Bekukkanthatunk például A 13-as rendőrőrsre (AMC, 19.50) eme mai estén. A film John Carpenter műfaji klasszikusának viszonylag jól sikerült remake-je, Ethan Hawke-kal, Gabriel Byrne-vel és Laurence Fishburne-nel. Izgalmas, fordulatos, feszült (lásd a képen) thriller ez, igen komoly vérfürdővel súlyosbítva, mely egyetlen helyszínen -a címszereplőben- játszódik egyetlen szilveszteri éjszaka alatt, miközben odakint süvít a jeges szél és szakadatlan ömlik a hó.
A következő ajánlat valószínűleg az a film lesz, amit sosem mertél megnézni. A Farkangyal (Paramount Channel, 21.00) egy színtiszta bosszútörténet, melyben két, elsősorban butuska, szőke hölgyek elcsábításárára, majd faképnél hagyására specializálódott hím kerül ama bizonyos hosszú, vastag, merev rúd kellemetlenebb végére, miáltal egyikük a túlvilágra távozik egy faképnél hagyott áldozat heves reakciója okán, majd onnan egy csábító, szőke hölgy (Ellen Barkin) képében tér vissza – életben maradt barátjához (Jimmy Smits). Baromságnak tűnik mindez, tudom jól, de vicces lesz. Legalábbis, vicces volt a kilencvenes évek elején.
A Támadás a Fehér Ház ellen (Mozi+, 21.00) picit hajaz a mai első ajánlatra. Ezen kívül pont annyi, amennyit a címe elmond: piff-puff, dirr-durr, dél-koreai terroristák támadják a Fehér Házat, sőt, piff-puff, dirr-durr, de jön az amerikai hős csávó, szabadságról, borotválatlanul, másnaposan, vagy éppen a pincéből, megalázó aktatologatásból mint itt is, és legyak mindenkit, sok piff-puff és sok dirr-durr közepette, a végén magasan leng a csillagsávos lobogó. Vége, stáblista. Ennyi, de ennyinek tök jó.
Az Ismeretlen férfit (Film+, 21.00) ismerjük. Úgy hívják: Liam Neeson. Ráadásul Berlin, e történet helyszíne is ismerős, legalábbis párás szélvédőn keresztül: pont olyan, mint Budapest. Liam Berlinben találja magát egy baleset után magához térve, viszont ő nem ismer senkit, azt sem tudja, hol van és hogyan került oda. Pedig… (Bővebben)
Annak idején a szó szoros értelmében belebicikliztem ebbe a Gondolj rám (Filmcafe, 21.00) című filmbe, bár még abban a stádiumában, amikor még nem volt film, csupán néhány jelenet, egy éppen elindult produkció. Hasítok felfelé a Szabadság-hídra a Kálvin-tér felől, masszív zöld hullám, sűrű csengetés, gyalogosok okosan félre, ám egyszer csak ott áll velem szemben Kern András, igen gyűrötten, igen használtas szürke ingben, nadrágban, arcán mérhetetlen undor és nem szól, csak gondolom, gondolja: Ezt a marhát (mármint engem) ki engedte szabadon? Mivel nem mindennap áll elém egy népszerű színész, ezért fékeztem egy sivítósat és akkor látom, kamera, egy-két lámpa, azok a fekete, csatos ládák, kábelek, néhány ember. Kicsi stáb, filmet forgatnak, de se zárás, se semmi… Nyilván valami vizsgafilm, gondoltam, széles mosoly, határozott elnézéskérés, és tovább az utamra. Aztán most látom, hogy nem annyira “valami vizsgafilm” ez, hanem egy komoly nagyjátékfilm, Kern rendezése, 17 év után először. Most vagy nem forgott a kamera, vagy csak kivágtak, de nem láttam magam viszont a vásznon… Akit a világból ki lehet kergetni a Klubrádióval, vagy anno a Heti hetessel, aki Pici bácsit egy ásatag, nyugdíjas fószernek tartja, Kernt pedig túlértékelt ripacsnak, aki felett eljárt az idő, az nyilván kihagyja ezt a filmet. (Bővebben)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: