Guy Ritchie 2015-ös filmje, Az U.N.C.L.E. embere (Film+, 21.00) egy hatvanas évekbeli tévés kémsorozat remake-je. A külcsín alapján egyfajta stílusbravúr, hiszen a helynén van benne minden, a színek, a cselekmény (bár a hidegháborús orosz-amerikai meccs ebben a formában lefutott már, a jelenlegi formájában pedig nem ilyen), a korhangulat, a környezet megteremtése – csak hát minek mindez? Jelen pillanatban és a közelmúltban legalább 4-5 hasonló kategóriájú és témájú kémtörténet fut a mozikban, az épp kifutottakról nem is szólva. Mint Szaharában a homok. Ráadásul, a karakterek sem túl markánsak, a cselekmény pedig alulról súrolja a legostobább Bond-filmek színvonalát… Mondom ez úgy, hogy a film, önmagában mégis szórakoztató, izgalmas és látványos, bár egyáltalán nem olyan, illetve nem úgy humoros, mint Ritchie korábbi filmjei…
A kézikamerázós tinivígjáték zsánere találkozik a Superman-mesével Az erő krónikája (Paramount Channel, 21.00) című 2012-ben bemutatott független scifiben. Elég ötletes kivitelezés egy nem túl eredeti ötlethez, valami spiritusz még pislákol is a történetben a film kétharmadáig, ami azonban a végkifejletre kihuny. Az “energiavételezés” ötlete szimplán gagyi. Amúgy nézhető (ha nem figyelünk nagyon oda 🙂 ).
Az Európa-rejtély (Film Mánia, 21.00) az ember első Holdon túli űrutazásának hiteles története. Már ebből az egy mondatból is könnyen kikövetkeztethető, hogy scifivel van dolgunk, azonban felejtsük el azokat a fénykardozós, téridőugrálós meséket, ezúttal a fantasztikum tényleg kéz a kézben jár a tudománnyal, nagyjából fele-fele arányban. (Bővebben)
A 2016-os év egyik legnagyobb kritikai sikere volt a Toni Erdmann (Duna, 21.25), amit a közönség igényesebb része is örömmel fogadott. A címszereplő egy bő hatvanasnak tűnő, kissé lomha mozgású, nyugdíjas zenetanár (Peter Simonischek), aki lehetetlenül idióta poénokkal próbálja inkább kevesebb, mint több sikerrel eloszlatni saját és környezete unalmát: szerepeket játszik, ám legtöbbször csökkent értelmű debileket, fura, zilált parókákat ölt és rendezetlen, gusztustalan műfogsorral ijesztget. Ez így önmagában még nem lenne akkora baj, hiszen az ilyen önjelölt mókamesterek egyszer mindig megunják sikertelenségüket, Toni azonban soha nem veszi észre magát. Ha mégis észreveszi, akkor viszont amit művel, az már színtiszta agresszió, kellemetlenkedés. Pedig jó szándékú a pali és nyilvánvalóan nem akar mást, mint figyelmet és egy cseppnyi szeretetet lányától (Sandra Hüller), akit karrierjén kívül az égadta világon semmi más nem érdekel. (Bővebben)
A kitűnő angol Ken Loach filmje a Tiltott táncok (m5, 21.50), egy igen szenvedélyes, olykor kissé párás tekintetű, de határozott kiállás a kreativitás, az általános értelemben vett hit, a közösségért való önzetlen tenni akarás, a szabadság és szerelem mellett, és az önzés, a kisszerű korlátoltság, a dogmatizmus és minden kirekesztő gondolkodás ellenében (a képen jelenet a filmből). (Bővebben)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: