Ma este/éjszaka egészen biztosan nem szurkolhatunk annak, hogy a magyar film megnyerje ötödik Oscar-díját, mivel egyetlen aspiráns sem jutott be a végjátékba. Így nézzük meg helyettük a legutóbbi nyertest, Deák Kristóf mindössze 25 perces Mindenki (Duna, 21.00) című filmjét, ha eddig még nem láttuk volna.
Steven Spielberg 2015-ös filmje, A kémek hídja (Moziverzum, 21.00) egy hidegháborús kémtörténet. Tipikus Spielberg-moziról van szó, melynek összképét, ahogy pályájának tulajdonképen minden filmjét, a végkifejlet ízléstelen idealizmusa, mondhatni szentimentalizmusa rontja le. Ami például jól állt az ET-nek, az Amistadnak vagy a Bíborszínnek, romba dönti ezt a filmet, mint a Schindler listáját az a bizonyos piros ruhás kislány. Pedig az első 20 perc zseniálisan végighúzott némajátéka, csak zörejekkel és képpel, minden zene és párbeszéd nélkül, egy igen izgalmas kémtörténetet ígér. Az utána következő tulajdonképpeni történet -a Tom Hanks alakította ügyvéd/CIA ügynök NDK-beli küldetése- is rendben van, még ha az már igencsak tobzódik a közhelyekben és olyan ziccereket hagy kihasználatlanul (pl. a kémvád koncepciós jellege), melyek akár külön-külön kidolgozva is megérnének egy jó filmet. A vége ömlengés, sokszoros önigazoló visszacsatolás, didaktikus lónyál. Janusz Kaminski szinte festményszerűen fotografál, bár nála is érzem az “annyira szép, hogy már alig hiszem el”-t. Mark Rylance viszont jó az orosz kém mellékszerepében.
Nyitva van az aranykapu, hadd bújjak be rajta! – de feledjük a nyilvánvalóan pajzán utaláshalmazt, amit e (magyar) gyermekjáték sugall, gondoljunk most csupán arra, hogy szűzlelkű gyermekek vagyunk, s ha átbújunk azon az aranykapun, akkor minden jó lesz. Az Aranykapu (Filmbox Prémium, 21.00) című film szereplői (pl. Charlotte Gainsbourg – a képen balra) persze nem bújnak át semmin, ám végül is megérkeznek a vágyott Új világba (Nouvomondo), ahogy e film címe eredetileg jelzi. A költői címmagyarítást nyilvánvalóan a film hangulata igazolja, amely ugyan álomjelenetekkel zsúfolt, lírikus, de semmiképpen nem erotikus. Emanuele Crialese filmje ettől függetlenül nagyszerű alkotás, méltán jutalmazták annak idején Velencében Arany Oroszlánnal. Sajátos hangulatú, egyedi hangon beszélő mozi, olykor döbbenetesen erős hatású, expresszív képekkel, hitelesen játszó szereplőkkel, és igen, kitűnő zenével. (Bővebben)
Amerikához kapcsolódó történet lesz a 12 év rabszolgaság (Paramount Channel, 21.00) is, mely egy bizonyos Solomon Northup nevű emberről szól, aki egy felszabadított afrikai rabszolga gyermekeként született már szabad amerikainak, és egy New York melletti városkában élt saját farmján családjával. Mivel kitűnően hegedült, kedvelt vendége volt a környék táncmulatságainak. Egy nap azonban rabszolgakereskedők egy fellépés lehetőségével elcsalták, bedrogozták és hamis néven eladták Délre rabszolgának. Az okos és művelt Solomon (Chiwetel Ejiofor) több ültetvényt megjárt és megtapasztalta a gyapotszedés és cukornádaratás, valamint az őket állatként kezelő déli fehérek (Michael Fassbender, Sarah Paulson, Benedict Cumberbatch) brutális kegyetlenkedéseit, mígnem egy jó szándékú fehér vándorasztalos (Brad Pitt)… E kitűnő filmben a brit szigetekről Amerikába költözött fekete Steve McQueen meséli el 134 percben és 10 Oscar-díjra jelölve, amiből 3 db., a Legjobb film, a Legjobb női mellékszereplő és Legjobb forgatókönyv be is jött. (Bővebben)
Paul Haggis 2004-es Ütközések (Duna, 21.35) című filmje egy kiválóan és körültekintően (így azonban kissé “íróasztalszagúan” és teoretikusan) megszerkesztett, sztárokkal telezsúfolt (pl. Sandra Bullock, Matt Dillon, Don Cheadle, Ryan Philippe és sokan mások) és az előbbi filmhez szintén hasonlóan agyondíjazott filmkaleidoszkóp, mely az ún.”hétköznapi rasszizmust” szemlélteti, igen látványosan.
Nem mondható túlságosan bőbeszédű filmesnek a lengyel születésű, de filmográfiáiban britnek tartott Pawel Pawlikowski, aki -kis túlzással- minden szökőévben egyszer jelentkezik új alkotással, melyek közül ráadásul egy sem haladja meg az általában mozifilmtől minimálisan elvárt 90 percet. Ez a 2013-ban készült filmje (is) hangsúlyozottan épít a manapság már szokatlannak, archaikusnak tűnő fekete-fehérben komponált, míves, hangsúlyos transzcendenciát sugalló képekre, és a dialógkönyv sem lehet több 20 oldalnál… Ennek ellenére, az Ida (m5, 21.35) méltán nyert eddig egy raklapnyi fesztiváldíjat, beleértve a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart is (ma este új filmje, a Hidegháború van versenyben ugyanezért), a New York Times nem éppen tekintélytelen kritikusa pedig egyenesen az utóbbi évek legjobb európai filmjeként emlegette a zsidó származású lengyel apáca (Agata Trzebuchowska) út- és identitáskeresésének, egyfajta hitpróbájának történetét. Valóban rendkívüli, megkapó szépségű film. (Bővebben)
Amerika mítoszának egyik leglényegibb tartópillérei a hétköznapi hősök. A veterán Clint Eastwood -ennek megfelelve- a tőle elvárható precizitással alkotja meg a Sully – Csoda a Hudson folyón (RTL Klub, 21.55) című filmben a repülőgépét 155 utassal vészhelyzetben a jeges Hudson-folyóra leszálló Chesley Sullenberger kapitány legendáját. Perfekt, tulajdonképpen hibátlan film, mely elegánsan reprodukálja a szerencsés végű repülőgép-szerencsétlenség körülményeit, Tom Hanks (és Eastwood) pedig sikerrel teremti meg a hőst Sully alakjában – aki itt is, és a valóságban is szerény, de szakmáját magas szinten űző átlagember.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: