Picit a mi Tüskevárunkra hajazó történet a Provance-i vakáció (Duna, 20.25). Fővárosi gyerekek a messzi vidékre utaznak vakációzni, ahol egy morcos öregember (itt nagypapa) megtanítja őket az élet igaz dolgaira. Stb. Itt két tinédzser, egy lány és egy fiú, korosztályuk összes jellemző tünetével, valamint egy 6 év körüli süketnéma kissrác az, akiknek meg kell oldaniuk a helyzetet, amibe a Jean Reno által alakított -kissé piás, hajdani hippi- nagypapa (a képen) viszi őket. Rose Bosch filmje inkább dráma, mint vígjáték, klasszikus tanulságokkal, de maximális életigenléssel. Kellemes, szerethető film, jó zenékkel, bár azt nehezen hiszem el, hogy az orvos több testmozgást javasolt egy olyan férfinak, aki egész életét terebélyes veteményes kertjében, valamint négy hektáros olívaültetvényén tölti és a férfi nem borítja rá az asztalt, hanem elmegy még biciklizni is.
Alternatíva lehet a Szerelem a Fehér Házban (SuperTV2, 21.00) című romantikus komédia, nem mintha valami gyenge mozi lenne, inkább azért, mert az utóbbi években szinte minden héten leadta valamelyik csatorna. Amúgy Annette Bening a First Lady és Michael Douglas az elnök ebben az Aaron Sorkin (Az elnök emberei-sorozat) tollából született történetben, amibe -értelemszerűen- bármikor újra belefeledkezhetünk. Martin Sheen itt még csak samesz.
Egy megszokott munkahelyi konfliktus a kiindulópontja a Jó társaság (Filmcafe, 21.00) című romantikus komédiának. Egy tapasztalt, középkorú középvezetőt átszervezés miatt elmozdítanak állásából, helyre egy fiatal, tapasztalatlan, de ambiciózus és kíméletlen munkaerő kerül. Az ifjú hasít keresztül mindenen és mindenkit, mígnem beleeesik a középkorú ex-középvezető csinos lányába – na, ekkor kezdenek a dolgok érdekessé válni, amit Paul Weitz olyan őszintén, tehetséggel mesél el, hogy azért a nem éppen nívótlanságáról ismert berlini filmfesztiválon is érdemesnek tartották egy szép, nagy mackóra (végül a díjat nem kapta meg, de ez igazán nem is számít). Jó a szereposztás is: Dennis Quaid és Selma Blair mellett az Oscar-díjas Philipp Baker Hallt és Scarlett Johanssont is láthatjuk.
A ma esti filmtörténeti opusz a New York árnyai (m5, 21.50) lesz, egy vad, érzékeny, szabadon improvizált és mégis megkomponált életkép-szimfónia a címszereplőről (illetve annak ötvenes évek végi állapotáról, amikor a jazz lüktetése adta a ritmust.) Érdekesség, hogy John Cassavetes kétszer is leforgatta ezt a filmet, először 1957-ben, majd két évvel később, ’59-ben. A film első verzióját, két 16 mm-es tekercset Cassavetes egész egyszerűen elvesztette a New York-i metróban. Az újraforgatás során nyilván elveszett valami az eredeti (amúgy jó néhány évvel később előkerült eredeti) szabad improvizáció frissességéből, ám lendületéből semmit nem vesztett a film.
Woody Allen úgy készíti a filmjeit, mintha egy enciklopédiát írna. Woody Allen szerint a világ… Egy film, egy címszó, a mindig ugyanolyan egyszerű, ám elegáns fekete-fehér főcím után egy humoros-fanyar, nemritkán gúnyos, gunyoros, önmagát sem kímélő esszé, vagy inkább tanulmány egy jellemző jelenségről -például a most levetítendő Hollywoodi történetben (Duna, 22.45) a siker-, de általában mégis önmagáról, az általa megtestesített embertípusról, az értelmiségiről, annak útkereséséről, problémáiról, mindennapjairól. Nem astruc-i értelemben, de töltőtollnak használja a kamerát, amellyel írja élete regényét. Sok fejezet már készen van, de a vége még messze (bár a film eredeti címe Hollywood ending). (Bővebben)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: