Ha eddig kimaradt volna, vagy csak úgy, élvezetből, ma este elkezdhetjük (újra)nézni Paolo Sorrentino remek sorozatát, Az ifjú pápát (Filmbox/Filmbox HD, 21.00), ezúttal nem az HBO-n, viszont rögtön két résszel (a képen Jude Law a címszerepben). (Bővebben)
Jack Nicholsont farkasemberként láthatjuk Michelle Pfeiffer oldalán a Farkas (Prime, 21.00) című Mike Nichols-filmben. Masszív hollywoodi termék ez a mozi, mely annak idején azzal keltett feltűnést, hogy eléggé illúziót keltően sikerült Jacket átváltoztatni benne farkassá. (Ma már nem biztos, hogy így fogjuk látni, de Jack azért mindig Jack.)
Az anyaság komplex érzelem- és gondolatzuhatagáról egy férfi csak felszínes és közhelyes gondolatokkal bírhat, még akkor is, ha kivételesen érzékeny lélekkel áldotta meg őt a sors. Avatott segítség nélkül hitelesen nem is mesélhetne erről, még a családi témákban igen jártas Rémi Bezançon sem. Hogy A legszebb dolog (m2, 21.05) mégis igen pontosra (mondom én, a szintén pasi) sikerült, ahhoz a valóságban (is) filozófiaprofesszorként és íróként ténykedő Eliette Abecassis olykor igen sarkosan fogalmazó és metszően őszinte önéletrajzi ihletésű regénye nyújtja a masszív alapot, amiből aztán egy másik nő, Vanessa Portal segítségével kerekedik ki ez a remek kis film. (Bővebben)
A Django elszabadul (Filmbox Prémium, 21.00) valójában szerves és logikus folytatása egy rendhagyó, és a kortárs filmművészetben irányt mutató, meghatározó filmes életműnek. Quentin Tarantino mindig is a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek B-kategóriás és más rétegfilm-termését tekintette kiindulási és hivatkozási alapnak, még akkor is, ha itt, Európában kicsit nehezen fogjuk fel, hogy az európai művészfilmek (Godard, Truffaut, Antonioni, stb.) Amerikában ugyanolyan rétegműfajnak számítanak, mint Russ Meyer sexploitation-filmjei vagy Ed Wood életműve. Eddigi filmjei is mindig valamiféle hommage-ok voltak egy, illetve alkalmanként több műfajnak, filmtípusnak, így ez a mostani, az olasz spagetti-westernek előtti tisztelgés csak egy újabb fejezet. Ilyen még nem volt. Mindazonáltal, olyan western sem készült még Hollywoodban, melynek főszereplőpárosát egy német vándorfogorvosból (Christoph Waltz) lett villámkezű fejvadász és egy revolverhőssé avanzsált szökött fekete rabszolga (Jamie Foxx) alkotná, akik halálmegvető bátorsággal szállnak szembe (még jóval a polgárháború előtt) a déli rabszolgatartókkal (pl. Leonardo DiCaprio), személyes indítéktól vezérelve, de végül mégis forradalmi módon. (Bővebben)
Al Pacino ma reklámszünet nélkül látható a Fedőneve: Donnie Brascóban (Duna, 21.05), amint a maffia “nyugdíj” előtt álló bérgyilkosaként egy kinyúlt seggű mackónadrágban nézi otthon a National Geographic Channelt, nem is sejtve, hogy pártfogoltja, a címszereplő (Johnny Depp) rendőrségi fedett ügynökként épült be az amerikai maffiába. A valóságban megtörtént esetet feldolgozó kiváló filmben igen jó Depp is, de Al bácsi egész egyszerűen imádni való (és szívszorító).
A legendás videoklipjeiről és fantáziadús mesefilmjeiről elhíresült Michael Gondry kifejezetten jól sikerült Tajtékos napok-adaptációja (m5, 21.45) sikerrel idézi fel (és meg) Boris Vian sorait. Az persze, tiszta sor, hogy ha valaki, akkor ma talán Gondry (és esetleg Wes Anderson, bár az ő világa azért más…) az, aki adekvát módon képes hozzányúlni egy olyan, szürreális képekben, vad képzettársításokban, a jazz lüktető ritmusában és ezzel együtt megkapó romantikában úszó, valódi irodalmi szöveghez, mint amilyen Viané. (Bővebben)
Oliver Stone igen merész vállalkozása volt annak idején A szakasz (Paramount Channel, 22.00) című film, hiszen ez volt az egyik első olyan amerikai háborús tematikájú film, amelyik bátran szembefordult a hivatalos (és nem hivatalos) amerikai Vietnam-propagandával. Azóta készült egy csomó más film is efféle szemlélettel, néhány jobb is ennél, de főleg rosszabbak – ezért ma is ajánlható, illetve leporolható mozi ez, ami 4 db. Oscart ért 1987-ben.
Az igen érdekes District 9-el bemutatkozó dél-afrikai Neill Blomkamp újabb filmjében, a Chappieban (TV2, 22.50), immár nem meglepetésre, egy egyes szám első személyű lövöldözős játékba csöppenünk. Meglepetésre azonban ez hamar átúszik egy kültelki, drogos környezettanulmányba: széteső emberi sorsok, kallódó, remény nélküli fiatalok, ismeretlen, halálos kemikáliák, az élhetetlen nagyváros felzabálja a természetet, sőt az egész bolygót. Egy törvény van, az erősebb kutya baszik, amit viszont a dél-afrikai rendező igen mély valóságismerettel a nézők szeme elé is tár. Bár természetesen egy fiktív társadalom kritikájáról van szó ezúttal is, ám mégis érezzük ennek valóságszagú hitelességét. Aztán egy közepes cyber-thrillerbe oltott E.T./Frankenstein-mixbe vágunk át, ami egy majdnem perfekt Transformers-paródiában csúcsosodik ki. A vége viszont sci-fi, tudattranszmisszióval, szeretet-üzenettel… Halványan pirkad a hajnal a szmogos horizonton. (Bővebben)
Stephen Daldry 2002-es Az órák (Duna, 23.15) című filmje “Michael Cunningham azonos című Purlitzer-, és PEN/Faulkner-díjas regényéből készült, amit viszont Virginia Woolf 1925-ös műve, a Mrs. Dalloway inspirált. Három korszak, három történet és három női sors olvad össze egyetlen történetté Az Órák időfolyamában. Úgy kapcsolódnak össze, mint a láncszemek, anélkül, hogy tudnák, ugyanaz a nagyszerű irodalmi alkotás változtatja meg visszavonhatatlanul az életüket. Virginia Woolf (Nicole Kidman – e filmben nyújtott alakításáért Oscart kapott) a húszas évek londoni külvárosában az elmebajjal küzd, és közben első nagy regényét, a Mrs. Dallowayt írja. Laura Brown (Julianne Moore) Los Angeles-i feleség és anya több mint két évtizeddel később, a második világháború végén olvassa a regényt, és hatására elsöprő erejű változást forgat a fejében. A mai New York Cityben ott van Clarissa Vaughan (Meryl Streep), aki Mrs. Dalloway modern alteregója, s aki szerelmes Richardba (Ed Harris), az AIDS-ben haldokló, briliáns költő-barátjába.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: