Mit nézzünk ma a tévében?

Péntek, szeptember 21.

Vacsora után esetleg jöhet az Amerika kedvencei (Duna, 20.25) című, ízig-vérig hollywoodi romantikus komédia – no, nem először. Douglasné Catherine Zeta-Jones és John Cusack. Nagy filmsztárok, számtalan filmben játszottak együtt, a nép imádja őket – ők viszont utálják egymást. Annyira, hogy az már legújabb filmjük sikerét veszélyezteti, ezért a producer (Billy Crystal) mindent bevet a látszat megőrzése érdekében. Mindent bevet, még Julia Roberts-et is.

 

 

James Mangold briliáns thrillerjének, az Azonosságnak (Sony Movie Channel, 21.00) hőse (John Cusack még egyszer – a képen) is újra autóbalesetet szenved egy igen durva viharban. Egy lepukkant motelben talál menedékre, ahol kuksol már néhány fura figura – az egyik közülük sorozatgyilkos. De kicsoda? Pazar forgatókönyv, jó színészek (például Cusack mellett Ray Liotta) és egy igen váratlan csattanó, valamint feszült, klausztrofóbiás atmoszféra és ízlésesen elegendő brutalitás, amennyi kell egy efféle filmbe.

Az Éjjeli féreg (Filmcafe, 21.00) sem piskóta. Az utóbbi évek egyik legjobb, legfrissebb thrillerében Jake Gyllenhaal ámokfutását élvezhetjük. Az izgalmas történet egy olyan híradó-operatőrről szól, aki tényleg mindent megtesz annak érdekében, hogy minden reggel használható anyagot tegyen le szerkesztője asztalára… (Bővebben)

Az Európa-rejtély (Film Mánia, 21.00) az ember első Holdon túli űrutazásának hiteles története. Már ebből az egy mondatból is könnyen kikövetkeztethető, hogy scifivel van dolgunk, azonban felejtsük el a közelmúlt fénykardos, téridőugrálós meséit, ezúttal a fantasztikum tényleg kéz a kézben jár a tudománnyal, nagyjából fele-fele arányban. (Bővebben)

Ingmar Bergman filmjében, az Őszi szonátában (Duna, 22.10) egyszerre láthatjuk Liv Ulmannt és Ingrid Bergmant, akik Erland Josephson vigyázó figyelmétől övezve, a lélek végtelen ösvényein bolyongva kergetik egymást az őrületbe… A film egy végletesen intim, mély és alapos térképe egy sérült anya-lány kapcsolatnak, a háttérben Chopinnel.

Csütörtök, szeptember 20.

Véleményem szerint a filmezés csimborasszója, de mit csimborasszója, egyenesen a Csomolungmája az, amit művel Paolo Sorrentino Európa-díjas Ifjúság (Paramount Channel, 21.00) című mozijában (a képen jelenet a filmből). Olyan könnyed, de egyáltalán nem felszínes, olyan költői, humoros, ám mégis drámai, olyan fantáziadús, olyan szabad, sőt, még mer szabados is lenni; közben sohasem válik öncélúvá, de mégis minden pillanatában egyedi, karakteres, utánozhatatlan, elképesztő, gondolatébresztő, szórakoztató és megható. Mércéje a mindenség, de legfeljebb a legnagyobb halandók. (Bővebben)

 

 

Emellett látható lesz ma este Az admirális (Film Mánia, 21.00) című színes, szélesvásznú, rendkívül gazdag kiállítású orosz történelmi dráma, mely az első világháború legendás ellen-tengernagyaként ismert Kolcsak admirálisnak állít emléket, aki elszántan és olykor vakmerően védelmezi Szentpétervárt a tenger felől támadó németek ellenében, miközben szerelmes lesz első tisztjének feleségébe, ám a kommunisták is szervezkednek. Bár valóban igen látványos, monumentális mozi Andrej Kravchuk filmje, a mindenen átsütő orosz fehér-romantika, az összorosz nagyhatalom legendáját sulykoló kendőzetlen propaganda, a szétfolyó, széteső cselekmény és a végletesen sematikus karakterek sora miatt ez csupán minden idők egyik legdrágább kudarca.

Hát nem hallja körös-körül ezt az iszonyú kiáltást, amit az emberek csendnek neveznek?” kérdi (Büchner Lenze után szabadon) Werner Herzog a film elején, mintegy mottóként. Később, ugyanezt a kérdést felteszi Bruno S. is a Kaspar Hauser (m5, 21.15) címszerepében, akinek személyében az Aguirrével nagyot alakító Klaus Kinski után Herzog egy újabb expresszív figurát mutatott be 1974-ben a világnak. Kaspar különlegességében, rendkívüliségében képtelen beleilleszkedni az adott kor (a filmben a XIX. századi Németország) társadalmába, illetve, az adott kor társadalma képtelen magába fogadni egy ilyen Kaspar Hauser-féle, sorsából fakadóan radikálisan tiszta, őszinte és mindenféle előítélettől mentes figurát. Alapfilm, hogy úgy mondjam.

A gasztronómia és a szerelem tulajdonképpen kézenfekvő összekapcsolása szinte már egy új, önálló alműfajt képez a romantikus komédiákon belül, annyi példát lehetne hozni rá. Az egyik ilyen lehet például a Love and Lemons – Az igazi szerelem receptje (Duna, 21.55) -viszonylag- friss svéd darab, mely egyfajta fúziós degusztációs menüként szinte minden megelőző kísérletből merít, miközben az összhatás mégis harmonikus, selymes és összetett, minden különösebben bántó utóíz nélkül. (Bővebben)

A Gengszter (Film Mánia, 23.35) című gengszterfilm viszont a klasszikus gengszterkorszakba, az 1930-as évekbe kalauzolja el a nézőt. A történetben New York dúsan jövedelmező, illegális lottóbiznisze körül zajlik a csetepaté, a fekete Bumpy Johnson (Laurence Fishburne) és a fehér Dutch Schultz (Tim Roth) között. Az ügylet akkora port ver fel, hogy arra még az olasz keresztapa, Lucky Luciano (Andy Garcia) is felfigyel… A gengszter-történelem egy fontos momentumának hiteles, ám talán kissé poros reprezentációja ez a film, melyben azért akad néhány egészen jó jelenet: pl. amikor Lucky Luciano egy üres sportcsarnokban lezajlott kínos megbeszélés után lazán és cinikusan dalra fakad – iszonyú hamisan, vagy ahogy Dutch Schultz pimaszul eszi az almát egy másik tárgyaláson…

Bódy Gábor Psyché és Nárcisz (Duna, 23.40) című alkotása csak elvétve, nagy ritkán kerül levetítésre, holott a magyar filmművészet egyik legérdekesebb, legkreatívabb produktuma. Ennek oka részben a mű relatív hossza (210 perc), részben pedig az a sajátos, innovatív, semmivel és senkivel össze nem téveszthető narratíva, valamint filmnyelv(i kísérletek sorozata), melyet Bódy  Weöres Sándor erősen archaizáló, fajsúlyos, nehéz nyelvezetéhez alkotott meg (az operatőr Hildebrand István és a zeneszerző Vidovszky László avatott közreműködésével). Sokan már azon visszahőkölnek, amikor meghallják, meglátják, hogy a filmben Udo Kiert Cserhalmi György szinkronizálja, aki viszont a másik főszerepben Garas Dezső hangján szólal meg… Holott, ha jobban belegondolunk, akkor kézenfekvő volt a két rivális szerelmes ilyen furcsa módon való megjelenítése. Vetélkedésük “miértje” Psyché (Patricia Adriani). Az én viszonyom igen személyes ezzel a filmmel, ugyanis gyerekfejjel jelen lehetettem (bámészkodóként) néhány jelenetének forgatásán, s az, hogy komoly kattanásom van a filmek irányában, az nagyrészt ennek a filmnek is köszönhető. Ajánlásom tehát: KIHAGYHATATLAN film (bár ne várjon senki könnyed tinglitanglit).

Szerda, szeptember 19.

Bekukkanthatunk például A 13-as rendőrőrsre (AMC, 19.55) eme mai estén. A film John Carpenter műfaji klasszikusának viszonylag jól sikerült remake-je, Ethan Hawke-kal, Gabriel Byrne-vel és Laurence Fishburne-nel. Izgalmas, fordulatos, feszült (lásd a képen) thriller ez, igen komoly vérfürdővel súlyosbítva, mely egyetlen helyszínen -a címszereplőben- játszódik egyetlen szilveszteri éjszaka alatt, miközben odakint süvít a jeges szél és szakadatlan ömlik a hó.

 

 

A Szentháromság, illetve a teljes bibliai szakramentum profanizálása korántsem újkeletű, hiszen mióta világ a világ, azóta karikírozzák gunyorosabb (vagy éppen a dolgokról logikusabban gondolkozó) hívők a vallás fennkölt, magasztos alakjait, történeteit. Már magát, Jézust is kinevették kortársai, ám később, még a legsötétebb középkorban is voltak egyesek olyan merészek, hogy gúnyolják a magukat túl komolyan vevő szentéletűeket, illetve azokat, akik bár vizet prédikáltak, valójában bort ittak, méghozzá hektószám (Dekameron, A Canterbury mesék, Parasztbiblia, stb.). Hívőkről beszélek, akik éppen úgy hisznek ezekben a dolgokban, mint azok, akik komoran, komolyan, a humor legkisebb szikrája nélkül gyakorolják hitüket, sőt, néha még megszentségtelenítés címén átkozzák is az előbbieket. Én azonban úgy hiszem, hogy senkinek semmi baja nem lesz attól, ha elviccelődik esetleg komoly, vagy komolynak tűnő dolgokkal, mint ahogyan az alapjában nevetséges dolgokat is érdemes néha komolyan venni… Persze, az a hangnem nekem sem tetszik túlzottan, amellyel például a franca Charlie Hebdo szatirikus vicclap csúfolja a bigott vallásosokat (és még sokan másokat), őket azonban mindennél jobban minősíti az, amit és ahogy mondanak. A stílus maga az ember (bár azért nem kell senkit meggyilkolni, mert esetleg kiröhögte -mondjuk- a ruhánkat, vagy a hajviseletünket). Mondom mindezt azért, mert a szintén francia nyelvterületről (Belgiumból) érkező Legújabb testamentum (Paramount Channel, 21.00) című filozofikus komédia sem bánik éppen kesztyűs kézzel (a képen “a gép forog, az alkotó pihen”Benoit Poelvoorde) a katolikus-keresztény vallás lényegi elemeivel. (Bővebben)

Chery Strayed valós, 1800 kilométeres, magányos zarándokútját elmesélő bestselleréből készült a Vadon (SuperTV2, 23.10) című film, mely azt mutatja be igen jól szerkesztett narrációban és szép, látványos képekben, hogy egy vad lány hogyan tud megszabadulni a vad természet kihívásai által korábbi szex- és drogfüggésétől, szeretett édesanyja elvesztéséből, illetve korábbi, félresikerült szerelmeiből. Reese Whiterspoon egyszemélyes show-ja a film, aminek erős, dráma jelenléttel adja meg a súlyát. Műkedvelő, illetve kezdő túrázóknak is erősen ajánlott a megtekintése, oktatási, de akár szórakozási céllal is.

Made in Csehszlovákia, azaz a rock&roll kalandjai a vasfüggöny mögött: Jan Hřebejk 1993-ban készíthette el a Süvölvényévek (Duna, 23.30) című filmjét, melyben egy fiatal prágai munkásfiút legyinti meg a nyugati szabadság szele az ötvenes évek végén, mire a válasz ekkor még egy csavaros parasztlengő volt a rendszer hű katonája, egy rendőr részéről. A rock azonban örök és elpusztíthatatlan, és aki egyszer megérezte a szabadság ritmusát, annak lelkét már nem lehet többé kalitkába zárni, ó je.

Kedd, szeptember 18.

Hát, ha nagyon nyögvenyelősen is, de azért találtam két filmet mára. Az Első a szerelem (Filmcafe, 21.00). 🙂 Meryl Streep (a képen) ezúttal egy pszichológust játszik ebben a jó közepes romantikus komédiában, aki egyik páciensének (Uma Thurman) lelkét ápolgatja annak válása után. A terápia annyira jól sikerül, hogy a beteg hamarosan ismét szerelembe zuhan, ráadásul egy nála fiatalabb, ám igen bohém fiúval (Bryan Greenberg) kapcsolatosan. A pszichológusnak csak hosszú idő után esik le, hogy páciensének új szerelme a pszichológus saját fia…

 

 

A mai napig termékeny táptalaj a különféle konspirációs teóriákat szárba szökkentők számára az amerikai politikatörténet egyik hatalmas, megkerülhetetlen kérdőjele, miszerint ki és mi okból, mi célból ölte meg Kennedy elnököt? Erre keresi a választ Oliver Stone is a JFK – A nyitott dosszié (Paramount Channel, 21.00) című, sok díjra jelölt, sok díjat nyert és tényleg lehengerlő szereposztást (az élen Kevin Costnerrel) villantó 1991-es, politikai oknyomozó drámájában.

Hétfő, szeptember 17.

A ma esti első ajánlat az Út a mennyországba (Filmcafe, 19.20), a kiváló izlandi sztárrendező, Baltasar Kormákur első hollywoodi filmje, mely azonban hollywoodinak túl európai, túl független és túl művészi, Kormákur más filmjeihez képest viszont túl amerikai. Jók persze a színészek (Forest Whitaker -a képen-, valamint Jeremy Renner, Peter Coyote, Julia Stiles), szépek a képek is, melyek egy halálos baleset utáni biztosítási nyomozásról tudósítanak.

 

 

Nyilván mindenki látta már A tűzben edzett férfi (SuperTV2, 21.00) című mozit, ami viszont semmi mást nem jelent, minthogy ez egyáltalán nem rossz film. Denzel Washington ezúttal egy kiégett (bocsánat!) hajdani CIA-ügynököt alakít a történetben, aki ma -nyugdíj-kiegészítésként- gazdag mexikóiak gyermekét (Dakota Fanning) védi a Mexikóvárosban tevékenykedő, vaskos váltságdíjra hajtó emberrablóktól. Tony Scott filmje egyszerre remek akcióthriller és valós problémákról beszélő, gondolatébresztő dráma. (Bővebben)

Casino (Filmcafe, 23.15) című, szintén igen remek és szintén sokat látott moziban viszont arról lesz szó, hogyan működtet a maffia egy kaszinóvárost (pont úgy, ahogy, ne legyenek kétségeink, minden mást, akár országokat is), ami úgy tejel legálisan milliárdokat (dollárban), hogy közben tisztára is mos egyéb, közel sem legális eredetű, további milliárdokat (dollárban). Martin Scorsese közel háromórás (leginkább a szintén igen aktuális Keresztapa-trilógiához mérhető) filmeposzában Las Vegas hétköznapjaiba tekinthetünk bele, olyan remek színészek által, mint Joe Pesci és Robert De Niro, valamint Sharon Stone.

Vasárnap, szeptember 16.

Nem véletlenül köszöntötte 10 perces standing ovation az Egy tökéletes nap (Paramount Channel, 19.45) cannes-i premierjét, hiszen a spanyol Fernando León de Aranoa e filmmel megcsinálta azt a trüvájt, hogy miközben humorában mindvégig friss és szórakoztató, képes a lehető leghitelesebben megfogni minden háborúk legocsmányabbikának, a polgárháborúnak bűzlő és undorító lényegét. Ráadásul teszi mindezt úgy, hogy ehhez még a néző szemét sem kell telefröcskölnie vérrel, repeszdarabokkal és szétrobbant testrészekkel. Ügyes, mondhatni zseniális munka, és mint minden nagyszerű dologhoz, ehhez sem kellenek nagy dolgok, sok pénz, csak egy ötlet (no, és például Tim Robbins vagy Benicio Del Toro – lásd a képen). (Bővebben)

 

 

Pierce Brosnan hajdan még James Bond is volt, Emma Thompson pedig remek színésznő. Mondjuk még mindig az, és ez látszik is rajta, ahogyan a kor is. Viszont jól viseli, az tény, mint ahogy Brosnan sem csinál -látszólag- nagy ügyet az öv fölül kibuggyanó hurkácskából és az egyre gyarapodó területű és egyre ritkuló őszülő halántékból. Ilyenkor már azt mondjuk, hogy addig jó, míg érzem, hogy fáj, hiszen akkor még élek… Az angol Joel Hopkins francia produkcióban készítette el Százkarátos szerelem (Prime, 21.00) című romantikus akció-komédiáját, mely már másodszor szembesíti Emma Thompson imponáló részvételén keresztül a középkorú korosztályt testi és lelki nyavalyáival. A Szerelem második látásra című filmben Dustin Hoffmann volt a partnere, most Brosnan, azonban mindkét történet apropója nagyon is hasonló: a munkahely elvesztése, amely sokkalta fenyegetőbb rémség egy olyan, már karrierjét felépített, tulajdonképpen sikeres középkorú ember életében, mint egy pályakezdőében, hiszen neki már van mit elveszteni, míg annak, aki csak most kezdi, nincsen semmije azonkívül, amit magával hozott. (Bővebben)

A következő ajánlat egy komoly dráma arról, hogyan válik egy rendes, átlagos ír srácból az IRA gyilkosa, majd rádöbbenve bűnei súlyára, menekülnie kell: önmaga és hajdani példaképei, későbbi megbízói elől is. Az Ima egy haldoklóért (Film Mánia, 21.00) minőségi film Mickey Rourke-kal, Bob Hoskinsszal, Alan Batesszel és Liam Neesonnal – 1987-ből.

Nagyon nehéz belemerülnünk egy olyan történetbe, melynek főhősei az erdők, sőt kifejezetten érintetlen őserdők haszoncélú, kíméletlen kiaknázásának szentelik életüket. Ma ilyen szaralakoknak nem drukkolunk, és ehhez még csak túlzottan radikális, vegán, anti-GMO és nagyon zöld(béke) aktivistáknak sem kell lennünk, csupán normális embernek. – Ne vágj ki minden fát! – nem véletlenül énekelte ezt már abban a ‘tűrt’ átkosban is Koncz Zsuzsi. Ráadásul, Ron Rash 2008-as, azonos című bestselleréből készült Serena (Duna, 21.40) című filmdráma hősei (Jennifer Lawrence és Bradley Cooper) még gyilkolnak is. Saját kezükkel, vagy erre mást felbérelve, tök mindegy – tehát morálisan igen nehezen igazolható karakterekkel kell szembenéznünk. (Bővebben)

Felemás érzéseim vannak Mundruczó Kornél legutóbbi, Jupiter holdja (HBO, 21.55) című filmjével kapcsolatban is. Miközben abszolúte díjazom azt, hogy a jelenkor egyik legfontosabb kérdésével – a migrációval – foglalkozik, ráadásul egyéni nézőpontból közelítve ahhoz, hogy szinte készségszinten emeli be az ún. szerzői filmbe a leghollywoodibb popcorn-mozik eszközrendszerét, s ezt koherens egésszé is képes forrasztani; hogy tényleg jól néz ki a film, látványos, sőt, lélegzetelállító (Rév Marcell remek), nem tudok elmenni amellett, hogy a dialógokat egy az egybe ki lehetett volna dobni belőle. Ilyen mondatokat ugyanis, amiket ebben a filmben mondanak a szereplők, élő ember nem mond a szájával. Értem én, hogy tört angol, és izé… de ez így szar. Ráadásul, rettenetes az utószinkron is. A főszereplő (aki szerintem tévedés, bár a párom szerint nem rossz választás) Merab Ninidzéről úgy válik le a szinkron, mintha valahol, tőle méterekkel odébb valaki más beszélne – csak mi, a nézők nem látjuk. A repülő srác (Jéger Zsombor) is súlytalan, színészi értelemben is. Tetszett viszont Cserhalmi György szinte már démoni, ám mégis törékeny, esendő rendőr-figurája és Balsai Móni sem tud hibázni, ezúttal komoly, drámai szerepben. Aztán, hiába csap bele Mundruczó a “lecsóba”, igazán releváns tanulságot ő sem képes meghozni – bár legalább ügyesen megfogalmaz egy szép közhelyet. Ez mindenképpen eredmény. Szóval…

Nem mai, de ettől még igen veretes, izgalmas -kvázi történelmi- film A misszió (Duna, 23.35), mely a dél-amerikai dzsungelben játszódik vad indiánok, egy spanyol rabszolgakereskedő (Robert De Niro), egy jezsuita szerzetes (Jeremy Irons), valamint a portugál gyarmatosítók között.

Legjobban tesszük viszont, ha nyugatra, abba az agyonszidott, átkos Európába menekülünk a kormánymédia “kultúrnaszádján”, de most csak Gyarmathy Lívia Szökés (m5, 23.50) című 1997-ben készült, valós eseményeket feldolgozó drámája által. Indulás Recskről, a Rákosi-rendszer hírhedt büntető munkatáborából.

Szombat, szeptember 15.

Ma este például kétszer is megnézhetjük Sandra Bullockot az Oscar-díj közelében. A szív bajnokaiban (Cool, 20.30) nyújtott teljesítményéért meg is kapta a szobrot. Ez a valós és valóban hatásos történet egy hatalmas termetű, de kissé lomha (ész)járású, déli srácról (Quinton Aaron – a képen Sandrával) és az ő hi-he-tet-len futball-karrierjéről szól, amit a Sandra által alakított családanya egyenget. (Bővebben)

 

 

Gravitációért (Cool, 23.00) viszont Sandra csak egy jelölést gyűjtött be, ami azért számít a “pedigrében”, főleg,  hogy eközben Alfonso Cuarón -a film rendezője- 7 szobrot be is kaszált 2014-ben ezzel a rendkívül látványos mozival, ami azonban nem tudom, mennyire fog működni a tévék képernyőin. A film látványvilága, amivel a Föld körüli végtelen teret megjeleníti, tényleg csak a hatalmas mozivásznakon működik igazán. (HD-ben elmegy.) A film többi része viszont engem már a moziban sem nyűgözött le… (Bővebben)

Hat nap, hét éjszaka (Prime, 21.00) című habkönnyű, maxicuki semmiségben viszont nem merülünk mélyre, még ha a történet nem is akárhol játszódik, hanem egy déltengeri szigeten, ahol az élet -állítólag- valóban szép. Harrison Ford, a hiperlaza bérpilóta kényszerleszáll ebben a paradicsomban, Anne Heche társaságában, aki felbérelte őt s gépét, és kezdetben ezért nagyon mérges… Kaland! Romantika! Fehér homok! Pálmafák!

Woody Allen sötét, ködös londoni korszakának remek, szórakoztató és elbűvölő Match Point-jában (Filmcafe, 21.00) jó pasik (Jonathan Rhys-Meyers) lesznek szerelmesek jó csajokba (Scarlett Johansson), azonban és természetesen, baromira nem megy semmi sem flottul…

Ma már nem igazán lenne meghökkentő, hogy az 1984-ben készült Vörös hajnalban (Film Mánia, 21.00) a vörösök, tehát az észak-koreaiak (ráadásul, masszív ruszki segédlettel) foglalják el Amerikát. A történet szerint 2012-t írunk ekkor (tehát akkor már ezt megúsztuk). Semmi cicó, semmi terrorizmus, semmi bűbáj, egyszerűen arról van szó, hogy az elvtársaknak elegük lett az amerikai életérzés világuralmi hegemóniájából és annektálták USA-t. 🙂 Természetesen, aztán ez is csak egy világmegmentős hollywoodi film (világ=Amerika) lesz, egy naiv hősi eposz, mely a továbbiakban az ezen a téren már megszokott klisékkel és fordulatokkal pörög. Egyszerű a film, mint a szög – de ha nem amerikaiakról, hanem az igazi, ’56-os pesti srácokról szólna a történet, akkor most nálunk mindenki sírna. Igazságtalan a világ.

Az Apropó szerelemben (Duna, 21.10) két középkorú embert látunk (Juliette Binocheés Clive Owen), akik valaha tehetséges művésznek számítottak. Mára azonban különböző okokból kényszerpályákon mozognak, ugyanabban az iskolában tanítanak. Segíthetnék is egymást, megértő társai is lehetnének a másiknak, ehelyett rivalizálásuk lassan valós háborúba fullad. Mivel azonban romantikus komédiáról van szó, a háború kimenetele is borítékolható.

Később tehetünk egy újabb kanyart A nyolcadik utas: a Halállal (SuperTV2, 22.00), amit az én korosztályom még moziban látott először, amikor még szó sem volt Alien-sorozatról. Hogy milyen hatással bírt a film az akkor már picit repedező szocialista közerkölcsre, arra bizonyíték, hogy a bemutatót követően Nyolcadik utas a benzinkutascímmel már énekelte is a slágert a nem feltétlenül méltán elfeledett Sikátor zenekar. Így születik a kultusz: ha valami bejön, rögtön jön is kifele. Nem mondom viszont, hogy annyiszor néztük meg, ahányszor adták (az a Star Wars volt), mert elsőre is sokk volt Ridley Scott filmje. Számomra azonban azóta is ez a film a Numero Uno, ha scifi-horrorról van szó.

A mai, késő esti Szemekbe zárt titkok (TV2, 23.30) nem az igazi argentin, hanem csak annak hollywoodi másolata lesz.

London Boulevard (Filmcafe, 23.30) című krimi írója, rendezője, William Monahan eléggé otthon van a bűn témájában, s már készített is néhány egész jó filmet belőle. Igen sok jó név (például Keira Kinghtley, Colin Farrell vagy Ben Chaplin) játssza el a börtönből frissen szabadult Mitchell (Farrell) történetét, aki szeretne beilleszkedni a társadalomba, azonban régi élete, bűn- és tettestársai ezt másként gondolják…

Péntek, szeptember 14.

