Mit nézzünk ma a tévében?

Woody Allen 1992-es Férjek és feleségekje (Duna, 19.30) a mai első ajánlat, mely még a régi, Annie Hall-os Woody-t idézi: sziporkázik és savaz egyszerre. Párkapcsolatok, válás, effélék tárgykörben osztja az éceszt e filmben (is), az elvárt népszerű színészek (Woody partnere ezúttal egy neves kolléga, Sidney Pollack, valamint Mia Farrow, Judy Davis, Juliette Lewis és Liam Neeson) hathatós segítségével.

A Tiszta vér (Film Mánia, 21.00) című filmben viszont egy nem különösebben szexi ex-zsaru (Samuel L. Jackson) takarítja szakmányban a bűntények után maradt mocskot, jobb és más híján. Egy nap azonban véletlenül egy nagy port felverő bűntény bizonyítékai is felmosódnak az elkövetés helyszínén, és ki lenne más a gyanúsított, mint maga, a takarító…

A Rumnapló (RTL II, 21.00) bizonyos Hunter S. Thompson nevű politoxikomán és gyakorló pszichopata újságíró-legenda ifjúkoráról szól, amikor még nem találta fel az ún. gonzót, és későbbi mániái sem hatalmasodtak még el rajta. Még csak alkoholista. Thompsont a nagyszerű Félelem és reszketés… után újra Johnny Depp alakítja, bár ezúttal ez sem menti igazán a fimet… (Bővebben)

A rengeteg, többé-kevésbé professzionalista zsánert maga mögött tudó Joel Schumacher rendező és Jerry Bruckheimer producer ezúttal úgy tűnik, megalkotta a fából vaskarika-készítés pontos filmes analógiáját: a Lapzárta – Veronica Guerin (m2, 21.10) tényeken alapuló életrajzi film, mely mégis minden egyes kockájában tökéletesen hiteltelen. Olyan ugyanis csak a mesében és a bulvármagazinokban fordulhat elő, hogy a sztárriporter oknyomozó mucika (Cate Blanchett – a képen), afféle Kálmán Olgába oltott Máté Kriszta, leparkol a dzsuva mellé tűzpiros sportkupéjával, kipattan belőle, és drága Gucci cipellőjében az eldobált, használt injekciós tűk között balettezve becserkészi a romos házban működő drogtanyát, átlép néhány ezerévesre lőtt élőhalott tinédzseren, közben orra sem fintorodik, majd az egyik még viszonylag magánál lévő orrához tolja mikrofonját, és megkérdi: -Ön honnan veszi a kábítószert, amit az imént használt? (Bővebben)

A második anya (Duna, 21.25) című -erősen ajánlott!- brazil drámában viszont egy gazdag családban dolgozó dadust ismerünk meg, aki áldozatosan teszi a dolgát, sajátjaként neveli a család egyetlen fiát és tökéletesen elfogadja saját sorsát. Saját lánya azonban ezalatt távoli rokonoknál él, és egészen más életpályát képzel el, mint amit anyja élete talán predesztinálna neki. Alapvetően derűs, szórakoztató, de mégis igen mély, általános érvényű tanulságokkal teli történetet láthatunk, melynek szerencsére nincs sok köze a latin szappanoperák cukros, elrajzolt, túláradó és émelyítő ál-világához. (Bővebben)

“Amíg Önök alszanak” címmel készít dokumentumfilmet egy spanyol tévé stábja, ma este éppen a tűzoltókról. Az éjszakai szolgálat első bevetése egy házba szólít, ahol kezdetben úgy tűnik, mindössze egy ajtót kell kinyitni. Mosolygós felkonf, mosolygós tűzoltók, mosolygós lakók. Az ajtó mögött azonban szörnyű dolgok bújnak meg, de a kamera már forog… A jobbára horrorokra specializálódott spanyol Jaume Balaquero sokatmondó [Rec] (AMC, 22.00) című filmje (a ‘rec’, azaz a felvételt elindító gomb a kamerán) a valóság valóságosnak tűnő látszatával játszik… (Bővebben)

Az Albert és Allen Hughes által rendezett A pokolból (Paramount Channel, 22.00) remek feldolgozása Hasfelmetsző Jack történetének, aki minden bizonnyal nemcsak a viktoriánus Anglia, de tán minden idők egyik leghíresebb sorozatgyilkosa (volt). Főbb szerepekben Johnny Depp, Heather Graham, Robbie Coltrane és Ian Holm. (Bővebben)

Ritkán találkozunk új-zélandi filmmel itt, a világ másik oldalán, főleg olyannal, mely szociografikus szemlélettel vizsgálódik az ország nem a képeslapokon mutogatott alfelén. Ezzel a képpel kezdődik az Egykoron harcosok voltak (m5, 22.20), csodálatos érintetlen, idilli völgyet látunk, havas hegycsúccsal, olyat, mint ahol Peter Jackson forgatta a Gyűrűk urát, aztán nyit a kép, és látjuk, mindez csupán egy óriásreklám a hatsávos autópálya mentén, mely közvetlenül a jobbára maori származású őslakosok által lakott gettó mellett húzódik. Az itt lakók helyzete éppen ugyanolyan, mint bárhol a világon a társadalom perifériáján élő rossz sorsúaknak, feketéknek, fehéreknek, sárgáknak és vörösöknek. Nincs munka, dúl az erőszak, aki nem drogos, az alkoholista. Kiút sehol, az alagút vége sötét, mint az ördög segge lyuka. Itt él a hajdani maori nemesi felmenőkkel rendelkező Beth, a nagy természetű, de rabszolgasorsból épp csak kikászálódó Jake-kel, valamint négy gyermekükkel. Jake, mint a család egyetlen keresője, épp most veszti el munkáját, a legnagyobb fiú beáll egy motoros bandába, a kisebb fiú bíróság előtt áll, holmi autólopás miatt, a nagyobbik lányt egy részeg estén megerőszakolja apja egyik haverja. Innen aztán minden csak durvább lesz… Kőkemény, hiteles mozi ez, a később hollywoodi karriert futó Lee Tamahori 1994-es rendezői debütációja. (Bővebben)

Nőkre vágyó férfiakról szól Szajki Péter igen jól sikerült 2008-as bemutatkozása, az Intim fejlövés (Filmcafe, 23.05). A szex körül forgó, élet közeli kis történetekből álló,  remekül megírt, szellemes szituációkban és dialógusokban tobzódó filmben például egyik utolsó szerepében láthatjuk a 2011-ben tragikus körülmények között elhunyt, kiváló Huszár Zsoltot, valamint Szabó Győzőt, Gáspár Tibort és Gáspár Katát, Kovács Lehelt, és még sokan másokat.

A Charles Bronson-féle Bosszúvágy-filmek jutnak eszembe erről a Harry Brown (Duna, 23.20) című moziról. A címszereplő (Michael Caine jutalomjátékában) éppolyan egyszerű civilből lett kérlelhetetlen igazságosztó, mint Bronson volt anno, és a film is pont olyan demagóg és sematikus: azt sugallja, ha a töketlen rendőrség helyett mi magunk, tökös civilek vesszük kezünkbe a bűn üldözését, akkor sikerrel járhatunk és a rossz elnyeri méltó büntetését… (Bővebben)

Mátyássy Áron “erdélyi” thrillerjének, a Víkendnek (TV2, 23.25) legnagyobb hibája talán az, hogy többről akar szólni, mint amennyi a történetben van. A végkifejlet -itt nem kifejtendő- tanulsága, valamint az odáig vezető út túl bonyolult egy feszült légkörű, véres, durva thrillerhez, simán elég lett volna annyi, amennyit kétbites aggyal bele lehet látni: korrupció, simlis vállalkozó, egyszerű, de egyenes gyimesi legények kontra elkényeztetett, nagyképű vállalkozók. A kissé túlburjánzott sztorin felül a film príma, világszínvonalú darab. Csodásan van fényképezve (Győri Márk), feszesen, lendületesen van rendezve. Abszolúte működik, mint egy jó közepes hollywoodi thriller. Egyáltalán nincs benne “ciki” jelenet, jó a zene, jók a szereplők – még az is tetszett, hogy olykor nehezen lehet érteni az igen mocskos, de éppen ettől pontos dialógot. Aki nem hiszi el, hogy a hófehér luxusterepjárókban utazó milliomosok szájából is pontosan úgy pattognak kifelé a faszok, mint egy rendes melósból egy fájront utáni Soproni világos fogyasztása közben, az nem járt még fehér VW-ban utazó milliomosok között. És az, hogy esetleg nem értesz kristálytisztán minden lófaszt, az csak éppen azt mutatja, hogy Gryllus Dorka, Lengyel Tamás vagy Simon Kornél (végre) nem úgy beszél, mint egy (színpadi) színész, hanem úgy, mint egy ember. Szóval, a film rendben van, és a túlírt cselekménnyel együtt is tetszett. Nem nagy mozi, nem jár érte Oscar, vagy efféle, de egy korrekt, rendes zsáner.

Némi enyhülést hoz a villámlás, dörgés, zivatar. Még 3 nap a halálig (RTL II, 20.00). Kevin Costner ezúttal egy titkosszolgálat különleges ügynöke ebben a műfajilag akciófilmnek tekinthető moziban, aminek minőségére garancia, vagy csak inkább jelző, hogy Luc Besson-produkcióról beszélünk (pergő cselekmény, látványos akciók, semmi mélység). A sztori a szokásos: Costner bácsi már öreg, gyógyíthatatlan beteg, abba akarja hagyni a szakmát, azonban a cég egy utolsó, visszautasíthatatlan ajánlattal áll elő: van nekik gyógyszer a betegségre, cserébe csak egy utolsó bevetést kérnek. A látványos akciókat talán egy érzelmes családi szál ellensúlyozza.

A nyolcvanas évek közepének nagy sikere volt a világ táncparkettjein a szexuális aktust érzéki altestmozgással imitáló táncot vírusszerűen elterjesztő Dirty Dancing – Piszkos tánc (SuperTV2, 20.55) című film, melyben ma este újra láthatjuk Jennifer Greyt és Patrick Swayze-t (akár képen is).

A Kingsman: A titkos szolgálat (Mozi+, 21.00) című kémfilm/kémfilmparódia egy igen friss (humorú), lendületes, olykor kifejezetten, és pimasz módon szórakoztató alkotás, Matthew Vaughn munkája. Nyilván, “ez a műsor sem jöhetett volna létre” a James Bond-legendárium nélkül, amire nagyban támaszkodik, más részeiben pedig reflektál a mű, úgy, hogy közben a néző mindvégig zavarban is van amiatt, hogy nem tudja, amit lát az paródia-e vagy “igazi” (Colin Firth a címszerepben). Néha szemérmetlenül gagyi megoldásokat látunk, melyek azonban igen profi hommage-ai a korai Bond-filmek primitív trükkjeinek, vagy akár azok didaktikus cselekményszervezésének. A frenetikus head-exploding finálé (Edward Elgar Pomp and Circumstance indulójának dicsőséges dallamaira) viszont egy teljesen új dimenziót nyit a szuperhősös/szuperkémes klisék horizontján. A főhős fiatalember történetének keserű, savanyú sörszagú, mocskosszájú angol társadalmi drámáit és Guy Ritchie hasonló körben játszósó krimikomédiáit egyszerre idéző környezetábrázolása is üdítő erővel hat, a Mátrix, illetve a modern, távol-keleti kungfufilmek akciókoreográfiáira hajazó verekedési jelenetekkel együtt. Jókat röhögtem, na.

Minden háborús filmek egyik legpontosabb filmjét, A senki földjént is jegyző Danis Tanovic Az igazság nyomában (Film Mánia, 21.00) című, ismét csak háborús tematikájú filmjében egy fotóriporter (Colin Farrell) személyiségének változásán keresztül jelenik meg a háború pokla (mint olyan). Nem könnyű, nem egyszerű, de attól még remek film ez. (Bővebben)

A hölgyek ma este minden bizonnyal a Tükröm, tükröm (Duna, 21.30) című igen édes – nekem már szinte émelyítő- romantikus komédiára fognak szavazni, melyet sokszor láthattak már 1996 óta, mégsem elég nekik az élményből. A Jeff Bridges által játszott egyetemi professzor a megelőző évek viharos kapcsolatai után megállapodna és ún. “normális” kapcsolatra vágynak, ezért hirdetést ad fel, melyben korban, intellektusban és társadalmi státuszban hozzáillő párt keres. Jelentkezik is a hirdetésre Rose (Barbra Streisand), aki a szomszéd tanszéken angol romantikus irodalmat tanít – ő viszont a könyvtárak penészes unalma helyett inkább a romantikus hevületet szeretné végre megtapasztalni, amiről fejben annyit tud, és amit tulajdonképpen tanít a diákjainak. Pammparamm. A filmet Streisand rendezte is, és láthatjuk benne többek között a legendás Humphrey Bogart legendás szerelmét, Lauren Bacallt is (akit még Oscarra is jelöltek ezért az alakításért).

Steven Spielberg abszurdba hajló, tehát a mai viszonyok között akár fájóan valóságosnak is tekinthető Terminál (TV2, 23.55) című vígjátékában egy fiktív (bár nekünk túlontúl ismerős), kelet-európai ország polgára (Tom Hanks) vár éppen átszállásra egy repülőtéren, miközben hazája, annak rendje és módja szerint felbomlik. Újsütetű hontalanként hősünknek abszurd helyzetek tömkelegével kell megküzdenie… Nagyon okos, tanulságos film.

Nem egy ismeretlen Rejtő-feldolgozás és az eredeti angol címet tekintve (kb. Az örök kertész) nem is egy növénynemesítés érdekfeszítő problematikáját boncolgató öko-vígjáték Az elszánt diplomata (Filmcafe, 21.00). A címszereplő Ralph Fiennes valóban elszánt diplomata lesz a film közepére-végére, de még csak erről sincs igazából itt szó. A forgalmazó romantikus thrillerként jelöli eme alkotást, ami azért már jobban közelít a valósághoz: amely egy unalmas diplomata és egy nagy szájú, minden lében kanál emberi jogi aktivista (Rachel Weisz – a képen Ralph Fiennes-al) között húzódik. (Bővebben)

A divatrajongók számára nyilván érdekes lesz a Coco Chanel (Filmbox Prémium, 21.00) fiatalkoráról szóló életrajzi film. Anne Fontaine alkotása körülbelül annyira érdekes, mint egy szabászati ismeretek-óra a 611-es számú Alfredo Lima Ipari Szakmunkásképző Intézet női divatszabó-osztályában. A szakma iránt elhivatottak, valamint a rajongók számára kihagyhatatlan, de legalábbis jól felfogott érdekből abszolválandó tananyag, a céltalan tömeg számára viszont unalom és nyűg. Címszerepben Audrey Tautout láthatjuk. (Bővebben)

Zsurzs Éva 1978-as, nagy sikerű tévéfilmje, A Zebegényiek (m3, 21.10) a hetvenes évekről szól. A kor jellegzetes figuráit -a kiterjedt Zebegényi családot- gyakorlatilag a teljes akkori magyar színjátszás kelti életre, Págertől Udvaros Dorottyáig.

Egyik kedvenc magyar filmem Gárdos Péter Uramisten (m5, 21.15) című mozija, mely szerintem simán méltó lett volna Oscar-díjra. Egy fiatal, törekvő artista, Sajek (Eperjes Károly), miután egy balesetben eltörte a lábát, már nem tudja saját számát tovább játszani, ezért fejébe veszi, hogy megszerzi az öreg, már visszavonult szabadulóművész, Binder Lipót (Feleki Kamill) világszámát, a “jégbe zárt ember” trükkjét. A magányos öreg azonban nem adja könnyen magát, Sajek viszont minden létező furmányt bevet: a titkot azonban csak nem tudja megszerezni. Lipi bácsi egyre csak azt hajtogatja, hogy a trükk maga Binder Lipót! Úgy tűnik, magával is viszi a sírba… A film a régi és az új, a hit és az akarat, a hagyomány és az újszerű, a barátság és rivalizálás közti örök dialektikáról mesél el egy szórakoztató, megható, igen szerethető történetet. Két iskola csap itt össze, a Feleki által képviselt régi, aprólékos szakmai tudáson alapuló, berögzített, és a modern, sztanyiszlavszkiji alapokról elrugaszkodó, ösztönös, improvizatív színészi játék, amit a fiatal Eperjes képvisel. Ez a dinamika aztán egy ritkán láthatóan erőteljes, mélyen emberi, érzelmes és szenvedélyes, mindemellett helyenként kifejezetten humoros, de mindenképpen tanulságos filmet eredményez.

A francia-algériai Roschdy Zem színészként rendszerint igen markáns, kemény figurákat jelenít meg (pl. Gyors meló, Párizsi éjszakák, A hírnév ára), rendezőként viszont talán túl nagy falat volt neki az első francia színes bőrű bohócnak, Rafael Padillának (más néven Raphael de Leiosnak) küzdelmes életét elmesélő dráma, a Csokoládé (Duna, 22.00). Tételesen természetesen sok minden benne van a filmben Csokoládé életéről Zem lényeges dolgokat említ. Beszél például arról a ma már szinte (minden ilyennek tűnő és cseppet sem örömteli tendenciával együtt is) elképzelhetetlen rasszizmusról, de arról a rajongásról is, amivel az ébenfekete, óriási termetű, de eleven észjárású, kedves és okos Rafaelt illette a korabeli francia közönség. Pompás, illúziókeltő korhangulatot teremt. Csak éppen Rafael drámai sorsa nem hat valahogyan olyan erővel, mint amivel kellene. Pedig a bohóctréfák (nekem a bohócok vagy szomorúak, vagy félelmetesek, de a tréfáikon igen ritkán tudok nevetni) pont annyira szomorúak, mint amiből Chaplin és Fellini klasszikus darabokat kerített, Rafael valahogyan mégsem jön le a porondról. De az is lehet, hogy talán Omar Sy-ben a hiba, akiben olyan elemi erejű pozitív energia dolgozik, hogy egész egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy vele valaha is bármiféle rossz dolog történjen vele… James Thiérrée, aki Csokoládé fehér partnerét alakítja, viszont nagyon tehetséges színész, remek mozgáskultúrával és komoly színészi eszköztárral kényszerül untermann-szerepkörbe.

Nagyon durva mediterrán nap a mai. A mai első ajánlat címe azt a Palermo közeli szicíliai kisvárost jelöli, ahol a rendező, Giuseppe Tornatore felnőtt, Bagheria a jellegzetes, elnyújtott szicíliai akcentusban így lett Baaría (Filmbox Prémium, 21.00). A kortárs olasz film egyik legismertebb és legkitűnőbb rendezőjének korábbi filmjeiben is sűrűn tűntek fel különféle önéletrajzi vonatkozású motívumok, ez a monstre, majdnem háromórás film viszont már kifejezetten az “innen jöttem, ez vagyok” feltárulkozásának igényével készült el. Három generáción átívelő, anekdotikus szerkezetű történelmi tabló ez a film, melyben úgy kapunk szubjektív áttekintést Szicília huszadik századi történelméről, hogy közben szinte belebújunk a girbegurba sikátorokba, a nyomorúságos lakásokba, félrehajtjuk a mindenhonnan lógó lepedőket és a falak mellett oldalazva keressük az árnyékot az égetően tűző nap elől. (Bővebben)

Újra betekintést nyerhetünk Benjamin Button különös életébe (Viasat3, 21.00) is. A címbéli pasas egy tök átlagos, középszerű ürge, pont olyan, mint amilyenek mi is vagyunk. Ami érdekessé teheti mégis a címszereplőt, az az, hogy történetét a thriller műfajának megújítója, David Fincher rendezte, aki ezúttal F.Scott Fitzgeraldhoz, a nagy amerikai íróhoz nyúl vissza (aki Benjamin Button életét eredetileg megírta). Rengeteg jelölés a filmnek, benne rengeteg sztár, rengeteg idő és rengeteg, rengeteg szentimentalizmus. (Bővebben)

A Toszkán szépség (Duna, 21.00) azonban a mai második, jelentős méretű (bő két órás) olasz családtörténet. A hetvenes évek elejétől követhetjük nyomon -az efféle filmekben szinte már elvárt- zajos, temperamentumos család eseménydús történetét, melynek minden pillanatából sugárzik az a túláradó életöröm (lásd a képen 🙂 ), mely minden nehézség ellenére is olyan irigylendővé teszi az olaszokat (a közhely szerint). Eredeti nyelven lenne az igazi.

Ugyanekkor a Viggo ‘Aragorn’ Mortensen címszereplésével készült bő két és fél órás Alatriste kapitány (Film Mánia, 21.00) egy nagyszabású, látványos történelmi kalandfilm a spanyol történelem nemzeti hőséről. (Bővebben)

A gorilla délben fürdik (m5, 21.15) a hajdani jugoszláv film jelentős alakjának, Dušan Makavejevnek az utolsó filmje, amolyan ” ironikus-szelíd-szomorú játék, afféle történelmi burleszk. Svetozar Cvetkovič (Viktor Boriszovics szerepében) mint egy langaléta Buster Keaton, előképénél is gyomorbajosabb és mosolytalanabb, rezzenéstelen rezonőre „Berlin elestének”. Mindaz, ami vele és nélküle megesik, történelmi buffo, a História és a Filozófia kínvigyora, öngúnnyal felpörgetett komédiája.” (Koltai Ágnes, Filmvilág, 1993/12) Rendkívül furcsa, vad film a kilencvenes évek elejének kérdések, vágyak, lehetőségek és megkerülhetetlen tények között őrlődő Európájáról.

Az ír Martin McDonagh, igen sikeres kortárs drámaíróként (pl. Kripli, Vaknyugat) a színház világából jön, ám filmeket is rendez (legutóbb például a remek Három óriásplakát Ebbing határában-t). Ezúttal azonban saját kalandját meséli el, némileg kiszínezve, amit abban a messzi, zűrzavaros Hollywoodban kellett átélnie, amikor ott is felfigyeltek lendületes, nyers, élet-közeli írói világára. A hét pszichopata és a Si-cu (Filmcafe, 22.45) főszerepeit Colin Farrell, valamint Sam Rockwell, Woody Harrelson, Christopher Walken és Tom Waits játsszák. (Bővebben)

Talán segíthet rajtunk A kábelbarát (Filmcafe, 21.00), mely amúgy minden kábeltévé-szerelő alapfilmje, bibliája és enciklopédiája. Ha röhögni karunk, akkor jó lehet (ma is). Rendezte Ben Stiller, a címszereplő pedig Jim Carrey.

Roland Emmerich általában az egész világot szereti lerombolni, de ma megelégszik annyival is, hogy Az elnök végveszélyben (Sony Movie Channel, 21.00) legyen. Terroristák rohanják le a Fehér Házat, de egy nyugdíjas ügynök, szabadságon lévő, lefokozott CIA-ügynök, takarítónő, stb., stb. Nagyon pifpuf, nagyon dirrdurr. (Bővebben)

Ugyanakkor kábulhatunk Szerelem és más drogok (SuperTV2, 21.00) által is, ma is. E film azonban több szempontból is a tartalmasabbak közé sorolandó a romantikus komédiák igen széles mezőnyében. A tisztes hollywoodi mesterembernek megismert Edward Zwick kissé zajosan kezdődő dolgozata később főleg igéző szemeinek és tökéletesnél is tökéletesebb fogsorának villogtatásán túl meglehetősen pikáns jeleneteket is bevállaló Anne Hathaway és Jake Gyllenhaal közti civódásról szól, némi diszkrét gyógyszeripar-fikázáson és a Parkinson-kórral való együttélés nehézségeinek közérdekű középpontba helyezésén túl.

David Ayer nem először állítja piedesztálra az amerikai rendőrt (nála speciálisan a Los Angeles-i rendőrt). Az általa elmesélt történetek azonban sohasem tündérmesék, nem hősi eposzok, hanem a realitás talaján biztos lábakon álló életszekvenciák, az utcáról felszedett valóság darabjai egy kerek, egész mozaikká összeillesztve. Az utolsó műszak (AMC, 22.00) egy rendőrjárőr-páros (Jake Gyllenhaal és Michael Pena) mindennapi életébe csöppenünk bele, megismerjük életüket, munkájuk lényegi és lényegtelen részeit – melyek egyike fogja képezni a film kvázi dramaturgiai ívét. A történetben nem fog semmi olyan esemény történni, amit eddig ne láttunk volna valahol, akár Ayer egyik-másik történetében, akár más, hasonló filmben, akár a híradókban, vagy a népszerű rendőr-realityshowkban – a film mégis működik. (Bővebben)

Egy véletlenül teherbe esett tinilány történetét dolgozza fel Juno (Paramount Channel, 23.10) című filmjében Jason Reitman, aki ezúttal nem az esemény drámai oldalára helyezi a hangsúlyt, hanem a címszereplő (Ellen Page – a képen) alapvetően szerencsésen alakuló sorsával annak pozitív üzenetét sugározza.

Egy fokkal jobb a helyzet, mint tegnap, de azért még bőven reménytelen. Arséne Lupin (Film Mánia, 21.00) a jópofa csaló archetípusa, egy igazi francia toposz. Egy stílusos szélhámos, a női szívek és fűúri pénztárcák kizsákmányolója. Alakja ma egy 2004-es francia-olasz-spanyol-stb. kalandfilmben jelenik meg azok számára, akik a mai estét mindenképpen romantikus bohóságokkal töltenék múlt század-fordulós gavallérokat nézve. (A képen Kristin Scott Thomas, valamint címszerepben Romain Duris.)

Igazi szezonális csemege viszont a Csupasz pisztoly 2 1/2 (Paramount Channel, 21.00), melyet ha valamikor, hát éppen ilyenkor szabad megnéznie mindenkinek, bármiféle lenéző pillantás és egyéb, orrot fennhordó, pikírt megjegyzés veszélye nélkül. Bűnös élvezet, dermesztő rémület, kirobbanó kacagás.

Viszont a romantika cseppfolyós változatát képviseli a P.S. I Love You (SuperTV2, 21.00), mely mindent elpusztító csapás mérhet az otthon felhalmozott papírzsepi-raktárainkra: Holly (Hillary Swank) halott férjével (Gerald Butler) levelezik. Ez egy szívszaggató, padlógázzal rovázós romantikus komédia lesz.

Folytatódik az AMC második világháborús klasszikusokat felvonultató sorozata. Ma este A halál 50 órája (AMC, 19.00) lesz soron. Jó hosszú mozi Ken Annakin legendás filmje, ha nem is ötven, de majdnem három óra hosszban. Látványos is, ráadásul mai szemmel nézve is. Igazi klasszikus hollywoodi darab ez a háborús műfajból, parádés szereposztásban (Henry Fonda, Charles Bronson, Telly Savalas).

Igen erős azonban a felhozatal szatírákból is. Például, soha nem volt még ilyen aktuális Bacsó Péter örökbecsű szatírája, A tanú (m3, 20.10), melyet ma cinikus vigyorral tűz műsorára a mai Bástya elvtárs közmédiának csúfolt magáncsatornája. A főhős Pelikán gátőr, (Kállai Ferenc), az örök kisember, a gonosz pedig a hatalom mai Virág (Őze Lajos), vagy éppen Bástya elvtársai (Both Béla). A film összes “poénját” érezhetjük a saját bőrünkön, nap, mint nap: sötétben úszkáló, gyíkemberjelmezes, “nemzetmérgező” külföldi ügynökök, ma éppen gazdasági menekültek, a tárgyalás előtt aláírt ítéletek, ízletesnek, világraszólónak, étvágygerjesztőnek hazudott ehetetlen, használhatatlan, csúfságos magyar termékek… A szemünkbe röhögött átverés jön velünk szembe ma is, bárhová nézünk és ne higgy, ne remélj, tán már a fekete autó is kanyarodik az utca elején.

Ennél azért jóval “életlenebb” darab az 1991-ben bemutatott Oscar (Film+, 20.50), mely akár Coppola Keresztapájának is lehetne a paródiája (nem az amúgy), az ezúttal izomból komédiázó Sylvester Stallonéval, Ornella Mutival és még egy csomó híres színésszel… Ha képben vagyunk a maffiafilmek kliséiben, jellemző fordulataiban, az ismert sztereotípiákban, akkor akár még jól is szórakozhatunk ezen a helyenként igen vaskos bohózaton.

Egészen kiváló viszont a tévékben ritkán feltűnő Ed Wood (m2, 21.10), mely tulajdonképpen egy életrajz, mégpedig Edward Davis Wood Jr. életrajza, akit minden idők legrosszabb filmrendezőjeként tart számon a filmtörténet, többek között olyan “klasszikusok” okán, mint a felejthetetlen(ül szar) 9-es terv a világűrből, vagy A szörny menyasszonya. Az olcsó, igénytelen “B-filmeket” gyártó Hollywood-alsó múlt század közepi mindennapjait, híres, vagy inkább csak hírhedt figuráit bemutató, szerintem igen humoros alkotást Tim Burton rendezte, a címszerepet a még kitűnő állapotban lévő Johnny Depp játssza, Martin Landau pedig Oscar-díjat kapott az öregedő, beteg, narkós Lugosi Béla alakjának megformálásáért (a képen Landau és Depp).

Tegnap már ajánlottam a Warriort, ma is lesz (Film Mánia, 21.00), klassz film. (Bővebben)

Aztán a bombasztikus Moulin Rouge-zsal és Rómeó és Júlia bravúros Shakespeare-variációjával igen nagyot gurító Buz Luhrmann is levezényel egy olyan partit, hogy annak láttán a fülünk is kettéáll. Sajnos később, F. Scott Fitzgerald ide, Leonardo DiCaprio oda, A nagy Gatsby (RTL II, 22.00) szép lassan belesimul a decens hollywoodi mainstream unalmába. (Bővebben)

Több szempontból is pikáns a 2011-es Cannes-i Filmfesztivál zsűrije által különdíjjal kitüntetett Polisse (m5, 22.20) című film. A fő szempont természetesen a témája, az ifjúságvédelem. Ez persze így elég semmitmondóan hathat, így inkább azt mondom: pedofília. Gyermekmolesztálás. Gyermekekkel szemben elkövetett szexuális erőszak. Csellengők. Sőt, tovább megyek: gerontofília. Ödipusz-komplexus. Tabuk, amerre nézünk, s ebben ez a film nem ismer kegyelmet, dűt s borít mindent. Ehhez képest az már csak mellékes, hogy a filmet rendező, költői, egyben egzotikus nevű Maïwenn Le Besco már 16 éves korában megszülte első gyermekét, bizonyos Luc Besson nevű bácsitól, így a filmbéli történések java része akár önéletrajzi ihletésű is lehet(ne). (Persze, nem az. Bessonnal szerelemgyerek “készült”, szó sem volt ott erőszakról. A rendező méltán sikeres Ötödik elem című filmjében például az ifjú anyuka alakította a híres kék operadívát, ám szerencsétlenségére annak a filmnek már Milla Jovovich volt a főszereplője – és Besson következő szerelme…) Nem volt fiaskó viszont a Bessonnal történt kaland, hiszen eredménye egy gyermek lett. A szakításnak köszönhetően ráadásul a francia film gazdagabb lett egy komoly tehetségű rendezőnővel, aki ezzel a markáns filmmel végleg kilépett nagy hatalmú hajdani szerelme és mentora árnyékából. (Bővebben)

Egy telefonos segélyközpont operátora a főszereplője A hívás (RTL Klub, 23.15) című -elég szépen pontozott- thrillernek (Halle Berry), aki egy este kétségbeesett hívást kap egy tinédzsertől (Abigail Breslin), akit éppen elrabolnak. A hívás megszakad, a hívó félnek nyoma vész, de az operátor egy korábbi, ehhez hasonló esetéből kiindulva saját maga kezd el nyomozni…

Az amerikai jogrendszer egyik jellegzetes eleme, az esküdtszék intézménye áll Az esküdt (Duna, 23.35) című izgalmas dráma középpontjában. Egy maffiózó vár bírósági tárgyalására, aki úgy szeretné a dolgok állását a maga javára fordítani, hogy megbíz egy bírósági és jogi ügyekben járatos személyt (Alec Baldwin), hogy próbálja meg kipuhatolni, ki az az esküdtszékben, akit “meg lehet győzni” a maffiózó ártatlanságáról, hogy aztán az az illető befolyásolja az egész esküdtszék ítéletét. A gyermekét egyedül nevelő, gyengének tűnő Annie (Demi Moore) lesz kipécézve erre a célra, aki azonban -meglepetésre- hamarosan saját kezébe veszi az irányítást.

Ma este (sem) a legjobb opció a tévézés, de ha ez van, akkor például a nagyszerű Billy Connolly által alakított nagytatával is tölthetjük az estét, aki fellázadva (már felnőtt) gyermekei álságos hazudozásain, fogja az unokákat és azok minden tiltakozása ellenére magával cipeli őket egy igazi, hamisítatlan Viking vakációra (Duna, 19.35). Volt az a szám a régi Skorpiótól, amiben a Szűcs Antal Gábor énekelt valami lovon járó nagypapáról…, aminek semmi köze ehhez a filmhez, csak úgy eszembe jutott. Itt a tata fogja majd valahogyan rávezetni a gyerekeket arra, hogy ne hazudozzunk, na akarjunk másnak látszani, mint amik vagyunk, mert az nem jó. Ja, és a szeretet, az is fontos.

A Mobil (AMC, 20.20) című thriller talán első volt a mozikban, mely fő cselekményszervező elemmé, majdhogynem főszereplővé léptette elő a mai kor egyik meghatározó használati eszközét. Larry Cohen, aki már egyszer rákattant a Fülkével a telefon vezetékes változatára, most valószínűleg az íróasztalán heverő mobilján akadt meg a szeme. Vagy azért, mert folyamatosan csörgött, vagy azért, mert meg sem szólalt, nem ez a lényeg, hanem az, hogy mi történik, ha valakinek egyszer megcsörren kézikészüléke, és egy remegő, halálra vált hang (Kim Basinger) a segítségét kéri. Nem tudom, hogy a forgatókönyv írása idején a híváskijelzés ismert volt-e már, valószínűleg nem, mert ha igen, akkor a filmben szereplő helyes, ám azokhoz a tipikus, nyugati parti szörfös srácokhoz méltóan kellően üresfejű ifjú (Chris Evans) simán kinyomta volna a fals hívást. Nem így történt, és ez egy kifejezetten ötletes, szórakoztató akció-krimihez vezetett. (Bővebben)

Picit később azonban Clive Owen is összejön Jennifer Anistonnal, holott mindkettejüknek biztos és takaros családi háttér duruzsol a háttérben. De azok a hűvös, huzatos metróperonok, minden áldott kora reggel… Brrr. A Kisiklottak (RTL II, 21.00) azonban nem a sejthető romantikus vizek felé, hanem épp az ellenkező irányba evez tovább. A borzongató reggeleket felmelengető, édes együttlétek lassan vérfagyasztó rémálomba fordulnak (lásd a képen), amihez sok köze van az időközben felbukkanó Vincent Casselnek is… Mikael Hafström filmje feszült, izgalmas drámai thriller lesz.

Robert De Niro, Michael Douglas, Morgan Freeman és Kevin Kline, mintegy utolsó bevetésként, ma este is mulattírozni megy Las Vegasba, a Last Vegas (RTL+, 21.00) című kabaréban, amely ugyan mint történet, nem sokkal érdekfeszítőbb egy telefonkönyvnél, mégis látta már több Magyarországnyi közönség. (Bővebben)

Az Ellopták Jupiter fenekét (Duna, 21.15) egy régi, kedves francia krimisorozat, az Annie Girardot és Philippe Noiret elbűvölő kettőse által főszerepelt Szoknyás zsaru egyik része. Ne akadjunk fel azon, hogy mit keres Jupiter Görögországban, igazi jó kis szórakoztató film lesz ez.

A Szenvedélyek viharában (Cool, 23.00) című nagyszabású, hömpölygő cselekményű (amit persze, mondhatunk dagályosnak is, de attól nem lesz jobb nekünk…), kosztümös családregényben a múlt századforduló idejére ruccanunk át, Edward Zwick (pl. Az utolsó szamuráj, A bátrak igazsága) rendezése által. Anthony Hopkins megelégelve a hatalom szolgálatát messze, a vad vidékre költözik három fiával (Aidan Quinn, Henry Thomas és Brad Pitt), de a háborúk, szerelmek, tragédiák és effélék így is elérik őket.

Ha valaki azt mondja nekem, hogy: …és akkor a szerelmespár belép egy planetáriumba, a lány bekapcsolja a vetítőt, ami a Tejutat vetíti fel a kupolába, akkor megszólal a zene és táncolni kezdenek, körbe-körbe, egyre feljebb, felszállnak a csillagok közé, végiglejtenek a csillagösvényen, majd elegánsan lecsúsznak a Nagygöncöl rúdján, vissza a földre és puhán egymás mellé huppannak az egyik székbe…, akkor én azt mondom neki, hogy menj a fenébe. Ez egy émelyítően giccses jelenet, amit tán még a harmincas, negyvenes évek rendkívüli módon csicsás hollywoodi revüfilmjeiben sem engedtek meg maguknak azok alkotói. Egy ilyen jelenet ma legfeljebb kínosan nevetséges lehet, de semmiképpen nem jó, s főleg nem ízléses. A szemtelenül fiatal Damien Chazelle azonban azért ma a világ egyik legfigyelemreméltóbb rendezője, mert ő viszont simán bevállal egy ilyen jelenetet, sőt, még ilyenebbeket is, és láss csudát, nála mégis működik (A képen Ryan Gosling és Emma Stone). Példa erre a 2017-ben hat darab Oscar-szobort begyűjtő Kaliforniai álom (La La Land) (Filmbox Prémium, 18.55). (Bővebben és bővebben)

Ronald Harwood angol drámaíró életművének jelentős része foglalkozik a színpadi művészetek közönség elől elzárt részével, a színészek, zenészek és más színpadi művészek, dolgozók magánéletével, életük, alkotóművészetük emberi oldalával. A nyugdíjas operaénekesek között játszódó Nagy négyes című darabját tán még játssza a Belvárosi színház, ennek Dustin Hoffman rendezte filmverziója is látható még itt-ott, a zsidóüldözést komoly küzdelmek árán túlélő Zongorista forgatókönyve pedig Oscar-díjat ért. Ugyan a Csodálatos Júlia (Duna, 20.25) forgatókönyvét csak adaptálta, Somerset Maugham nyomán, de tartalmánál fogva, ez is szerves részét képezi az életműnek. A Szabó István és Koltai Lajos által készített míves “olvasatban” egy nagy színésznő (Annette Bening) hiteles portréján keresztül mutat be egy tipikus színtársulatot. (Bővebben)

Egy mogorva, szomszédai által embergyűlölőnek tartott, a pletyka szerint sötét múltját takargató, ronda vénember (Robert Duvall) állít be egy nap az isten háta mögötti városka temetkezési vállalkozójához A temetésem szervezem (Film Mánia, 21.00) című filmben, hogy megrendeztesse vele saját temetési szertartását – ám vannak különös igényei is. Például, ő maga is részt kíván venni az eseményen, méghozzá életben, valamint hogy minden résztvevőtől elvárja, hogy mondjanak el egy történetet a még élő, majdani elhunytról. Duvall mellett mellett a mellékszerepekben feltűnő Bill Murray vagy Sissy Spacek nevei is érdekessé teszik e filmet… (Bővebben)

Klassz film a Warrior – A végső menet (Filmbox Prémium, 21.00) is, ne tévesszen meg senkit a bombasztikus címadás. A szikár, slank történet olyan mint egy állcsúcsra elhelyezett, masszív alapállásból, egész törzsből meghúzott jobb horog. Egyszerű mozdulat, de ha talál, akkor csengettek. Kiváló sport-, egyben testvérdráma ez a film, katarzissal, mindennel, ami kell egy ilyenbe, egy tiszta, becsületes rendezésben (Gavin O’Connor) és el-ké-pesz-tő színészi alakításokkal (Tom Hardy, Joel Edgerton és Nick Nolte). (Bővebben)

A mai 40-et, 50-et taposók -legalábbis e korosztály egy bizonyos rétege- számára a Városbújócska (m5, 21.15) egy igen fontos öndefiníciós pont. Ebben a filmben van az egyik leggyönyörűbb házibuli-etűd, ami valaha filmvásznon feltűnt, és amit annyian átéltünk oly sokszor a valóságban is. A kamera lassan úszik a padlótól pár centire egy belvárosi lakás zegzugos szobáin, folyosóin, mellékhelyiségein keresztül. Hajnal van. Szétgurult üvegek, széjjeldőlt bulizók, a cigifüst vízszintbe rétegződött. A kamera lassan lebeg. Jenő a Kiadóból azt énekli: Romolj meg. Ostromolj meg. Most romolj meg. Még minden oly reményteli… 1985-öt írunk. János és Tamás.

Tavalyi film A tökéletes gyilkos (RTL Klub, 21.35). Én nem láttam még ezt a magyar krimit, a kritikák nem túl jók, de nem is lehúzók. A cím talán túl semmit mondó, túl közhelyes, lehet, hogy a film is ilyen. Én egy közepes, alapvetően klasszikus dramaturgiára épülő, “ki a gyilkos?” típusú nyomozós filmre számítok. Egy pillantást szerintem megér – a színészek (László Zsolt, Szabó Kimmel Tamás, Szervét Tibor) jók.

A Casino (AMC, 22.00) című igen remek moziban viszont arról lesz szó, hogyan működtet a maffia egy kaszinóvárost (pont úgy, ahogy, ne legyenek kétségeink, minden mást, akár országokat is), ami úgy tejel legálisan milliárdokat (dollárban), hogy közben tisztára is mos egyéb, közel sem legális eredetű, további milliárdokat (dollárban). Martin Scorsese közel háromórás (leginkább a szintén igen aktuális Keresztapa-trilógiához mérhető) filmeposzában Las Vegas hétköznapjaiba tekinthetünk bele, olyan remek színészek által, mint Joe Pesci és Robert De Niro, valamint Sharon Stone.