A mai, amúgy sem túl gazdag, unalomig ismételt filmkínálat helyett egyik legkedvesebb élményemet idézném fel inkább. Sok-sok éve egyszer Somlóhegyen szüreteltem egy azóta már sajnos odafent borozgató haveromnál a juhfarkot és a furmintot. Iszogattuk közben a tavalyi maradékot, a késő szeptemberi, vagy tán már kora októberi nap sárgán aranyló sugarai langyosan simogatták a duzzadó szőlőszemeket és a lelkünket – a munka ennek ellenére jó tempóban haladt. A kis présház ajtajában egy kis kazettás magnóból énekelt nekünk a három tenor, hogy Funiculì, funiculà!, meg Vincerà! Vincerò!, és effélék.
Ez egy ilyen nap.