Szombat, június 30.

Egy napot pihenhettünk, ma már megint meccs, elkezdődnek a nyolcaddöntők. Innentől éles a buli. Délután Franciaország – Argentína, este Uruguay – Portugália. Mesefilmnek például a Tintaszív (Cool, 18.20), egy tipikus hollywoodi mozi, erős fantasy-hatásokkal. A német Cornelia Funke Tinta-trilógiájának első filmes darabja gyakorlatilag azt meséli el nézőinek, milyen fantasztikus dolog olvasni. Mondom, olvasni: amikor a fehér lapon sorakozó fekete betűkből lelki szemeink előtt megelevenedik a leírt történet, életre kelnek annak szereplői, és beindul a fantázia (vagyis a fantasy) a kobakunkban. Látvány, bűbáj, cukor, méz.

A virtuális valóság útvesztőjében elmerülő Vadidegen (RTL II, 20.00) viszont egy rendkívül rossz thriller, nem hiszem, hogy érdemes lenne megnézni. Agyonbonyolított, buta narratívában előadott, kusza cselekmény, idegesítően rossz színészi alakítások, beleértve a gyönyörű, tehetséges és díjakkal is bőven elismert Halle Berryt is, akinek szemeiben látszódik is az a tökéletes értetlenség, amit én is éreztem végig a filmen: MINEK EZ? De Bruce Willis is ritkán volt ilyen gyenge, pedig ő azért sokat kísérletezik saját maga nimbuszának alulmúlásával… (Úgyhogy, ha ez, akkor inkább a meccs, történjen bármi is…)

1968, Prágai tavasz, Szeszélyes nyár (Duna, 20.35). Összenő, mert összetartozik e három szó mögötti tartalom. Pedig Jirí Menzel -a fülletépéses jelenet ellenére is- egyik legszelídebb filmje ez az utóbbi, amit Vladislav Vancura kisregényéből képzett mozivászonra. Látszólag, kimondva szinte semmilyen forradalmi nincs a történetben. Három középkorú, joviálisan sörissza Csehov-rajongó (közülük Vlastimil Brodský és Rudolf Hrusínský a képen) elmélkedik a múló idő melankóliáján, valamint a világ szépségeinek végtelenségén az isten háta mögötti Krokovy Vary „fürdőváros” strandjának méla, mozdulatlan unalmában. Egyetlen esemény zökkenti ki őket a katatón mantrából, ha elered az eső, avagy éppen eláll. Amikor kötéltáncos, vásári mutatványosok cirkuszkocsija érkezik a faluba, érthetően minden felpezsdül. (Bővebben)

Kevin Spaceyt is nézhetjük -sokadszorra- a 21 – Las Vegas ostroma (Viasat3, 21.00) című filmben, ezúttal egy excentrikus matematikaprofesszor szerepében, aki inkább a diákhitel “okos” törlesztésének egy lehetséges módozatát tanítja kiemelkedően tehetséges diákjainak az ősrobbanás matematikai képlete, a Mandelbrot-halmaz és más efféle, lényegesen “érdektelenebb” problémák helyett. Másképpen mondva, Black Jackkel a Harvardra, vagy még másképpebben, Ocean’s-trilógia kontra Esőember kontra Good Will Hunting. Nem rossz film ez sem, csak éppen mire az összes cselekménycsavar kicsavarodik, mi nézők már kicsit beleununk a sok matekba.

Úgy néz ki, mintha valami western lenne A magányos lovas (Paramount Channel, 21.00)… Ha most lennék 10-12 éves, nyilván imádnám ezt a filmet, még akkor is, ha fogalmam sem lenne a Volt egyszer egy Vadnyugatról. A Karib tenger kalózait viszont már vágom, mert apáék megengedték, hogy megnézzem, aztán a szomszéd Pistikééknél még többször, oda és meg vissza is (direkt ezért öltöztem Jack Sparrownak a farsangon…) – és ennyi meg pont elég ehhez a filmhez. Tök olyan lesz, csak kóbojos-indiánosba’.

Minden idők leghamisabban éneklő énekese volt Florence Foster Jenkins, akinek tanulságos élete egyszerre két filmest is megihletett mostanában, köszönhetően talán a televíziókban igen divatos énekes tehetségkutató showműsorok bevezető, selejtező részeiben felbukkanó önjelölt, ám rendkívül tehetségtelen énekes “sztárok” óriási számának (érdemes meghallgatni Mozart Varázsfuvolájából a híres Éj királynője-ária egy részletét Jenkins előadásában), valamint fülsértő produkciójuk által keltett széleskörű elképedésnek. Meryl Streep konkrétan Jenkinst jeleníti meg Stephen Frears 2016-os filmjében – a francia Xavier Giannoli viszont az utánozhatatlan karaktert átköltöztette Európába, Franciaországba és elnevezte Marguerite Dumontnak. Az ő története a Marguerite – A tökéletlen hang (Duna, 21.55) című film. Szerintem jobb film, mint Merylé. (Bővebben)