Még november 4-ig látható fenn a budai várban a Frida Kahlo-kiállítás, úgyhogy: Julie Taymor filmjében, a Fridában (Paramount Channel, 21.00) Salma Hayek kelti életre Frida Kahlót, a híres-hírhedt mexikói festőművésznőt (lásd a képen). A film tökéletesen idézi meg a festőnő alakját, művészetét, de az adott kor és ország társadalmi, politikai körülményeit is, Hayek pedig e filmmel lett igazi színésznő (legalábbis a szememben). De ami még fontosabb, hogy a film képi világa is Frida Kahlo látásmódján alapszik, méghozzá szinte kockáról kockára. Elliot Goldenthal pedig minden idők egyik legerősebb, legszuggesztívebb filmzenéjét követte el itt…
Egy másik erős és érdekes személyiségű nő a főszereplője A grófnő (Film Mánia, 21.00) című 2009-es alkotásnak, amit teljes biztonsággal mondhatunk szerzői filmnek is, ugyanis Julie Delpy nem csak megrendezte, de meg is írta eme Báthory Erzsébet ellentmondásos alakját megelevenítő történelmi életrajzot, sőt zenét is szerzett hozzá és a címszerepet is eljátszotta. A filmet nem láttam még, ezért én is kíváncsian várom, hogy a színészként amúgy tehetséges és elbűvölő Julie mit tud kezdeni ezzel a hatalmas feladattal, valamint hogy a véres legendákkal övezett magyar grófnőt, avagy egy lágyabb, érzelmesebb, romantikusabb hölgyet fogunk látni olvasatában. (Állítólag az utóbbit…)
Az olasz meló (SuperTV2, 21.00) eközben még mindig “csupán” egy tisztességes, jó szajréfilm, rengeteg sztárral: Mark Wahlberg, Charlize Theron, Edward Norton, Seth Green, Jason Statham, Donald Sutherland. (Bővebben)
Eközben életre kelnek A nyomorultak (Filmcafe, 21.00) is. Victor Hugo klasszikus regényét ezúttal Bille August filmezte le (1998-ban) a tőle megszokott szélesen áradó (más szóval dagályos), romantikus (szentimentális), régimódi, nyugodt (kissé unalmas) stílben. A szereposztás azonban jó: Valjean Liam Neeson, Javert Geoffrey Rush, vagy például Claire Danes és Uma Thurman. Minden relatív.
Fehér György legendás és ritkán látható Szenvedély (m5, 21.55) című filmdrámája James M. Cain A postás mindig kétszer csenget című ismert regényének szabad adaptációja. Fehér verziójától természetesen nem várhatunk hollywoodi látványosságot, csak vért, könnyeket és verejtéket. Derzsi, nem olyan sármos, mint Jack Nicholson, viszont vad és brutális. Bánsági megejtendő, remegő húsú, elhanyagolt nőstény, Dzsoko Roszics pedig önnön fontosságába bambuló, tipikusan buta férfi. Fehér, Tarr Béla közreműködésével, a harmincas évek vidéki Magyarországába helyezi az ismert szerelmi háromszög-drámát. A regény minden keserédes romantikájától, de a fülledt erotikájától is megfosztott története a végletekig lepusztult, sárba és mocsokba süppedt környezetben játszódik, a teljesen lecsupaszított figurák között szinte villámokként cikázik a vadállati szenvedély. Kizárólag e szenvedély plasztikus feltárására koncentrál a film, fekete-fehérben és hosszú snittekben – mondom ezt figyelmeztetőleg azoknak, akiknek ez a fajta művészet már magas.
Wim Wenders 1974-ben, fekete-fehérben készítette el az Alice a városokban (Duna, 22.26) című igen finom, érzékeny és megkapóan szép, tiszta filmjét, melyben a 9 éves címszereplőt anyja egy német újságíróra (Rüdiger Vogler) bízva. A road-movie (Wenders műfaji találmánya) egyszerre külső és belső utazás, melyben az elhagyott kislány és a tőle idegen férfi, egy idegen országban, egy idegen világban keresik saját identitásukat, az egymással való hangot és a kislány rokonait.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: