A balszerencse féktelen áradásával kezdjük a ma esti ajánlót, remélve, hogy mindez csak a képzeletben történik meg velünk. A Lemony Snicket, avagy a balszerencse áradása (Paramount Channel, 21.00) romantikus mesefilm, de szerintem a felnőttek is szerethetik. Én legalábbis szerettem. Jim Carrey, Meryl Streep, Luis Guzman, Jude Law és még sokan mások láthatók a hasonló című, nagy sikerű regénysorozat Brad Silberling által rendezett, sajátos hangulatú adaptációban. (Bővebben)
Az Ivócimborák (Viasat3, 21.00) című, igen remek kis független dráma eközben arról szól, hogy azok az emberek, akik amúgy remekül megvannak egymással, szeretnek együtt piálgatni, ugyanazokat a zenéket szeretik, ugyanazokon a poénokon nevetnek, s egyáltalán, azonos hullámhosszon rezegnek az élet szinte összes területén, azoknak mégis milyen nehéz szerelmesnek lenniük egymásba – milyen nehezen lehet belőlük egy tökéletes pár. Holott valójában azok, mégis mindig a kényelmetlenebb, problematikusabb kényszerpályákat választják… Okos, kedves, barátságos, és ami a fő, életszagú történet ez, remek karakterekkel.
Wim Wenders filmje az 1976-os Az idő múlása (m5, 21.50), amely természetesen egy roadmovie. “Bruno, a vándormozis nagy teherautójával járja végig az NDK-NSZK határvidékén található mozikat, s javítgatja a vetítőgépeket. Bruno (Rüdiger Vogler) útja során találkozik Roberttel (Hanns Zischler), akit elhagyott a felesége. Együtt utaznak tovább, a hosszú úton. A vidéki Németország valósága tárul fel előttük. Wenders nem véletlenül forgatja akkor road-movie-ját, amikor sorra zárták be arrafelé a mozikat, a vetítőtermeket. Wenders 1976-os filmje az elhagyott vagy átépített vidéki mozikkal Peter Bogdanovich Az utolsó mozielőadás-ának hangulatát idézi.” (Est.hu) “Ez Wenders egyik legszebb, legmeghatóbb és leghumanistább filmje, melynek -túlzás nélkül- minden egyes képe, mondata, jelenete emlékezetes.” (asanisimasa)
Megnézhetjük azonban ma este azt is, hogy vajon mi lehet az Isten háta mögött, az Isten hozta az Isten háta mögött (Duna, 21.55) című francia komédiában, amit a bemutatása idején, 2008-ban, két hét alatt másfél Magyarországnyi francia nézett meg, s melyben tulajdonképpen saját magukat röhögik ki (lásd a képen): a dél-franciák az északiakat, az északiak a délieket, a nyugatiak mindkettőt, a hegyvidékiek meg úgy “en bloc”, az egészet. (Bővebben)
Fekete Ibolya igen érdekes Chico (Duna, 23.50) című filmjének főszereplője a közelmúltban minden magyar sajtóorgánumon címlapra került és/vagy vezető hírré vált Eduardo Rózsa-Flores, akit eddig sem teljesen tisztázott körülmények és okok, indokok közepette gyilkoltak meg Bolíviában. Rózsa-Flores életében az önmagában sem teljesen tisztázott ideológiák ingoványos talaján álló, ösztönös igazságérzetétől fűtött figura volt, a hivatásos, internacionalista forradalmár archetípusa. E filmben tulajdonképpen saját magát alakítja a közelmúlt jugoszláviai polgárháborújának vérzivatarában, a film azonban nem teljesen tényszerű, dokumentarista, hanem a valóság egyes elemeit vegyíti a képzelettel – ijesztően hitelesen.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: