Freddie Mercury tragikus sorsú figurája, valamint maga, a Queen nevű zenekar van olyan izgalmas és drámai, hogy az filmre kívánkozzon. Először talán Stephen Frears rugaszkodott neki ennek a projektnek, Freddie-t a szintén eléggé híres, egyben legalább annyira megosztó személyiségű Sacha Baron Cohen alakította volna – na, ez a verzió szerintem is kifejezetten érdekes lett volna. Brian May, a Queen-jogok felett őrködő, hajdani Queen-tag azonban ezt másként gondolta… Végül a történetet, mely szinte értelemszerűen a Bohém rapszódia (HBO, 20.00) címet kapta, az X-Men-filmekkel, vagy például a Valkűr című második világháborús drámával nevet szerző Bryan Singer rendezte meg, hűvös profizmussal és vélhetően May-ék jóváhagyásával: a film ugyanis pontosan érezhető óvatossággal kezeli a kényes részeket, miközben szégyentelenül kihasználja azt a maga nemében nyugodtan zseniálisnak nevezhető hatásmechanizmust, ami a Queen együttest a rock- és popzene egyik legnagyobb ikonjává tette, Rami Malek (a képen) pedig azóta Oscar-díjat kapott Freddie Mercury figurájának alakításáért. Tévépremier. (Bővebben)
Okay, Houston, we’ve had a problem here. (Úgy érti, szökik a levegő az űrkabinból, valahol félúton, a Hold és a Föld között…) Ezt az igen kínos helyzetet dolgozza fel meglehetős alapossággal, ismert hollywoodi sztárokkal (Tom Hanks, valamint Ed Harris, Kevin Bacon, Gary Sinise) és precízen működő dramaturgiával Ron Howard az Apollo 13-ban (AMC, 20.00).
Egy nem egészen sima (több halálesettel járó, veszett menekülésbe forduló) rablás történetét dolgozza fel a Kelepce (Film Mánia, 21.00) című thriller, melyben a bűntettet elkövető testvérpár (Olivia Wilde és Eric Bana) olyan helyzetbe (egy ismeretlen család –Sissy Spacek, Kris Kristofferson és Charlie Hunnam– hálaadásnapi vacsorája) kerül, melyben a kiutat egymás elárulása jelenti. Izgalmas kis darab.
Üdítő fuvallat lehet egy ízig-vérig Könnyű nőcske (Filmcafe, 21.00), aki (Emma Stone) amúgy egy teljesen hétköznapi, átlagos lány, azonban egy fatális félreértésnek köszönhetően, hirtelen a helyi menő csávók (háemcsé, megvan még?) sikerlistájának élére kerül, mint “levadászandó áldozat”, mármint szexuális értelemben. Szerencsére, itt szerelem lesz a vége.
Peter Webber a nagy németalföldi festő, Jan Vermeer világhírű festményének, a Leány gyöngy fülbevalóval (Duna, 22.40) címűnek történetét meséli el komoly szereposztásban: a címbeli lány Scarlett Johanssson személyében óriási telitalálat. Vermeert Colin Firth alakítja, míg mellékszerepekben például Tom Wilkinsont, Cillian Murphyt láthatjuk. Elképesztően magas színvonalú kivitelezés jellemzi a filmet, mind az operatőri, mind a jelmezek és kellékek tekintetében. Szinte minden képkocka tökéletesen idézi meg Vermeer ecsetvonásait. A festészet lényegének mozgóképben való megjelenítését ilyen minőségben eddig talán csak Derek Jarman Caravaggiójában láttam. Maga a film narrációjában, dramaturgiájában ugyan döcög egy picit, sok a nagy, jelentősnek szánt, de valójában kissé üresnek ható “nézés”, szűkszavúak a dialógok, problémák vannak a ritmusban, de a látvány, a színek, a fények és az árnyékok játéka, az valami csodálatos! Perfekt időutazás Vermeer korába, sőt, műtermébe.
Miklauzic Bence, jó magyar szokás szerint, látatlanul szénné gyalázott 2014-es filmjének, a Parkolónak (RTL II, 23.00) sztorija, pontosabban annak váza tulajdonképpen egy klasszikus western kliséje. A magányos kóboj békésen éldegél világvégi farmján, amikor betoppan a gazdag úr Tucsonból, hogy épp erre halad a vasútvonal, és kéne a föld. A magányos kóboj persze nem adja, felveszi a reménytelennek tűnő harcot a gazdag úrral, aki közben pénzzel maga mellé állította az összes környékbeli gazdát is és győz, mert a magányos kóbojok mindig győznek, majd az egyik áruló mellyes-bögyös menyecskéjével ellovagol a lenyugvó napba. A magányos kóboj itt egy parkolóként használt nyóckerületi grund őre (Lengyel Ferenc), a földje a grund, a gazdag úr (Szervét Tibor) egy ármányöltönyös vállalkozó, a környékbeli gazdák a helyi kolor lokál, a “mellyes-bögyös menyecske” pedig Pokorny Lia. A naplemente itt is naplemente. (Bővebben)
Natalie Portman nem sokkal később Oscar-díjat érőn alakítja a Fekete hattyú (TV2, 23.10) világot jelentő deszkákat hasító tudatú balerináját, Darren Aronofsky artisztikus Csajkovszkij-klipjében. (Bővebben)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: