Mit nézzünk ma a tévében?

Байконур, у нас есть проблема – mondhatnám Ron Howard és Tom Hanks kitűnő Apollo-13 című filmjének analógiájára, ugyanis ez a ma esti ajánlat-nyitó Szaljut-7 (Cinemax, 20.00) című orosz film tökéletes reprodukciója annak, csak éppen minden orosz benne. Kivéve azt, hogy ez is egy tökéletes hollywoodi szuperprodukció lenne, ha ott készült volna. Ugyanaz az igényes látványvilág, ugyanaz a szemérmetlenül heroikus és hatásvadász -ám remekül működő- dramaturgia, ugyanaz a karakterépítés. Hibátlan film, bár az erényeit akár hibaként is felróhatnám… A Szaljut-7 nevű űrállomás Klim Shipeno által valóban igényesen, szórakoztatóan és izgalmasan elmesélt, hihetetlen története azonban az említett profizmus mellett birtokolja azt a pici pluszt is, amit csak az oroszok tudnak, ha magukról, oroszokról kell mesélniük. Hogy aztán a valóságban mi és hogyan történt, az egy másik ügy és annak feltárása nem ennek a filmnek a feladata.

Az ezredforduló egyik emblematikus “kultuszfilmje” volt a Harcosok klubja (SuperTV2, 21.00), de ennek megfelelően (illetve, ennek ellenére is) ma is erősen ajánlott megtekintése. David Fincher egyik legnagyobb -és igazán azóta sem megismételt- dobása ez a film, mely tűpontosan mutatja be a kor jellegzetes embertípusát, a cinikus, gátlástalan, dekadens yuppie-t. Főszerepben Brad Pitt és Edward Norton.

Rómeó és Júlia klasszikus motívumait simogató, édeskés, ám mégis habkönnyű romantikus komédia lesz később a Levelek Júliának (Filmbox Prémium, 22.40), melyben Sophie (Amanda Seyfried) unatkozik újságírói álmokat kergetve Veronában, miközben férje (Gael García Bernal) szakácsként pörög saját étterme megnyitásán. A romantika fővárosában csavarogva Júlia erkélye alatt egy régi levélre bukkan, melyben egy Júlia vágyakozik Rómeója után, látszólag hiába… Sophie egy hirtelen ötlettől vezérelve válaszol a levélre, amire hamarosan viszontválasz érkezik. Jó kis csajos film lesz a világ romantikusabb oldalát képviselve.

A Nem vénnek való vidék (Film+, 23.00) tulajdonképpen a kitűnő spanyol színész, Javier Bardem egyik igen komoly jelenése (a képen), ugyanis Anton Chigurgh vérfagyasztó bérgyilkos-karakteréért joggal kapta meg az Oscart, ám Tommy Lee Jones barázdált arcát, és a végkifejletben elmondott, mélyen keserű monológját is nehéz elfelejteni. A film emellett elhozta a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek (Joel és Ethan Coen) és a legjobb forgatókönyvnek járó szobrot is. (Bővebben)

Mondhatnám azt, hogy Downton Abbey Light ez a ma esti Könnyed erkölcsök (Filmcafe, 21.00), hiszen ugyanaz a kor (1920-as évek), ugyanaz a környezet (vidéki angol kastély, a deklasszálódás rémétől fenyegetett lakókkal), ugyanaz a problematika (túlélés házasság révén, illetve, a független amerikai szellem vs. ódon, brit konzervativizmus), csak éppen tempósabb, viccesebb, pikírtebb hangvételben. A kifejezetten szórakoztató film Noel Coward színdarabjából készült, egy igen jó Jessica Biellel (a képen), a mindig jó Kristin Scott Thomasszal és a visszafogottságában is domináns Colin Firth-szel.

Nézhetjük Angelina Joliet is, aki egy ún. profilkészítőt játszik az Életeken át (Mozi+, 21.00) című, elég jó kis thrillerben. Angi -szerepe szerint- egy adott bűntény elkövetőjének személyiségét próbálja lemodellezni, a bűntény helyszínén talált nyomok és egyéb körülmények alapján. Láthatunk több efféle tematikára épülő krimisorozatot is nemrégiben (Mentalista, Gyilkos elmék, stb.). Jolie mellett olyan arcok tűnnek fel, mint Kiefer Sutherland, Ethan Hawke, Tchéky Karyo, az isteni Gena Rowlands, illetve, akin anno Betty Blue is átgázolt: Jean-Hugues Anglade.

Eközben a Míg a jackpot el nem választ (SuperTV2, 21.00) című romantikus komédiát nyilván Las Vegas szponzorálta, ugyanis a híres szórakoztatóipari kaszinóváros adja a helyszínt, az apropót, arra utal a cím és egyáltalán, bármit – is. Két sérült lélek (Cameron Diaz és Ashton Kutcher) próbálja magát gyógyítani sok millió, hozzájuk hasonló lúzerhez hasonlóan Vegasban, ahol természetesen egy asztal mellé sodorja őket a sors. Néhány perc múlva összeházasodnak, hiszen Vegasban ezt is lehet és a főnyereményt is megnyerik – a történet viszont arról szól, hogy akkor hogyan tovább…

A Kedves John! (Filmbox Prémium, 21.00) című romantikus és háborús drámában a rendes, becsületes katonafiú (Channing Tatum) érkezik haza szabadságra a vidéken egyedül éldegélő öregapjához, a szomszédban azonban éppen ott vakációzik a gyönyörű, táguló pupilláit szempillaerdőbe rejtő diáklány (Amanda Seyfried)… Naná, hogy egymásba szeretnek, ami önmagában nem lenne baj, csupán az a bökkenő, hogy éppen háború van! A filmet rendezte Lasse Hallström, aki ebben a műfajban ritkán ismer mértéket.

Borzongató világ nyílik meg a Más világ (Paramount Channel, 21.00) című romantikus thrillerben, Alejandro Amenábar alkotásában. A történet színhelye egy magányos, ódon kastély, melyben egy magányos háborús özvegy (Nicole Kidman) éli életét két (fényérzékenységben szenvedő) gyermekével és szolgálóival, szigorú napirend szerint. Életük -a gyermekek furcsa betegsége miatt- teljes félhomályban zajlik, ami önmagában is elég félelmetes, de ha hozzávesszük az öreg ház természetes zörejeit is, akkor már teljes a hatás. A történet érdekes fordulatokon keresztül halad a meglepő, de abszolút logikus végkifejlet felé – pontosan bemutatva a háború hátországában maradókban, az özvegyekben és árvákban megélt gyötrő lelki mechanizmusokat is.

Thomas Vinterbergtől, a keményen provokatív Születésnap, az igen nehéz kérdéseket feszegető Submarino vagy A vadászat rendezőjétől, a nagyhatású Dogma-mozgalom egyik keresztapjától ez a Távol a világ zajától (SuperTV2, 23.10) című Thomas Hardy-adaptáció egyértelmű csalódás, még akkor is, ha a kitűnő dán filmesnek nem ez az első (félresikerült) próbálkozása a romantikával. Önmagában, persze, nem rossz ez a film, csak nem mindegy, hogy milyen kontextusban nézzük, ugyebár. Még akár dicsérni is lehetne azért, hogy milyen slankra lett húzva Hardy, a maga nemében kitűnő, ám minden bizonnyal igen bőbeszédű szövege… (Bővebben)

Felkelt a mi napunk, tévézni nem fogunk! Mondjuk, nem is nagyon van mit nézni. No, de valamit tényleg csak azért, hogy ne érje szó a ház elejét… Ridley Scott duzzadó vádlis és bicepszes Gladiátorja (Viasat3, 21.00) nyilván a könyökünkön jön ki… Azonban letagadni sem egyszerű, hiszen ez a masszív Oscar-szivacs 5 darabot gyűjtött be a szoborból – jelentsen ez bármit is. Vértől csöpögő, de legalább jó hosszú, jó látványos film ez és az agytekervényeinket sem veszi túlzottan igénybe – ami pozitív olvasatban jelentheti azt is, hogy közérthetően szól olyan alapvetőnek tartott férfiúi erényekről, mint bajtársiasság, önfeláldozás…

A Ponyvaregényről (Paramount Channel, 22.45) bemutatása idején, 1994-ben azt mondtam, hogy az utóbbi száz év legjobb filmje, s tekintve, hogy a film maga épp akkoriban ünnepelte századik születésnapját, ez azért akkor egy elég merész kijelentés volt. Nyilván nem lehet a filmeket abszolút sorrendbe helyezni, nem lehet centire vagy kilóra megmérni, de hogy Quentin Tarantino remekét akárhányszor meg lehet nézni, az egészen biztos. Ugye? (Lásd a képen)

Fogalmam sincs, mit keres így itt, a nyár végén, István-nap előestéjén a Valentin nap (RTL II, 20.00)… Amúgy, nyilván nem szánt túl mélyre ez a filmecske, de pont annyi aktualitása van ma, mint mondjuk a Tapló Télapónak (ami amúgy, igen ügyesen ma nem látható), bár a rózsaszín szívecskék özönére talán mindig akad vevő. A sok-sok kis egymásba kapcsolódó, vagy éppen egymás mellett elsikló -hullámzó színvonalú- történet szereplői szerelmesek, szerelmesek voltak, vagy éppen szerelmesek lettek a címbeli napon. Sztárerdő, Alba és Biel Jessicától Hathaway Anniig és Roberts Juliig, és Kutcher Ashtontól Lautner Tayloron át Cooper Bradley-ig.

Valamilyen számomra megfejthetetlen okból a svédek szeretik a hosszú címeket és az irodalmi adaptációkat. Ez A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (Filmcafe, 21.00) című film is ilyen. A könyvet, amiből készült, nem olvastam (az emberek szeretik), a film viszont igen vicces. Sajátosan humoros. Egyszerre blőd, abszurd, morbid és gyermeteg, valahol Guy Ritchie-n is túl, de még Menzelen innen. Ha akarom, a huszadik század parabolikus történelmi tablója, ha akarom, egy északi módra fergeteges krimi-vígjáték, ha akarom a svéd Forrest Gump, vagy egy önazonos északi Zelig. Annyi dologra hasonlít, és mégis teljesen egyedi. Jókat röhögtem…

Octave Mirbeau híres regényalakját többen megfilmesítették már. Az Egy szobalány naplója (m2, 21.10) ezúttal Benoît Jacquot 2015-ös verziójában láthatjuk, melyben a címszereplő Célestine-t Léa Seydoux, Josephet, a lázadó természetű, agresszív kertészt Vincent Lindon, a férje (Hervé Pierre) túlfűtött, szexuális szabadossága elől vallási tébolyba menekülő úrnőt pedig Clotilde Mollet alakítja.

Bár sokan valamiféle új, mocskos, szennyes és vad westernt (pontosabban: easternt) emlegetnek, számomra az Aferim! (m5, 22.15) inkább dokumentumfilm, egy kultúrantropológiai időutazás a XIX. századi Balkán legszutykosabb zugába, Belső-Románia labirintusszerű lápokkal, vadregényes sziklákkal és végtelen pusztákkal telehintett földjére, aminek népét hol a muszka, hol az ottomán sanyargatta, ha nem éppen valamelyik helyi kényúr gyakorolt korlátlan önkényt a nyomorgó oláhokon. Bár Radu Jude fekete-fehérben komponálta meg filmjét, mégis pompásan érzékeljük e vidék szilaj és minden elnyomás ellenére életenergiától duzzadó népének színpompáját, a napégette táj sárgásbarnáját, a mészkősziklák vakító fehérségét és a láp párában fürdő sötétzöldjét. A fekete-fehér “színválasztás” sem tűnik kényszeredett művészi allűrnek, valamiféle üres artisztikus póznak, hanem adekvát megoldása a film vizualitásának: egész egyszerűen ez a történet így válik hitelessé, ahogyan ábrázolja az 1830-as évek román vidéki életének nyomorúságos hétköznapjait (lásd a képen), a meztelen seggel rohangászó purdékkal, a düledező vályogputrikkal, a szakadt gyolcsruhában, mezítláb dolgukat végző parasztokkal, és a náluk is sanyarúbb sorban, rabszolgasorban élő, valóban füstös képű cigányokkal. (Bővebben)

Tessa (Dakota Fanning), a Most jó (RTL II, 22.30) című angol dráma a leukémiának egyik különösen agresszív fajtájában szenvedő, 16 éves főhőse egyfajta bakancslista alapján próbálja megszervezni hátralévő, szinte a két kezén megszámlálható mennyiségű napjait. Naná, hogy csókolózni, sőt, szexelni szeretne, kipróbálni a varázsgombát, berúgni, lopni a plázában – ilyen és efféle dolgok járnak az ő fejében is, mint általában minden normális tinédzsernek. (Bővebben)

A ma este egyik fő kérdés az, hogy vajon Miről álmodik a lány? (Cool, 20.55) Nyilván szép, okos és humoros szőke hercegről Audi Q7-en, Gucci-táskával és limitless AmEx kártyával, aki szereti őt, dédelgeti és még saját rózsadombi kulipintyót is vesz neki. Ezúttal (Amanda Bynes) azonban arról álmodik, hogy végre megismerkedhessen régen nem látott apjával. A várva várt pillanat aztán el is jött, meglepetésre azonban az apuka (Colin Firth) Anglia egyik legbefolyásosabb politikusa… A film romantikus lesz a továbbiakban és komikus.

A Django elszabadul (Mozi+, 21.00) valójában szerves és logikus folytatása egy rendhagyó, és a kortárs filmművészetben irányt mutató, meghatározó filmes életműnek. Quentin Tarantino mindig is a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek B-kategóriás és más rétegfilm-termését tekintette kiindulási és hivatkozási alapnak, még akkor is, ha itt, Európában kicsit nehezen fogjuk fel, hogy az európai művészfilmek (Godard, Truffaut, Antonioni, stb.) Amerikában ugyanolyan rétegműfajnak számítanak, mint Russ Meyer sexploitation-filmjei vagy Ed Wood életműve. Eddigi filmjei is mindig valamiféle hommage-ok voltak egy, illetve alkalmanként több műfajnak, filmtípusnak, így ez a mostani, az olasz spagetti-westernek előtti tisztelgés csak egy újabb fejezet. Ilyen még nem volt. Mindazonáltal, olyan western sem készült még Hollywoodban, melynek főszereplőpárosát egy német vándorfogorvosból (Christoph Waltz) lett villámkezű fejvadász és egy revolverhőssé avanzsált szökött fekete rabszolga (Jamie Foxx) alkotná, akik halálmegvető bátorsággal szállnak szembe (még jóval a polgárháború előtt) a déli rabszolgatartókkal (pl. Leonardo DiCaprio), személyes indítéktól vezérelve, de végül mégis forradalmi módon. (Bővebben)

A Legbelső félelem (RTL II, 21.00) című thriller cselekményében van egy komoly csavar, amit Edward Norton (úgymond, színészileg) mindössze egyetlen sátáni szemvillanással old meg – csak ezért a pillanatért is érdemes megnézni ezt a filmet. Persze, amúgy is… A történetben egy sikeres ügyvéd (Richard Gere) elvállalja egy köztiszteletben álló polgár meggyilkolásával gyanúsított utcagyerek védelmét, pusztán szakmai kíváncsiságból, csakis az igazság kiderítésének érdekében. Az így “szárba szökkenő” tárgyalótermi dráma azonban egy félelmetes, logikai macska-egér harccá változik hamarosan… Gregory Hoblit filmje minden idők egyik legizgalmasabb efféle műfajú darabja – ha nem láttuk volna még.

Az Államtrükkök (Filmbox Prémium, 21.00) eközben egy remek politikai dráma, mely egy amerikai CIA-ügynök-diplomata házaspár (Naomi Watts és Sean Penn) főszereplésével látja le a leplet a politikacsinálás vegykonyhájáról, az amerikai haderő iraki háborújának okán. (Bővebben)

Mindez azonban csak Sok hűhó semmiért (Filmcafe, 21.00). Kenneth Branagh remekbe szabott Shakespeare-adaptációjában eljátssza, hogyan esett szerelembe Emma Thompsonnal, Denzel Washington, Keanu Reevesés Robert Sean Leonard és még sokan mások szeme láttára. Báj, kecs, kellem, szellem és légies könnyedség Itália aranyló napsugarában.

Ugyanekkor szegény Patrick Swayzet is nézhetjük, amint egy barátságos kidobót játszik az Országúti diszkóban (Prime, 21.00), a VHS-korszak egyik legendás darabjában, akit egyszerre kóstolgatnak a helyi menő csávók (Ben Gazzara) és a szerelem (Kelly Lynch), illetve e kettő sajátos kombinációja.

A Barátság extrákkal (SuperTV2, 21.00) című, romantikus komédia műfajú “alkotásban” viszont Mila Kunis próbálja ki Justin Timberlake-kel, vajon létezik-e egy barátságban csak szex, és más semmi (a képen a teszt részeredménye).

A lobogó fehér inges-tökös gatyás, kardozós romantikus filmek nagymestere, Philippe de Broca 1997-ben mutatta be A púpos (Film Mánia, 21.00) történetét, ám mi, fiúk ekkor már régen ismertük a vagány Lagardere lovagot és a félelmetes “növervágást”, hiszen a vásárokban beszerezhető műanyagkardjainkkal rendszeresen gyakoroltuk azt lenn, a téren. Lagardere története ugyanis kb. olyan toposz franciáknál, mint nálunk -mittudomén- Toldi Miklós. Mi valószínűleg az hatvanas évek Jean Marais-féle “púposát” vettük mintául, de ez az újabb, Daniel Auteuil-féle Lagardere is ott van a szeren – azaz a lovon.

Jack Nicholson ezen a héten ma este balettozik mániás balfékként a kockás metlachin, hogy aztán gyorsan szerelembe essen kedvenc kávéháza karakán pincérnőjével (Helen Hunt). De sebaj, Lesz ez még így se! (Duna, 21.35)

A Gyula vitéz, télen-nyáron (Duna World, 21.40) kapcsán még mindig emlékszem a nézők arcára, amikor vagy húsz éve a Tabán mozi akkori stábja előkaparta és műsorra tűzte ezt a filmet, ahogy a röhögéstől szinte fuldokolva jöttek ki a vetítésről… A legnagyobb! – mondták, mutatták, jelezték szinte egybehangzóan. És igazuk is van, hiszen Bácskai Lauró István 1970-ben (!!!) készült filmje, bizony mind a mai napig helytálló és korrekt média- és társadalomkritika, s ez ma este újra bebizonyosodik. 🙂

Frank Darabont túlzás nélkül katartikus erejű filmet rendezett Stephen King regényéből, a Halálsoronból (Viasat3, 20.55). Transzcendentális méregtelenítés, kisegér kontra gonosz ember, egy nagy, fekete félisten (Michael Clarke Duncan – a képen) és Tom Hanks. Kihagyhatatlan – ha még nem láttad.

Hugh Grant a tőle elvárt/megszokott ügyefogyott, elfogódott, jajdecuki pasit adja a következő ajánlatban, aki véletlenül egy igazi, valódi, vérnősző maffiózó (James Caan) lányába lesz szerelmes A Keresztapus (Duna, 21.00) című romantikus komédiában. A szituáció komoly, a film viszont -éppen a véres maffiafilmekre való utalásainak köszönhetően- szórakoztató.

Egy rendőrcsalád két örökösét alakítja a rendszerint kitűnő Joaquin Phoenix és Mark Wahlberg ma este is Az éjszaka urai (Filmcafe, 21.00) című filmben, ami se nem több, se nem kevesebb egy jó közepes akció-kriminél. Az egyik fiú marad a családi hagyományoknál, ő a becsületes, kiscserkész mentalitású “jó zsaru”, míg a másik a fekete bárány: ő a gonosz, sötét oldalon keresi meg kenyerét. Az orosz maffiát -a történetbeli gonoszt- jellemző közhelyek azonban néha már fájnak…

A jó nevű Derek Cianfrance (pl. Blue Valentine, Túl a fenyvesen), úgy tűnik, végérvényesen letette a voksát a melodráma, mint műfaj mellett. A Fény az óceán felett (Filmbox Extra HD, 21.00) szintén egy emberöltőt ölel át, mint a Túl a fenyvesen, újfent a szerelem és az egymáshoz tartozás metafizikáját boncolgatja és olyan egyenesen, szinte szemérmetlenül melankolikus, hogy tényleg meg kell a szívnek szakadni. Adott a férfi (Michael Fassbender – ó jaj), aki világítótorony-őr a világ végén. Komolyan. Adott a nő (Alicia Vikander), aki még ide is követi, mert a szerelem mindent túlél. A férfi hallgatag, lelkét a háború szörnyűségei edzették keményre, de erkölcse és a szíve a helyén maradt, a nő azonban mindent megtesz azért, hogy boldogságuk teljes legyen, egy valamit azonban ő sem tud… A filmet azonban nehéz teljesen komolyan venni, ugyanis szinte minden szereplője alapvetően jó ember és helyesen cselekszi meg azt, amit éppen. A kihívásokra adott válaszaikat, reakcióikat igazából nem lehet kritizálni, morálisan, sőt erkölcsileg is indokolt minden tettük, így csak a sors kegyetlensége az, ami agyon nyom mindent és ez nagyon szomorú. Hiányzik a filmből az alapvető emberi gonoszság (ami egy helyen, de még a film elején okozza a tulajdonképpen apropót a történethez), így az egész eseménytelenül, méla búban úszik el a végeláthatatlan semmibe, amibe csak az óceánból felkelő és oda lenyugvó nap hullámokon táncoló fénye hoz némi változatosságot.

Emir Kusturica pontosan azt csinálja a romákkal (mint etnikum és mint kultúra), amit Sergio Leone az amerikai western (mint életforma és mint kultúra) kliséivel: a valóságot és az abból fakadó sztereotípiákat misztifikálja, illetve a végletekig sarkítja, míg a babonákat, a legendákat pedig földközelbe hozza és azokat naturalisztikusan ábrázolja. A cigányok ideje (m5, 21.15) is egy ilyen tabló, hatalmas ívű, szinte eposzian nagy mű. Simán ki lehetne akasztani a falra. (Ebben szólal meg például a virtigli világslágerként aposztrofálható Ederlezi.)

Az 1988-ban bemutatott Lángoló Mississippi (Film Mánia, 22.40) viszont Alan Parker -igen izgalmas- filmje, mely egy 1964-ben megtörtént és akkoriban egyáltalán nem egyedi esetet dolgoz fel, a témához illő, igen súlyos színészi alakításokkal, valamint alapos, katarzisra hegyezett dramaturgiával. Valahol lent, Délen meggyilkolnak három, a feketék jogegyenlőségéért küzdő polgárjogi aktivistát. Két FBI ügynök (Willem Dafoe és Gene Hackman) utazik a helyszínre, ahol hamarosan kiderül, hogy a környéken mindent behálózó Ku-Klux-Klán keze lehet a dologban…

Mindenki látta már A tűzben edzett férfi (Film+, 21.00) című mozit, ami viszont semmi mást nem jelent, minthogy ez egyáltalán nem rossz film. Denzel Washington ezúttal egy kiégett (bocsánat!) hajdani CIA-ügynököt alakít a történetben, aki ma -nyugdíj-kiegészítésként- gazdag mexikóiak gyermekét (Dakota Fanning) védi a Mexikóvárosban tevékenykedő, vaskos váltságdíjra hajtó emberrablóktól. Tony Scott filmje egyszerre remek akcióthriller és valós problémákról beszélő, gondolatébresztő dráma. (Bővebben)

Sok mindent megváltoztathat Hét év Tibetben (SuperTV2, 21.00). A megtörtént eseményeket elmesélő filmben a jelenlegi Dalai Láma gyermekkorával ismerkedhetünk meg. A második világháború előestéjén Heinrich Harrer (Brad Pitt) osztrák hegymászó a Himalája egyik legmagasabb csúcsának meghódítására indul, a háború azonban keresztülhúzza számítását. Kalandos körülmények között a tibeti szent városba, Llhászába, az ottani buddhista közösségbe kerül, amely befogadja. Sőt, az ifjú Dalai Láma kifejezett érdeklődéssel fordul az idegen felé. Barátságukról mesél ez a szép film, lélegzetelállító tájakkal, és az itt még ifjú Őszentségétől megszokott bölcs és vicces benyögésekkel.

A Zaklatás (Viasat3, 21.00) eközben egy meglehetősen szexista, mondhatnám farokközpontú szemléletű thriller, melyben -az ennek ellenére is kitűnő- Michael Douglast (a képen), mint nagyravágyó beosztottat zaklatja szexuálisan a még frissen faragott testű Demi Moore, mint főnök. “Műfajilag” azonban nyilván ma is jól működik a mozi, hiszen értő kezek, szemek és agyak (Barry Levinson, Michael Crichton, Ennio Morricone – mind kitűnő férfi) készítették – még bőven az elhíresült, ám idő előtt hamvába is holt #metoo kampány előtt.

A francia Guillaume Canet amerikai filmje, a Vérkötelék (Film Mánia, 22.00) egy testvérpárról szól: a bátyust (Clive Owen) jó magaviselete miatt éppen kiengedik a dutyiból, ahol gyilkosság miatt ült. Odakint öccse (Billy Crudup) várja, egy ígéretes karrier előtt álló zsaru, aki talán érthetően kissé vonakodva vállalja fel a sittes bátyja feletti gondoskodást. A bátyó azonban meg akar változni – kérdés, hogy erre képes-e? A sztorit ugyan láttuk már itt-ott, azonban Canet jó rendező, a további szereposztás pedig minimum érdekes, hiszen az Oscar-díjas Marion Cotillard mellett feltűnik a filmben pl. James Caan, Mila Kunis vagy Noah Emmerich is…

Mike Binder filmje, az Egy férfi naplója (Filmcafe, 23.10) valószínűleg azon csúszik meg először, hogy főhőse, a szupermenő, kőgazdag művészügynök nem tud mit kezdeni életével és ez, így, bizony, eléggé hiteltelen. Főleg, hogy a karakter emellett megmarad nagyképű, cinikus, öntelt hólyagnak. Semmi szerethető nincs benne, ami megfogná a nézőt. Ráadásul a másik oldal sem szimpatikus, csupán egy szimpla, irigy suttyó, aki pont ilyen lenne, mint a főhős, ha szerepet cserélnének. Ben Affleck sem tesz semmit azért, hogy az általa alakított karakter néző-közelibbé váljon, és még az az “önmagamat is leköpöm, ha kell” attitűd is hiányzik belőle, amit pl. Adam Sandler oly sikeresen alkalmaz hasonló esetekben (magán). Ettől függetlenül, talán tanulságos lehet ez a történet.

Lassan már kezd egy kicsit uncsi lenni ez a kánikula, de még van benne kraft – ahogy az uborkaszezonban is. A mai egy tipikus ajánlat egy ilyen időszakra. A Csupasz pisztoly 33 1/3 – Az utolsó merénylet (Paramount Channel, 21.00) lesz az első merénylet a jó ízlés és a sznob büdössajt-szagolgatás ellen. No comment. (A képen Leslie Nielsen, azaz Frank Drebin hadnagy.)

1989 óta már rengetegszer láthattuk a Tango és Cash (Film+, 21.00) című régimódi, de igen jó ritmusú, bumfordi módon vicces, zsaru-haveres, pikkpakk (és piffpuff) akciókrimit is, Sylvester Stallonéval és Kurt Russellal. Ma sem lesz rosszabb élmény.

Ugyanekkor indul a Börtönvonat Yumába (AMC, 21.00) is. James Mangold hömpölygős, ennek ellenére mégis tök jól “feszülő” nu-westernje egy igen balhés rabszállítás történetét meséli el, olyan arcokkal a főszerepben, mint Russel Crowe, Christian Bale, illetve Peter Fonda.

Üdítő, friss fuvallat lehet a mai estében egy ízig-vérig mai Könnyű nőcske (Filmcafe, 21.00), aki (Emma Stone) amúgy egy teljesen hétköznapi, átlagos lány, azonban egy fatális félreértésnek köszönhetően, hirtelen a helyi menő csávók (háemcsé, megvan még?) sikerlistájának élére kerül, mint “levadászandó áldozat”, mármint szexuális értelemben. Szerencsére, itt szerelem lesz a vége.

Láthatjuk megint Jackie Brownt (Paramount Channel, 22.45) is. Quentin Tarantino filmje a hetvenes évek tökös, trapéznadrágos, mikrofonfrizurás fekete B-mozijai, az ún. blaxploitation-filmek előtt tiszteleg afféle hommage-ként, igen izmos sztárparádéval (pl. Pam Grier, Robert de Niro, Samuel L. Jackson, Bridget Fonda, Michael Keaton), remek zenékkel és a Quentintől megszokott virtuóz párbeszédekkel.

Clint Eastwood egyik nagy karaktere Piszkos Harry (Film+, 23.00). A címszereplő egy tökös, szabályokat nem ismerő, öntérvényű zsaru, akinek egyetlen célja van – elkapni az éppen aktuális gonosztevőt. A mai -1971-e- film, egy cölöp-egyenességű, feszes tempójú és jópofa, cinikus benyögésekkel fűszerezett sztori az alapeset a négy folytatást megélt, nagyszerű, immár klasszikusnak számító krimisorozatból.

A ma este levetítendő Keoma (Film Mánia, 23.15) viszont állítólag az utolsó “igazi” spagetti-western. Franco Nero hatalmas parókában, göndör mellszőrzettel, világító kék szemekkel osztja az igazságot. Túláradó pátosz, óvodás forgatókönyv, szinte dadaista dialógok. Semmi sem mond el a filmről többet, minthogy a végén feltüntetik a parókagyárost, a ruhatervezőt és a cipők, csizmák tervezőit, ez utóbbi neve Pompei, ha jól emlékszem. Ja, és a zene. Üt. Keoma, a hippikóboj, így hívtuk, amikor még ment a mozikban…

Elsőnek a német Dennis Gansel mutatja meg filmjében, A hullámban (Filmbox, 21.00), hogy bizonyos körülmények együttállása esetén bármikor, bármilyen körülmények között kipattanhat a totális autokrácia. Kiváló alapanyag egy tökéletes osztályfőnöki órához ez a tinédzserkörnyezetben játszódó film, ami így, gondolom, többet ér, mint a szokásos pad alatti amőbázás (vagy ami éppen ma megy helyette), hiszen általa a gyerekek majdnem a saját bőrükön érezhetik azt, hogy milyen hatásoknak, szólamoknak, showműsoroknak, politikai lózungoknak, s egyebeknek ne dőljenek be soha. A film ex catedra didaktikája, az átadandó üzenet fontosságára való tekintettel, ez alkalommal talán elfogadható. Nem véletlen a párhuzam a szintén német Kísérlettel. Kb. ugyanarról szól, ugyanolyan minőségben.

Eközben A szikla (Paramount Channel, 21.00) címszereplője maga a híres Alcatraz nevű sziget, mely hajdanán börtönként szolgált, olyan híres lakókkal, mint például Al Capone. Ma turistalátványosság. A San Francisco-öbölben megtalálható sziget aztán Öböl Mihály (avagy, Michael “San Francisco” Bay) hírneves látványfilmes fantáziájába is szöget ütött, hiszen a filmbeli gonosz ember, egy hivatásában és identitásában meghasonlott tábornok (Ed Harris) katonáival épp ezt foglalja el, túszul ejtve az ott bámészkodó turistákat, valamint halálos vegyi fegyvereket telepítve oda, amiket aztán el is süt (San Francisco öt millió lakosának kárára), ha nem teljesítik követeléseit. Nem számol azonban a castinggal, hiszen ha a stáblistában ott van még Sir Sean Connery és Nicolas Cage, akkor itt egy ugribugri tábornoknak nem nagyon teremhet babér. Nem is terem. Piff-puff, dirr-durr és bő két óra múlva magasan, büszkén leng a csillagsávos lobogó.

Mai, égető problémát boncolgat Sean Penn 2016-os filmje, Az utolsó próba (Filmbox Prémium, 21.00). A történetben egy nemzetközi segélyszervezet vezetője (Charlize Theron) találkozik egy orvossal (Javier Bardem), valahol Afrikában, egy politikai és társadalmi forradalom közepén, és hamarosan nehéz döntések meghozatalára kényszerülnek… A filmet nem láttam, a korabeli kritikák földbe döngölők, az alkotók (a képen Javier és Charlize) viszont jó nevek – a kérdés nyilván az, hogy Sean vajon tényleg fullba’ nyomja itt is?

Ma már nem igazán lenne meghökkentő, hogy az 1984-ben készült Vörös hajnalban (Film Mánia, 21.00) a vörösök, tehát az észak-koreaiak (ráadásul, masszív ruszki segédlettel) foglalják el Amerikát. A történet szerint 2012-t írunk ekkor (tehát akkor már ezt megúsztuk). Semmi cicó, semmi terrorizmus, semmi bűbáj, egyszerűen arról van szó, hogy az elvtársaknak elegük lett az amerikai életérzés világuralmi hegemóniájából és annektálták USA-t. 🙂 Természetesen, aztán ez is csak egy világmegmentős hollywoodi film (világ=Amerika) lesz, egy naiv hősi eposz, mely a továbbiakban az ezen a téren már megszokott klisékkel és fordulatokkal pörög. Egyszerű a film, mint a szög – de ha nem amerikaiakról, hanem az igazi, ’56-os pesti srácokról szólna a történet, akkor most nálunk mindenki sírna. Igazságtalan a világ.

Egy igen feszült túsztárgyalós dráma a Nincs alku (Film+, 21.00). A Samuel L. Jackson által alakított zsarut gyilkossággal és sikkasztással vádolják, természetesen igaztalanul, aki emiatt érzett jogos felháborodásában túszul ejti közvetlen kollégáit. A helyzet feloldására a szomszéd körzetből hívnak egy hivatásos túsztárgyalót (Kevin Spacey), aki fel is veszi a dolgok fonalát, azonban ugyanarra a következtetésre jut, mint a túszejtő: valakik csak rá akarják kenni a dolgot. Húzós darab.

Al Pacinót is ajánlhatom a Fedőneve: Donnie Brascóban (Filmcafe, 23.05), aki a maffia “nyugdíj” előtt álló bérgyilkosaként egy kinyúlt seggű mackónadrágban nézi otthon a National Geographic Channelt a tévében, nem is sejtve, hogy pártfogoltja, a címszereplő (Johnny Depp) rendőrségi fedett ügynökként épült be az amerikai maffiába. A valóságban megtörtént esetet feldolgozó kiváló filmben igen jó Depp is, de Al bácsi egész egyszerűen imádni való (és szívszorító).

A kőkemény, életszagú, ganxtás akció-krimik kedvelői kedvelhetik a rutinos John Singleton moziját, a Shaftet (Film+, 23.50), mely a hetvenes évek legendás blaxploitation-klasszikus Shaft-sorozatának újrázása. Vicces mellékszerepben, amolyan “nagybácsiként”, maga az ős-Shaft, Richard Rountree is itt hitelesít, míg az emblematikus címszerepet ezúttal Samuel L. Jackson hozza. (Bővebben)