Csütörtök, október 4.

Láttuk már A specialistát (Film+, 21.00), mely manapság már leginkább arról híres, hogy itt volt meg Sylvester Stallone-nak Sharon Stone (méghozzá a filmtörténelem egyik leghiteltelenebb, legviccesebb és legkínosabb hús a húson-típusú szexjelenetében). Amúgy egy teljesen nézhető, régimódi, robbantós akciókrimi ez a film…

Guidóról (Roberto Benigni Oscar-díjas alakítása), a chaplini értelemben vett kisemberről szól Az élet szép (Paramount Channel, 21.00), akit a második világháború alatt származása miatt kisfiával együtt lágerbe zárnak. Hogy kisfiának könnyebb legyen a koncentrációs tábor szörnyűségét elviselni, Guido azt a “játékot” találja ki, hogy ők, a rabok, egy nagy játékban játékosok, az őrök pedig a játékvezetők. Roberto Benigni ezt -a tőle megszokott sziszifuszi munkával- képes el is hitetni velünk. Olyannyira, hogy a film gyakorlatilag végigtarolta annak idején a világ filmfesztiváljait, inkluzíve 3 db. Oscar-díjjal. Torokszorító film, ám 100%-os optimizmus-, és életörömtöltet.

Klaus Kinski viszont Werner Herzog (egyik) “arca”, vagy inkább inkarnációja legfontosabb filmjeiben, az Aguirrében, a Woyceckben, a Nosferatuban és ebben a mai darabban is. A Fitzcarraldo (m5, 21.15) tán a legfontosabb ezek közül. Mi más szimbolizálhatná jobban a klasszikus és sokszor megénekelt művészsorsot, a szájtáti tömeg számára érthetetlen, sokszor önpusztító, máskor csupán szimpla bolondságnak tűnő küszködést, mint egy operaház építése a semmi közepén, amely semmi ráadásul a Föld legburjánzóbb vegetációja. Nagyon nagy film (ez is).

Minden idők leghamisabban éneklő énekese volt Florence Foster Jenkins, akinek tanulságos élete egyszerre két filmest is megihletett a közelmúltban, köszönhetően talán a televíziókban igen divatos énekes tehetségkutató showműsorok bevezető, selejtező részeiben felbukkanó önjelölt, ám rendkívül tehetségtelen énekes “sztárok” óriási számának (érdemes meghallgatni Mozart Varázsfuvolájából a híres Éj királynője-ária egy részletét Jenkins előadásában), valamint fülsértő produkciójuk által keltett széleskörű elképedésnek. Meryl Streep konkrétan Jenkinst jeleníti meg Stephen Frears 2016-os filmjében – a francia Xavier Giannoli viszont az utánozhatatlan karaktert átköltöztette Európába, Franciaországba és elnevezte Marguerite Dumontnak (Catherine Frot – a képen). Az ő története a Marguerite – A tökéletlen hang (Duna, 21.55) című film. Szerintem jobb film, mint Merylé. (Bővebben)

A neretvai csata (Film Mánia, 23.10) a második világháborúban zajlik, a csodás, vadregényes boszniai hegyek között, ahol a jugoszláv partizánok vívták hősi csatájukat a túlerőben lévő német náci-olasz fasiszta egyesített haderő ellenében. Klasszikus mértékű, de viszonylag realista háborús jugoszláv filmeposz (közel három órában!), mely komoly nyugati segítséggel készült, ikonokkal különböző szerepekben, mint Orson Welles vagy Yul Brynner, a főszerepben viszont Ljubisa Samardzicot, vagyis Surdát láthatjuk, ő Novák, a partizán.