Ha valaki azt mondja nekem, hogy: …és akkor a szerelmespár belép egy planetáriumba, a lány bekapcsolja a vetítőt, ami a Tejutat vetíti fel a kupolába, akkor megszólal a zene és táncolni kezdenek, körbe-körbe, egyre feljebb, felszállnak a csillagok közé, végiglejtenek a csillagösvényen, majd elegánsan lecsúsznak a Nagygöncöl rúdján, vissza a földre és puhán egymás mellé huppannak az egyik székbe…, akkor én azt mondom neki, hogy menj a fenébe. Ez egy émelyítően giccses jelenet, amit tán még a harmincas, negyvenes évek rendkívüli módon csicsás hollywoodi revüfilmjeiben sem engedtek meg maguknak azok alkotói. Egy ilyen jelenet ma legfeljebb kínosan nevetséges lehet, de semmiképpen nem jó, s főleg nem ízléses. A szemtelenül fiatal Damien Chazelle azonban azért ma a világ egyik legfigyelemreméltóbb rendezője, mert ő viszont simán bevállal egy ilyen jelenetet, sőt, még ilyenebbeket is, és láss csudát, nála mégis működik (A képen Ryan Gosling és Emma Stone). Példa erre a 2017-ben hat darab Oscar-szobort begyűjtő Kaliforniai álom (La La Land) (Filmbox Prémium, 18.55). (Bővebben és bővebben)
Ronald Harwood angol drámaíró életművének jelentős része foglalkozik a színpadi művészetek közönség elől elzárt részével, a színészek, zenészek és más színpadi művészek, dolgozók magánéletével, életük, alkotóművészetük emberi oldalával. A nyugdíjas operaénekesek között játszódó Nagy négyes című darabját tán még játssza a Belvárosi színház, ennek Dustin Hoffman rendezte filmverziója is látható még itt-ott, a zsidóüldözést komoly küzdelmek árán túlélő Zongorista forgatókönyve pedig Oscar-díjat ért. Ugyan a Csodálatos Júlia (Duna, 20.25) forgatókönyvét csak adaptálta, Somerset Maugham nyomán, de tartalmánál fogva, ez is szerves részét képezi az életműnek. A Szabó István és Koltai Lajos által készített míves “olvasatban” egy nagy színésznő (Annette Bening) hiteles portréján keresztül mutat be egy tipikus színtársulatot. (Bővebben)
Egy mogorva, szomszédai által embergyűlölőnek tartott, a pletyka szerint sötét múltját takargató, ronda vénember (Robert Duvall) állít be egy nap az isten háta mögötti városka temetkezési vállalkozójához A temetésem szervezem (Film Mánia, 21.00) című filmben, hogy megrendeztesse vele saját temetési szertartását – ám vannak különös igényei is. Például, ő maga is részt kíván venni az eseményen, méghozzá életben, valamint hogy minden résztvevőtől elvárja, hogy mondjanak el egy történetet a még élő, majdani elhunytról. Duvall mellett mellett a mellékszerepekben feltűnő Bill Murray vagy Sissy Spacek nevei is érdekessé teszik e filmet… (Bővebben)
Klassz film a Warrior – A végső menet (Filmbox Prémium, 21.00) is, ne tévesszen meg senkit a bombasztikus címadás. A szikár, slank történet olyan mint egy állcsúcsra elhelyezett, masszív alapállásból, egész törzsből meghúzott jobb horog. Egyszerű mozdulat, de ha talál, akkor csengettek. Kiváló sport-, egyben testvérdráma ez a film, katarzissal, mindennel, ami kell egy ilyenbe, egy tiszta, becsületes rendezésben (Gavin O’Connor) és el-ké-pesz-tő színészi alakításokkal (Tom Hardy, Joel Edgerton és Nick Nolte). (Bővebben)
A mai 40-et, 50-et taposók -legalábbis e korosztály egy bizonyos rétege- számára a Városbújócska (m5, 21.15) egy igen fontos öndefiníciós pont. Ebben a filmben van az egyik leggyönyörűbb házibuli-etűd, ami valaha filmvásznon feltűnt, és amit annyian átéltünk oly sokszor a valóságban is. A kamera lassan úszik a padlótól pár centire egy belvárosi lakás zegzugos szobáin, folyosóin, mellékhelyiségein keresztül. Hajnal van. Szétgurult üvegek, széjjeldőlt bulizók, a cigifüst vízszintbe rétegződött. A kamera lassan lebeg. Jenő a Kiadóból azt énekli: Romolj meg. Ostromolj meg. Most romolj meg. Még minden oly reményteli… 1985-öt írunk. János és Tamás.
Tavalyi film A tökéletes gyilkos (RTL Klub, 21.35). Én nem láttam még ezt a magyar krimit, a kritikák nem túl jók, de nem is lehúzók. A cím talán túl semmit mondó, túl közhelyes, lehet, hogy a film is ilyen. Én egy közepes, alapvetően klasszikus dramaturgiára épülő, “ki a gyilkos?” típusú nyomozós filmre számítok. Egy pillantást szerintem megér – a színészek (László Zsolt, Szabó Kimmel Tamás, Szervét Tibor) jók.
A Casino (AMC, 22.00) című igen remek moziban viszont arról lesz szó, hogyan működtet a maffia egy kaszinóvárost (pont úgy, ahogy, ne legyenek kétségeink, minden mást, akár országokat is), ami úgy tejel legálisan milliárdokat (dollárban), hogy közben tisztára is mos egyéb, közel sem legális eredetű, további milliárdokat (dollárban). Martin Scorsese közel háromórás (leginkább a szintén igen aktuális Keresztapa-trilógiához mérhető) filmeposzában Las Vegas hétköznapjaiba tekinthetünk bele, olyan remek színészek által, mint Joe Pesci és Robert De Niro, valamint Sharon Stone.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: