Kedd, április 9.

• efes
• 2019. április 8. hétfő

Woody Allen 2016-os filmjéről, a Café Society-ről (Paramount Channel, 21.00) nem sok mindent lehet elmondani azon kívül, hogy pont olyan, mint bármelyik Woody Allen-film. Kicsit ez, kicsit az, kicsit amaz, kicsit mindegyik. Manhattan, Coney Island, zsidó család, akik semmiben nem zsidók, már a tekintetben, amiben a gójok zsidónak látnak egy zsidót, és közben végig szól a jazz. Sztárok itt is, de itt meg kell jegyezném, hogy Woody új múzsájánál, Kristen Stewartnál zavarba ejtőbb csajt nem nagyon látni manapság filmvásznon, jelentős szerepben. Annyira eszköztelen, annyira civil a jelenléte, hogy néha úgy tűnik, mintha leesne a vászonról, miközben azon kapom magam, hogy érdekel a csaj: van benne valami, de hogy mi, azt nem tudom… (Így van ezzel Jesse Eisenberg is, ahogyan a képen is látható.) Vittorio Storaro kék-sárgára effektezett képei olyan természetellenesek, hogy egyszerűen gyönyörűek. Szépek a kosztümök és a kocsik is.

 

 

Vár ránk azonban A nyolcadik utas: a Halál (Moziverzum, 21.00) is. Ráadásul rendezői (néhány perccel hosszabb, uszkve két jelenettel bővebb) verzióban. Az én korosztályom még moziban látta először (a moziverziót), amikor még szó sem volt Alien-sorozatról. Hogy milyen hatással bírt a film az akkor már picit repedező szocialista közerkölcsre, arra bizonyíték, hogy Nyolcadik utas a benzinkutas címmel már énekelte is a dalt nem sokkal később a Sikátor zenekar. Így születik a kultusz: ha valami bejön, rögtön jön is kifele. Nem mondom, hogy annyiszor néztük meg, ahányszor adták (az a Star Wars volt), mert elsőre is sokk volt Ridley Scott filmje. Számomra azonban azóta is ez a film a Numero Uno, ha scifi-horrorról van szó.

Láthatjuk megint Jackie Brownt (Paramount Channel, 23.00) is. Quentin Tarantino filmje a hetvenes évek tökös, trapéznadrágos, mikrofonfrizurás fekete B-mozijai, az ún. blaxploitation-filmek előtt tiszteleg afféle hommage-ként, igen izmos sztárparádéval (pl. Pam Grier, Robert de Niro, Samuel L. Jackson, Michael Keaton vagy Bridget Fonda), remek zenékkel és a Quentintől megszokott virtuóz párbeszédekkel.