Egy pörgős Spílerrel (AMC, 19.50) kezdhetjük a hétvégét. A film egy krimiszerűség, bár nem éppen a legjobban sikerült munkája Tarantino angol “párhuzamának”, Guy Ritchie-nek. A megszokott piti gengszteres, lúzer drogosos, nagymenő vállalkozósos történet, nagy dumákkal és a Ritchie-től megszokott vizuális trükkökkel – csak éppen láttuk már ezt korábban a Blöffben, vagy A ravasz, az agy satöbbiben. (Bővebben)
Édes kis semmiség Az öreg hölgy és a testőr (Duna, 20.25), mely tulajdonképpen a Miss Daisy sofőrje kliséjének egyik variációja, még 1994-ből. A gonosz(kodó), zsémbes és pipifaxos matróna ezúttal Shirley MacLaine, aki valaha a Fehér Ház lakója is volt. A hölgy itt nem sofőrt, hanem egy sármos, fiatal testőrt (Nicolas Cage) kap hajdani státuszának megfelelően – a továbbiakban azonban nagyjából megy minden, mint ahogy azt láttuk már… Az öregasszony ezerrel szívatja ifjú, lelkes testőrét, de aztán megszeretik egymást (nem úgy!), mi pedig nevetünk és pityergünk egyszerre.
A francia Guillaume Canet amerikai filmje, a Vérkötelék (Filmcafe, 21.00) egy testvérpárról szól: a bátyust (Clive Owen) jó magaviselete miatt éppen kiengedik a dutyiból, ahol gyilkosság miatt ült. Odakint öccse (Billy Crudup) várja, egy ígéretes karrier előtt álló zsaru, aki talán érthetően kissé vonakodva vállalja fel a sittes bátyja feletti gondoskodást. A bátyó azonban meg akar változni – kérdés, hogy erre képes-e? A sztorit ugyan láttuk már itt-ott, azonban Canet jó rendező, a további szereposztás pedig minimum érdekes, hiszen az Oscar-díjas (és a minap szülinapos) Marion Cotillard (lásd a képen) mellett feltűnik a filmben pl. James Caan, Mila Kunis vagy Noah Emmerich is…
Kalandfilm lesz a klasszikus Pillangó (D1 TV, 21.05), Dustin Hoffmannal és Steve McQueennel. Henri Charriére könyvét minimum ötször olvastam, de a filmet is láttam jó néhányszor – mindkettő egy szökés történetét meséli el a hírhedt börtönként működő guyanai Ördög-szigetről. A kedvenc jelenetem a leprások között játszódik, sajnos az a filmben nem olyan, mint ahogy a könyvből olvasva elképzeltem – ennek ellenére ez egy jó kis veretes darab.
Rendkívül érdekes, ritkán látható film Herskó János 1963-ban bemutatott, akkoriban igen hosszúnak számító (128 perc) alkotása, a Párbeszéd (m5, 21.15). Nemcsak azért izgalmas a film, mert az 1956-os tevékenységért meghurcolt Sinkovits Imre játszik benne ellen-forradalmár pufajkást, és nem is feltétlenül azért, mert alig hét évvel az események után már filmben, igen érzékletesen megjelenik az ’56-os forradalom (igaz, még ellenforradalomként, de látunk szovjet tankokat, halljuk Nagy Imre rádiós beszédét!!! – 1963-ban!!!), hanem azért, mert a film tulajdonképpen megcáfolhatatlanul őszinte és hiteles lenyomata az 1945-1963-ig terjedő időszak szellemiségének, értelmiségi, identitásbeli és érzelmi dilemmáinak, mintegy felfűzve egy szerelmi történetre, mely egy munkásszármazású, meggyőződéses kommunista fiú (Sinkovits) és egy gazdag zsidó családól származó lány (Semjén Anita) között szövődik. Érvényes értelmiségi ars poetica lehetne ma is, amit itt Gábor Miklós (Herskó állandó filmes alteregója) mond ki: …ő tulajdonképp azért szeret Magyarországon élni, mert amíg a proletár hiúság és a pántlikás-nemzeti hiúság egyensúlyban tartja magát, addig a magafajta européer nyugodtan dolgozhat köztük… (ha ma a földszintes proletár hiúság nem szövetkezett volna össze a pántlikás-keresztény nemzeti hiúsággal a felvilágosult européerek ellenében).
A ma esti Bergman-filmklubban az 1969-ben, Fårö-szigetén készült Szenvedély (Duna, 22.05) kerül sorra. (Bővebben)
Az ausztrál John Hillcoat kietlen, rideg és végletesen pesszimista Cormac McCarthy-feldolgozása, Az út (Filmcafe, 23.30) című filmje gyakorlatilag arról szól, hogy mi lesz velünk, emberekkel, amikor már nem lesz semmi… Súlyosbító körülmény, hogy Nick Cave és Warren Ellis ólomfüggöny-jellegű kísérőzenéjében sincs feloldozás. (Bővebben)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: