Mit nézzünk ma a tévében?

Említésre méltó újdonság nincs, mindent láttunk már. Például Victor Hugo klasszikusát, A Notre Dame-i toronyőrt (m3, 20.20) is, amit Michael Tuchner dolgozott fel 150 percben, 1982-ben. Quasimodót, a torz arcú, púpos, ám menthetetlenül szerelmes toronyőrt Anthony Hopkins alakítja, nyilván a tőle megszokott intenzitással. Természetesen, a tragikus szerelmi történet mindenképpen ajánlandó penzum, már csak a benne kulcsmomentumként megbúvó másság kontra csőcselék-problematika mindenkori aktualitása miatt is.

Az ifjú Leonardo diCaprióval is tölthetjük az estét. A Gilbert Grape (Film Mánia, 21.00) című filmben Gilbert (Johnny Depp) és csökkent értelmű öccse (Leonardo diCaprio) egy poros amerikai kisvárosban lakik, mozgásképtelen anyjukkal. A jövő reménytelen. Egy nap azonban egy furcsa, idegen, féktelen vadóc (Juliette Lewis) toppan be látókörükbe, aki fenekestül forgatja fel eddigi életüket. A film alkotói a skandináv film világhírű alakjai, Lasse Hallström és Sven Nykvist, ami önmagában is épp elég az ajánlásra, viszont még ennél fontosabb, hogy Leo e filmben nyújtott alakításáért kapta meg első Oscar-jelölését. A nagyjából ugyanekkor készült Egy kosaras naplója (Filmcafe, 23.25) című filmben Leonardo DiCaprio újfent óriásit játszik a drogos utcagyerekből hírneves költővé (és sok minden mássá) vált Jim Carroll szerepében – róla, nem pedig egy akármilyen kosarasról szól ez a film. (Bővebben)

A Gettómilliomos (Prime, 21.00) viszont egyszerre média- és társadalomkritika, azonban egy alapvetően szórakoztató és megható romantikus drámában, mely nem véletlenül nyert egy szekérderék Oscart (szám szerint 8-at + néhány vitrinnyi Golden Globe, BAFTA és stb.) a film, annak idején. (Bővebben)

A romantikus komédiák mezőnyében a Szerelem és más drogok (SuperTV2, 21.00) mindenképpen a tartalmasabbak közé sorolandó. A tisztes hollywoodi mesterembernek megismert Edward Zwick -mi tagadás- ijesztően zajosan kezdődő dolgozata később főleg igéző szemei és tökéletesnél is tökéletesebb fogai villogtatásán túl igen pikáns jeleneteket is bevállaló Anne Hathaway és Jake Gyllenhaal közti civódásról szól, némi diszkrét gyógyszeripar-fikázáson és a Parkinson-kórral való együttélés nehézségeinek közérdekű középpontba helyezésén túl (A képen Jake és Anne).

Persze, a Good Will Hunting (Duna, 21.10) sem rossz film, csak éppen… Arról szól a történet, ugyebár, hogy sok tehetséges ember számára korántsem a tehetségüktől elvárt sikertörténet az élet. A kocsmák, közmunkaprogramok és ideg-elmeosztályok tele vannak ilyen és efféle zsenikkel, mint amilyet e filmben Matt Damon alakít, miközben középszerű, ám mindent elsöprő ambícióval megáldott seggfejek pöffeszkednek a helyükön. Mindeközben Robin Williams Oscar-díjat kapott azért, ahogy alakította azt a tanárt, aki ezt az anomáliát -ergo a tehetséget- észrevette, de nem tudom, mit kapott volna, ha tudja, hogy Tordy Géza milyen fantasztikusan szinkronizálja!

Töltsük az estét a hetvenes (hatvanas, ötvenes, negyvenes) években! (Mást úgyse nagyon tehetünk…) Emlékszik még mindenki, aki megélte e kort, milyen volt akkor? Emlékszik még mindenki, milyenek voltunk? Milyenek voltak szüleink, nagyszüleink? Hogy milyenek is vagyunk tulajdonképpen mi, magyarok? A Zebegényiek (m5, 21.50) pont erről szól. Zsurzs Éva 1978-as tévéfilmjének figuráit gyakorlatilag a teljes akkori magyar színjátszás kelti életre, Págertől Udvaros Dorottyáig.

Hasonlóan imponáló a szereposztás a következő ajánlatban is: Goneril Máthé Erzsi, Regan Ronyecz Mária, Cordelia Vörös Eszter, Gloszter Major Tamás, Edgar Sinkó László, Edmund Szersén Gyula, Kent Sinkovits Imre, Bolond Pathó István, Alban Gelley Kornél, Cornwall Tyll Attila, Oswald Téri Sándor, Frankföld királya Konrád Antal, Burgund hercege Szokolay Ottó… No, és Básti Lajos, a Lear király (m3, 21.50) legendás címszerepében. Az előadás Marton Endre 1974-es rendezése, mely tulajdonképpen annak az 1964-es előadásnak a felújítása, mely a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház egyik utolsó bemutatója volt (az eredeti szereposztáshoz képest néhány szerepátvétellel).

Sajnos, a dán film egyik legendájaként ismert Thomas Vinterbeg 2015-ös filmje, A kommuna (Duna, 22.00) nem mérhető sem saját, korábbi filmjeihez (mint a keményen provokatív Születésnap, mint Dogma-alapfilm, majd már a dogmatizmuson túl az igen nehéz kérdéseket feszegető Submarino vagy A vadászat), sem a hajdani Dogma-kolléga Idiótákjához, sem a svéd Moodysson Együttjéhez. Az egy középkorú értelmiségi pár házassági krízisét modellező történet talán a hasonlóan édesbús, melankolikus Együtt élhetnénk című francia történettel vethető össze, bár emlékeim szerint az is jobban szerethető. (Bővebben)

Tom McCarthy (pl. Az állomásfőnök) Spotlight – Egy nyomozás részletei (TV2, 22.25) című filmje tulajdonképpen egy dokumentarista játékfilm, mely egy valóságos eseményt dolgoz fel tényszerűen, beazonosítható helyszíneken és figurákkal. A történet a Boston Globe nevű újság oknyomozó riporterei által írt és 2002 elején publikált cikk keletkezéstörténetét meséli el, mely addig soha nem látott méretű földcsuszamlást okozott a római katolikus egyházban. A filmet az oknyomozó újságírás jellegzetes eseményei töltik ki: újságírók ülnek egy teremben és értekeznek, vagy telefonnal a fülükön, vagy jegyzetfüzettel a kezükben jegyzetelnek, interjúznak, és rengeteget beszélnek. Nincs semmilyen akciójelent, nincs autós száguldozás, lövöldözés, de nincsenek poénok sem. A film mégis roppant izgalmas, persze, főleg azoknak, akik hajlandóak -még ilyen kései órán, egy dolgos munkahéttel a hátuk mögött is- gondolkodni, odafigyelni, és találnak valami érdekeset abban, ha bizonyos emberek akár fejjel is a falnak rohannak, ha mögötte az igazságot sejtik. (Bővebben)

Picit a mi Tüskevárunkra hajazó történet a Provance-i vakáció (Duna, 20.25). Fővárosi gyerekek a messzi vidékre utaznak vakációzni, ahol egy morcos öregember (itt nagypapa) megtanítja őket az élet igaz dolgaira. Stb. Itt két tinédzser, egy lány és egy fiú, korosztályuk összes jellemző tünetével, valamint egy 6 év körüli süketnéma kissrác az, akiknek meg kell oldaniuk a helyzetet, amibe a Jean Reno által alakított -kissé piás, hajdani hippi- nagypapa (a képen) viszi őket. Rose Bosch filmje inkább dráma, mint vígjáték, klasszikus tanulságokkal, de maximális életigenléssel. Kellemes, szerethető film, jó zenékkel, bár azt nehezen hiszem el, hogy az orvos több testmozgást javasolt egy olyan férfinak, aki egész életét terebélyes veteményes kertjében, valamint négy hektáros olívaültetvényén tölti és a férfi nem borítja rá az asztalt, hanem elmegy még biciklizni is.

Alternatíva lehet a Szerelem a Fehér Házban (SuperTV2, 21.00) című romantikus komédia, nem mintha valami gyenge mozi lenne, inkább azért, mert az utóbbi években szinte minden héten leadta valamelyik csatorna. Amúgy Annette Bening a First Lady és Michael Douglas az elnök ebben az Aaron Sorkin (Az elnök emberei-sorozat) tollából született történetben, amibe -értelemszerűen- bármikor újra belefeledkezhetünk. Martin Sheen itt még csak samesz.

Egy megszokott munkahelyi konfliktus a kiindulópontja a Jó társaság (Filmcafe, 21.00) című romantikus komédiának. Egy tapasztalt, középkorú középvezetőt átszervezés miatt elmozdítanak állásából, helyre egy fiatal, tapasztalatlan, de ambiciózus és kíméletlen munkaerő kerül. Az ifjú hasít keresztül mindenen és mindenkit, mígnem beleeesik a középkorú ex-középvezető csinos lányába – na, ekkor kezdenek a dolgok érdekessé válni, amit Paul Weitz olyan őszintén, tehetséggel mesél el, hogy azért a nem éppen nívótlanságáról ismert berlini filmfesztiválon is érdemesnek tartották egy szép, nagy mackóra (végül a díjat nem kapta meg, de ez igazán nem is számít). Jó a szereposztás is: Dennis Quaid és Selma Blair mellett az Oscar-díjas Philipp Baker Hallt és Scarlett Johanssont is láthatjuk.

A ma esti filmtörténeti opusz a New York árnyai (m5, 21.50) lesz, egy vad, érzékeny, szabadon improvizált és mégis megkomponált életkép-szimfónia a címszereplőről (illetve annak ötvenes évek végi állapotáról, amikor a jazz lüktetése adta a ritmust.) Érdekesség, hogy John Cassavetes kétszer is leforgatta ezt a filmet, először 1957-ben, majd két évvel később, ’59-ben. A film első verzióját, két 16 mm-es tekercset Cassavetes egész egyszerűen elvesztette a New York-i metróban. Az újraforgatás során nyilván elveszett valami az eredeti (amúgy jó néhány évvel később előkerült eredeti) szabad improvizáció frissességéből, ám lendületéből semmit nem vesztett a film.

Woody Allen úgy készíti a filmjeit, mintha egy enciklopédiát írna. Woody Allen szerint a világ… Egy film, egy címszó, a mindig ugyanolyan egyszerű, ám elegáns fekete-fehér főcím után egy humoros-fanyar, nemritkán gúnyos, gunyoros, önmagát sem kímélő esszé, vagy inkább tanulmány egy jellemző jelenségről -például a most levetítendő Hollywoodi történetben (Duna, 22.45) a siker-, de általában mégis önmagáról, az általa megtestesített embertípusról, az értelmiségiről, annak útkereséséről, problémáiról, mindennapjairól. Nem astruc-i értelemben, de töltőtollnak használja a kamerát, amellyel írja élete regényét. Sok fejezet már készen van, de a vége még messze (bár a film eredeti címe Hollywood ending). (Bővebben)

“Minden társadalomnak a jobbá válás, a fejlődés felé kell tartania. A fejlődés alapfeltétele az önkritikára való képesség. Ha azt a helyet bírálom, ahol élek, akkor azt aggodalomból teszem, mert védeni akarom, mert szeretem.” Samuel Maoz mondta ezeket a szavakat arra a bírálatra, melyet Izrael állam “emberminisztere” fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy Maoz -különböző díjakkal jutalmazott, rendkívül érzékeny, finom, de bizonyos pillanataiban vadul morbid humorú- filmje, a Foxtrott (Cinemax2, 20.30) nem hazafias és gúnyt űz az izraeli hadseregből, valamint annak mártírhalált halt katonáiból. (Bővebben) (A képen jelenet a filmből.)

Aztán, van mára két régi Stallone-mozi. A specialista (Film+, 21.00) ma már leginkább arról híres, hogy itt volt meg Slynak Sharon Stone (méghozzá a filmtörténelem egyik leghiteltelenebb, legviccesebb, hús a húson-típusú szexjelenetében). Amúgy egy teljesen nézhető, régimódi, robbantós akciókrimi ez. A Bérgyilkosok (Mozi+, 21.00) viszont a veterán Richard Donner atombiztos krimi-akciója, Stallone mellett Antonio Banderas főszereplésével és Zsigmond Vilmos képeivel. A történetet pedig a néhány évvel később, egy bizonyos Mátrix-című dologgal világhírűvé vált Wachowski-testvérek jegyzik és hajdan egymás mellett, most azonban egymás ellen harcoló bérgyilkosokról szól. Amúgy dettó, mint az előbbi, de szex nélkül.

Alternatíva lehet a Kiképzés (Viasat3, 21.00) című, kőkemény zsarufilm, a realistánál naturalistább megközelítésben, ha szabad ezt mondani. Denzel Washington a rutinos drognyomozó, aki egy zöldfülűt (Ethan Hawke) kap párjának, hogy bevezesse a tutiba. Bevezeti. Denzel Oscart kapott ezért, méghozzá megérdemelten, de a film maga sem rossz. Érdemes megnézni (bár már láttuk sokszor ezt is).

Szabó István kései időpontra száműzött Redl ezredese (Duna, 22.30) az ún. “német trilógia” középső darabja (a Mefisztó és a Hanussen között), rengeteg komoly elismeréssel, Cannes-i különdíjjal, Oscar-jelöléssel, stb. A film egy igen alulról indult, majd magasra ívelő, onnan pedig lezuhanó (a címszerepben ismét Klaus Maria Brandauer) katona-karriert mutat be, különös tekintettel annak lelki, szexuális és pszichológiai vonatkozásaira. Amúgy KuK, hapták, Radetzky-marsch, ezrssúr, méltóztassék. (Bővebben)

A Rókavadászat (Filmcafe, 23.10) viszont egy meglehetősen valóságszagú történet (a hírhedt szerb diktátor Radovan Karadžić ismert sztorijával húzódnak párhuzamok). Amúgy egy elég vicces újságírós-kalandfilm lesz ez, itt is egy kifejezetten jó Richard Gere-el, valamint Terrence Howarddal és Jesse Eisenberggel. Picit emlékeztet ez a film a mozikban nemrégiben futó, igen remek kötélvadászatos Egy tökéletes napra.

Például a filmtörténelmi jelentőségű angol ‘free cinema’ vonulat egyik emblematikus alakjának, Tony Richardsonnak utolsó filmjét nézhetjük meg ma este. A Kék ég (Film Mánia, 19.00), bár jórészt katonai környezetben játszódik, mégis inkább romantikus dráma. A történet a hatvanas évek elején játszódik egy titkos katonai telepen, ahol titkos kísérleteket végeznek nagy titokban. Itt dolgozik Hank (Tommy Lee Jones), szexi és rakoncátlan feleségével, Carlyval (Jessica Lange). Előbbi veszélyes titkok tudója, utóbbiért viszont a falat kaparják a titkos laktanya lakói. Az asszony ingatag, a férje viszont masszív kőszikla – a kérdés, hogy meddig?

Utána Ed Harris adja a Porcelánhold (Film Mánia, 21.00) rutinos nyomozóját, aki szerelembe esik egy rossz házasságban senyvedő gazdag nővel (Madeleine Stowe – a képen Ed Harrisszel). A nő egy nap hirtelen felindulásból meggyilkolja brutális férjét, szerelme pedig, minden rendőri etika ellenére, falaz neki. A zsaru fiatal, ám lelkes társa (Benicio Del Toro) azonban érzi, hogy valami nem stimmel a “partnerrel”… Kiváló a szereposztás itt is, de a filmmel sincs túl nagy baj.

A kiváló, ám ma talán már kevéssé számon tartott erdélyi író, Karácsony Benő mesélte el Felméri Kázmér figuráját, akit sodorjon bár sorsa bármilyen helyzetbe, állásba, politikai konfliktusba vagy akár társasági eseményre, mindig a saját útját járta és a saját fejével gondolkodott. A joviális, javíthatatlanul optimista, az életet élni szerető, rendkívül szerethető figurát Székhelyi József alakítja adekvát módon a Napos oldal (m3, 21.35) Mihályfy Sándor 1983-as tévéadaptációjában.

A New York bandái (Film+, 23.10) című, olykor igen erőszakos jeleneteket is tartalmazó filmeposz a címbeli város -a Nagy Alma- hősies őskoráról mesél az éjjeli őröknek, éjszakás nővérkéknek, inszomniásoknak és a kényszeres baglyoknak, két színész-gigaikon főszereplésével: Daniel Day Lewis és Leonardo Di Caprio vetélkedik egymással bokszban, véres utcai harcokban és kőkemény farkasszem-nézésben, Martin Scorsese bő két és félórás rendezésében. (Bővebben)

Azt nem mondom, hogy a főnyereményt nyerjük meg Nicolas Cage-el, aki ezúttal a Sorsjegyesekben (Paramount Channel, 21.00) adja -James Stewart állandó reinkarnációjaként- a végletekig tisztességes, kiscserkész-erkölcsű, megbízható zsarut (férfit, családapát, stb.), akit egy nap mégis megkísért a szerencsétlenség: a kávézóban, ahol minden reggel elkölti reggelijét, ezúttal nem tudja honorálni a csinos pincérnő (Bridget Fonda) munkáját, mert nincs nála elég készpénz. A hölgy ráadásul különösen rossz napot fogott ki, link pasija az éjszaka zsebelte ki. A jó zsarunál azonban van egy kitöltött lottószelvény, így adja magát az ötlet, hogy felajánlja a hölgynek, hogyha nyer vele, a nyereményt megfelezik. Természetesen, a szelvény számait kihúzzák, a nyeremény pedig négymillió dollár. Ezzel így önmagában semmi baj nem lenne, legfeljebb egy film sztorijának lenne karcsú – a jó zsarut azonban otthon pénzéhes, zsörtölődő rossz felesége (Rosie Perez) várja, aki tudja, hogy a férje nyert, így egy bájos és tanulságos romantikus komédia kerekedik ki ebből a kínos szituációból.

Rejtett kincs viszont a svéd Koronaékszerek (Filmbox Plus, 21.00). Ella Lemhagen 2011-es drámája egy különös mese, mely két elcserélt csecsemő születésének tragikomikus zűrzavarából szürreális érzelmi hullámvasúton hömpölyög át évtizedeken keresztül a meghökkentő, nyugtalanító, egyben katartikus végkifejletbe. Az egyik csecsemő szegény családba születik, míg a másik nagyon gazdagba – és így tovább. Nagy ívű, fantáziadús, remek film. (A képen a főszerepet alakító Alicia Vikander.)

A második anya (m5, 21.50) című -szintén erősen ajánlott!- brazil drámában viszont egy gazdag családban dolgozó dadust ismerünk meg, aki áldozatosan teszi a dolgát, sajátjaként neveli a család egyetlen fiát és tökéletesen elfogadja saját sorsát. Saját lánya azonban ezalatt távoli rokonoknál él, és egészen más életpályát képzel el, mint amit anyja élete talán predesztinálna neki. Alapvetően derűs, szórakoztató, de mégis igen mély, általános érvényű tanulságokkal teli történetet láthatunk, melynek szerencsére nincs sok köze a latin szappanoperák cukros, elrajzolt, túláradó és émelyítő ál-világához. (Bővebben)

Tavaly április 8-a óta már mindenki számára világos, hogy az amerikaiakhoz hasonlóan, mi sem tanultunk semmit A hatalom árnyékában (Filmcafe, 22.50) című remek politikai dramedyből, pedig George Clooney még idejében elmesélte benne a politikacsinálás trükkjeit, Ryan Gosling és Philip Seymour Hoffman aktív asszisztenciájával. De mindegy is már… A jövőre nézve halvány vigasz, hogy: Ismétlés a tudás anyja! (Bővebben)

Elsőnek (de nem először) a Túl a fenyvesent (RTL Spike, 21.00) ajánlanám, mely a Blue Valentine-nel névjegyét arra a bizonyos asztalra elég hangosat koppantva letevő Derek Cianfrance második műve. Az amerikai független filmes szcénában egyáltalán nem meglepetés, ha egy alkotó bizonyos kérdésekben mélyebbre kíván ásni a világmegmentő, gumigatyás szuperhősök dedós szintű moralitásánál, az azonban messze nem szokványos, hogy egy alkotó már második filmjében egy komplett, nagyívű tézisfilmmel álljon elő, ami nem kisebb kérdést, mint a tetteink iránti felelősség vállalásának összetett problematikáját járja körül, nagyjából a teljesség igényével. Avagy, kissé másképpen fogalmazva: meddig gurulhat az alma a fájától? Komoly témához komoly a szereposztás is: Ryan Gosling, Eva Mendes (lásd a képen), valamint Bradley Cooper, Ray Liotta, stb. (Bővebben)

Francois Ozon tulajdonképpen egyik kedvenc európai rendezőm, viszont ebben a ma esti, a hetvenes évek “ótvaros” francia komédiáit idéző Született feleségben (Duna, 21.00) én nem sok szórakoztatót találtam. Még úgy sem, hogy én ahhoz a törpe kisebbséghez sorolom magam, melynek tagjai férfi létükre szívesen fogadnák, ha a világ dolgait nők irányítanák… Érzem a film szatirikus élét, azonban úgy gondolom, ezúttal Ozon formai bravúrja erősen eltompítja azt. Catherine Deneuve-t persze, bármikor megnézem, Gérard Depardieu azonban rettenetesen néz ki: konkrétan egy gigantikus krumplira hajaz erősen deformált külseje.

A New York-i történetek (m2, 21.10) viszont egy szkeccsfilm, melyben három, köztudottan erős New York-i kötődéssel bíró rendező mond el egy-egy mesét arról a bizonyos Nagy Almáról, pontosabban, amik csak ebben a városban történhetnek meg. Martin Scorsese Dosztojevszkijt cibálja a felhőkarcolók közé, hogy egy festő és modellje közti véres civódásnak legyünk tanúi, Francis Ford Coppola ismét csak családi kerti partit tart, míg Woody Allen még jóban van Mia Farrow-val, csak éppen saját anyja szelleme kísérti.

A Jéghideg otthon (Paramount Channel, 22.00) egy jó közepes, de még azért bőven nézhető thriller arról a pillanatról, amikor az otthon melege valamilyen váratlan ok (példának okáért, rossz szomszédság) miatt hirtelen megdermed. Jó színészek (Juliette Lewis, Dennis Quaid, Stephen Dorff) emelik az igen neves Mike Figgis rendezte film ázsióját, amelyen a közéjük keveredett Sharon Stone sem bír érdemlegesen rontani.

Szóba jöhet még ma este A Thomas Crown-ügy (TV2, 22.25) is, ami egy közepesen szórakoztató szajréfilm-komédia, Steve McQueen után szabadon, Pierce Brosnan (valamint Rene Russo) előadásában. Siker, nők, pénz, csillogás, majd lebukás. Vagy sem.

Viszont, méghozzá minden kétséget kizáróan, minden idők egyik leg-leg-legfilmje Kertész Mihály 1942-ben bemutatott Casablanca (Duna, 23.45) című mozija. Jártam Casablancában, tudom, hogy a helyiek elmondása szerint legalább 20 darab Rick’s American Café létezik ma is a városban, bár természetesen egyik sem az, ami e film helyszínéül szolgált (azt nyilván valamelyik hollywoodi stúdióban építették fel). De nem ez a lényeg. A közismert magyar vonatkozásokon túl, ha van olyan film, amit bármikor újra lehet nézni, akár még úgy is, hogy előre mondjuk az elhangzó mondatokat, akkor Ingrid Bergman és Humphrey Bogart végzetes szerelme biztosan az. Játszd újra, Sam. This is a beautiful movie, Louis.

Nincs különösebb “ördöglakat” Woody Allen új filmjében, a ma tévépremieres Wonder Wheel – Az óriáskerékben (HBO, 20.00): rendezett egy virtigli melodrámát a múlt század ötvenes éveinek közepéből, Hollywood aranykorának szája íze szerint, Eugene O’Neill, William Faulkner és Tennessee Williams tipikus hangvételében. Színhely ezúttal a New Yorkiak híres szórakozóhelye, a megannyi filmből és például Lou Reed dalaiból is ismert Coney Island, annak széles, homokos strandja, csillogó-csörömpölő, csiricsáré óriás vidámparkja, melyet a hatalmas, emblematikus óriáskerék, a Wonder Wheel koronáz meg. (Bővebben) (A képen Justin Timberlake, az egyik főszerepben.)

Viszont magyar színpadokon Ördöglakat címmel volt látható Anthony Shaffer A mesterdetektív (Sleuth) (m3, 20.25) című krimidarabja, melynek ma este az eredeti, 1972-es, immár klasszikus filmváltozatát nézhetjük meg. Ahogy a címből is következtethetünk, meglehetősen csavaros történettel lesz dolgunk, melyben egy furfangos krimiíró játszik ördögi játékot naiv vendégével. Sir Laurence Olivier adja a kütyükkel, elmés játékokkal és trükkökkel operáló történetben az írót, Michael Caine pedig a vendégét, itt azonban érdekességként meg kell említeni, hogy a darabot később Kenneth Branagh is feldogozta, ahol Caine ismét játszik, de ezúttal már a krimiírót. Caine amúgy ugyanezt a trüvájt megcsinálta a Get Carterben is… Nem akármilyen fószer. És akkor Sir Oliverről nem szóltunk egy szót se…

Gavin O’Connor az általam a maga nemében közel remekműnek “bélyegzett” Warrior után újra a farkaskölykökként együtt nevelkedő fivérpár témájához nyúlt, azonban ez alkalommal csipetnyi, azaz inkább maroknyi autizmussal, mint rendkívüli képességeket előhozó furcsasággal színezve a történetet. A könyvelő (RTL Klub, 21.00) címszereplő (Ben Affleck) bűnszervezetek, terrorhálózatok, simlis megacégek könyvelője, aki segít az illegális pénzt legálissá változtatni. Ebben zseni a fickó, aki azonban ezt a képességét betegségének köszönheti, ami azonban az élet minden más területén inkább csak gátolja. O’Connor azonban ahelyett, hogy afféle Esőember-szerű könnyes melodrámát csinált volna, inkább egy kemény akciófilmmel rukkolt elő – 2016-ban az egyik legjobbal. Mainstream zsánermozi ez is, mint pl. a Warrior is volt, azonban cselekményvezetésében, dramaturgiájában olyan erényeket csillant meg, melyek bőven a műfaj legfelsőbb köreibe helyezik a filmet. Keretekben, mondhatni “szorítóban” dolgozik, szabályokban gondolkozik és esze ágában sincs áthágni azokat, mégis kreatív és szórakoztató. Bírtam.

Nem fogunk rosszul járni az Egerek és emberekel (Film Mánia, 21.00) sem, hiszen ez a film John Steinbeck művének minden bizonnyal az egyik legjobb filmes feldolgozása, Gary Sinise (az a szúrós tekintetű pasi a hajdani New York-i helyszínelőkből) rendezésében. Lennie-t, a bivalyerős, ám végtelenül szelíd szellemi fogyatékos csavargót John Malkovich, míg az őt féltve óvó barátját, George-ot maga Sinise alakítja.

A hajdani legendás, “igazi” James Bond, Sir Sean Connery is feltűnik ma este, azonban nem világmegmentő titkosügynökként, hanem a Briliáns csapda (Prime, 21.00) című remek kis szajréfilm profi tolvajaként és dögös Catherine Zeta-Jones partnereként.

Az újoncok napja (RTL Spike, 21.00) egy általam ismeretlen sport-, illetve egzisztenciális dráma, mely az amerikai futball (tehát az a sisakos, rögbiszerű, nem az európai foci, amit ott soccernek hívnak) belvilágába kalauzolja el a nézőt. A főszereplő egy nagymenő játékosmenedzser (Kevin Costner), akinek egyformán fontos a sport, a szakmája, illetve a szerelem (Jennifer Garner). Passz.

Bár nem több egy szórakoztató szélhámos-filmnél, A tehetséges Mr. Ripley (Duna, 21.10) is igen jó választás lehet ma estére. A címszereplő Tom Ripley (Matt Damon) egy csóró New York-i srác, aki egy valamiben biztos, hogy nem akar csóró lenni, s ennek érdekében különös képességet fejleszt ki magában: bárkit képes hitelesen utánozni. Tom meredeken kúszik felfelé a társadalmi ranglétrán, de meddig még? Damon partnerei Gwyneth Paltrow, Cate Banchett, valamint Jude Law és Philip Seymour Hoffman, a filmet pedig Anthony Minghella (pl. Hideghegy, Az angol beteg) rendezte.

Könnyen lehet, hogy Michael Edwards élete még annál is regényesebb, kalandosabb, abszurdabb és szívhez szólóbb volt, mint amit végül Dexter Fletcher rendezett meg életrajzi filmként. Az Eddie, a sas (TV2, 22.05) persze, pont olyan abszurd, de egyben szívhez szóló, bombasztikus és katartikus, mint minden nagy sportdráma a filmtörténetben; és pont olyan egyszerű, de rettentően hatásos drámai, dramaturgiai módszerekkel operál, mint amik rajongójává teszik emberek tömegeit egy-egy nagy formátumú sportoló, sportesemény, egy rekord felállítása vagy egy verseny megnyerése iránt. És pont ezért hat ugyanúgy. (Bővebben)

Még a szív is meg fog szakadni a visszafogott címválasztással egyáltalán nem vádolható Csillagainkban a hiba (SuperTV2, 22.55) című drámában (de főképpen általa), mely két, súlyosan rákbeteg tinédzser (Shailene Woodley és Ansel Elgort) megismerkedését és sajnos borítékolhatóan végzetes szerelmét meséli el – hogy is mondjam csak, igen hatásos eszköztárral.

A Lángoló Mississippi (Film Mánia, 21.00) Alan Parker 1988-as filmje, mely egy 1964-ben megtörtént -egyáltalán nem egyedi- esetet dolgoz fel, a témához illő, igen súlyos színészi alakításokkal, valamint alapos, katarzisra kihegyezett dramaturgiával. Valahol lent, Délen meggyilkolnak három, a feketék jogegyenlőségéért küzdő polgárjogi aktivistát. Két FBI ügynök (Gene Hackman és Willem Dafoe – a képen) utazik a helyszínre, ahol hamarosan kiderül, hogy a környéken mindent behálózó Ku-Klux-Klán keze lehet a dologban…

Denzel Washingtont nézhetjük ugyanekkor a Védhetetlen (SuperTV2, 21.00) című, amúgy igen izgalmas, titkos ügynökös akció-thrillerben, ezúttal egzotikus dél-afrikai környezetben. Ő a történetben a hajdani CIA-s nagymenő, aki inkább dolgozott a saját zsebére, mint országa hasznára – ezért őrzi most egy fokvárosi védett házban őt Ryan Reynolds, a karrierjének beindulására váró, leendő CIA-ügynök. A kétkulacsos nagymenőnek azonban nyomára jutnak megbízói… Hommage á Tony Scott.

Soha nem volt még viszont ilyen aktuális Bacsó Péter örökbecsű szatírája, A tanú (m5, 21.50), melyet ma cinikus vigyorral tűz műsorára a mai Bástya elvtárs közmédiának csúfolt propagandacsatornája. A főhős Pelikán gátőr, (Kállai Ferenc), az örök kisember, a gonosz pedig a mindenkori hatalom Virág (itt Őze Lajos), vagy éppen Bástya elvtársai (itt Both Béla). A film összes “poénját” nap mint nap, óráról órára és percről percre érezhetjük a saját bőrünkön: sötétben úszkáló, gyíkember-jelmezes, “nemzetmérgező” külföldi ügynökök, a tárgyalás előtt aláírt ítéletek, ízletesnek, világraszólónak, étvágygerjesztőnek hazudott ehetetlen, használhatatlan, csúfságos magyar termékek… A szemünkbe röhögött átverés jön velünk szembe ma is, bárhová nézünk és ne higgy, ne remélj, tán már a fekete autó is kanyarodik az utca elején.

A gasztronómia és a szerelem tulajdonképpen kézenfekvő összekapcsolása szinte már egy új, önálló alműfajt képez a romantikus komédiákon belül, annyi példát lehetne hozni rá. Az egyik ilyen lehet például a Love and Lemons – Az igazi szerelem receptje (Duna, 22.00) -viszonylag- friss svéd darab, mely egyfajta fúziós degusztációs menüként szinte minden megelőző kísérletből merít, miközben az összhatás mégis harmonikus, selymes és összetett, minden különösebben bántó utóíz nélkül. (Bővebben)

Joel és Ethan Coen moziját, a remekbe szabott, groteszk és morbid Fargót (Film Mánia, 23.35) már sokszor láthattuk, de ha csak egyszer láttuk, Frances McDormand vagy William H. Macy arcait akkor sem felejtjük el – és nem véletlenül nézzük meg újra. (Bővebben)

A gyermekvállalás felelősségének kérdésével játszik el a kifejezetten okos humorú Barátok babával (Viasat3, 21.00) című független vígjáték, mely egy kiterjedt baráti társaság körében játszódik, ahol már minden párnak született gyereke, kivéve az utolsónak, akik tulajdonképpen nem is alkotnak egy párt. Julie (Jennifer Westfeldt – ő írta és rendezte is a filmet) és Jason (Adam Scott) csak barátok, ám hogy ne lógjanak ki a sorból, elhatározzák, hogy ők is vállalnak babát, de barátokként, nem pedig házastársakként – remélve, hogy így optimalizálni tudják a gyermeknevelést és minimalizálni az ebből adódó személyes konfliktusokat. Természetesen, a tettek mezején minden másképpen alakul, mint ahogy eltervezték…

Azt viszont már tudjuk jól, hogy Tom Hanks igen jót alakít A számkivetett (Paramount Channel, 21.00) című robinzonádban. Hízott vagy 30 kilót a szerep kedvéért, amit aztán a forgatás alatt szépen le is adott – e színészi trüváj mellett azonban hiteles és igaz karaktert is épít, akinek filmbeli sorsa igencsak érvényes tanulságokkal bír. Tom egy csúcsmenedzsert játszik a filmben, aki repülőgép-szerencsétlenséget él túl egyedül a Csendes-óceán felett és egy sziget rabja lesz négy hosszú évre. A film azonban nemcsak egy kényszerű fogyókúra dokumentációja, hanem egy nagyszerű példamese is a pénzről, a hatalomról, az emberi kapcsolatokról és a valódi értékekről – természetesen hollywoodi felfogásban.

John Cassavetes feleségének, a nagyszerű Gena Rowlandsnek rendezett jutalomjátékot Premier (m5, 21.50) címmel 1977-ben. A Vígszínházban hamarosan színpadon is látható történet egy öregedéssel küzdő színésznő hajmeresztő lelki hullámvasút-utazását mutatja be, amit átél egy bemutató előtt. Rowlands és Cassavetes metszően pontos és hátborzongatóan őszinte feltárulkozása örök élmény mindenki számára, aki valaha is szemtanúja volt. (A képen Gena Rowlands, filmbeli partnerével, akit Ben Gazzara alakít.)

Woody Allen 1992-es Férjek és feleségekje (Duna, 22.45) még a régi, Annie Hall-os Woody-t idézi (nem mintha az újat utálnám…), sziporkázik és savaz egyszerre. Párkapcsolatok, válás, effélék tárgykörben osztja az éceszt e filmben (is), az elvárt népszerű színészek (Woody partnere ezúttal egy neves kolléga, Sidney Pollack, valamint Mia Farrow, Judy Davis, Juliette Lewis és Liam Neeson) hathatós segítségével.

Peter Weir filmje, az Út a szabadságba (RTL Klub, 23.45) egy furcsa csapat -egy cinikus amerikai, egy orosz bűnöző, egy mókamester könyvelő, egy remekül rajzoló szakács, egy pap, egy farkasvaksággal sújtott lengyel fiatalember és egy fiatal lány– hihetetlen és viszontagságos szökését meséli el Sztálin szibériai GULAG-jából a szabad Indiába. Főbb szerepekben Ed Harris, Jim Sturgess, Saorsie Rohan vagy Colin Farrell. Nem rossz film, azonban én igen nehezen tudtam hiteles figuráknak elfogadni az ismert hollywoodi arcokat.