A gumiarcú Jim Carrey-t elsősorban az igényesebb nézők gyomrát próbáló, vicces(nek szánt) filmekből ismerjük, “komoly” szerepben viszonylag ritkán látjuk (bár azért például a nemrégiben elhunyt Milos Forman Ember a Holdon című filmjét melegen ajánlanám, ha leadná valamelyik tévé…). Ma este egy vérbeli thrillerben tűnik fel a fazon. A 23-as számban (AMC, 20.10) Carrey egy fiatalembert alakít, aki a film címéül szolgáló krimit olvasva arra döbben rá, hogy a történet róla szól. A dolgok azonban még ennél is aggasztóbbak, ugyanis a könyv rá nézve elég szomorú végkifejlettel bír… Joel Schumacher otthon van a thriller műfajában, így ezt a történetet is pontosan abszolválja.

 

 

Robert De Nirót is nézhetjük ma este (is), ezúttal az Ébredések (Duna, 20.25) című 28 éves -bár ettől még igen jó- moziban, melyben ő menthetetlenül katatón beteg lesz, akit a renitens pszichiátert játszó Robin Williams gyógyít meg. Vagy mégsem. Papírzsebkendő mindenesetre legyen a kezünk ügyében elegendő mennyiségben…

A mexikói (Paramount Channel, 21.00) című pikk-pakk, perfekt, korrekt akció-komédiáról legyen elég annyi, hogy Brad Pitt alakítja benne Jeffrey-t, az ügyefogyott kis maffiózót, akitől Sam, a barátnője (Julia Roberts – a képen, James Gandolfini társaságában) azt követeli, hogy hagyja már abba a piszlicsáré gengszterkedést, inkább házasodjanak össze és menjenek el Las Vegasba, ahol nekik biztosan jó lesz. De hősünknek még egy utolsó melót meg kell csinálnia, el kell hoznia Margolesi maffiafőnöknek a Mexikóit (egy régi, értékes pisztolyt), természetesen Mexikóból. (Bővebben)

Az idő pénz, mint tudjuk: the time is money. A korábban is igen karakteres filmekkel előálló Andrew Niccol író-rendező e gondolat köré fűzte fel a Lopott idő (Film+, 21.00) című filmjét, melyben az az alapszituáció, hogy bizonyos genetikai hókuszpókuszoknak köszönhetően, a közeli jövőben az emberiség nem öregszik tovább 25 éves koránál, s az ezentúl megélendő perceket, órákat, éveket, optimális esetben akár évmilliókat, a mi általunk ismert pénzhez hasonlóan, egyfajta sajátos technikával adják-veszik. Akinek elfogyott az ideje, annak kampec. Akinek kevés van, az mindenhová rohan, aki pedig időmilliomos, az ráér mindenre. (Bővebben)

Dennis Villeneuve (pl. Felperzselt földFogságban vagy Blade Runner 2049Sicario – A bérgyilkos (SuperTV2, 21.00) című filmje a mexikói határon játszódik, s bár akciójelenet is akad benne, drogkartellek is és az ellenük harcoló amerikai ügynökök is (Emily Blunt, Josh Brolin), korrupt mexikói zsaruk is, még bérgyilkos is (Benicio Del Toro), a lényeg azonban itt inkább az, ahogyan a kanadai rendező megpróbálja a nézőt belevonni egy közös elmélkedésre a történetben felvázolt szituáció kapcsán. (Bővebben)

Csütörtök, szeptember 13.

A 2008-as gazdasági válság, melynek tetőpontja a neves Lehman-bankház csődje volt, illetve annak vélt/valós körülményei, okai és okozatai azóta is összeesküvés-elméletek termékeny táptalajául szolgálnak bárhol a világon, ahol nem úgy szalad a szekér, ahogy az elvárt, vagy éppen ha szalad, nem azok ülnek rajta, akiknek kéne. A Válság a Wall Streeten (HBO, 20.00) mindennek egyik lehetséges (hihető/hiteles) olvasata. A valós, ma is élő személyiségeket, bankszakembereket és -kontárokat hírneves színészek alakítják, a történetet pedig Curtis Hanson rendezte.

 

 

A festőéletrajzok kapcsán szokott szó esni arról, hogy az adott filmek mennyire idézik meg az általuk bemutatandó festő művészetére jellemző, sajátos motívumokat, viszont Tim Burton Margaret Keane-ről készült filmjéről – a Nagy szemekről (Filmbox Prémium, 21.00) – abszolúte elmondható, hogy semennyire sem. Persze, tudvalevő, hogy Burton azok közé a filmesek közé tartozik, akik mindig is nagy figyelmet fordítottak a sajátos, markáns kép világukra, sőt, maga Burton is kiválóan rajzol és fest. A hatalmas szemű, végtelenbe vesző, szomorú tekintetű kisgyermekek nyugtalanító hatású képeivel világhírt és óriási vagyont szerzett Keane-ről (Amy Adams) pedig a mai napig is tart a vita, hogy vajon művészet-e az, amit művelt, vagy egyszerűen csak sorozatban gyártott tömeggiccs. Ahogy a film elején bevágott feliratból megtudjuk, Andy Warhol, a pop pápája tisztelte Keane-t, mert ha valaki egy festményből sokat elad, akkor az csakis jó lehet. (“I think what Keane has done is just terrific. It has to be good. If it were bad, so many people wouldn’t like it.”) (Bővebben)

Megnézhetjük aztán újra azt is, hogyan esett szerelembe annak idején Susan Sarandon Tim Robbinsszal a Baseball bikákban (Film Mánia, 21.00), melynek a valóságban is szerelem lett a vége, ami egészen 2009-es szakításukig tartott és ami két gyermeket gyümölcsözött. A film amúgy egy kisvárosi baseballcsapat két “bikájáról”, a dörzsölt, vén elkapóról (Kevin Costner) és a zabolátlan, új dobóról (Robbins), valamint a csapatot patronáló “tehénről” szól, már elnézést a hasonlatért, de a film címéből ez jön ki logikailag.

Az Aguirre, Isten haragja (m5, 21.15) című Werner Herzog-film fő- és címszereplője egy spanyol konkvisztádor, a hírhedt Pizarró egyik kapitánya, aki Dél-Amerika meghódítása, leigázása és kirablása közben azt tűzte ki célul, hogy bárhogyan is, de megtalálja az Amazonas mélyén El Doradót, a legendák aranyvárosát. A keresés során, az élhetetlen körülmények és az ellenséges bennszülöttek támadásai között csapata felőrlődik, Aguirre, a kapitány pedig egyre mélyebbre süllyed saját, monomániás őrületében. Aguirre szerepében Klaus Kinski lidérces, hátborzongató, egyben zseniális alakításával a minden ellen lázadó, mindenben ellenséget látó, tehát mindennel hadban álló, s e mániájának okán népét, seregét a semmibe, a biztos megsemmisülésbe vezető, pszichopata vezér archetípusát alkotta meg, Herzog szintén zseniális rendezésében.

A Furcsa pár (Duna, 22.20) című -az előbbinél egy teljesen eltérő természetű- legendát viszont már generációk röhögték végig. A Neil Simon világsikerű színdarabjából 1968-ban készült világsikerű filmben két elvált férj költözik össze egy albérletbe, hogy aztán a végtelenül pedáns, mániákus Felixet (Jack Lemmon) a sírba kergesse a végtelenül rendetlen, trehány Oscar (Walter Matthau). (A képen ők.)

Az éjjeli őrök, éjszakás nővérkék, valamint egyéb álmatlanságban szenvedők nézhetik ismét A sebhelyesarcút (Viasat3, 23.15), vagy a Könnyű testi sértést (Duna, 0.10).

Szerda, szeptember 12.

Röviden: semmit. Kicsit hosszabban: kamu, érdektelen műsorok, nem különösebben érdekes filmek sokadszori ismétlései. Talán csak A doboz (AMC, 19.50)? E Cameron Diazzal (a képen), James Marsdennel és Anthony Langellával súlyosbított misztikus thriller üzenete annyi lenne, hogy minden tettünknek van következménye, illetve ha valahonnan nem várt módon kapunk valamit, az valahonnan hiányozni fog… A Donnie Darko című filozofikus tinithrillerrel szép reményeket keltett Richard Kelly -csalódást keltő- filmje. (Bővebben)

 

 

A Mario Van Peebles által rendezett és főszerepelt A banda (Film Mánia, 19.45) című westernnek is legfeljebb az az érdekessége, hogy a cím egy fekete katonákból verbuválódott kalandorcsapatot jelent, bár (pl.) Tarantino Djangója után már az sem meglepő, ha egy westernben fekete “kóbojok” játszanak egy westernben – még ha ez a film azt meg is előzte majd húsz évvel. Amúgy semmi extra.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!