Mit nézzünk ma a tévében?

Nézhetjük például Leonardo di Capriot a Hazugságok hálójában (AMC, 19.40). Ridley Scott beszédes című, politikai thriller-műfajú dolgozata a CIA közel-keleti ténykedéseinek témájában játszadozik információkkal és dezinformációkkal, Leo mellett, többek között, Russell Crowe-val (lásd a képen). (Bővebben)

Gyerekkoromban szerintem annyiszor néztem meg a Nevem: Senkit (RTL+, 21.00), ahányszor vetítették a moziban, még akkor is, ha tulajdonképpen utáltam a vége miatt. Olyan furcsa, szomorkás volt a “happy end”, pedig addig Terence Hill vágta a tőle elvárt mókás pofákat, s a film is hozta a western (illetve, spagetti-western, de ezt akkor még nem tudtam) specifikumait. Az, hogy ez a mozi mégis jóval több egy szimpla Terence Hilles pofozkodós, bombasztikus western-kabarénál, amit amúgy akkoriban szintén faltam, arra csak már felnőtt fejjel jöttem rá. A film, bár a rendezői széket bizonyos Tonino Valerii alá tolták, valójában Sergio Leone műve, aki ugyebár, tudjuk ki. Mintegy továbbpörgetve a Vadnyugat mítoszával való teátrális leszámolását, amit Leone a Volt egyszer egy vadnyugatban elkezdett, ő írta, valamint producerként is felügyelte a forgatást. Hozta Ennio Morriconét is, aki pályafutása egyik legbarátságosabb zenéjét alkotta meg, és jött Henry Fonda is, a Volt egyszer egy Vadnyugat negatív főhőse, ezúttal azonban pozitív szerepben, megtestesítve a régi idők nagy pisztolyhősét, aki felett már eljárt az idő. Még vicces Lennon-szemüveget is biggyesztett az orrára, amikor lődözni kell, mert nem lát már olyan jól, mint régen. Terence Hill, a világító, tiszta kökényszemeivel a rajongó ifjú, aki szinte sértve érzi magát, mert úgy tapasztalja, hősei már nem akarnak hősök lenni többé és ennek érdekében meg is tesz mindent, és addig provokálja személyes hősét, míg az a végén csak betölti a rászabott szerepet – vagyis nem, de ez már mindegy is…

Milos Forman remek portréfilmjének harmadik része (Milos Forman: Amibe nem halsz bele… – Duna, 22.15) lesz számomra a kötelező nézendő penzum, melyből pontosan arra a nagy formátumú, zseniális emberre ismerek rá, amilyennek elképzeltem őt. Időrendben most tartunk a Száll a kakukk fészkére forgatásánál, tehát van még Milosnak mesélni valója, bőven. Utána az Egy szöszi szerelme (Duna, 23.10) a film. Szöszi, a kisvárosi cipőgyári munkáslány (Hana Brejchová) mindenáron szerelmes akar lenni, s ezért meg is tesz mindent. Sajnos, a kisváros pitiáner hősei mindannyian átcsúsznak “sűrű szövetű” rostáján, csak a távoli, fényes nagyvilág illúzióját keltő fővárosi jazzbanda zongoristája akad fenn rajta. A banda azonban továbbáll, ám Szöszi a fiú nyomában felutazik a fővárosba… Elbűvölően bájos, és mégis kissé keserű szerelmi történet ez. Klasszikus darab.

Matthew McConaughey alakítja jó nagy szakállal Newton Knightot, aki egyszerű farmerként egy csapat szökött fekete rabszolgával és néhány dolgozni és nem háborúzni akaró farmerrel kikiáltja lakóhelyének, Jones megyének függetlenségét a rabszolgatartó Mississippi állam kellős közepén. A Harc a szabadságért (RTL II, 23.15) az amerikai történelem véres polgárháborújából, az Észak és Dél küzdelmének idejéből mesél el egy igaz történetet.

Igen különleges választás lehet ma estére (annak, akinek) Terrence Malick Az élet fája (Filmbox Prémium, 21.00) című, igen nagy lélegzetű darabja. A film sztoriját el lehetne mondani két tőmondatban, azonban ezt mégsem tenném, hiszen a film annál jóval többről szól. A nézőtől odafigyelést, együttgondolkodást és erős asszociációs készséget igénylő, sokrétű alkotás, szóval nagyon nem az a “dőljünk hátra és zsibbadjunk” típusú litty-lötty mozi. (A képen balra Brad Pitt) Annak idején engem kifejezetten lenyűgözött… (Bővebben)

Sidney Pollack filmje, A tolmács (SuperTV2, 21.00) ugyan nem több egy mainstream thrillernél, Hollywood fősodrából, a még botox-mentes Nicole Kidmannel és Sean Pennel, de azért még bőven nézhető darab. (Bővebben)

Terry Gilliam, akit életműve alapján nyugodtan nevezhetünk akár disztópia-gyártó nagyiparosnak is. Azonban legújabb, A zéró elmélet (Film Mánia, 21.00) című filmjében -főszerepben Christoph Waltz – sajnos, nem képes túljutni az eljövendő rettenetes jövő, tulajdonképpen már ma is, bárki számára megtapasztalható, fenyegető, ám előzőleg már sokszor emlegetett ígéretén. (Bővebben)

Az Angyalok városa (Filmcafe, 21.00) viszont az a film, aminek soha, semmilyen körülmények között nem lett volna szabad elkészülnie. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy ez a művészet, holott nem. Wim Wenders Berlin fölött az ég című filmje a művészet. Brad Silberling filmje viszont csak gyenge, kiszínezett, megcukrozott, könnyen fogyaszthatóvá tett vásári másolat. Giccs, ha úgy tetszik, de a legrosszabb fajtából. Nicolas Cage pedig nem Bruno Ganz.

A legendás videoklipjeiről és fantáziadús mesefilmjeiről elhíresült Michael Gondry kifejezetten jól sikerült Tajtékos napok-adaptációja (Duna, 21.50) sikerrel idézi fel (és meg) Boris Vian sorait. Az persze, tiszta sor, hogy ha valaki, akkor ma talán Gondry (és esetleg Wes Anderson, bár az ő világa azért más…) az, aki adekvát módon képes hozzányúlni egy olyan, szürreális képekben, vad képzettársításokban, a jazz lüktető ritmusában és ezzel együtt megkapó romantikában úszó, valódi irodalmi szöveghez, mint amilyen Viané. (Bővebben)

Gárdos Péter 2009-es Tréfája (m5, 22.00) természetesen nem tréfa. Kosztolányi novellá(k)ból készült a film, és azt a konzervatív-liberális szembenállást vizsgálja egy bentlakásos fiúiskolában játszódó történetben, amely ma is éppen eléggé aktuális, s mint látni fogjuk, az is volt mindig. Hiába, nem könnyű egyszerre előre és hátrafelé haladni… (Bővebben)

Egyetlen ajánlóból sem maradhat ki A sebhelyesarcú (Viasat6, 22.00), a kitűnőbbnél is kitűnőbb Al Pacino kokós orrával, a szintén igen kitűnő Brian de Palma mértékadó rendezésében.

Először egy utópikus, szép és kényelmes világban találhatjuk magunkat Spike Jonze filmje által. A 2014-ben 5 Oscarra jelölt (s a legjobb forgatókönyvért egyet is be is gyűjtő) A nőben (Filmcafe, 18.35) az élet békésen és jólétben folydogál, minden mosolygós, idillien pasztellszínű. Theodore (Joaquin Phoenix – a képen) is jól megél munkájából, kézzel ír és leveleket fogalmaz, majd nyomtat számítógépén mások helyett, akiknek imponál, ha ilyeneket kapnak, ilyeneket küldenek, de ők maguknak ehhez már nincs meg a “hozzáférésük”. Theodore azonban boldogtalan, hiszen a közelmúltban szakított kedvesével, hiába, békés jólét még nem garantálja önmagában a biztos, boldog és kielégítő párkapcsolatot – eddig, ugyanis kijött egy új operációs rendszer, amelynek mesterséges intelligenciája képes tanulni, képes érzelmeket megélni, valódi virtuális társként működni. Képes egy test nélküli, önálló, érző, szerető és szeretetre vágyó személyként létezni – aki alkalomadtán ugyanúgy faképnél tud hagyni, mint egy élő, hús-vér nő… (Bővebben)

Találkozhattunk aztán az Eladó a családom (Film Mánia, 21.00) kizárólag a külsőségeknek élő, újgazdag és sznob családjával is. Ők állnak előttünk és utánunk is a sorban a szupermarket pénztáránál, ők foglalják el az utolsó mozgássérülteknek fenntartott parkolót is túlméretes, hófehér BMW terepjárójukkal, és senki meg nem mondaná róluk, hogy… Amúgy ez egy elég okos komédia Demi Moore-ral és David Duchovnyval.

Viszont a Micsoda csapat (Duna, 23.05) tulajdonképpen egy feminista sportkomédia, melyben bevállalós hölgyek (pl. Geena Davis, Madonna, Lori Petty, és még sokan mások) csapnak bele a lecsóba. Bizonyos világháborús okok miatt elfogytak a férfiak az amerikai baseball-bajnokság csapataiból, ám the game must go on, és az otthon maradt sánta, béna, nyomorék, alkalmatlan, tápos, hadirokkant stb. férfiaknak baseball nélkül nincs életük. Egy vad ötlettől vezérelve azonban azt találják ki, hogy a hiányzó posztokat vállalkozó kedvű, ám a baseballhoz semmit nem konyító csajokkal töltik fel, ami értelemszerűen bőven tartalmaz előre nem látható buktatókat. Vicces lesz a film, egyben megható.

Az Út Indiába (Film Mánia, 17.45) hosszú lesz (163 perc), és nagyon drámai. Az E.M. Forster regényéből készült 1984-es adaptációban a viktoriánus kor Indiájába utazunk el (lásd a képen), mely tudvalevőleg a korszakos angol királynő koronáján volt a legszebb gyémánt. Egy fiatal angol lány (Judy Davis) érkezik az egzotikus szubkontinensre vőlegényéhez. A gyarmattartók decens társaságában megismerkedik egy fiatal indiai orvossal, aki származásától függetlenül, intelligenciájának, műveltségének és kifinomult modorának köszönhetően otthonosan mozog a népét sanyargató közegben. Aziz (Victor Banerjee), miközben a vőlegény az érvényesülésének ösvényét kapálgatja, a lányt a társadalmi, kulturális és etnikai különbözőségek megértésére próbálja rávezetni, ami tragikus félreértésnek bizonyul, ugyanis a lány váratlanul azzal vádolja meg az indiai orvost, hogy az megerőszakolta őt. Aziz sorsa már a bírósági tárgyalás előtt megpecsételődött…

Este aztán Edward Nortont nézhetjük A mágus (Filmcafe, 21.00) című, nem kevés hazai (értsd: Osztrák-Magyar Monarchia-beli) vonatkozásokat is felvillantó történetben is, melyben egy delejes képességű illuzionistát alakít, aki valahogyan (mondjuk, meglehetősen romantikusan) bezavar egy főrangú pár kapcsolatába. A film nem történelmi, nem életrajzi film, de a figurákban könnyen ráismerhetünk a Szabó Istvánáltal is megfilmesített Hanussenre, de akár Harry Houdini alakjára, valamint Vetsera Mária és Rudolf koronaherceg románcára is. (Bővebben)

Az Államtrükkök (Filmbox Prémium, 21.00) eközben egy remek politikai dráma, mely egy amerikai CIA-ügynök-diplomata házaspár (Naomi Watts és Sean Penn) főszereplésével látja le a leplet a politikacsinálás vegykonyhájáról, az amerikai haderő iraki háborújának okán. (Bővebben)

Színes, szélesvásznú, rendkívül gazdag kiállítású történelmi dráma lesz Az admirális (Film Mánia, 21.00), mely a hadtörténet általa egyik legnagyobb tengernagyaként ismert, holland Michiel de Ruyter életét meséli el szépen, hosszan (153 percben), alaposan.

A VHS-korszak egyik nagy varázslója volt John Carpenter, aki egyik állandó sztárjával, Kurt Russellel forgatta legendás Nagy zűr kis Kínában (Film Mánia, 21.00) című opuszát, 1986-ban. Kurt koszos atlétatrikóban, Harley&Davidsonjáról épp leszállva tesz rendet a friscói kínai negyedben, ahol egy mágikus képességekkel rendelkező kínai varázsló karmaiból menti ki régi haverjának gyönyörű hugicáját, miközben a szél fújja göndör haját. Kurtnak. Komoly nosztalgiafaktor.

Eközben A szikla (Viasat6, 21.00) címszereplője maga a híres Alcatraz nevű sziget, mely hajdanán börtönként szolgált, olyan híres lakókkal, mint például Al Capone. Ma turistalátványosság. A San Francisco-öbölben megtalálható sziget aztán Öböl Mihály (avagy, Michael “San Francisco” Bay) hírneves látványfilmes fantáziájába is szöget ütött, hiszen a filmbeli gonosz ember, egy hivatásában és identitásában meghasonlott tábornok (Ed Harris) katonáival épp ezt foglalja el, túszul ejtve az ott bámészkodó turistákat, valamint halálos vegyi fegyvereket telepítve oda, amiket aztán el is süt (San Francisco öt millió lakosának kárára), ha nem teljesítik követeléseit. Nem számol azonban a castinggal, hiszen ha a stáblistában ott van még Sir Sean Connery és Nicolas Cage, akkor itt egy ugribugri tábornoknak nem nagyon teremhet babér. Nem is terem. Piff-puff, dirr-durr és bő két óra múlva magasan, büszkén leng a csillagsávos lobogó.

Jeremy Brock és John Madden életrajzi drámája, a Botrány a birodalomban (Mrs. Brown) (m2, 21.10) a korszaknévadó Viktória királynő hosszú uralkodásának középszakaszát tárgyalja, amikor már a királynő szeretett férje halott (ezért hordta élete végéig a gyász-feketét), és visszavonult Balmoralba, hogy békében gyászoljon. Ekkor volt személyi inasa egy bizonyos Brown nevű, karakán és keresetlenül őszinte modorú férfi, akivel a királynő mély és tiszta barátságba keveredett, nem törődve az országot lázban tartó pletykákkal. Mintha egy rész lenne a Downton Abbeyból… Judi Dench (Viktória) és Billy Conolly (Brown) egyaránt remek (lásd a képen).

Az olasz Taviani-fivérek talán utolsó tagjai annak a híres társaságnak, melynek tagjai tevékenységükkel alapjaiban határozták meg a világ filmművészetét. Nem tartoznak De Sica és Rossellini generációjába, még csak Felliniébe és Antonioniéba sem, egy (két) évtizeddel még náluk is fiatalabbak, ám még így, bőven nyolcvanan túl is csinálják veretes filmjeiket, melyek szinte kivétel nélkül azokra a klasszikusan stabil irodalmi alapzatra épültek, amit az olasz és a világirodalom legnagyobb alakjai raktak le. Ha ma hatvanon inneni filmes készít ilyen filmeket, mint amilyeneket az azon bőven túli Tavianiék mindig is, simán modorosnak bélyegezzük azokat, alkotójuk kapásból megkapja az öncélú, jobb esetben elefántcsonttoronyba zárkózó, befelé forduló címkét – ha van egyáltalán épeszű producer, aki pénzt áldoz egy ilyen alkotásra. (Legutóbbi filmjük Shakespeare Julius Caesarját mai környezetbe helyezve, egy börtönben, rabok által játszott színelőadásként mutatta be…) Természetesen, nem nézhetetlen Tavianiék művészete (lásd a képen), szó sincs arról, hogy formailag elavult, ócska, poros darabokat készítenének, csupán ma a legtöbb embernek/nézőnek már nincs igénye az ő klasszikus sodrású, lassan folyó történetmesélésükre. Boccaccio híres-hírhedt Dekameronjának néhány novellájából (köztük a tán leghíresebbel, a “Sólyom feláldozásával”) készült Csodálatos Boccaccio (m5, 21.15) is ilyen míves, kifinomult esztétikájú film. (Bővebben)

Az olasz meló (SuperTV2, 21.25) “csupán” egy tisztességes, jó szajréfilm, rengeteg sztárral: Mark Wahlberg, Charlize Theron, Edward Norton, Seth Green, Jason Statham, Donald Sutherland. (Bővebben)

Zeffirelli Hamletje (Duna, 22.00) Mel Gibsonnal, Ian Holmmal, Glenn Close-zal és sokan másokkal azoknak való, akik számára Shakespeare pompás kosztümökben, gazdag díszletek előtt eljátszott múzeumi előadást jelenti. (Ásítok.)

Thomas Vinterbergtől, a keményen provokatív Születésnap, az igen nehéz kérdéseket feszegető Submarino vagy A vadászat rendezőjétől, a nagyhatású Dogma-mozgalom egyik keresztapjától ez a Távol a világ zajától (Prime, 23.00) című Thomas Hardy-adaptáció egyértelmű csalódás, még akkor is, ha a kitűnő dán filmesnek nem ez az első (félresikerült) próbálkozása a romantikával. Önmagában, persze, nem rossz ez a film, csak nem mindegy, hogy milyen kontextusban nézzük, ugyebár. Még akár dicsérni is lehetne azért, hogy milyen slankra lett húzva Hardy, a maga nemében kitűnő, ám minden bizonnyal igen bőbeszédű szövege… (Bővebben)

Itt a nyár, ezért nyugodtan töltsük az estét szabadban. Főleg, ha Már megint bérgyilkos a szomszédom (RTL Klub, 20.00), hiszen Bruce Willis még mindig nyugdíjas bérgyilkos, és annak a csávónak a Jóbarátokból szomszédból (Matthew Perry) már megint problémája van…

Dumas legendás regényalakjának, D’Artagnannak egy kissé rendhagyó jelenése a következő ajánlat. A Bertrand Tavernier által rendezett film a hős testőr eltitkolt lányának történetét meséli el. A D’Artagnan lánya (Duna, 20.35) címszerepében Sophie Marceau látható, ami így önmagában elég, bár nyilván kasán is kardozik. Azért jár hozzá kíséret is, Philippe Noiret személyében (aki az idős D’Artagnant alakítja).

A ma esti Kiképzés (Viasat6, 21.00) viszont egy kőkemény zsarufilm lesz, méghozzá igen naturalista megközelítésben. Denzel Washington adja itt rutinos drognyomozót, aki egy zöldfülűt (Ethan Hawke) kap társnak, hogy bevezesse a tutiba. Oscart kapott ezért az alakításért Washington, mégpedig megérdemelten, de a film maga is igen jó darab a maga műfajában, érdemes megnézni – amennyiben nincs jobb dolgunk.

A magát egyszerűen csap Pifnek nevező Pierfrancesco Diliberto amolyan ‘coming of age-történetben’ meséli el a szicíliai maffia mai, illetve közelmúltbáli véres napjait: Ne aggódj, a maffia csak nyáron öl (Filmbox Prémium, 21.00). Miközben valós nevek, személyiségek és valós merényletek archív képei idézik meg a történet helyszínéül szolgáló Palermo hetvenes évekbeli kétarcú idilljét (egyfelől van ugye, a hangos, kiabálós, temperamentumos, de vidám dél-olasz purparlé, másrészt viszont a maffia barmira nem cicózik, ha a “dolgát” végzi), eközben pedig a főszereplő kissrác (nyilván az író-rendező Pif alteregója) szerelmes lesz, természetesen reménytelenül, majd felnő, és végre, valahára. Satöbbi. Elsősorban a személyes élmények alapján, sajátos, öniróniában gazdag humorral megidézett történelem miatt érdekes a film – de emellett talán szórakoztat is.

A Kingsman: A titkos szolgálat (TV2, 21.25) című kémfilm/kémfilmparódia egy igen friss (humorú), lendületes, olykor kifejezetten, és pimasz módon szórakoztató alkotás, Matthew Vaughn munkája. Nyilván, “ez a műsor sem jöhetett volna létre” a James Bond-legendárium nélkül, amire nagyban támaszkodik, más részeiben pedig reflektál a mű, úgy, hogy közben a néző mindvégig zavarban is van amiatt, hogy nem tudja, amit lát az paródia-e vagy “igazi” (Colin Firth a címszerepben). Néha szemérmetlenül gagyi megoldásokat látunk, melyek azonban igen profi hommage-ai a korai Bond-filmek primitív trükkjeinek, vagy akár azok didaktikus cselekményszervezésének. A frenetikus head-exploding finálé (Edward Elgar Pomp and Circumstance indulójának dicsőséges dallamaira) viszont egy teljesen új dimenziót nyit a szuperhősös/szuperkémes klisék horizontján. A főhős fiatalember történetének keserű, savanyú sörszagú, mocskosszájú angol társadalmi drámáit és Guy Ritchie hasonló körben játszósó krimikomédiáit egyszerre idéző környezetábrázolása is üdítő erővel hat, a Mátrix, illetve a modern, távol-keleti kungfufilmek akciókoreográfiáira hajazó verekedési jelenetekkel együtt. Jókat röhögtem, na.

A Capote (Cinemax2, 22.15) című film viszont a valóságban is igen színes életet élt, igenis valóságos Truman Capote életrajza. A híres-hírhedt író alakjába ezúttal Philip Seymour Hoffman bújt bele, a tőle megszokott zsenialitással, és ezért első, de egyben sajnos utolsó Oscar-díját is megkapta.

Milos Forman múlt héten elkezdett portréfilmjének második része is adásba kerül ma este (Duna, 22.50), utána pedig a Meghallgatás (Duna, 23.45) című korai (1963-as), még otthon, Csehszlovákiában készült filmjét láthatjuk. Tulajdonképpen két kisfilmből áll ez a mozi: az egyikben két kisvárosi fúvószenekar verseng, azonban két fiatal tag úgy dönt, hogy a trombitálás és az állandó rivalizálás helyett inkább motorversenyre megy; a másodikban pedig egy színházi meghallgatásra kukkanthatunk be, ahol a színpadra vágyakozó Verának éppen a döntő pillanatban megy el a hangja…

A Beépített hiba (RTL II, 23.45) Paul Thomas Anderson Thomas Pynchon-adaptációja. A beavatottaknak ennyi is elég, a beavatatlanoknak pedig talán annyi, hogy az amerikai irodalom legmegfilmesíthetetlenebb írójának és az amerikai film egyik legtehetségesebb rendezőjének találkozása egy hihetetlenül szórakoztató, pszichedelikus álom, egy krimi-parafrázis, melyben az áldozat és az elkövető személye nem is igazán lényeges, de valójában mégiscsak egy furcsa humorú, ám mégis igen romantikus szerelmi történet, remek szereposztással (pl. Jouquin Phoenix – a képen) és remek zenékkel. (Bővebben)