, Michael “San Francisco” Bay) hírneves látványfilmes fantáziájába is szöget ütött, hiszen a filmbeli gonosz ember, egy hivatásában és identitásában meghasonlott tábornok (Ed Harris) katonáival épp ezt foglalja el, túszul ejtve az ott bámészkodó turistákat, valamint halálos vegyi fegyvereket telepítve oda, amiket aztán el is süt (San Francisco öt millió lakosának kárára), ha nem teljesítik követeléseit. Nem számol azonban a castinggal, hiszen ha a stáblistában ott van még Sir Sean Connery és Nicolas Cage, akkor itt egy ugribugri tábornoknak nem nagyon teremhet babér. Nem is terem. Piff-puff, dirr-durr és bő két óra múlva magasan, büszkén leng a csillagsávos lobogó.

Jeremy Brock és John Madden életrajzi drámája, a Botrány a birodalomban (Mrs. Brown) (m2, 21.10) a korszaknévadó Viktória királynő hosszú uralkodásának középszakaszát tárgyalja, amikor már a királynő szeretett férje halott (ezért hordta élete végéig a gyász-feketét), és visszavonult Balmoralba, hogy békében gyászoljon. Ekkor volt személyi inasa egy bizonyos Brown nevű, karakán és keresetlenül őszinte modorú férfi, akivel a királynő mély és tiszta barátságba keveredett, nem törődve az országot lázban tartó pletykákkal. Mintha egy rész lenne a Downton Abbeyból… Judi Dench (Viktória) és Billy Conolly (Brown) egyaránt remek (lásd a képen).

Az olasz Taviani-fivérek talán utolsó tagjai annak a híres társaságnak, melynek tagjai tevékenységükkel alapjaiban határozták meg a világ filmművészetét. Nem tartoznak De Sica és Rossellini generációjába, még csak Felliniébe és Antonioniéba sem, egy (két) évtizeddel még náluk is fiatalabbak, ám még így, bőven nyolcvanan túl is csinálják veretes filmjeiket, melyek szinte kivétel nélkül azokra a klasszikusan stabil irodalmi alapzatra épültek, amit az olasz és a világirodalom legnagyobb alakjai raktak le. Ha ma hatvanon inneni filmes készít ilyen filmeket, mint amilyeneket az azon bőven túli Tavianiék mindig is, simán modorosnak bélyegezzük azokat, alkotójuk kapásból megkapja az öncélú, jobb esetben elefántcsonttoronyba zárkózó, befelé forduló címkét – ha van egyáltalán épeszű producer, aki pénzt áldoz egy ilyen alkotásra. (Legutóbbi filmjük Shakespeare Julius Caesarját mai környezetbe helyezve, egy börtönben, rabok által játszott színelőadásként mutatta be…) Természetesen, nem nézhetetlen Tavianiék művészete (lásd a képen), szó sincs arról, hogy formailag elavult, ócska, poros darabokat készítenének, csupán ma a legtöbb embernek/nézőnek már nincs igénye az ő klasszikus sodrású, lassan folyó történetmesélésükre. Boccaccio híres-hírhedt Dekameronjának néhány novellájából (köztük a tán leghíresebbel, a “Sólyom feláldozásával”) készült Csodálatos Boccaccio (m5, 21.15) is ilyen míves, kifinomult esztétikájú film. (Bővebben)

Az olasz meló (SuperTV2, 21.25) “csupán” egy tisztességes, jó szajréfilm, rengeteg sztárral: Mark Wahlberg, Charlize Theron, Edward Norton, Seth Green, Jason Statham, Donald Sutherland. (Bővebben)

Zeffirelli Hamletje (Duna, 22.00) Mel Gibsonnal, Ian Holmmal, Glenn Close-zal és sokan másokkal azoknak való, akik számára Shakespeare pompás kosztümökben, gazdag díszletek előtt eljátszott múzeumi előadást jelenti. (Ásítok.)

Thomas Vinterbergtől, a keményen provokatív Születésnap, az igen nehéz kérdéseket feszegető Submarino vagy A vadászat rendezőjétől, a nagyhatású Dogma-mozgalom egyik keresztapjától ez a Távol a világ zajától (Prime, 23.00) című Thomas Hardy-adaptáció egyértelmű csalódás, még akkor is, ha a kitűnő dán filmesnek nem ez az első (félresikerült) próbálkozása a romantikával. Önmagában, persze, nem rossz ez a film, csak nem mindegy, hogy milyen kontextusban nézzük, ugyebár. Még akár dicsérni is lehetne azért, hogy milyen slankra lett húzva Hardy, a maga nemében kitűnő, ám minden bizonnyal igen bőbeszédű szövege… (Bővebben)

Tovább a blogra »