Mit nézzünk ma a tévében?

Először a Szigorúan ellenőrzött vonatok (Duna, 20.25) fut be ma este (az első vágányra). Bohumil Hrabal és Jirí Menzel méltán klasszikus filmje Tapicska forgalmistáról, a stemplizés helyes módjáról, az ejaculatio praecoxról és természetesen a precíz váltóállításról szól. Megkerülhetetlen és kihagyhatatlan mozi ez arról, hogy mi is ez a Közép-Európa, amibe születtünk…

Elsősorban a lányokra vár A csúf igazság (Moziverzum, 21.00) című -szerintem közepes- romantikus komédia, melyben a gátlástalan Gerald Butler akarja meghódítani -fogadásból, mert a pasik már csak ilyenek…- Katherine Heiglt, aki látszólag ezt nem hagyja annyiban, merthogy ő egy karakán, erős, független nő, tehát nem olyan, akit egy pasi saját kénye-kedve szerint használ (ki).

A Fogd a nőt és fuss (Paramount Channel, 21.00) sem több egy habkönnyű akciókriminél, azonban Neil Simon forgatókönyve garancia arra, hogy egy percig se unatkozzunk alatta. A nő, akit fogni kell: Kim Basinger (lásd a képen), s akinek szól a címbeli felszólítás, az pedig Alec Baldwin.

Sidney Lumet ma este is provokatív és gondolatébresztő Védd magad! (Film Mánia, 21.00) című, megtörtént esetet elmesélő filmjében a vádlott, aki tényszerűen bűnök tucatjait elkövető maffiózó, az amerikai jogtörténet egyik leghosszabb perében védi önmagát – élve törvény adta lehetőségével. DiNorscio azonban, akit a leginkább akciósztárként ismert Vin Diesel alakít kitűnően, a tárgyalássorozatot laza szövegelésével, pontos és szúrós beszólásaival egyszemélyes show-műsorrá változtatja. Rajongók kezdik el látogatni a tárgyalásokat, füttykoncert, ováció övezi a virtigli maffiózó minden megszólalását. A képtelen, abszurd előadás Lumet értelmezésében az amerikai jogrendszer maró, savas karikatúrája.

Stephen Daldry 2002-es Az órák (Filmcafe, 21.00) című filmje “Michael Cunningham azonos című Purlitzer-, és PEN/Faulkner-díjas regényéből készült, amit viszont Virginia Woolf 1925-ös műve, a Mrs. Dalloway inspirált. Három korszak, három történet és három női sors olvad össze egyetlen történetté Az Órák időfolyamában. Úgy kapcsolódnak össze, mint a láncszemek, anélkül, hogy tudnák, ugyanaz a nagyszerű irodalmi alkotás változtatja meg visszavonhatatlanul az életüket. Virginia Woolf (Nicole Kidman – e filmben nyújtott alakításáért Oscart kapott) a húszas évek londoni külvárosában az elmebajjal küzd, és közben első nagy regényét, a Mrs. Dallowayt írja. Laura Brown (Julianne Moore) Los Angeles-i feleség és anya több mint két évtizeddel később, a második világháború végén olvassa a regényt, és hatására elsöprő erejű változást forgat a fejében. A mai New York Cityben ott van Clarissa Vaughan (Meryl Streep), aki Mrs. Dalloway modern alteregója, s aki szerelmes Richardba (Ed Harris), az AIDS-ben haldokló, briliáns költő-barátjába.”

A Székely Gábor-féle Új Színház egyik első bemutatója volt Kleist darabja, a Homburg hercege (m3, 21.40). Az előadást Hargitai Iván rendezte, főbb szerepekben szintén fiatalok, Marozsán Erika és László Zsolt, valamint nagy öregek, mint Avar István, Mádi Szabó Gábor és Sinkó László. És sokan mások. A darab nagyjából arról szól, hogy igen veszélyes szerelmesnek lenni a háború poklában, avagy igen veszélyes háborúzni, ha közben szerelmes az ember…

Na, de Ismeri a szandi-mandit? (m5, 21.50) Mert egy világszám! Főszerepben Schütz Ila és Sztankay István. Minden idők egyik legviccesebb magyar filmszatírája a békés, boldog kádárizmusból, illetve -ról.

A késő esti Mielőtt meghaltam (avagy Dallas Buyers Club) (Moziverzum, 22.30) viszont egyszerre megrázó AIDS-dráma és egy lélekemelő, ám mégis egészségesen cinikus, fordított Wall Street farkasa/Tőzsdecápák karriertörténet. A remek film férfi főszereplője (Matthew McConaughey), valamint férfi mellékszereplője (Jared Leto) megérdemelten hozta el a 2013-as Oscar-gála illető aranyszobrait. (Bővebben)

Oscar Wilde klasszikus Dorian Gray–történetének rengeteg filmes és színpadi feldolgozása született már. Ez a mai Dorian Gray (Filmcafe, 21.00) Oliver Parker 2009-es verziója. A film hagyományos, mondhatni konzervatív felfogású, kosztümös adaptáció, örök fiatalság, szerződés a gonosszal, meleg férfibarátság. Jó színészek, hiszen Colin Firth már a dadogós király előtt is remek színész volt, a címszerepet alakító Ben Barnes pedig több annál, hogy szép és fiatal… (Bővebben)

A mexikói Guillermo Del Toro tavaly 4 Oscar-díjat bezsebelt A víz érintése (HBO, 20.00) című filmje viszont csupán egy vitatott eredetiségű, romantikában és fantasyban lubickoló, csilivili mese. Gyenge film. (Bővebben)

Abban viszont nincs vita, hogy az Aki legyőzte Al Caponét (Paramount Channel, 21.00) remek film. Brian De Palma rendezői zsenialitását jelzi, hogy miközben a kollégái rendszerint valamiféle heroikus pózban festették tablóikat a huszadik század nagy bűnözőiről, ő azzal férkőzött be a maffiafilmek élmezőnyébe, hogy e filmjében éppen a maffia szájában van az a bizonyos szopógolyó. A jellegéből fakadóan kissé valóban propagandaízű, jó kisfiús (Kevin Costner, na ja) sztorit kitűnően ellenpontozzák az olyan parádés jelenetek, mint a szeszszállítmány lekapcsolása a kanadai határnál, vagy az obligát Eizenstein-ommázs, a Patyomkin páncélos híres lépcsőjelenetének megidézésével. Robert De Niro szerintem itt nyújtja élete alakítását (pedig azért volt néhány), egyenesen lidérces, ahogyan az alacsony, köpcös, erősen kopaszodó, szétfolyt arcú, nettó pszichopata Caponét játssza. Oscart azonban Sir Sean Connery kapott egy mellékszerepért.

Az Egerek és emberek (Film Mánia, 21.00) viszont John Steinbeck klasszikus regényének minden bizonnyal az egyik legjobb filmes feldolgozása, Gary Sinise (az a szúrós tekintetű pasi, ugyebár, a hajdani New York-i helyszínelőkből) rendezésében. Lennie-t, a bivalyerős, ám végtelenül szelíd szellemi fogyatékos csavargót John Malkovich, míg az őt féltve óvó barátját, George-ot maga Sinise alakítja.

Bár sokan valamiféle új, mocskos, szennyes és vad westernt (pontosabban: easternt) emlegetnek, számomra az Aferim! (m5, 21.50) inkább dokumentumfilm, egy kultúrantropológiai időutazás a XIX. századi Balkán legszutykosabb zugába, Belső-Románia labirintusszerű lápokkal, vadregényes sziklákkal és végtelen pusztákkal telehintett földjére, aminek népét hol a muszka, hol az ottomán sanyargatta, ha nem éppen valamelyik helyi kényúr gyakorolt korlátlan önkényt a nyomorgó oláhokon. Bár Radu Jude fekete-fehérben komponálta meg filmjét, mégis pompásan érzékeljük e vidék szilaj és minden elnyomás ellenére életenergiától duzzadó népének színpompáját, a napégette táj sárgásbarnáját, a mészkősziklák vakító fehérségét és a láp párában fürdő sötétzöldjét. A fekete-fehér “színválasztás” sem tűnik kényszeredett művészi allűrnek, valamiféle üres artisztikus póznak, hanem adekvát megoldása a film vizualitásának: egész egyszerűen ez a történet így válik hitelessé, ahogyan ábrázolja az 1830-as évek román vidéki életének nyomorúságos hétköznapjait, a meztelen seggel rohangászó purdékkal, a düledező vályogputrikkal, a szakadt gyolcsruhában, mezítláb dolgukat végző parasztokkal, és a náluk is sanyarúbb sorban, rabszolgasorban élő, valóban füstös képű cigányokkal. (Bővebben)

Igencsak “életközeli” történet az 1996-ban készült angol Fújhatjuk! (Duna, 21.55). A hatalmas, közép-angliai bányavidéken sorra zárják be a bányákat, tömegével kerülnek az utcára a kemény fizikai munkához szokott bányászok – és úgy tűnik, ez a sors vár a városka bányászokból álló fúvószenekarára is. A küzdelem a fennmaradásért, természetesen, itt egy sor keserűen vicces nüanszon áll vagy bukik, s ezt a film nagy emberszeretettel, romantikusan, de éleslátón fogalmaz meg, egy sor kitűnő angol színésszel a főbb szerepekben (Pl. Pete Postlethwaite –a képen-, illetve Ewan McGregor, Tara Fitzgerald…)

Makk Károly Egy erkölcsös éjszakáját (Duna, 23.50) viszont annak idején Arany Pálmára jelölték Cannesban. Tóth János fülledt, mélypiros képein egy egyetemista költözik be a Mutter vezette bordélyba, egy régmúlt, boldog világban. Pici “facsavarral” élve, Krúdy bohém világa elevenedik meg a filmen, holott Hunyady Sándor írása nyomán írta Örkény és Bacsó. Mutter szerepében “A”Psota, a kurvák között a szegény Kishonti, Tarján Györgyi, Szirtes Ági a cseléd! Cserhalmi a duhaj diák. Pompás film.

Megmondom őszintén, nem rajongok a Forma 1-ért, legalábbis azért nem, ami mára lett belőle. Sőt, kifejezetten utálom ezt az egész cirkuszt… Az én autóversenyző hőseim -Emerson Fittipaldi, Jackie Stewart és mások- már kihaltak, megöregedtek, de legalábbis eltűntek az autóversenypályákról. Ron Howard rendkívül izgalmas életrajzi drámája, a Hajsza a győzelemért (Film+, 21.00) viszont éppen ebbe aranykorba kalauzolja el a nézőt, amikor a Forma 1-et két óriási egyéniség küzdelme jellemezte. Az egyik évben az osztrák Niki Lauda (Daniel Brühl) lett világbajnok, a másikban a brit James Hunt (Chris Hemsworth). A ’76-os idényben Lauda súlyos balesetet szenved és nemhogy a világbajnokság, de még az élete is veszélyben forog… A többi már történelem. Igen jó kis mozi ez! (A képen Chris Hemsworth a lányok gyűrűjében, mögöttük, a versenyautóban Daniel Brühl féltékenykedik.)

Nem úgy, mint a 2014-es Oscar-ceremónia nagy-nagy lufija, David O. Russell Amerikai botrány (Filmbox Prémium, 21.00) című mozija. Ma szembesülhet ezzel a méretes blöffel az, aki eddig még nem tette meg… Nagy sztárok, remekül megidézett hetvenes évek-fíling – egy teljesen átlagos átveréses filmben (vagy filmes átverésben). (Bővebben)

Késő estére megint egy jó kis cseh mozi. Nemrég láthattuk Jan Sverák 2007-es filmjét, a Mezítláb a tarlónt. Az Általános iskola (Duna, 22.35) ennek kvázi folytatása, még ha jóval korábban, 1991-ben készült is el. A második világháború traumáját igazi csehes, kicsit groteszkbe forduló derűvel feldolgozó filmet jelölték a Legjobb idegennyelvű film Oscar-díjára.

Mismásolhatnék, de minek? Sehol semmi.

Majdnem a 2012 legjobb romantikus komédiája lett (nálam) ez a Bradley Cooperrel, Jennifer Lawrence-szel (utóbbi -a képen- kapott is az itt nyújtott alakításáért egy Oscart!), Robert de Niróval és sokan másokkal hódító Napos oldal (Moziverzum, 21.00), ha nincs az a végkifejlete, ami. Félreértés ne essék, azzal sincs különösebb baj, azon kívül, hogy közhelyes, a happy ending pedig amúgy is kötelező műfaji kellék. Azonban a történetet egészében nézve, szerintem úgy fityeg a végén ez a happy end, mint majom farkán stanicli bicikliző majmon a bohócsipka. Ennél én többet (mélyebbet, komolyabbat) képzeltem bele a film eleje és a közepe alapján… (Bővebben)

Kenneth Branagh is feldolgozta Mary Shelley klasszikus, romantikus, viktoriánus horrorját, a Frankensteint (Sony Movie Channel, 21.00). A szörnyet Robert De Niro alakítja, míg teremtőjét, az ifjú Frankenstein doktort a filmet is “teremtő” Kenneth Branagh. Az érdekességeket kedvelőknek jegyzem meg, hogy a forgatókönyvet a magyar származású és később igen jelentős pályát futó Frank Darabont jegyzi. Szép, nagy film.

Az öregedés rendkívül összetett problematikája áll Julie Gavras (aki mellesleg a neves rendező Costa Gavras lánya) Tétova félrelépők (m5, 21.50) című meleg hangú, de ezáltal kissé lagymatagnak is tűnő komédiájának középpontjában. A férfi (William Hurt) jól menő sztárépítész, felesége (Isabella Rossellini) pedig unatkozó szépasszony. Az idő múlása elől egyikük előre menekülne, míg a másik a ‘dicső’ múltból merít erőt. (Bővebben)

Valahol a mi Tüskevárunk dramaturgiájára emlékeztet az Irány Colorado! (Film Mánia, 21.00) című kalandfilm. Itt azonban nem lakótelepi tinédzserek, hanem íróasztalhoz, öltöny-nyakkendőhöz, nagyvárosi életritmushoz szokott negyvenes faszik (Billy Crystal, Daniel Stern és Bruno Kirby) ugranak fejest a Vadnyugatba, mintegy hajdani, tán sosem volt férfiasságukat is bebizonyítandó, hogy megtapasztalják az élet igazi, rögös oldalát, aztán (jó)néhány életre szóló viszontagság után felkelvén a porból, újult erővel, de most már sokkal bölcsebben álljanak helyt a további életükben. Matula bácsit itt egy kérges tenyerű, dörzsölt, öreg igazi cowboy (Jack Palance – a képen) játssza, aki a négy városi zöldfülűből, a rendelkezésére álló néhány hétben, mialatt egy igazi marhacsordát hajtanak át Új-Mexikóból Coloradóba, igazi, tökös marhapásztorokat farag.

Edward Zwick háborús eposza, A bátrak igazsága (RTL Spike, 21.00) arról szól, hogy vajon mit kell tennie egy női katonának (Meg Ryan) ahhoz, hogy megkaphassa a Hűség érdemérmet. Denzel Washington, aki itt egy önhibája okán lefokozott ezredest alakít, kideríti. Vagy inkább arról, hogy mit kell tenni egyáltalán ahhoz, hogy kitüntessenek valakit…

A Mr. Jones – Jogában áll meghalni (Duna, 21.00) nem igazán azért lehet érdekes választás, mert műfajilag romantikus és dráma, valamint a főszerepben a sármőr ősz herceget, Richard Gere-t láthatjuk (Lena Olin társaságában), hanem inkább azért, mert Mike Figgis elég jó rendező ahhoz, hogy ne hibázzon túl nagyot Eric Roth történetével. Gere (filmbéli karaktere) mániás depresszióban szenved (vagy tán mégse), és Olin, a pszichológusnő ezen majd segít (vagy mégse).

Az 50-en túl is igen dögös Sophie Marceau egyedül neveli két apától származó három gyermekét, ám A boldogság sosem jár egyedül (m2, 21.10) és belép a képbe az igazi Ő, aki viszont léha, bohém, iszik, nőzik és éjszakánként egy jazzklubban zongorázik. Nem lesz azonban semmi dráma, csupán egy habkönnyűnél is könnyedebb romkom tegnapról, vagyis 2012-ből: (Bővebben)

Egy nagyon cuki, de egyben nagyon okos és követendő példát mutató kis film A pillangó (Duna, 20.30), mely nem keverendő össze azzal a híres, börtönszigetről menekülős történettel. Itt egy bájos kislányt felejtenek rendre elfoglalt szülei az iskola előtt, aki a szomszédban lakó magányos öregemberrel (Michel Serrault) kezd el barátkozni és együtt mennek világgá – az Alpok rengetegébe, egy ritka pillangófaj nyomában…

Később azonban jön Jennifer Aniston, aki ezúttal Clive Owennel szűri össze a levet, holott mindkettejüknek biztos és takaros családi háttér duruzsol a háttérben. De azok a hűvös, huzatos metróperonok, minden áldott kora reggel… Brrr. A Kisiklottak (Viasat6, 21.00) azonban nem az ennyiből sejthető romantikus vizek felé, hanem épp az ellenkező irányba evez tovább. A borzongató reggeleket felmelengető, édes együttlétek lassan vérfagyasztó rémálomba fordulnak, amihez sok köze lesz az időközben felbukkanó Vincent Casselnek is… Mikael Hafström filmje feszült, izgalmas drámai thriller lesz.

Gene Hackman tipikusan az a fazon, aki úgy harminc éves kora körül felvett magára egyfajta fizimiskát, és ahogy teltek, múltak az évek, rajta bizony nem fogtak azok a bizonyos vasfogak. Harminc évesen is enyhén pocakos sörissza raktárosnak látszódott, ahogyan a hetvenegyedikben -e film forgatása idején- is. Közben eljátszott egy csomó legendás szerepet: például ő volt Popeye Doyle a Francia kapcsolatban, ő játszotta Coppola Magánbeszélgetésének főszerepét, a mániákus lehallgató ügynököt, ő volt az a szadista seriff, akit annyira utált mindenki Clint Eastwood nagyszerű westernjében, a Nincs bocsánatban. Az arany markában (RTL Spike, 21.00) című kitűnő szajréfilmben ez a joviális öregúr egy szuperrablót alakít, aki nagyszámú kollégái közül tündökletes intelligenciájával, valamint hidegvérű gyilkolászási kedvével tűnik ki. (Bővebben)

Klasszikus börtönfilm viszont a Menekülők (Film Mánia, 21.00), Rupert Wyatt épp tíz éve bemutatott filmje, legalábbis a témáját tekintve. Rabok ülnek a dutyiban és meg akarnak szökni, szövetkeznek, tervet szőnek és megszöknek, ha sikerül. Az a bizonyos Knézy Jenő-i plusz a kivitelezésében, narrációjában és dramaturgiájában keresendő és található meg. Egyik sem egy ördöglakat persze, de ami van, az legalább következetesen végig van víve a filmen. Volt is és nyilván lesz is a filmtörténetben irányban és térben párhuzamos, csak időben egymásból fakadó, de egymásra végig reflektáló cselekményszálat felgöngyölítő film, mondjuk börtönfilmben ilyet még nem láttam, ez tehát egy plusz. Főleg, hogy ügyes rendezői leleménnyel a végén úgy forr össze a két szál, hogy ezzel a néző egy olyan többletinformációnak jut birtokába, ami az egész addigi tortúrát, az egész filmet más megvilágításba helyezi. (Bővebben)

A Szerencsecsillag (Viasat3, 21.00) viszont egy szép, romantikus, hogy ne mondjam, giccses mese arról, hogy ha a katona (Zac Efron) hazatér a háborúból, akkor majd megtalálja azt a szép, szőke lányt (Taylor Schilling), akiről a csatazajban álmodozott egy véletlenül talált fénykép alapján…

Két fura fazon, akik amúgy féltestvérek, azzal szórakoznak, hogy hülyére veretik magukat, de még inkább azzal, hogy ők verik hülyére azt a másikat, aki a ring túlsó sarkában áll. Mickey Ward (Mark Wahlberg) és Dicky Eklund (Christian Bale) története A harcos (Filmcafe, 21.00) című sziklakemény film, amit a profiboksz.hu, úgymond szakmailag, egyszerűen csak úgy jellemzett, mint egy “zseniális bokszfilm”. Ráadásul, ennél azért lényegesen többről is szó van ezúttal… (Bővebben)

Közismert tény, hogy a legtöbb lányos apa ártatlan, szűzies szerelemmel viseltetik kislánya iránt, a kislányok pedig rajongva imádják viszont édesapjukat. Különösen erős ez a kapcsolat, ha valamilyen szörnyűség folytán az apa egyedül kénytelen nevelni kislányát. Egy ilyen szituációt dolgoz fel az Apák és lányaik (m2, 21.05) című hollywoodi melodráma Russell Crowe és Kylie Rogers/Amanda Seyfried főszereplésével (a képen Kylie Rogers és Russell Crowe), melynek első kockáin megijedtem, de aztán azért alapvetően elmúlt a rossz érzés… (Bővebben)

George Sand és Alfred de Musset híres-hírhedt románcát dolgozza fel 132 hosszú, de rendkívül romantikus percben Az évszázad gyermekei (Duna, 22.01) című, 1999-ben készült dráma. A cigarettázó, horribile dictu nadrágot viselő, proto-feminista Sand-t a minap szülinapos, mindig kitűnő Juliette Binoche, míg a részeges, kártya-és szexfüggő Musset-t Benoît Magimel alakítja.

A Kék bársony (Film Mánia, 23.00), bár David Lynch egyik legközérthetőbb filmje, mégsem mondható tömegterméknek, hiszen sajátos, rejtélyekkel teli, sejtelmes atmoszférájával, a kérdőjelek ezreivel mégis inkább intellektuális kaland, mint befakkolható thriller. Amerikai kisváros, koszlott bárok, áporodott, füstszagú, súlyos függönyök, levágott fülek, a kék hold és Angelo Badalamenti sejtelmes melódiái. Innen nőtt ki a Twin Peaks.

Talpra. Este aztán tök jó kis film lesz a Kincsem (RTL Klub, 19.25), ha a mércét a hollywoodi típusú, romantikus, kosztümös filmekhez tesszük: ez a film szinte minden tekintetben megugorja ezt. Nem nagyon láttam még ilyen jól vágott és ilyen látványos magyar műfaji filmet, és ez a teljesítmény most már valóban mérhető nemzetközileg is. Jó a sztori is. Nagy Ervinre mintha ráöntötték volna a főszerepet, Petrik Andrea szabálytalan karaktere is remek választás, mint ahogy elsőrangú az egész casting, tokkal-vonóval. Jó a CGI, izgalmasak a lovasjelenetek, szépen is van fényképezve az egész film (Szatmári Péter), tehát a maga nemében közel hibátlan két óra szórakozás és izgalom a rászánt két óra (rendező: Herendi Gábor). Tényleg meg tudom számolni egyetlen kezemen a komolyabb kifogásaimat: pl. a báljelenet táncbetéte kifejezetten nevetséges volt. Értettem én a dialógban elrejtett posztmodern poénokat (a kocsmában a szelfizés, lóval beparkolás a kastély elé: De karcolás ne legyen rajta! – adja a lovászfiú kezébe Blaskovich gróf a kantárt, stb.), amivel semmi baj nem lett volna, ha ez a “posztmodernkedés” alapkoncepció lett volna a filmben. De így, hogy csak néha, váratlanul sült el ilyenből egy-egy, inkább volt zavaró, idétlen, mint valóban vicces. A szintén nem éppen korhű jelmezekkel viszont semmi bajom nem volt, jól néztek ki.

Antal Nimród filmjével, A Viszkissel (Moziverzum, 21.00) sincs sok bajom: egy viszonylag jól összerakott, jól fényképezett, jól zenélt, stílusos krimi. Ennyi. Ennél nem több, de nem is kevesebb. Azt viszont már kevésbé értem, hogy egy személynek, egy -nálam két évvel fiatalabb- ex-bankrablónak miért kell még bőven életében szobrot állítani? Mert a film is kvázi szobor! Nem az a kérdés, hogy most milyen színben tűnik fel Ambrus Attila, a Viszkis Rabló (Szalay Bence), mert ebből a szempontból a film tulajdonképpen korrekt, már erkölcsi értelemben. Azonban egy torz, elcseszett, groteszk szobor is szobor, egy hősies, példaképként állított szobor is szobor és egy realista szobor is szobor. Ez a film talán az utóbbi, de Ambrus Attila mégiscsak hős benne. Ő a főhős, akinek a filmet nézve akarva-akaratlanul szurkolunk és tapsolunk (mint ahogy ezrek és ezrek tapsoltak akkor, amikor amolyan modern Ludas Matyiként fosztogatta a “gonosz bankokat” és tapsolnak ma is). Neki azért, mert az igazságszolgáltatásból ki tudja, hányszor űzött csúfot. Sok egyéb ok mellett például a Viszkisnek is köszönhető, hogy mára a rendőrség megbecsülése a Kádár-korszak szintjére süllyedt – és ha ehhez hozzávesszük a film kisszerű, frusztrált nyomozóját (Schneider Zoltán), akkor egész egyszerűen nincs más választásunk, minthogy drukkoljunk a Viszkisnek, aki persze, se nem hős, se nem profi, a történet szerint egy tök átlagos srác. Viszont, egészen biztosan jó az nekünk, egyszerű állampolgároknak, ha a rendőrségünk nevetséges, hőseink pedig köztörvényes rablók, akik tojnak a törvényekre? Azokra, melyek elvileg minket védenek? Végiggondolta ezt már valaki? Látjuk egyáltalán, mi megy itt?

Miklauzic Bence, jó magyar szokás szerint, látatlanul legyalázott 2014-es filmjének, a Parkolónak (Viasat3, 21.00) sztorijának váza tulajdonképpen egy klasszikus western kliséje. A magányos kóboj békésen éldegél világvégi farmján, amikor betoppan a gazdag úr Tucsonból, hogy épp erre halad a vasútvonal, és kéne a föld. A magányos kóboj persze nem adja, felveszi a reménytelennek tűnő harcot a gazdag úrral, aki közben pénzzel maga mellé állította az összes környékbeli gazdát is és győz, mert a magányos kóbojok mindig győznek, majd az egyik áruló mellyes-bögyös menyecskéjével ellovagol a lenyugvó napba. A magányos kóboj itt egy parkolóként használt nyóckerületi grund őre (Lengyel Ferenc), a földje a grund, a gazdag úr (Szervét Tibor) egy ármányöltönyös vállalkozó, a környékbeli gazdák a helyi kolor lokál, a “mellyes-bögyös menyecske” pedig Pokorny Lia (a képen Lengyel Ferenccel). A naplemente itt is naplemente. (Bővebben)

A rengeteg, többé-kevésbé professzionalista zsánert maga mögött tudó Joel Schumacher rendező és Jerry Bruckheimer producer ezúttal -ma egyetlen külföldi ajánlatként- úgy tűnik, megalkotta a fából vaskarika-készítés pontos filmes analógiáját: a Lapzárta – Veronica Guerin (m2, 21.45) bár tényeken alapuló életrajzi film, mégis minden egyes kockájában tökéletesen hihetetlen. Olyan ugyanis csak a mesében és a bulvármagazinokban fordulhat elő, hogy a sztárriporter oknyomozó mucika (Cate Blanchett), afféle Kálmán Olgába oltott Máté Kriszta, leparkol a dzsuva mellé tűzpiros sportkupéjával, kipattan belőle, és drága Gucci cipellőjében az eldobált, használt injekciós tűk között balettezve becserkészi a romos házban működő drogtanyát, átlép néhány ezerévesre lőtt élőhalott tinédzseren, közben orra sem fintorodik, majd az egyik még viszonylag magánál lévő orrához tolja mikrofonját, és megkérdi: -Ön honnan veszi a kábítószert, amit az imént használt? (Bővebben)

Tulajdonképpen minden rendben van a Budapest Noirral (RTL Klub, 21.55) is. Igen nehéz részleteiben belekötni ebbe a filmbe, hiszen egészen jól sikerült ráhúzni a klasszikus noir krimik stíluselemeit a harmincas évek Budapestjére. Nem lóg ki a sztoriból Kondor Vilmos történelmi “színezése” sem, jók az arcok is (bár én az összes férfiszínészt megborotváltattam volna, ugyanis a harmincas években magára bármit is adó férfi egész egyszerűen sehol nem jelent meg borostásan) – csak éppen az egész steril, élettelen. Nincs ritmusa a történetnek, és a végén is inkább csak abbamarad, nem pedig befejeződik. Érződik Gárdos Éva profizmusa a történeten, érződik az odafigyelés és én néznék is ilyen történeteket, ilyen kivitelben, csak éppen tévésorozatban, epizódonként legfeljebb egyórás időtartamban.

Egy sakkjátszmánál, illetve két sakkozó küzdelménél nem nagyon tudok kevésbé filmre való témát mondani, ám Edward Zwick mégis igen izgalmas mozit csinált Bobby Fischerről, a sakk Muhammad Alijáról és Mozartjáról. Az egy dolog, hogy a furcsa, különc személyiségek, a zsenik mindig érdekesek a “porbafingó” átlag számára, s ebben Tobey Maguire (a képen) egészen jól megfogja Fischer karakterét; ennél azonban fontosabb, hogy Zwick igazi drámaiságot a Szpasszkij (Liev Schreiber szintén remek alakítása) elleni, 1972-es sakkvilágbajnoki döntő -amúgy reális- hidegháborús kontextusba emelésével vitt a filmbe. A Gyalogáldozat (Paramount Channel, 21.00) című, igen korrekt életrajzi dráma hollywoodi dramaturgiája pontosan működik. Fischer zseniális döntő lépése szinte katartikus erővel “húzza be” a csúcspontot, amit még az is érteni, érezni fog, akinek fogalma sincs a sakklépésekről. A lecsengés száraz tényszerűsége, mely Fischer életének további fordulópontjait ismerteti, gyorsan visszaránt a földre.

Mára legyen elég ennyi – mert nincs más ajánlatom.

Remek szereposztást virít a Túl közeli rokon (Filmcafe, 21.00). A 2003-as komédiában Matt Damon és Greg Kinnear alakítja a címből egyenesen következő családtagokat – akik annyira közel állnak egymáshoz, hogy ennél közelebb már nem is állhatnának. Ugyanis sziámi ikrek. A kényszerű együttlét természetesen a testvérpárok szokásos problémájába fut ki: az egyik sikereit a másik nehezen emészti meg. Esetükben ez a feszültség, értelemszerűen nagyobb az átlagosnál. Eva Mendes, Seymour Cassel és például Cher színesíti jelenlétével a történetüket, melyet egy testvérpár, Bobby és Peter Farrelly rendezett.

Az Orvlövész (Mozi+, 21.00) című, kissé sablonos sztorira (leszerelt hajdani specialista csalódottságában és kiábrándultságában a világ végén farigcsál fogpálcikákat, aztán egyszer megjelenik valami titokzatos fazon, aki azért csak behúzza még egy utolsó akcióba) épülő filmben Mark Wahlberg alakít egy hightech mesterlövészt, akinek tevékenysége (és annak ábrázolása) viszont közel sem sablonos. Rejtekben megbújva gubbaszt hosszú, méla lesben, kimatekozva a lövedék megfelelő pályáját, miközben csakis egyetlen lövésre van esély – kellő izgalomkeltésre alkalmat adó szituációk ezek, mint azokban a robbantós filmekben, amikben órákig el lehet játszani a “piros drótot vagy a kéket vágjam” faék-egyszerűségű, de igen hatásos dramaturgiájával…

Nicolas Cage ugyanekkor egy törekvő orosz Fegyverneppert (Moziverzum, 21.00) alakít a következő, meglepetésre igen erős akció-thrillerben, Jared Leto és Ethan Hawke társaságában. Az efféle bizniszek veszélyes világába beavató film híven ábrázolja azt a paranoid, gyanakvó, senkiben nem bízó lelkiállapotot, amit csak különleges személyiségek képesek elviselni (ideig-óráig) – elég sok pénzért.

Elsősorban Billy Bob Thornton parádézásának, valamint a film finom (olykor meg egészen abszurd) vizuális, valamint verbális poénjanak köszönhetően lett felejthetetlen krimikomédia a Banditák (AMC, 21.00). A megszokott módon kőprofi Bruce Willis mellett Billy Bob egy hipochonder bankrablót alakít. A páros agyafúrt bankrablásaival hamar a környék kedvenceivé válik, mígnem megjelenik a színen egy csengő hangú lány (Cate Blanchett). Afféle Tarantino Light, vagy Bonnie és Clydes, szolid csattanóval a végén. Láttuk már? (A képen Billy Bob, Cate és Bruce)

Látszólag pikáns témáról van szó Stuart Blumberg okos és tulajdonképpen ízléses -független- komédiájában, a Vágyak szerelmeseiben (Sony Movie Channel, 21.00), melyben azonban látni fogjuk, hogy igenis kínos problémáról, a szexfüggésről van szó. Lehetne ez a film üres lónyál, altesti humorban bővelkedő kreténség és unalmas, művészieskedő erotika is, de ehelyett egyenesen, őszintén, könnyeden, de nem súlytalanul, kerek-perec megfogalmazva kerül terítékre az inkriminált addikció. Mark Ruffaloban, Gwyneth Paltrow-ban, Pinkben és Tim Robbinsban pedig nehéz csalódni.

Huszárik Zoltán Csontváry-filmje (Duna, 22.30) az egyetemes és a magyar filmművészet egyik legkülönlegesebb alkotása. Ennél adekvátabb művészportrét nem tudok elképzelni, hiszen amellett, hogy megidézi a zseniális magyar festő alakját, szinte beleolvad festményeibe, filozofikus filmesszé is a mű és a művész bonyolult viszonyáról, az alkotás krisztusi mértékű szenvedéséről. Kíváncsi vagyok azonban, hogyan sikerült a film felújítása és hogy “működik-e” egyáltalán ez a festői alkotás a tévé képernyőjén is?