Szombat, december 15.

Remek filmeket nézhetnénk ma este a tévében – ha nem láttuk volna már mind kismilliószor. Hiába tehát az átlagban is 8 pont feletti tetszésindex, bizony ma este is az X-faktort fogja nézni mindenki a tévében, még az is, aki azt mondja, hogy a mezzón nézte a Bergman után a legújabb Attenborough-sorozatot… Kinn nincs jó idő.

Csak a renegátok éneklik ma azt, hogy csokko-csokko, Csokoládé (Duna, 19.35), ó, szinyóra, vegyen magának egyet… – bár itt éppen Juliette Binoche főzi meg magának Johnny Deppet Lasse Hallström nagy sikerű szerelmes filmjében, melynek romantikus fősodra azért lemossa a leplet az önámító, álszent farizeusokról is. Tényleg cuki film – láttuk már.

Sandra Bullock Oscar-díjat kapott A szív bajnokaiban (Cool, 20.30) nyújtott teljesítményéért – ahogyan ezt is már többször is láthattuk. Amúgy, ebben a valós és valóban hatásos történet egy hatalmas termetű, de kissé lomha (ész)járású, déli srácról (Quinton Aaron) és az ő hi-he-tet-len futball-karrierjéről szól, amit a Sandra által alakított családanya egyenget. (Bővebben)

Tom Hanks is igen jól alakít A számkivetett (RTL Spike, 20.00) című robinzonádban. Hízott vagy 30 kilót a szerep kedvéért, amit aztán a forgatás alatt szépen le is adott – e színészi trüváj mellett azonban hiteles és igaz karaktert is épít, akinek sorsa igencsak érvényes tanulságokkal bír. Tom amúgy egy csúcsmenedzsert játszik a filmben, aki repülőgép szerencsétlenséget él túl egyedül a Csendes-óceán felett és egy sziget rabja lesz négy hosszú évre. A film azonban nemcsak egy nyilvános fogyókúra dokumentációja, hanem egy nagyszerű példamese a pénzről, a hatalomról, az emberi kapcsolatokról és a valódi értékekről – természetesen hollywoodi felfogásban.

Na, és akkor itt jön a mai esti kakukktojás. Szintén Tom Hanks kerül, szintén végletes élethelyzetbe A Hologram a királynak (Paramount Channel, 21.00) című 2016-os Tom Tykwer-filmben. Tomi itt rendes amerikai üzletember, akit sorsa (és az üzlet) a szaúdi királyságba száműzte. Gondolom, a film ezentúl arról szól, hogy egy whiskyspoharak csörgéséhez szokott amerikai hogyan találja fel magát a hófehér burnuszos, kő(olaj)gazdag absztinensek között (lásd a képen). Vagy mi. (Nem láttam még ezt a filmet, és őszintén szólva, most olvasok róla először… De hát Tom Hanks.)

Atom Egoyan nem feltétlenül közönségbarát filmjeiről ismert, ami természetesen nem jelenti azt, hogy érdektelen pacák lenne. Igazából arról van szó, hogy mondandóját szinte sosem tálalja a nézők elé készre főzve, jól összerágva és előre megemésztve, hanem mindig hagy valami játékot arra vonatkozóan, hogy dolgozzon a néző is az anyaggal. Ehhez természetesen, minden segítséget megad, csak figyelni kell közben – ez azonban sokunk számára sokszor teher. Ha ma este mégsem, akkor A fogoly (Prime, 21.00) jó kis játék lehet. A lassú folyású, ám igen nyomasztó történetben (ha akarom, thrillerben) egy apa (Ryan Reynolds) kutat egy pedofil-ügyekben járatos nyomozó (Rosario Dawson) segítségével, szinte már mániákusan, éveken át a 9 éves korában nyomtalanul eltűnt kislánya után.

Az utolsó mohikán (AMC, 21.00) elsősorban azért ajánlható ma estére is, mert benne Csingacsguk, Sólyomszem, Unkasz, csatakiáltás, tomahawk, wigwam és nyilak, tehát gyerekkorunk összes kelléke köszön vissza. Van a filmben minden ami kell, hisz’ mi indiánok vagyunk, mindannyian. Fejünkön ott a dísz, díszeleg. Sólyomszem szerepében Daniel Day-Lewis.

Egy kiégett, ám hajdan neves író (Jeff Daniels) küzdelme a következő ajánlat, melyet feleségével, a feltörekvő, sikeres bestseller-szerzővel (Laura Linney) vív végtelen A tintahal és a bálnában (m3, 21.15). A harc tétje a család. (Bővebben)

Pedro Almodóvar talán leginkább emblematikus filmje az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (Duna, 21.40), melynek plakátja a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején szinte minden valamirevaló leánykollégiumi szobában ott csüngött. Vérbő latin felfordulás (a forgatókönyvet Almodóvar Jean Cocteau-val együtt írta), szerelmi csalódások, fura figurák, terroristák, egy marék altató és egy széttört bakelit. Remekmű.

A Legbelső félelem (Cool, 23.00) című thriller cselekményében van egy komoly csavar, amit Edward Norton (úgymond, színészileg) mindössze egyetlen sátáni szemvillanással old meg – csak ezért a pillanatért is érdemes megnézni ezt a filmet. Persze, amúgy is… A történetben egy sikeres ügyvéd (Richard Gere) elvállalja egy köztiszteletben álló polgár meggyilkolásával gyanúsított utcagyerek védelmét, pusztán szakmai kíváncsiságból, csakis az igazság kiderítésének érdekében. Az így “szárba szökkenő” tárgyalótermi dráma azonban egy félelmetes, logikai macska-egér harccá változik hamarosan… Gregory Hoblit filmje minden idők egyik legizgalmasabb efféle műfajú darabja – ha nem láttuk volna még.

A zene nem zene, a szöveg nem szöveg, senki nem tudja, hogy jön, vagy megy… Bár a Zene és szöveg (RTL Klub, 23.25) csak egy romantikus komédia, ám a javából, mondhatni, sűrűjéből, melyben Hugh Grant ezúttal egy kiégett, öregedő pop-rocksztár, akinek utolsó felkérése egy dal megírására megoldhatatlan feladatot okoz. Drew Barrymore pedig az ő bőbeszédű, pergő fantáziájú -természetesen bölcsész végzettségű- bejárónője, aki látva munkaadója terméketlenségét, kicsit besegít a dalírásba… Nem tudom a titkát a cápaszájú Hugh-nak, de ezt a műfajt neki találták ki. Semmit nem tesz érte, szemmel láthatóan lusta, mint színész és unja is az egészet, mégis úgy jön le a vászonról, hogy lubickol az adott szerepében. Drew pedig óriási komika, de ebben nincs semmi meglepő. Jó kis litty-lötty ez.