Mit nézzünk ma a tévében?

Ahelyett, hogy tövig rágnánk körmünket az Oroszország-Egyiptom meccs nyilván rendkívüli izgalmain, itt van nekünk A Profi (AMC, 19.55). Az ekkor már erősen középkorú, de még mindig csibészesen sármos Jean-Paul Belmondo egyik emblematikus szerepe ez (lásd a képen), Ennio Morricone talán legjellegzetesebb filmzenéjének dallamai közepette, melyek tulajdonképen az egész film hangulatát megszabják. Bosszúvágy témájából pedig nem sok ehhez fogható színvonalas kalandvígjáték született.

A Sommersby (Paramount Channel, 21.00) picit később egy 1993-as, szép, szélesvásznú, romantikus dráma, amiben az erőszakos Sommersby (Richard Gere) egy nap elmegy a háborúba, mire felesége (Jodie Foster) otthon végre megnyugszik és békésen pihegve várja vissza brutál férjét – aki azonban a háború alatt más emberré lett.

Alternatíva lehet például egy részben magyar vonatkozású, szintén erős romantikus felhangokkal operáló életrajzi dráma: a Houdini, a halál mágusa (Film Mánia, 21.00) valójában a mágus (Guy Pearce) és egy törekvő, cserfes és szemtelen szemfényvesztő(nő) (Catherine Zeta-Jones) rivalizálásból érzéki viszonyba bonyolódó kapcsolatáról szól, miközben Houdini élete legveszélyesebb mutatványára készül. Teljesen nézhető, szórakoztató film ez (is).

Klassz film a Warrior – A végső menet (Filmbox Prémium, 21.00) is, ne tévesszen meg senkit az idióta, bombasztikus -magyar- címe. A szikár, slank történet olyan mint egy állcsúcsra elhelyezett, masszív alapállásból, egész törzsből meghúzott jobb horog. Egyszerű mozdulat, de ha talál, akkor csengettek. Kiváló sport-, egyben testvérdráma ez a film, katarzissal, mindennel, ami kell egy ilyenbe, egy tiszta, becsületes rendezésben (Gavin O’Connor) és el-ké-pesz-tő színészi alakításokkal (Tom Hardy, Joel Edgerton és Nick Nolte). (Bővebben)

Az Álljon meg a nászmenet! (Filmcafe, 21.00) címá romantikus komédiában Julia Roberts megint igencsak zokon veszi, hogy régi barátja, Dermot Mulroney -akivel természetesen, soha, semmi, semmikor nem történt- bejelenti, hogy feleségül veszi Cameron Diazt, ezért felindulásában féltékenyítő hadműveletbe kezd a szerencsétlen Rupert Everettel.

Van mára konzervszínházi ajánlat is. Szigligeti Ede mára már kissé tényleg beporosodott, de még mindig népszerű darabját, a Liliomfit (m5, 21.15) fiatal, mára már kvázi sztárstátuszba bonyolódott alkotók (Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila) gyúrták új, lendületes, modern formába. A mindenképpen érdekes, figyelemre méltó előadás a budaörsi Latinovits Színház produkciója.

Anglia-Tunézia, vagy: Az utolsó légióból (AMC, 20.05) sajnos semmire nem emlékszem, viszont annyit feljegyeztem róla, hogy látványos, de buta mozi. Nyilván ezért nem emlékszem rá… Egy csomó sztár játszik amúgy ebben a szandálos-kardozós-római katonás történetben, pl. Colin Firth a főszereplő.

Néhány száz évvel később játszódik Az utolsó király (Film Mánia, 21.00), és néhány szélességi körrel északabbra. Viking harcosok fejszékkel és egyebekkel irtják egymást a célból, hogy ki legyen a király. Faék egyszerűségű történet, melynek lehet, hogy éppen ez a rusztikus sallangmentesség legfőbb erénye. Sok hó.

A mai napra rendelt romantikus komédia a Hippi túra (Prime, 21.00) lesz, melyben egy nagyvárosi életformába belezakkant párocska (Jennifer Aniston és Paul Rudd – a képen) épp kilépni készül ebből a tarthatatlanná vált helyzetből, ám ez a lépés talán túl nagyra sikerült, ugyanis cseberből nemhogy vederbe, de egyenesen a tágult környezettudatú, nonkonformista hippik mennyországába kerülnek véletlenül. Hogy a film milyen, azt meglátjuk, mert én sem láttam még.

Gyermekkorom egyik legparásabb tévéélménye volt a klasszikus, fekete-fehér Belphégor című tévésorozat, amit soha nem mertem nézni (nem volt gyerekszobám akkor még, egy szobában élt a család), csak alvást színlelve, leselkedve. A főszerepet akkor Juliétte Greco, Jean Cocteau (egyik) múzsája keltette életre, Alain Sarde és Jean-Paul Salomé 2001-es újrázásában, a Belphégor – A Louvre fantomjában (Filmcafe, 21.00) pedig Sophie Marceau. Ma már a lidérces történet természetesen közel sem gyakorol olyan elementáris hatást a nézőre, így rám sem, mint annak idején – egy pillantást azért talán mégis megér. (Bővebben)

Az Odd Thomas – A halottlátó (Mozi+, 21.00) Dean R. Koontz sokak számára ismerős regényalakjának első filmes jelenése (viszont nem először a tévében). A történet valamiféle furcsa műfaji crossover, melyben a tinihorrorok, illetve -thrillerek elemei keverednek a “világmegmentő” kisvárosi hős amerikai toposzával és a lányregények bohókás, egyben könnyes, hamvas romantikájával, a film noir-krimik jellegzetes egyes szám, első személyben előadott, fanyar humorú narrációjában. (Bővebben)

Először énekeljük azt, hogy csokko-csokko, Csokoládé (Duna, 19.30), ó, szinyóra, vegyen magának egyet… – bár itt éppen Juliette Binoche főzi meg magának Johnny Deppet Lasse Hallström nagy sikerű szerelmes filmjében, melynek romantikus fősodra azért lemossa a leplet az önámító, álszent farizeusokról is. Tényleg cuki film, ha nem láttuk volna még…

Aztán jöhet az is, hogy csíni-csiniba, Csinibaba (Prime, 21.00). Tímár Péter még viszonylag jól sikerült, szexisen groteszk és bizarr módon romantikus dolgozata a mostanit megelőző “átkos korszakról” szól, amikor még egy országot fel tudott forgatni egy KI-MIT-TUD, egy tehetségkutató vetélkedő (tehát nem X-faktor), amikor Magyarországnak még voltak tehetségei (és nem Hungary’s Got Talent). A győztes ekkor még olyan elérhetetlen jutalomban részesülhetett, hogy részt vehetett a finn fővárosban megrendezendő Világ Ifjúsági Találkozón… Arról, hogy a történelem valahogyan mégis ismétli önmagát, nem ez a film tehet.

Mindez azonban csak Sok hűhó semmiért (Filmcafe, 21.00). Kenneth Branagh remekbe szabott Shakespeare-adaptációjában eljátssza, hogyan esett szerelembe Emma Thompsonnal, Denzel Washington, Keanu Reevesés Robert Sean Leonard és még sokan mások szeme láttára. Báj, kecs, kellem, szellem és légies könnyedség Itália aranyló napsugarában.

Az igazi kaland (SuperTV2, 20.50) elsősorban e mai estén is tévé előtt gubbasztó családok érdeklődésére tarthat számot, hogy elnyúlva a kopottas IKEA kanapén együtt könnyezzék-rötyögjék végig Cameron Crowe történetét, melyben egy korán megözvegyült apuci (Matt Damon) tesz komoly erőfeszítéseket két gyermeke felnevelése érdekében: a hajdani elfoglalt szerkesztő feladja állását és egy vidéki, kissé lepukkant állatkertet is tartalmazó birtokon kezd új életet gyermekeivel. Gyerekek, saját állatkert, amiben vannak állatok, jóképű, ám magányos, gyermekeit bájos sutasággal terelgető apuka – a filmben bonyodalom bonyodalom hátán, a kanapén azonban tuti a siker.

Mintegy 60 évet átfogó történetet mesél el A komornyik (m2, 21.10) című dráma, mely a Fehér Ház komornyikját, a fekete Cecil Gainest mutatja be (a fiktív karakter történetét valóságos figura, Eugene Allen személye és élete inspirálta), és ezen keresztül az amerikai feketék társadalmi fejlődését mutatja be a harmincas évek gyapotföldjein való robottól a mai legfelsőbb szintekig. Forest Whitaker (a képen) zseniális a címszerepben. (Bővebben)

Jirí Menzel szatírája, a Magány az erdőszélen (m5, 21.15), akár a néhány évvel későbbi Az én kis falum párjának is felfogható, bár itt nincs Otík, és éppen fordítva történnek a dolgok. Városiak költöznek/költöznének vidékre, ez adja a film sztoriját és kiapadhatatlan humorforrását. A kezdő képsorok alatt felkúszik arcunkra az a bizonyos joviális mosoly és mindvégig ott is marad. Szép az élet.“Hol a söröm?“

Egyszer régen láttam egy finn drámát, aminek az volt a címe, ha jól emlékszem, hogy ‘Bűnről dalol a föld’. Sokat mond a filmről, hogy nem nagyon emlékszem többre, minthogy kb. ketten néztük az 500 fős teremben és hogy nem nagyon történt benne semmi, azon kívül, hogy a sárban tapicskoló, hideg finn nyárban egy tanyán Mikka szólongatta Marijkát, vagy fordítva. Nyilván volt benne bűn is, meg tán bűnhődés is, de valahogy nem került bele a feledhetetlen filmek közé. A színészként meglehetősen elismert, ausztrál Russell Crowe rendezését, az Akihez beszél a földöt (Duna, 21.35) is gyorsan el fogjuk feledni, ugyanis itt bár meglehetősen kacskaringósan kanyarog a cselekmény keresztül a földgolyón, igazából nem jut(unk általa) sehová… (Bővebben)

A Mocsok (Film Mánia, 23.05), talán már a címből is kikövetkeztethetően, egy velejéig mocskos zsaru (James McAvoy), aki mindent, mégpedig a szó szoros értelmében mindent megtesz előléptetése érdekében. Egyáltalán nem átlagos, a közönséget kissé talán még meg is osztó, sajátos, furcsa hangulatú, kifejezetten érdekes alkotásról van szó…

A bűn színe (TV2, 23.35) című történetben egy ismeretlen férfi rabolja el Julianne Moore (által alakított anya) autóját, benne a nő négyéves kisfiával. Az ügyben Samuel L. Jackson (játszotta tapasztalt zsaru) forgatja fel a várost, de maga sem hiszi el, hogy igaz az, ami így a felszínre kerül… A film látszólag krimi, valójában azonban dráma.

Elsőnek a lehengerlően jóképű Jonathan Rhys-Meyers és a már permanensen korpulens, ezúttal kopaszra nyírt fejével arcának természetes ostobaságára még rá is játszó John Travolta küld képeslapot, méghozzá Párizsból szeretettel (AMC, 20.10). A képeslapon azonban lövöldözés, felrobbanó autók és éget gumiszag látható, tekintve, ez egy virtigli terroristás akciófilm. A zöldfülű ifjút a nagyképű, de dörzsölt és rutinos ügynök beleviszi a tutiba című klisé egzakt, kompakt és látványos példája ez a mű. (Bővebben)

Billy Bob Thornton Cormac McCarthy-adaptációját, a Vad lovakat (Duna, 20.35) nem tudtam még megnézni, de valami zavart határozottan érzek az Erőben… Túl sok a kérdőjel. Matt Damon, Penélope Cruz? A színészként olykor zseniális teljesítményre képes Billy Bob rendez? Méghozzá a poszt-apokaliptikus irodalom királyának, McCarthy-nak írásából egy cowboyos filmet, ami nem western? Talán ma meglátjuk. (Mellesleg ez az a film, amiről az egyik kormányközeli firkász kiderítette, hogy ennek egyik betétdalát nyúlta le a Quimby a Most múlik pontosan… c. slágeréhez…)

Danny Boyle (például Trainspotting, Gettómilliomos, stb.) 127 óra (Paramount Channel, 21.00) című filmje is egy valóságban megtörtént esetet mesél el, melyben egy extrém sportoló, a hegyi kerékpározást sziklamászással mixelő Aron Ralston kerül szorult helyzetbe egy baleset következtében a címben jelzett időtartamra a délkelet Utah államban található, igen látványos sziklahasadékokban. Ralstont James Franco alakítja ebben a rendkívül feszült, sokkolóan izgalmas, egyszemélyes történetben. (Bővebben)

A V, mint vérbosszú (Viasat6, 21.00) című film a Mátrixot is jegyző Wachowski-testvérek műhelyéből került ki. “(…) egyszerre kalandfilm, politikai thriller és antiutópia, amely a zsarnokságról, az elnyomásról, a média agymosásáról szól és azt vizsgálja, mi történik, ha egy diktatúrában az egyén a saját kezébe veszi a törvényt. “Ne kérdezz, ne kritizálj, ne is gondolkodj: a Párt mindent jobban tud” – üvölti a gonosz kancellár.” Ni.

A romantika cseppfolyós változatát képviseli a P.S. I Love You (Prime, 21.00), mely mindent elpusztító csapás mérhet az otthon felhalmozott papírzsepi-raktárainkra: Holly (Hillary Swank) halott férjével (Gerald Butler) levelezik. Szívszaggató, padlógázzal rovázós romantikus komédia lesz ez.

A Bor, mámor, Provence (TV2, 21.20) Ridley Scott filmje. Szerelmeslevél az aranysárgában, bíbor-bordóban, rozsdanarancsban és üde zöldben úszó Provence-i tájhoz és terményeihez, a zöldségekhez és a borhoz; ha akarom, képeslapesztétikában fényképezett puccos turisztikai reklám; ha akarom, enyhén giccses, romantikus történet – azonban mindháromnak jó. Bajom csak Russel Crowe-val van, akit valamiért csak valamilyen harcosnak, kubikosnak, bányásznak, vagy más, efféle kétkezi melósnak tudok elképzelni, romantikus hősszerelmesnek kevésbé – ez viszont legyen az én bajom. Marion Cotillard csini, Albert Finney pedig szuper, mint mindig.

Milos Forman portréfilmje, az Amibe nem halsz bele (Duna, 22.36) már hetek óta számomra az egyetlen nézhető szombat esti műsor. Utána Tűz van, babám! (Duna, 23.35), de kurva nagy. A film 1968-ban készült, majd dobozba került, pedig tényleg nincs benne más, mint kis falu, tűzoltóbál (lásd a  képen), tombola és szépségverseny. Meg tűz, az van még benne… Ma már nem tiltanák be ezt a filmet, mert ezek a maiak annyira ostobák, hogy már a tüzet sem veszik észre.

Először indul a Börtönvonat Yumába (AMC, 20.30). James Mangold hömpölygős, ennek ellenére mégis tök jól “feszülő” nu-westernje egy igen balhés rabszállítás történetét meséli el, olyan arcokkal a főszerepben, mint Russel Crowe, Christian Bale, illetve Peter Fonda.

Április 8. óta már bárki számára világos, hogy az amerikaiakhoz hasonlóan, mi sem tanultunk semmit A hatalom árnyékában (Filmcafe, 21.00) című remek politikai dramedyből, pedig George Clooney még idejében elmesélte benne a politikacsinálás trükkjeit, Ryan Gosling (lásd a képen) és Philip Seymour Hoffman aktív asszisztenciájával. Mindegy már. A jövőre nézve halvány vigasz, hogy: Ismétlés a tudás anyja! (Bővebben)

A mai Bergman-filmklubban Ingmar egyik leghírhedtebb -és talán legjobb- alkotása, a Suttogások és sikolyok (m5, 22.15) című csehovi horror kerül sorra. A film ismertetője szerint: “Évek óta látok magam előtt egy tágas szobát, hajnali négy óra van, kicsit beszűrődik a pirkadat fénye. A falak bordós-pirosak, és három asszony ül a szobában. Az egyik a tűzzel foglalatoskodik, a másik köt, a harmadik könyvet olvas – mondta operatőrének, Sven Nykvistnek Bergman, akinek egyik legjelentősebb filmje bontakozott ki később ebből a képből. A film három nővér és házvezetőnőjük lelki konfliktusokkal teli életét mutatja be a századelőn egy gyönyörű parkkal körülvett nagy házban. S eközben felvonultatja a korábbi Bergman-filmek legnagyobb színésznőit: a haldokló Agnes (Harriet Anderson) és a csupa-nőiesség Maria (Liv Ullmann) mellett az erőt, a közös ügyeket intéző, férjezett Karin (Ingrid Thulin) képviseli, mígnem egy hátborzongató jelenetben feltárul kemény szigorral leplezett, iszonyatos boldogtalansága és kiszolgáltatottsága.”

Steven Spielberg nagyszabású, szélesen áradó rabszolgasors-meséjében, az Amistadban (Paramount Channel, 23.00) Morgan Freeman kel harcra saját és népe igazáért (a címben szereplő név azé a hajóé, amelyen embertelen körülmények között Afrikából szállították Amerikába gyapotot szedni a fekete rabszolgákat) a gonosz, fehér Sir Anthony Hopkins, és még sokan mások ellenében. Ha nem irtózunk a ma már akár klasszikusnak is tekinthető spielbergi pátosztól, és hagyjuk magunkat a filmmel hömpölyögni (bele a késő éjszakába), akkor katartikus élményben lehet részünk.

Az engem egyáltalán nem meggyőző Ki-be tawaretben (Duna, 23.35) egyesek kifelé mozognak valahonnan, míg mások ezzel ellentétesen, befelé haladnak, éppen oda, ahonnan az előbbiek ki. Molnár György fura című fura filmje amúgy Karafiáth Orsolya írásain alapszik és egy szerelmi sokszög történetét meséli el a “hatkerből”. (Bővebben)

Ajjaj. De legalább Vad vágyak (AMC, 19.55) tombolnak ma este (is). Lassan vége a tanévnek és nyakunkon a nyár, talán nem késő szólni arról a messze nem alábecsülendő veszélyforrásról, mely elsősorban a fiatal, jóképű, hímnemű tanerőket fenyegetheti nem várt irányból. Vad vágyak hajtják ugyanis e filmbeli végzős gimnazista osztály nem szőke bombázóját (Denise Richards), példának okáért, az egyik tanár (Matt Dillon) irányába, aki természetesen a tanári etikának megfelelően ellenáll a kísértésnek (lásd a képen). A kielégítetlen vágy azonban nem lankad, sőt bosszúvággyá változik és a tanár hamarosan egy ördögien kitervelt szexuális erőszaktétel-sorozat kellős közepében találja magát – elkövetőként. Tanulság: SOSE járjunk koszos kocsival, ha jóképű tanárok vagyunk…

Ehhez képest a Gyilkos vágyak (Filmcafe, 21.00) egy rendkívül gyenge eresztés, még akkor is, ha Brian de Palma rendezte és két erős amazon, Noomi Rapace és Rachel McAdams játssza benne a két főszerepet. Két marketinges közötti rivalizálás durvul el a történetben… (Bővebben)

Nem fogunk jobban járni a Franklynnal (AMC, 22.00) sem. (Bővebben)

Marad tehát az első ajánlatként említett Vad vágyak, melyet aztán mi más követhetne, mint a Szívzűr (Duna, 22.35). Böszörményi Géza csehes hangulatú, 1981-ben bemutatott filmjében egy fiatal orvos (Máté Gábor) érkezik a faluba, ahol aztán alig tud ellenállni a pletykáknak, konspirációknak, valamint szerelemre éhes fiatal tanítónők vágyainak. A csehes hangulatot tovább erősíti Jirí Menzel, aki egy repülni vágyó galambászt alakít ebben a kedves filmben.

Újra itt A Sakál (AMC, 19.40), Fred Zinnemann 1973-ban készült A sakál napja című remekének remake-je. Ez a mozi azonban már messze van az eredetitől, éppen az hiányzik belőle, amitől az alapeset nagyszerű. Ott pörög, ahol ki kéne tartani, és ott lassít, ahol pörögni kéne. Így csak egy átlagos akciófilm lett ez is, viszont ha nem láttuk az eredetit, akár még szórakoztathat is. Ha azonban láttuk már, akkor halálra fog idegesíteni, Bruce Willis ide, Richard Gere oda.

Nézhetünk azonban Átkozott boszorkákat (Filmcafe, 21.00), azaz Nicole Kidmant és Sandra Bullockot is. A két hölgy testvérpár, akik családi örökségként boszorkányok, ám két teljesen különböző vérmérséklet, jellem és habitus. Ám vége a családi békének, amikor egyikük megtalálni véli álmai hercegét… Ez papás-mamás lesz.

A már bőven felnőttkorú (1991-ben bemutatott) A terror iskolája (Film Mánia, 21.00) című mozi sztorija annyi, hogy egy bentlakásos, elit gimnáziumban, ahol a helyi “mészároslőrincek” elkényeztetett gyermekeit hiába próbálják rendre és fegyelemre oktatni a gondosan kiválogatott tanerők, egy diák, aki történetesen egy kolumbiai drogbáró fia, letartóztatott apja nyomdokaiba lépve, túszul ejti a komplett gimit és azt kommunikálja a kezüket tördelő külvilág felé, hogy amíg apját el nem engedik, bizonyos időközönként kivégez egyet a túszok közül. Márpedig, akinek apja kolumbiai drogbáró, az nem viccelhet… Az érdekes a filmben azonban nem feltétlenül a cselekménye, hanem az, ahogyan a sokféle, szerteágazó, de igen erős egóval rendelkező, öntörvényű gyerekből összetartó és önfeláldozásra is képes közösséget formál a “szorult helyzet”.

Egy telefonos segélyközpont operátora a főszereplője A hívás (Film+, 21.00) című -elég szépen pontozott- thrillernek (Halle Berry), aki egy este kétségbeesett hívást kap egy tinédzsertől (Abigail Breslin), akit éppen elrabolnak. A hívás megszakad, a hívó félnek nyoma vész, de az operátor egy korábbi, ehhez hasonló esetéből kiindulva saját maga kezd el nyomozni…

A Django elszabadul (SuperTV2, 21.00) valójában szerves és logikus folytatása egy rendhagyó, és a kortárs filmművészetben irányt mutató, meghatározó filmes életműnek. Quentin Tarantino mindig is a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek B-kategóriás és más rétegfilm-termését tekintette kiindulási és hivatkozási alapnak, még akkor is, ha itt, Európában kicsit nehezen fogjuk fel, hogy az európai művészfilmek (Godard, Truffaut, Antonioni, stb.) Amerikában ugyanolyan rétegműfajnak számítanak, mint Russ Meyer sexploitation-filmjei vagy Ed Wood életműve. Eddigi filmjei is mindig valamiféle hommage-ok voltak egy, illetve alkalmanként több műfajnak, filmtípusnak, így ez a mostani, az olasz spagetti-westernek előtti tisztelgés csak egy újabb fejezet. Ilyen még nem volt. Mindazonáltal, olyan western sem készült még Hollywoodban, melynek főszereplőpárosát egy német vándorfogorvosból (Christoph Waltz) lett villámkezű fejvadász és egy revolverhőssé avanzsált szökött fekete rabszolga (Jamie Foxx) alkotná, akik halálmegvető bátorsággal szállnak szembe (még jóval a polgárháború előtt) a déli rabszolgatartókkal (pl. Leonardo DiCaprio – a képen), személyes okoktól vezérelve, de végül mégis forradalmi módon. (Bővebben)

Az imént említett életmű első önálló darabja viszont a Kutyaszorítóban (Paramount Channel, 22.55) volt. A groteszk, bizarr, morbid humorú krimi szereplői között pergő és szellemes dialógok cikáznak, a vadul száguldó cselekmény pedig a legváratlanabb pillanatokban zúdít a nyakunkba egy vödör művért. (Bővebben)