Ennél romantikusabb történettel nem is üthetnénk el ezt az estét, mint amilyen a Zuhanás a szerelembe (Duna, 20.25). A történet két főszereplője (Meryl Streep és Robert de Niro) mindennap együtt utazik a vonaton a munkába. Tetszenek egymásnak, érdeklik is egymást, erős közöttük a vonzalom – a baj csak az, hogy mindkettejüknek van családja… Aztán, ami a csövön kifér.
Picit később A zsaruk becsülete (Sony Movie Channel, 21.00) című krimidráma a rendőri igazságszolgáltatás morális kérdéseit, a korrupciót, a bűnpártolást, valamint az egyenruha szimbóluma és a rendőri eskü között feszülő ellentmondást feszegeti – nem először a magyar tévécsatornákon. Edward Norton egy olyan rendőrt alakít a történetben, akinek családja generációk óta rendőrként szolgál, a rendőri munkát hivatásként megélve. Egy tragikusan végződő rendőri bevetés ügyében nyomoz, azonban a nyomozás szálai saját családjához vezetnek vissza…
Gyöngyössy Imre és Kabay Barna annak idején Oscar-díjra is jelölt Jób lázadása (m5, 21.15) című filmje viszont éppen az ellenkező végletet képviseli. A megrendítő erejű, biblikus történet főszereplője egy mélyen vallásos zsidó házaspár (Temessy Hédi és Zenthe Ferenc – a képen), akik, miután elvesztették összes gyermeküket, egy katolikus családból származó árvát fogadnak örökbe a második világháború elején…
Az a Srác a biciklivel (Duna, 22.16) egyáltalán nem rossz gyerek. Csak éppen szar neki az élet: anyjáról nem tud semmit, ám apja is elhagyta, ezért nevelőintézetben él. Az élet őt igen korán érő kihívásaira adott ösztönös válaszait nem szabad bármiféle rosszaságként felfogni, hiszen e filmből is nyilvánvaló, pusztán csak túlélni akar, egyetlen igazi “barátjával”, a biciklijével együtt. Éppen olyan játszani, hülyéskedni akaró, szeretetre vágyó kisfiú ő, mint minden más kortársa. A belga Dardenne-testvérek (Jean-Pierre és Luc), mint az európai film egyes számú szociális lelkiismeretei, az ő tanulságos sorsát tárják a nézők elé eme soron következő tanmeséjükben. (Bővebben)
Dario Argento, a giallo néven ismert műfaj (vagyis a jellemzően olasz, gótikus, szégyenlősen erotikus és szégyentelenül véres horror) pápája ebben az összegzőnek szánt Giallo (Filmbox, 22.45) című, legutóbbi filmjében már csak egy gyalázatosan elfáradt, roskatag és rozoga öregember benyomását kelti. Pedig működhetne e film afféle műfaji kódexként is, hiszen itt van szinte az összes jellemző Argento-motívum: egy szemlátomást védelemre szoruló lány érkezik meg a városba, taxiba száll és zuhog az eső. Vannak decens társasági események, van opera, van divatbemutató show. És ami miatt gyaníthatóan műfaj rajongói leginkább rajongnak, láthatunk igen szexi nőket sikoltozni és szörnyülködhetünk a legkülönfélébb halálnemekben: megint látunk üvegkupolába zuhanást, majd szétkenődést a makulátlan márványon, sok-sok késes gyikicselést, szurkálódást és van kalapács az arcba is, természetesen jó adag olasz nap érlelte paradicsomkonzerv felhasználásával. Ezek a műfaji jegyek azonban ez alkalommal már szinte alig észrevehetően állnak össze valamiféle komplex, művészi látomássá. (Bővebben)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: