Egy régimódi, ám ettől még igen remek krimi a Maraton életre-halálra (Cinemax, 20.00), melyben Dustin Hoffman (aki itt egy egyetemista futóbajnok) és Roy Schreider (a bátyja, látszólag olajkereskedő, valójában CIA ügynök) egy öreg, náci rohadékot (Sir Lawrence Olivier) üldöznek, aki a történet idején már diplomáciai védelem alatt álló, dél-afrikai gyémántkereskedő.
Sötét erők indulnak útjukra A Faun labirintusában (Filmcafe, 21.00), mely a spanyol/mexikói Guillermo Del Toro mindeddig legjobb filmje (az Ördöggerincen kívül). A spanyol polgárháború utáni Franco vezette sötét, fasiszta időszak megkapóan lírai, misztikus, fantasy-, sőt horrorelemekkel átszőtt, látványos látomása ez, minden bűbájjal felszerelve, melyek közül valamelyik biztosan fogva tartja majd érzékeinket.
Tom McCarthy (pl. Az állomásfőnök) filmje, a Spotlight – Egy nyomozás részletei (Moziverzum, 21.00) tulajdonképpen egy dokumentarista játékfilm, mely egy valóságos eseményt dolgoz fel tényszerűen, beazonosítható helyszíneken és figurákkal. A történet a Boston Globe nevű újság oknyomozó riporterei által írt és 2002 elején publikált cikk keletkezéstörténetét meséli el, mely addig soha nem látott méretű földcsuszamlást okozott a római katolikus egyházban. A filmet az oknyomozó újságírás jellegzetes eseményei töltik ki: újságírók ülnek egy teremben és értekeznek, vagy telefonnal a fülükön, vagy jegyzetfüzettel a kezükben jegyzetelnek, interjúznak, és rengeteget beszélnek. Nincs semmilyen akciójelent, nincs autós száguldozás, lövöldözés, de nincsenek poénok sem. A film mégis roppant izgalmas, persze, főleg azoknak, akik hajlandóak -még ilyen kései órán, egy dolgos munkahéttel a hátuk mögött is- gondolkodni, odafigyelni, és találnak valami érdekeset abban, ha bizonyos emberek akár fejjel is a falnak rohannak, ha mögötte az igazságot sejtik. (Bővebben)
Zavarba ejtő filmmel állt elő a norvég Tommy Wirkola, akinek nevét a Náci zombik/Dead Snow című filmje óta rettegi értő és értetlen filmkedvelő szerte a világon. 2067-ben -ha jól emlékszem a jelen írás tárgyát képező film egyik jelenetében feltűnő évszámra- bőven meghaladta a kritikus határt a Föld népessége, annyira, hogy az élelmiszer-ellátás is nehézkessé vált. A jobb termelés érdekében nagyipari módszerekkel előállított, génmanipulált növények és állatok képezik az élelmiszergyártás alapanyagát, aminek köszönhetően azonban az emberiség körében ugrásszerűen megnőttek a sokszoros ikerszülések, különböző, addig sosem látott genetikus mutációk jelentek meg, így bizonyos politikai erők radikális választ adva a kor kihívásaira, meghirdették az egy család, egy gyerek programot. Ha valaki figyelemmel követi a tudomány mai folyását, az tudja, hogy ezek a megállapítások már tulajdonképpen a mai korra is érvényesek, és éppen ez volt az oka, hogy Kína már bevezette ezt a törvényt, mely mindössze egyetlen gyermeket engedélyez egy család számára (úgy tudom, 2015-ben ezt a nemzetközi felháborodás miatt visszavonták). De a Hét nővér (Film+, 21.00) problémafelvetése igenis reális, igenis kézzelfogható (és lényegi elemei a szupermarketekben már évek óta megvásárolhatóak). (Bővebben)
Ahhoz képest, hogy Wesley Snipes a főszereplője a Gyilkosság a Fehér Házban (SuperTV2, 21.00) című filmnek, ez nem a tőle általában megszokott, nem túl intellektuális piffpuff, hanem egy kifejezetten tisztességes, csavaros, nyomozós krimi. Értelemszerűen a történet arról szól, hogy a Wesley által alakított vérprofi, dörzsölt, stb. zsarunak egy furcsa gyilkosság elkövetőjét kell megtalálnia, mely gyilkosság az amerikai elnöki rezidencián történt. Persze, a helyszín, és a benne tevékenykedő rettenetesen fontos emberek és fontos ügyek között ez a munka majdnem lehetetlennek bizonyul, ám akad egy nem várt segítőtárs (Diane Lane), mégpedig a titkosszolgálat köreiből.
Semmit nem tudok a ropogósan friss, ma premieres hazai produkcióról, a Curtizről (Duna, 22.15), mely azonban nem a bulvárhírekben mostanában szereplő drogos popsztárról, hanem Michael Curtizről, azaz Kertész Mihályról szól, aki egy valóban komoly fazon volt. Hogy mást ne mondjak, ő rendezte a Casablancát, minden idők stb. (Előzetesek itt.)
Az öregedés egyik legbiztosabb jele, amikor egy férfiember egyre jobban hajlamos elragadtatni magát. Egyre gyakrabban felejti el a cinikus beszólogatás atombiztos önvédelmi gyakorlatát, sőt, egyre gyakrabban sír buta filmeken. Nos, én A nyomorultak (Moziverzum, 23.00) kb. huszadik percében (Fantine “áriájánál” – Anne Hathaway) elkezdtem zokogni és ez így is ment egészen a vége főcímig, sőt még azon túl is, ahogy anno hazafelé bandukoltunk a hóesésbe burkolózó Andrássy úton. Csak mondom, a film mintegy 160 perc. Öregszem. (Bővebben)
EZT A FILMET MIÉRT ILYEN ELMEBETEG IDŐPONTBAN KELL ADNI?!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: