Mit nézzünk ma a tévében?

Szép kis nap a mai, egyáltalán nem leszünk elkényeztetve a tévé előtt… Bár. Elvált szülők közti gyermekelhelyezés problematikája körül forog a Szép kis nap! (Paramount Channel, 18.45) című romantikus komédia cselekménye. Anyunak (Michel Pfeiffer) fontos dolga van, ezért a gyereket rábízza ex-apura (George Clooney), akinek viszont szintén közbejön valami. Szóval, így. Szegény kis gyerek, plusz a sztárok (a képen ők).

Egy másik kérdés viszont az, hogy Mi kell a nőnek? (SuperTV2, 21.00) Annak idején -állítólag- Mel Gibson… (Bővebben)

A Millió dolláros bébi (AXN, 21.00) című millió Oscar-díjas sportdrámában Clint Eastwood adja a megkeseredett, savanyú öreg bokszedzőt, akit -miközben rendezi is a filmet- minden ellenkezése dacára egy tehetséges fiatal bokszolólány (Hilary Swank) mégis újra a csatasorba állít. Tökös film – ma is.

Aztán jöhet az is, hogy csíni-csiniba, Csinibaba (Prime, 21.25). Tímár Péter még viszonylag jól sikerült, szexisen groteszk és bizarr módon romantikus dolgozata a mostanit megelőző “átkos korszakról” szól, amikor még egy országot fel tudott forgatni egy KI-MIT-TUD, egy tehetségkutató vetélkedő (tehát nem X-faktor), amikor Magyarországnak még voltak tehetségei (és nem Hungary’s Got Talent). A győztes ekkor még olyan elérhetetlen jutalomban részesülhetett, hogy részt vehetett a finn fővárosban megrendezendő Világ Ifjúsági Találkozón… Arról, hogy a történelem valahogyan mégis ismétli önmagát, nem ez a film tehet.

Robert De Niro neve mostanában nem túl jó ómen, ha komédiáról van szó, hiszen Bobby bácsi öregkorára már mindent szir-szart elvállal és az említett műfajban már sokkal inkább tekinthető ripacsnak, mint színésznek. Ebben A kezdő (RTL Klub, 21.25) című filmben sem adja olcsón, hogy úgy mondjam, de szerencsére Nancy Meyers rendelkezik azzal a rutinnal, hogy egy édes, kedves, csöppnyi feminista attitűdje ellenére is megható, okos filmvígjátékot rendezzen a barátságról, a szerelemről, az egészséges főnök-beosztott viszonyról, az optimális munkahelyi körülményekről, valamint a nyugdíjaskori munkavállaláshoz való hozzáállásról, hogy valami komolyabbat is említsek…

Nagyon csendes, egyszerű film a Szerepszemle (Paramount Channel, 21.00), mely mégis adott esetben igen nagy élményt képes okozni az arra érdemeseknek/érzékenyeknek. Két ember sorsának rövid időre történő egybefonódását, illetve ennek történetét meséli el ez a kis alkotás, kevés eszközzel, de annál több ötlettel és finom, értelmes humorral. Egy színész (Morgan Freeman) szerepre készülve látogat el egy szupermarketbe, ahol segítségére lesz egy pénztáros (Paz Vega), akit viszont kedvességéért cserébe a színész felkészíti annak jövőbeni állásinterjújára. Hetven percnyi emberiesség és tiszta jóság. (A képen Paz Vega és Morgan Feeman.)

“A férfiak hülyék! – mondja Az ajtó (m5, 21.50) című filmben Emerenc (Helen Mirren), a gránitkemény jellemű, ám „pokrócmodorú” házvezetőnő (mintha sejtette volna előre a majdani tévés műsorszerkesztők alapelveit…). De ezt gondolhatja a filmet rendező veterán Szabó István is, hiszen Szabó Magda hasonló című, világsikerű regényének filmváltozatát erőteljesen nőiesre, lágyra, s ha lehet azt mondani, meglehetősen televízió-barátra hangolta. (Bővebben)

Johnny Depp hátranyalt hajjal, a kék kontaktlencsében, fojtott hangon játssza Scott Cooper filmjében, a Fekete misében (Film+, 23.20) bizonyos James “Whitey” Bulgert, aki a második legkörözöttebb személy volt az FBI listáján, Oszama bin Laden után (nagy karrier ez egy alapvetően suttyó, bostoni ír utcagyereknek). Sajnos, azonban a pasas kettő percig nem maradt volna életben azokban a szituációkban, amibe Cooper rendezte Deppet, annak ellenére, hogy film száraz, szinte realista szemléletű, minden drámai ív, minden meglepő fordulat nélkül. Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. A bűnözők mindig lebuknak elébb vagy utóbb, a korrupt zsaruk szintén. Komoly arcok (pl. Benedict Cumberbatch, Kevin Bacon) jelentéktelen szerepekben. Egyedül Joel Edgerton korrupt FBI-ügynöke dicsérendő alakítás.

Egy film. A francia film filmtörténeti jelentőségű új hullámából ismert Éric Rohmer, a “fecsegő filmek professzora” készített ilyen filmeket pályája második felében, végében, mint amivel a fiatal, dán-francia illetőségű Mia Hansen-Løve (korábban pl: Eden, Viszlát, első szerelem, Gyermekeim apja) elnyerte a legjobb rendezésnek járó Ezüst Medvét 2016-ban, Berlinben. Sokan majd nyilván legyintenek is rá: Á, nem történik benne semmi, csak az a nő jár-kel benne végig, és rengeteget beszél… És végül is, tényleg így van. Az eljövendő napokban (m5, 21.50) tényleg egy nőt (Nathalie-t, a filozófiatanárnőt – Isabelle Huppert játssza, vagyis inkább megjeleníti a történetben – lásd a képen) látunk végig, ahogyan éli az életét, megküzd éppen demokratikus jogaikat érvényesíteni tanuló diákjaival, megküzd esszékötetének promóciója helyett inkább a profit hajhászása felé forduló kiadójával, magányos, lányát érzelmeivel zsaroló, beteg anyjával, valamint annak nagy, lusta macskájával, eközben elválni készül szintén filozófiával foglalkozó, ám a tanítványai bájai felett szemet hunyni nem tudó férjétől. Őt nézzük, ahogyan bátortalanul segítségért fordul egyik jóképű, tehetséges, ám igen öntörvényű tanítványához; ahogyan a tőle telhető tettrekészséggel megpróbálja túlélni az életében következő eljövendő napokat. (Bővebben)

Az Őrült, dilis, szerelem (RTL II, 18.40/23.10) már a címéből sejthetően sem árul zsákbamacskát, bár egy ilyen Steve Carellt, Julianne Moore-t, Ryan Goslingot, Emma Stone-t, Marisa Tomeit és Kevin Bacont felvonultató litty-löttyre már csak a kápráztató szereposztás miatt is érdemes vetni egy pillantást. Amúgy pedig többgenerációs szerelmi négyszög(ötszög?) egészen ügyesen, szórakoztatóan, színvonalasan megírt története ez.

Bacsó Péter filmje, a Te rongyos élet (m3, 21.05) Udvaros Dorottya egyik első nagy alakítására ad alkalmat, hiszen tulajdonképpen saját édesanyjának életét játszhatja el. Van aztán a filmben még kitelepítés, korrupt, vidéki, kisszerű hatalmasságok, Bástya elvtárs… Még jó, hogy ma már van búza, lágy kenyér, no meg kolbászból kerítés, ugyebár.

Argentína nagyon messze van, és egyáltalán, hajlamosak vagyunk az egész latin-amerikai kontinenst elintézni valami üresfejű, csípőt himbáló, egyszerű léhaságnak, holott egy csomó világhírű művész jött onnan, Garcia Marqueztől Boris Vallejóig, Jobimtól Astor Piazzoláig. Argentína nagyon messze van, de ha jobban belegondolok, én még rossz filmet nem is nagyon láttam, ami onnan jött – és most nem a végtelen szappanoperákra gondolok, hanem például a Kínai, elvitelre, a Szemekbe zárt titkok, az Aura, vagy a Bonbon, a kutya című filmekre… Ebbe a sorba tartozik az Eszeveszett mesék (m2, 21.10) is, Damián Szifron filmje, mely egyrészt Argentína Oscar-nevezettje és jelölésevolt 2015-ben, másrészt pedig minden idők legnagyobb hazai (tehát argentin) kasszasikere, pedig nem is “normális” film ez, hanem csak amolyan szkeccsfilm, vagy filmszkeccs, nevezzük, ahogy tetszik. Én akkor azt mondom, hogy filmnovella-füzér, melynek darabjai egyenként is nagyon ütnek, így összefűzve viszont a hatás egyenesen maró. (Bővebben)

A Jobb, ha hallgatsz (Paramount Channel, 22.00) című film valóságban megtörtént eseményeket dolgoz fel. A történet még a Reagan-adminisztráció alatt történt meg a szabad sajtó “bezzeg-hazájában”, az Amerikai Egyesült Államokban. Egy kis kaliforniai újság sokáig parkolópályán lébecoló, nem túlzottan ambiciózus oknyomozó újságírója, Gary Webb (Jeremy Renner) egy nap váratlanul szagot fog és súlyos titokra döbben rá: az amerikai hírszerzőügynökség, a CIA, tehát egy kiemelt fontosságú állami szerv, úgy segítette az akkoriban a nicaraguai rezsim ellen küzdő kontrákat, hogy részvételükkel crack-kokaint csempésztek az Államokba. Nem holmi piti ügyletről van szó, a behozott -igen addiktív, valóban gyilkos drog- tonnákban mérhető mennyiségű és sok milliárd dollár haszonnal járt. Ergo, Webb rájött, hogy az amerikai kormány az amerikai adófizetők pénzéből mérgezi saját polgárait. Mivel mégis “újságíróból készült”, ahogy szagot fogott, a témát nem is engedte. Drogot csempészett a CIA, megírta. (Bővebben)

Van aztán még egy viszonylag friss Dvorák-életrajz. Azonban az Amerikai levelek (Duna, 23.05) című cseh filmet még nem láttam. Nyert egy csomó díjat.

Nem tudom, mennyire passzol bölcs kormányunk idegenrendészeti, illetve külföldre távozott fiaink hazacsábítására való törekvéseihez a ma esti Zöld kártya (Duna, 20.30) című mozi… Napjainkban leginkább boroshordóként szereplő Gérard Depardieu állást kap Amerikában, viszont ahhoz kell a címbeli kártya, amit legkönnyebben házasság révén kaphat meg. A manapság inkább sampon- és kozmetikumreklámokban csábító Andie MacDowell itteni karaktere viszont megszerezhetné álmai lakását, amit viszont csak házasoknak adnak ki. naná, hogy van közös ismerős, ami azonban korántsem garantálja a boldog házasságot, Amerikában… A film, most már minden malícia nélkül, tényleg egy kedves, szerethető romantikus komédia.

Egy pörgős Spílerrel (Viasat3, 21.00) is tölthetjük az estét. A film egy krimiszerűség, bár nem éppen a legjobban sikerült munkája Tarantino angol “párhuzamának”, Guy Ritchie-nek. A megszokott piti gengszteres, lúzer drogosos, nagymenő vállalkozósos történet, nagy dumákkal és a Ritchie-től megszokott vizuális trükkökkel – csak éppen láttuk már ezt korábban a Blöffben, vagy A ravasz, az agy satöbbiben. (Bővebben)

Tony Kaye kultikus, bár ma már tagadhatatlanul kissé didaktikusnak tűnő Amerikai história X (Moziverzum, 21.00) című filmje ijesztő pontossággal mutatja be a neonáci skinhead szubkultúrát, annak amerikai vadhajtásait, jellegzetes karaktereit, társadalmi hátterét, motivációit és mindennapjait, azonban a filmbeli testvérpár jellemváltozásai már igencsak elnagyoltak, idealizáltak. A nagyobb srác (Edward Norton) esetében még áll a dolog, de a kisebbik (Edward Furlong), kvázi bemondásra történő megjavulása viszont már több mint hihetetlen. Túl nagy és túl mélyen gyökerezik ez a gyűlölet, hogy egy mozifilmben tisztességesen fel lehessen dolgozni: az Amerikai história X egy jó, de közel nem jeles kísérlet erre.

Graham Greene regényét adaptálta a remek ír rendező, Neil Jordan az Egy kapcsolat vége (m3, 22.05) című filmjében. A második világháború után, egy szomorkás éjszakán Maurice, a regényíró (Ralph Fiennes) véletlenül találkozik hajdani szeretője (Julianne Moore) férjével (Stephen Rea), és megpróbálja összerakni, mi történt a nővel, aki miatta hagyta el férjét, akivel együtt volt London bombázása alatt és aki röviddel később, váratlanul visszament férjéhez. (A képen Julianne Moore és Ralph Fiennes.)

Roman Polanski 1988-as Őrület (Duna, 22.25) című őrületében Harrison Ford alakít egy amerikai sebészt, aki feleségével egy konferenciára érkezik Párizsba, ám az asszony hirtelen eltűnik a szállodából. A korábbi (és későbbi) filmjeiből már ismert Polanski-recept szerint igencsak hideglelős órák várnak a Ford által mindig meggyőzően alakított szürke átlagemberre -valamint a nézőkre- a tökéletesen idegen városban.

Egyetlen filmet tudok ma estére ajánlani, bár azt sem láttam. Viszont kíváncsi vagyok a Mázlira (Duna, 22.15), bizonyos Keményffy Tamás 2007-es tragikomédiájára (?), szatírájára (?), groteszkjére (?). Ahogy nézem, Menzel örökbecsű kis faluja köszön vissza e filmben is: a történet főszereplői egy kis magyar falu különféle egyéniségű lakói, akik békésen, de szerényen éldegélnek napról napra, egészen addig, amíg valaki fel nem fedezi, hogy a falu alatt húzódik egy olajvezeték. Az egyik vállalkozó kedvű falusi rögvest meg is fúrja a vezetéket, és saját zsebre kezdik el árulni az olajat. A hajdani szegény falu gyorsan virágzásnak indul, ám egyszer csak -törvényszerűen- megjelennek az olajtársaság emberei… Lukáts Andor (a képen) a Legjobb férfi alakítás díját nyerte el a 40. Filmszemlén.

Viszonylag régen volt adásban a Hideghegy (Paramount Channel, 21.00), egy igazi “nagyfilm”, mely valószínűleg szétkaszálta volna magát a 2004-es év Oscar-díj ceremónián, ha nem éppen a Gyűrűk ura – A király visszatérrel kellett volna versenyre kelnie. Nagyívű családi és szerelmi dráma a történelem viharában, egészen elképesztő szereposztással. (Bővebben).

A múlt század nem is oly régi utolsó éveiben a kiváltságosok, fontos emberek, illetve az őket majmoló nímandok játékszere volt a mobiltelefon, mely ma már szinte mindenki számára elérhető játékszer, hírforrás, kommunikációs eszköz, fényképezőgép és ki tudja még, micsoda. A 2004-ben bemutatott Mobil (Viasat3, 21.00) című film talán az első volt a mozikban, amely fő cselekményszervező elemmé, majdhogynem főszereplővé léptette elő ezt a tenyérnyi elektronikus eszközt (mely ma már annyira azzá vált a való életben, hogy sok embernek már szinte a kezéhez nőtt). Larry Cohen, aki már egyszer rákattant a Fülkével a telefon vezetékes változatára, most valószínűleg az íróasztalán heverő mobilján akadt meg a szeme. Vagy azért, mert folyamatosan csörgött, vagy azért, mert meg sem szólalt: nem ez a lényeg. Ellenben, mi történik, ha valakinek egyszer megcsörren kézikészüléke, és egy hallhatóan remegő, halálra vált hang kéri a segítségét. Nem tudom, a script írása idején a híváskijelzés ismert volt-e már, valószínűleg nem, mert ha igen, akkor a filmben szereplő helyes, ám nyugati parti szörfös srácokhoz méltóan kellően üresfejű ifjú (Chris Evans) nevetve kilőtte volna a fals hívást. Nem így történt, és ez egy kifejezetten ötletes, szórakoztató akció-krimihez vezetett. (Bővebben)

Richard Holbrooke amerikai diplomata emlékének ajánlja Volker Schlöndorff eddigi utolsó filmjét, Az utolsó éjszaka Párizsbant (m5, 21.50), aki érzékeny diplomáciai tevékenységével véget tudott vetni egy reménytelenül elhúzódni látszó háborúnak. Hasonló teljesítményt mutatott be 1944. augusztus 24.-e éjszakáján egy bizonyos Raoul Nordling nevű svéd diplomata, aki ha háborút nem is, de Párizs teljes megsemmisítését meg tudta akadályozni, de nem fegyverrel, hanem szavakkal, virtuóz módon alkalmazott érveléssel és szelíd érzelmi manipulációval. Ehhez persze, kellett egy fogadóképes fél is, hiszen egy hithű SS-tiszttel valószínűleg nem ment volna semmire, azonban a francia fővárost parancsnokló von Choltitz tábornok még a régi iskolát képviselő főtiszt volt, akiben a kizárólagos katonai lojalitás még nem írta teljesen felül az emberi tisztességet (a képen Niels Arestrup és André Dussollier). Az ő történetüket meséli el a film – melynek színpadi változata jelenleg is műsoron van a Rózsavölgyi Szalonban, Sztarenki Pállal és Alföldi Róberttel a két főszerepben. (Bővebben)

Nem tudtam megnézni viszont a Halj már meg! (Duna, 21.50) című 2016-os fekete komédiát, mert olyan gyorsan levették a műsorról, hogy még szinte be sem mutatták… Akik látták, meglehetősen vegyes érzelmekkel jöttek ki a filmről, melynek szomorú érdekessége, hogy a címmel fatális összhangban, Kamondi Zoltán már nem érhette meg a premiert.

Elsőként egy meglehetősen bornírt, abszurd humorú paródiát mondanék. A Végzetes ösztön (Film Mánia, 20.10) egy ma már kissé hanyagolt műfaj, az ún. erotikus thriller jellegzetes darabjait forgatja ki, csavarja szét és rakja újból össze rengeteg és sokszor igen pontosan betaláló ötlettel. Aki látta a Végzetes vonzerő, az Elemi ösztön és a többi efféle, nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején-közepén készült filmet, az szerintem jól fog szórakozni ezen a korabeli fricskán.

A léha, semmirekellő, felelőtlen férfira bízott ártatlan kisgyermek sablonos, de rendszerint tanulságos történetét variálja a Kislány a küszöbön (Filmcafe, 21.00) című nem túl régi, német romantikus komédia. A filmet rendezte, és szokása szerint a főszerepét is eljátssza Til Schweiger, a német film egyik nemzetközi sztárja, partnere viszont ezúttal saját kislánya, Emma – s ez különösen érdekessé, de főleg igazivá teszi ezt a bájos, aranyos kis filmet. (A képen Til és Emma Schweiger)

A kanadai Denis Villeneuve -ma messze nem először látható- Fogságban (Moziverzum, 21.00) című filmje talán a közelmúlt egyik legnyugtalanítóbb, leggyomorszorítóbb, legnyomasztóbb thrillere… Nem biztos, hogy a legjobb, de hogy a leghatásosabb, az majdnem biztos. Ennek oka részben a rendező igen erős drámai érzéke, részben Roger Deakins Oscar-díjra jelölt delejes, ködös, borongós fényképezése, részben pedig az egész történetet átszövő vallásos őrület illogikus, irreális, rettegéssel telt kiszámíthatatlansága, illetve annak igen hiteles ábrázolása. Egy nap nyomtalanul eltűnik egy békés, átlagcsalád kislánya, az apa azonnal a nyomozni kezd – olykor a rendőrség ellenében is. A nyomok egy elhagyott, ócska lakókocsihoz vezetnek… Főszerepben Jake Gyllenhaal és Hugh Jackman. (Bővebben)

Federico Fellini és Nino Rota utolsó közös műve, a Zenekari próba (Duna, 21.35) egy zenekari próbát megzavaró tévéstáb okozta ribillió “története”. Valójában azonban metsző élű szatíra, egy pontos példázat a művészet és tömegkultúra, a rend és a káosz, a régi és az új, az érték és a gagyi harcában őrlődő emberről.

Pilinszkynek volt egy sokak által, sokszor emlegetett álma, melyben a Koponyák hegyén mindenki a középső kereszten haldokló Jézusra figyelt, és nem vette észre senki, hogy a bal oldali lator egyszer csak lemászott a keresztről, és csendben elsomfordált. Mintha ennek a furcsa álomnak lenne bizarr parafrázisa az a jelenet, mely Malgorzata Szumowska Berlinben Ezüst Medvével díjazott Test (Duna, 22.50) című filmje indul: egy férfi autózik úttalan utakon, mígnem egy elhagyott, bokros, fás területre ér. Kiszáll, s a következő képben már azt látjuk, hogy felakasztotta magát. Később rendőrök helyszínelnek, ügyetlen mozdulattal levágják a korpuszt, amely tompán puffanva landol a földön, magzati pózban. Sokáig tanakodnak, miközben lassan hátat fordítanak a halottnak, aki egyszer csak megmozdul, csendben felkel és elsétál. Hogy ennek aztán mi köze van ahhoz a sztorihoz, mely később itt kibomlik, az már egy másik kérdés… (Bővebben)

Majdnem kitört a harmadik világháború 1962 októberében. Ugyan mi erről nem sokat tudhattunk itt a Keleti Blokk egyik mosolygósabb barakkjába zárva, de ma már történelmi tény, hogy így volt. Ma már Kubai rakétaválságként emlegetik ezeket a napokat, és akit érdekel a téma, az is látott, halott már eleget róla, de azért tán érdemes megnézni e témában Roger Donaldson 2000-ben készült politikai drámáját is – főleg, hogy ma este (is) amúgy eléggé gyér a kínálat. A Tizenhárom nap – Az idegháború (Film Mánia, 21.00) az amerikai elnök személyes asszisztensének (Kevin Costner – a képen) szemszögéből meséli el a történteket, jó hosszan, alaposan, 145 percben.

Az Első a szerelem (Filmcafe, 21.00) című, kissé közepes romantikus komédiában viszont Meryl Streep játszik (újra) egy pszichológust, aki egyik páciensének (Uma Thurman) lelkét ápolgatja annak válása után. A terápia annyira jól sikerül, hogy a beteg hamarosan ismét szerelembe zuhan, ráadásul egy nála fiatalabb, ám igen bohém fiúval (Bryan Greenberg) kapcsolatosan. A pszichológusnak csak hosszú idő után esik le, hogy páciensének új szerelme a pszichológus saját fia…

Shakespeare egyik legnépszerűbb komédiáját, a Tévedések vígjátékát (m5, 21.50) is megnézhetjük ma este a Globe Theatre előadásában, magyar felirattal – ha azt hisszük, tudunk angolul, kapcsoljuk ki a magyar feliratot és tesztelhetjük magunkat (borítékolom, hogy azért sokunknál lesznek meglepetések…).

Akik követték bizonyos Harry Potter felnőtté válásának hosszas történetét, azoknak talán fog mondani valamit a Legendás állatok és megfigyelésük (RTL Klub, 19.25) című relatíve egészen új mozi, hiszen az éppen annak a varázslókkal és varázslatokkal teli világnak az előtörténetét meséli el, melyben Harryék nevelkedtek. Nem láttam a filmet, amiben viszont játszik -mások mellett- Eddie Redmayne, aki egy baromi jó színész. (Harry Potter e történet idején még kósza erotikus fantázia sem volt, mondom ezt annak, aki őt várná…)

Viszont Timothy Green különös élete (Duna, 20.25) még annyira sem különös, de még csak nem is érdekes, mint a szemben lakó szomszédé. (Bővebben)

Amerikában (és ma már nálunk is, mivel Magyarország van akinek jobban teljesít…) Az ördög Pradát visel (SuperTV2, 21.00) és nem Pravdát (olvas! Bár…), ahogyan rendszeresen olvasom ennek a filmnek a címét… Meryl Streep -de hát ezt már tudjuk jól, hiszen rengetegszer láttuk már- egy nagy hatalmú divatmagazin még nagyobb hatalmú főszerkesztője, Stanley Tucci bölcs és meleg divatguru, az egészen elképesztő szemeket és fogsort villantó Anne Hathaway pedig egy szürke, de szorgalmas kezdő, aki nem érti, mit keres ebben az egészben.

A következő ajánlatom egy igazi romantikus, csajos, bár talán meglepetésre, nem éppen szerelmi tárgyú történet. A Barátnők (m5, 21.05) két barátnőről szól. A két, teljesen eltérő egyéniségű lány még gyerekként barátkozott össze, és évtizedek múltán találkoznak újra. Az egyik (Bette Midler) sikeres, szép karriert fut be énekesnőként, a másik (Barbara Hershey) pedig boldog családanya, egy boldog családban. Csakhogy ez mindkettejüknél a látszat, de mire való egy barátnő, ha nem arra, hogy végre ne kelljen “szerepelni”… Szóval, lesz itt minden IS. 🙂 Én szóltam.

Ma este megnézhetjük a magyar film negyedik Oscar-díjas alkotását, Deák Kristóf mindössze 25 perces Mindenki (m2, 21.05) című filmjét, ha eddig még nem láttuk volna.

Nemcsak a témája, hanem főszereplője miatt is érdekes lehet a címében is beszédes Brexit: Háborúban mindent szabad (HBO2, 21.15), az HBO ma esti, friss és ropogós bemutatója. Benedict Cumberbatch alakítja Dominic Cummingst, egy politikai tanácsadót (akik az előtérben fontoskodó és köpönyeget pörgető gazemberek mögött kavarják a sz*rt), aki komoly szerepet játszott abban, hogy Angliában megszavazták az EU-ból való kilépést. Érdekes lesz látni, hogyan történik egy demokratikus népszavazás, az európai demokrácia kvázi bölcsőjében. Jaj nekünk.

A szemtelenül fiatal Damien Chazelle azért ma a világ egyik legfigyelemreméltóbb rendezője, mert simán bevállal olyan jeleneteket, sőt, még olyanabbakat is, amiket más nem. És láss csudát, nála mégis működik az, ami más filmjét agyonvágná, vagy rosszabb esetben közröhej tárgyává tenné. Példa erre a 2017-ben hat darab Oscar-szobort begyűjtő Kaliforniai álom (La La Land) (RTL Klub, 22.10). (Bővebben és bővebben) (A képen a film egyik emblematikus jelenetében Emma Stone és Ryan Gosling.)

A Budacash-, Quaestor-, és ki tudja még milyen pénzügyi balhé érintettjei már jól tudják, hogy nálunk is mindennaposak a meghökkentően nagy haszonnal kecsegtető, valójában azonban csak óriási pénzeket elsikkasztó befektetési ajánlatok, melyekről gyorsan (vagy éppen kevésbé gyorsan) kiderül, hogy nagy haszont igazából csak az kaszál, aki a piramis csúcsán ül. Martin Scorsese filmje, A Wall Street farkasa (TV2, 22.25) pont efféle gátlástalan machinátorokról szól: konkrétan Jordan Belfortról (Leonardo diCaprio valóban Oscart érő alakításában), aki azonban csak szerény vizesnyolcas a mi “tarsolycsabáinkhoz” képest… (Számoljunk utána, ha nem hisszük.) Legyünk tehát nagyon, de nagyon dühösek, mert csakis mi tehetünk arról, hogy ezek a “belfortok” és “tarsolyok” gondtalanul garázdálkodhatnak… (Bővebben)