A ma esti Napsütötte Toszkána (Prime, 21.00) nem más, mint egy -utazási ajánlatnak is beillő- romantikus komédia. Diane Lane játssza benne azt a sikeres, ám boldogtalan írónőt, akit egy barátnője toszkánai utazással lep meg, pihenési és regenerálódási célzattal. Az írónőnek azonban annyira bejön Toszkána, hogy hagyja a régi életét Amerikában és megveszi azt az ódon házat, ahol pihen… (Akár erre is mondhatná Woody Allen, hogy “Ha minden ilyen ilyen flottul menne!”, mi?)
Mintha valami western lenne A magányos lovas (Paramount Channel, 21.00)… Ha most lennék 10-12 éves, nyilván imádnám is ezt a filmet, még akkor is, ha fogalmam sem lenne a Volt egyszer egy Vadnyugatról. A Karib tenger kalózait viszont már vágom, mert apuék már megengedték, hogy megnézzem, aztán a szomszéd Pistikééknél még többször is, oda és meg vissza is (és direkt ezért öltöztem Jack Sparrownak a farsangon…) – és ennyi meg pont elég ehhez a filmhez. Tök olyan lesz ez is, csak kóbojos-indiánosba’.
Megtudhatjuk újra azt is, vajon mi az, amit egy pár (ezúttal Meryl Streep és Tommy Lee Jones) sok évtizedes együttélés után is, még mindig tudni akar a szexről? (SuperTV2, 21.45). Nyilván a önmagunkon való nevetés felszabadító ereje lesz a titok.
David Ayer rendező tulajdonképpen “megfilmesítette” a Harag (TV2, 21.55) című második világháborús történetében azt, amit mi addig még csak poénként ismertünk, például a Kelly hősei című második világháborús szajré-bohóságból, miszerint: az amerikai Sherman-tankoknak gyenge a fegyverzete és a páncélzata, ezzel szemben a német Tigrisek valóban vadállatok: szemből halálosak, viszont ha seggbe tudod durrantani, akkor legyőzheted őket… Azonban ahogy a film címe is jól mutatja, itt most ennél a poénkodásnál valamivel többről van szó. Mocskos, rohadt háborús dráma ez, például Brad Pittel. (Bővebben)
Több szempontból is pikáns a 2011-es Cannes-i Filmfesztivál zsűrije által különdíjjal kitüntetett Polisse (Duna, 22.00) című film. A fő szempont természetesen a témája, az ifjúságvédelem. Ez persze így elég semmitmondóan hathat, így inkább azt mondom: pedofília. Gyermekmolesztálás. Gyermekekkel szemben elkövetett szexuális erőszak. Csellengők. Sőt, tovább megyek: gerontofília. Ödipusz-komplexus. Tabuk, amerre nézünk, s ebben ez a film nem ismer kegyelmet, dűt s borít mindent. Ehhez képest az már csak mellékes, hogy a filmet rendező, költői, egyben egzotikus nevű Maïwenn Le Besco (lásd a képen) már 16 éves korában megszülte első gyermekét, bizonyos Luc Besson nevű bácsitól, így a filmbéli történések java része akár önéletrajzi ihletésű is lehet(ne). (Persze, nem az. Bessonnal szerelemgyerek “készült”, szó sem volt ott erőszakról. A rendező méltán sikeres Ötödik elem című filmjében például az ifjú anyuka alakította a híres kék operadívát, ám szerencsétlenségére annak a filmnek már Milla Jovovich volt a főszereplője – és Besson következő szerelme…) Nem volt fiaskó viszont a Bessonnal történt kaland, hiszen eredménye egy gyermek lett. A szakításnak köszönhetően ráadásul a francia film gazdagabb lett egy komoly tehetségű rendezőnővel, aki ezzel a markáns filmmel végleg kilépett nagy hatalmú hajdani szerelme és mentora árnyékából. (Bővebben)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: