Frank Darabont túlzás nélkül katartikus erejű filmet rendezett Stephen King regényéből, a Halálsoronból (Viasat3, 20.55). Transzcendentális méregtelenítés, kisegér kontra gonosz ember, egy nagy, fekete félisten (Michael Clarke Duncan – a képen) és Tom Hanks. Kihagyhatatlan – ha még nem láttad.
Hugh Grant a tőle elvárt/megszokott ügyefogyott, elfogódott, jajdecuki pasit adja a következő ajánlatban, aki véletlenül egy igazi, valódi, vérnősző maffiózó (James Caan) lányába lesz szerelmes A Keresztapus (Duna, 21.00) című romantikus komédiában. A szituáció komoly, a film viszont -éppen a véres maffiafilmekre való utalásainak köszönhetően- szórakoztató.
Egy rendőrcsalád két örökösét alakítja a rendszerint kitűnő Joaquin Phoenix és Mark Wahlberg ma este is Az éjszaka urai (Filmcafe, 21.00) című filmben, ami se nem több, se nem kevesebb egy jó közepes akció-kriminél. Az egyik fiú marad a családi hagyományoknál, ő a becsületes, kiscserkész mentalitású “jó zsaru”, míg a másik a fekete bárány: ő a gonosz, sötét oldalon keresi meg kenyerét. Az orosz maffiát -a történetbeli gonoszt- jellemző közhelyek azonban néha már fájnak…
A jó nevű Derek Cianfrance (pl. Blue Valentine, Túl a fenyvesen), úgy tűnik, végérvényesen letette a voksát a melodráma, mint műfaj mellett. A Fény az óceán felett (Filmbox Extra HD, 21.00) szintén egy emberöltőt ölel át, mint a Túl a fenyvesen, újfent a szerelem és az egymáshoz tartozás metafizikáját boncolgatja és olyan egyenesen, szinte szemérmetlenül melankolikus, hogy tényleg meg kell a szívnek szakadni. Adott a férfi (Michael Fassbender – ó jaj), aki világítótorony-őr a világ végén. Komolyan. Adott a nő (Alicia Vikander), aki még ide is követi, mert a szerelem mindent túlél. A férfi hallgatag, lelkét a háború szörnyűségei edzették keményre, de erkölcse és a szíve a helyén maradt, a nő azonban mindent megtesz azért, hogy boldogságuk teljes legyen, egy valamit azonban ő sem tud… A filmet azonban nehéz teljesen komolyan venni, ugyanis szinte minden szereplője alapvetően jó ember és helyesen cselekszi meg azt, amit éppen. A kihívásokra adott válaszaikat, reakcióikat igazából nem lehet kritizálni, morálisan, sőt erkölcsileg is indokolt minden tettük, így csak a sors kegyetlensége az, ami agyon nyom mindent és ez nagyon szomorú. Hiányzik a filmből az alapvető emberi gonoszság (ami egy helyen, de még a film elején okozza a tulajdonképpen apropót a történethez), így az egész eseménytelenül, méla búban úszik el a végeláthatatlan semmibe, amibe csak az óceánból felkelő és oda lenyugvó nap hullámokon táncoló fénye hoz némi változatosságot.
Emir Kusturica pontosan azt csinálja a romákkal (mint etnikum és mint kultúra), amit Sergio Leone az amerikai western (mint életforma és mint kultúra) kliséivel: a valóságot és az abból fakadó sztereotípiákat misztifikálja, illetve a végletekig sarkítja, míg a babonákat, a legendákat pedig földközelbe hozza és azokat naturalisztikusan ábrázolja. A cigányok ideje (m5, 21.15) is egy ilyen tabló, hatalmas ívű, szinte eposzian nagy mű. Simán ki lehetne akasztani a falra. (Ebben szólal meg például a virtigli világslágerként aposztrofálható Ederlezi.)
Az 1988-ban bemutatott Lángoló Mississippi (Film Mánia, 22.40) viszont Alan Parker -igen izgalmas- filmje, mely egy 1964-ben megtörtént és akkoriban egyáltalán nem egyedi esetet dolgoz fel, a témához illő, igen súlyos színészi alakításokkal, valamint alapos, katarzisra hegyezett dramaturgiával. Valahol lent, Délen meggyilkolnak három, a feketék jogegyenlőségéért küzdő polgárjogi aktivistát. Két FBI ügynök (Willem Dafoe és Gene Hackman) utazik a helyszínre, ahol hamarosan kiderül, hogy a környéken mindent behálózó Ku-Klux-Klán keze lehet a dologban…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: