Mit nézzünk ma a tévében?

Kedd, február 26.

Szerintem egyáltalán nem rossz ez az Alvilág (RTL Klub, 21.35) című sorozat, legalábbis semmivel nem rosszabb, mint amit ugyanebben a sávban nézni lehet más csatornákon. Remek színészek, viszonylag érdekes történet az első rész alapján: anyu (Balsai Móni – a képen) a főszereplő, minden erejével egyengetni próbálja családtagjainak útját. Apu (Schmied Zoltán) látszólag teljesen normális, valójában azonban zavarosban pecázgató “üzletember”, ebből kifolyólag az epizód végén le is lövik (de csak kicsit, mert ő a másik főszereplő). Vannak gyerekek, ez mindig három különböző, de mégis összefüggő drámai szituációt jelent, van após (Bezerédi Zoltán), akitől apu örökölhette a simliskedést, mert olyan a feje, van anyós (Szirtes Ágnes), aki olyan, mint a smirgli. A sógort (Hevér Gábor), aki néhány jelenettel korábban éppen belenyomott egy tárat valami piti üzletfélbe, éppen lekapcsolták a zsaruk engedély nélkül viselt fegyver miatt… Imádom, hogy ezúttal nem kell megnéznem a stáblistát, mert ismerek mindenkit. 🙂 Szóval, krimi lesz ez, picit hajaz az Aranyéletre, de simán benne van, hogy akár túl is nőhet rajta (mert azt a végén nagyon agyonvágták). Ha van rá akarat…

 

 

Alternatívának mondom A gyűjtőt (Paramount Channel, 21.00), hasonló műfajban. Ebben az eléggé izgalmas krimi-thrillerben Morgan Freeman alakít egy törvényszéki pszichológust, aki egy sorozat-bűnügyben nyomoz. Személyes motiváció is hajtja, ugyanis az egyik áldozat az unokahúga. Kicsit hajaz a sztori a jóval később készült, amúgy a valóság tényalapjain nyugvó, igen remek és igen méltatlanul elkaszált Lie To Me című sorozatra, melyben Tim Roth alakított egy hasonló karaktert…

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!