Oscar Wilde klasszikus Dorian Gray–történetének rengeteg filmes és színpadi feldolgozása született már. Ez a mai Dorian Gray (Filmcafe, 21.00) Oliver Parker 2009-es verziója. A film hagyományos, mondhatni konzervatív felfogású, kosztümös adaptáció, örök fiatalság, szerződés a gonosszal, meleg férfibarátság. Jó színészek, hiszen Colin Firth már a dadogós király előtt is remek színész volt, a címszerepet alakító Ben Barnes pedig több annál, hogy szép és fiatal… (Bővebben)
A mexikói Guillermo Del Toro tavaly 4 Oscar-díjat bezsebelt A víz érintése (HBO, 20.00) című filmje viszont csupán egy vitatott eredetiségű, romantikában és fantasyban lubickoló, csilivili mese. Gyenge film. (Bővebben)
Abban viszont nincs vita, hogy az Aki legyőzte Al Caponét (Paramount Channel, 21.00) remek film. Brian De Palma rendezői zsenialitását jelzi, hogy miközben a kollégái rendszerint valamiféle heroikus pózban festették tablóikat a huszadik század nagy bűnözőiről, ő azzal férkőzött be a maffiafilmek élmezőnyébe, hogy e filmjében éppen a maffia szájában van az a bizonyos szopógolyó. A jellegéből fakadóan kissé valóban propagandaízű, jó kisfiús (Kevin Costner, na ja) sztorit kitűnően ellenpontozzák az olyan parádés jelenetek, mint a szeszszállítmány lekapcsolása a kanadai határnál, vagy az obligát Eizenstein-ommázs, a Patyomkin páncélos híres lépcsőjelenetének megidézésével. Robert De Niro szerintem itt nyújtja élete alakítását (pedig azért volt néhány), egyenesen lidérces, ahogyan az alacsony, köpcös, erősen kopaszodó, szétfolyt arcú, nettó pszichopata Caponét játssza. Oscart azonban Sir Sean Connery kapott egy mellékszerepért.
Az Egerek és emberek (Film Mánia, 21.00) viszont John Steinbeck klasszikus regényének minden bizonnyal az egyik legjobb filmes feldolgozása, Gary Sinise (az a szúrós tekintetű pasi, ugyebár, a hajdani New York-i helyszínelőkből) rendezésében. Lennie-t, a bivalyerős, ám végtelenül szelíd szellemi fogyatékos csavargót John Malkovich, míg az őt féltve óvó barátját, George-ot maga Sinise alakítja.
Bár sokan valamiféle új, mocskos, szennyes és vad westernt (pontosabban: easternt) emlegetnek, számomra az Aferim! (m5, 21.50) inkább dokumentumfilm, egy kultúrantropológiai időutazás a XIX. századi Balkán legszutykosabb zugába, Belső-Románia labirintusszerű lápokkal, vadregényes sziklákkal és végtelen pusztákkal telehintett földjére, aminek népét hol a muszka, hol az ottomán sanyargatta, ha nem éppen valamelyik helyi kényúr gyakorolt korlátlan önkényt a nyomorgó oláhokon. Bár Radu Jude fekete-fehérben komponálta meg filmjét, mégis pompásan érzékeljük e vidék szilaj és minden elnyomás ellenére életenergiától duzzadó népének színpompáját, a napégette táj sárgásbarnáját, a mészkősziklák vakító fehérségét és a láp párában fürdő sötétzöldjét. A fekete-fehér “színválasztás” sem tűnik kényszeredett művészi allűrnek, valamiféle üres artisztikus póznak, hanem adekvát megoldása a film vizualitásának: egész egyszerűen ez a történet így válik hitelessé, ahogyan ábrázolja az 1830-as évek román vidéki életének nyomorúságos hétköznapjait, a meztelen seggel rohangászó purdékkal, a düledező vályogputrikkal, a szakadt gyolcsruhában, mezítláb dolgukat végző parasztokkal, és a náluk is sanyarúbb sorban, rabszolgasorban élő, valóban füstös képű cigányokkal. (Bővebben)
Igencsak “életközeli” történet az 1996-ban készült angol Fújhatjuk! (Duna, 21.55). A hatalmas, közép-angliai bányavidéken sorra zárják be a bányákat, tömegével kerülnek az utcára a kemény fizikai munkához szokott bányászok – és úgy tűnik, ez a sors vár a városka bányászokból álló fúvószenekarára is. A küzdelem a fennmaradásért, természetesen, itt egy sor keserűen vicces nüanszon áll vagy bukik, s ezt a film nagy emberszeretettel, romantikusan, de éleslátón fogalmaz meg, egy sor kitűnő angol színésszel a főbb szerepekben (Pl. Pete Postlethwaite –a képen-, illetve Ewan McGregor, Tara Fitzgerald…)
Makk Károly Egy erkölcsös éjszakáját (Duna, 23.50) viszont annak idején Arany Pálmára jelölték Cannesban. Tóth János fülledt, mélypiros képein egy egyetemista költözik be a Mutter vezette bordélyba, egy régmúlt, boldog világban. Pici “facsavarral” élve, Krúdy bohém világa elevenedik meg a filmen, holott Hunyady Sándor írása nyomán írta Örkény és Bacsó. Mutter szerepében “A”Psota, a kurvák között a szegény Kishonti, Tarján Györgyi, Szirtes Ági a cseléd! Cserhalmi a duhaj diák. Pompás film.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: