A Tíz elveszett év (Duna, 20.25) főhőse egy anya (Michelle Pfeiffer), aki egy zűrzavaros pillanatban elveszti gyermekét a tömegben. A fiú nem kerül elő – ám tíz év múltán valaki csenget a traumát feldolgozni igazából sosem tudó, s emiatt családjával is mély konfliktusokat megélő nő ajtaján. Jó kis lelkizős melodráma lesz ez, 1999-ből.
A távoli, egzotikus Thaiföldön játszódik az Anna és a király (Paramount Channel, 21.00) című, rendkívül romantikus, ám néhol igen művi, összességében túl színes, hamis, kiretusált, didaktikus és erőltetett, de mégis hatásos, kényelmes és -horribile dictu- érdekes mozi. Egy angol tanítónő (Jodie Foster) a thai uralkodó (akit a kínai Chow Yun-fat alakít – mindegy, gondolták az alkotók, ázsiai-ázsiai…) udvarába érkezik, és… a történet szórakoztatóan és borítékolhatóan süppedős romantikával tálalja a két egymástól távol eső kultúra ütközését. Pompás, egzotikus díszletek, ismeretlen (a valóságban tán sosem volt) rituálék, ám sajnos, a sztori szerelmi szálának “kémiája” alig érzékelhető. Akik viszont valamennyire ismerik Bangkokot, jól fognak szórakozni, de nem feltétlenül abban az értelemben, mint azt az alkotók szerették volna…
A Ház a sziklák alatt (m5, 21.50) Makk Károly filmtörténeti érvényű klasszikusa, Görbe Jánossal, Psota Irénnel és Bara Margittal. Az ember hazajön a háborúból, betegen, megtörten és látja, hogy otthon közben nem jól mentek a dolgok és nagyon bedühödik.
A dán Tobias Lindholm alkotása, az Egy háború (Duna, 22.16) a Saul fia vetélytársa volt a 2016-os Oscar-díj ceremónián, a legjobb idegennyelvű film kategóriájában. Elég erős versenyző ez a film is, hogy úgy mondjam, a címben is említett lényeget a velejénél megragadó, elgondolkodtató filmdráma, még ha nem is teljesen hibátlan. (Bővebben)
Bár valóban kerekesszékes bérgyilkosokról látunk-hallunk egy mesét a Tiszta szívvel (TV2, 22.45) című produkcióban, ez valóban egy mese, aminek nyilvánvalóan semmi köze nincs a valósághoz. Azonban ezt a mesét Tilla (Till Attila) egy ügyesen elképzelt, és ugyanilyen ügyesen kivitelezett ötlettel mégis bele tudja ágyazni a valóság szigorú tényszerűségébe, amivel a filmet rögtön át is emeli a tagadhatatlanul furcsa, de mégis csak sablonos akciófilmek mezőnyéből egy kedves, optimista, valóságosnak tűnő világba (ami csak filmben van Magyarországon). Mindemellett, ez egy igazán jól fényképezett, jól zenélt és jól vágott mozi, rendkívül ízléses főcímmel, ügyes grafikus betétekkel, egy valódi, szinte hibátlan, szórakoztató közönségfilm – lenne, ha a közönség is leszakadna már azokról a dögunalmas hollywoodi sablonokról. (Bővebben)
A Fekete pillangó (Filmcafe, 23.25) egy izgalmas kamarathriller, Stephen King nyomdokain, de nem nyomán: egy hajdan sikeres író (Antonio Banderas) erdei kunyhójába vonulna vissza megírni a Nagy Visszatérést jelentő regényét. Útközben azonban felvesz egy stoppost (Jonathan Rhys-Meyers), akivel hosszú beszélgetésbe kezd. Közben megérkeznek a kunyhóba, az író felajánlja, hogy a beszélgetést folytassák talán odabent. Éjszaka aztán vihar, káosz, elvágva a világtól, stb. Valami nyilván történni fog, mert történnie kell egy ilyen történetben… 🙂