Mit nézzünk ma a tévében?

Háromszor mentem neki a Brigsby mackó (Cinemax, 20.00) című filmnek, mert mindig elijesztett a kezdő jelenetek nettó infantilizmusa (egy szemmel láthatóan felnőtt férfi gyermeki rajongással imád és rajong körül egy hihetetlenül gagyi, Ed Wood “legendás” Kilences tervének” technikai színvonalát idéző sci-fi sorozatot, melyben egy hatalmas plüssmaci menti meg a világot a gonosztól, a Napot elrabló Holdtól). De örülök neki, hogy harmadszorra sikerült végignéznem Dave McCary rendezői bemutatkozását, mert ahogyan kibomlottak az elején rejtőzködő -meglehetősen riasztó- cselekményszálak, ahogyan választ kaptak a miértek, sőt, a hátezmegmiafasz?-ok, egy egészen különleges, bájos kis film kerekedett ki a végére. Picit thriller ez, de igazából csak olyan emberekről szól, akiket a szeretet hajt (minden patetikus lózung nélkül), akik számára természetes, hogy vagyunk néhányan, akiknek fura hóbortjaik vannak; akik számára teljesen természetes, hogy gondoskodnak egymásról, hiszen számukra a legtermészetesebb dolog, hogy a Gonoszt csak együtt, összefogásban győzhetik le. És le is győzik. Jó film.

Sylvester Stallone ezzel a ma este is levetítendő Rocky Balboa (Moziverzum, 21.00) című filmmel tért vissza az első rész még szerethető, becsületes, őszinte, jobbegyenes-szerű hangjához. Ez az, amit tud és ez az, ami jól is áll neki. A sztori, a mondanivaló bonyolultsága egy faékhez hasonlatos, de egy bokszmeccsben nem kell feltétlenül shakespeare-i mélységű drámát keresni – azt legfeljebb csak találni lehet…🙂

Aztán, A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső (Paramount Channel, 21.00) című erősen gájricsis Guy Ritchie-filmben négy lúzer már megint azt a hülye ötletet találja ki, hogy az egyik bűnszövetkezet felé megadandó tartozásukat kiegyenlítendő, kirabolják a másik, még nagyobb bűnszövetkezetet. Az így létrejött óriási kavarodásban aztán a Ritchie-filmektől megszokott vizuális poénok mellett, pergő, általában meghökkentően trágár, de mégis szellemes dialógok, állandó szerepcserék, eltévesztett leszámolások után kerül minden a helyére – és minden marad a régiben.

Az, hogy manapság már csak elvétve lehet mainstream filmben cigarettázó karaktert látni (vagy ha mégis, akkor az szinte kivétel nélkül negatív karakter), annak sok köze van ahhoz az annak idején nagy port felverő -amerikai- esetnek, melyben egy nagy cigarettakonszern kirúgott fejlesztő vegyésze eskü alatt vallotta meg, hogy a cigarettagyárak kémiai úton manipulálták a cigaretta nikotintartalmát, hogy így szoktassák gyorsabban és erősebben hozzá a dohányosokat a termékükhöz. Michael Mann 160 perces drámája, A bennfentes (Filmcafe, 21.00), ezt az ügyet dolgozza fel igen alaposan az egyaránt remek teljesítményt nyújtó Russell Crowe (a kirúgott vegyész) és Al Pacino (az ügyet médiaeseménnyé és országos botránnyá formáló újságíró) segítségével. A történet azonban tökéletesen megvilágítja azt is, hogy miért tartják sokan Amerikát a szabadság földjének még akkor is, ha ott is akadnak korrupt politikusok, profitéhes kapitalisták és számító, cinikus gazemberek, ugyanis eddig minden körülmények között és ellenére, mindig volt arra esély, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését, illetve, akinek igaza van, az meg a jutalmát; hogy győzhet az igazság. A film amúgy hossza ellenére is igen feszült, hatásos alkotás, már ha hajlandóak vagyunk odafigyelni rá. (A képen Al Pacino és Russell Crowe.)

Ugyanekkor A zsaruk becsülete (Sony Movie Channel, 21.00) című krimidráma a rendőri igazságszolgáltatás morális kérdéseit, a korrupciót, a bűnpártolást, valamint az egyenruha szimbóluma és a rendőri eskü között feszülő ellentmondást feszegeti – szintén nem először a magyar tévécsatornákon. Edward Norton egy olyan rendőrt alakít a történetben, akinek családja generációk óta rendőrként szolgál, a rendőri munkát hivatásként megélve. Egy tragikusan végződő rendőri bevetés ügyében nyomoz, azonban a nyomozás szálai saját családjához vezetnek vissza…

Peter Falk nem azt a joviális, szivarozgató karaktert hozza a következő ajánlatban, amit Columbóként megszoktunk tőle. John Cassavetes klasszikus drámájában, az Egy hatás alatt álló nőben (m5, 21.05) egy teljesen más arcát mutatja meg a magyar származású színész. Falk egy építésvezetőt játszik ebben a keserű drámában, akinek felesége (Christina Grisanti) idegösszeomlást kap, amikor meghiúsul régóta tervezett, kettesben eltöltendő vacsorájuk. A kissé blődnek ható szüzsé mélyén azonban pszichológiailag igen pontosan felrajzolt lelki és érzelmi dinamika, valamint hiteles társadalomábrázolás rejlik.

A beat-korszak Eszkimó asszony fázik-ja, vagy Kutya éji dalá-ja volt a Szép lányok, ne sírjatok! (Duna, 22.25), Mészáros Márta filmje, melyet legtöbben elsősorban a benne felhangzó (és néha látható) Illés-, Kex-, Syrius– és Metró-dalok miatt néztek meg – pedig a dalok mögött, körül látható film sem érdektelen, a tragikusan fiatalon elhunyt Zala Márk, valamint a fiatal Blaskó Péter, Bujtor István vagy Balázsovits Lajos főszereplésével. Több mint pontos kordokumentum.

A Wendell Baker balhé (Film Mánia, 20.05) című vígjátékot rengeteg Wilson készítette, tehát írta, rendezte és játssza: az ismert Luke és Owen mellett Andrew, aki biztosan tesó. Mellettük viszont Eva Mendes , Seymour Cassel (a képen), Kris Kristofferson, Harry Dean Stanton… Aszondjahogy: “Wendell Baker (…) egy kispályás bűnöző, aki legutóbbi csalása miatt a börtönben landol. (…) megfogadja, hogy megjavul és új életet kezd, amint kikerül a rácsok mögül. Szabadulása után egy nyugdíjas-otthonban talál munkát, ahol összebarátkozik az otthon lakóival, akiknek az életét nagyban megkeseríti a főgonosz főápoló. (…)” Én még mindig látok fantáziát ebben (mivel még mindig nem láttam).

Viszont nézhető, de nem igazán jó film A csendes amerikai (Filmcafe, 21.00) című Graham Greene-adaptáció. Az irodalmi alapanyag viszonylag száraz, de ízléses romantikáját a rendező Philip Noyce-nak sikerült hatásvadász szentimentalizmussá gyúrnia, aminek megvan az az eredménye, hogy a film működik, már ha a működés a papírzsepkendő morzsolgatását jelenti. A film amúgy a múlt század ötvenes éveinek Saigonjában játszódik, mikor Vietnám még francia gyarmat, de Ho apó kommunistái már izgágáskodnak, orosz, angol és amerikai kémek szívatják egymást; a fősodor azonban a kelet és nyugat találkozása egy fiatal amerikai önkéntes és egy gyönyörű vietnámi lány személyében. Én sajnos nem tudom elfogadni Brendan Frasert romantikus amorózó-szerepben (s tán egyáltalán semmilyenben), de tagadhatatlan, itt igyekszik. Zsigeri bumfordiságát azonban nem tudja levetkőzni, így nem tudom őt szeretni. Michael Caine viszont remek, mint mindig, a vietnámi lány (Do Thi Hay Yen) pedig gyönyörű.

A lányok (és a romantikusabb lelkületű fiúk) viszont ezalatt jó pasikat nézhetnek Neil Jordan nemes metszésű romantikus remekében, az Interjú a vámpírral (Moziverzum, 21.00) című horrorban, mintegy bizonyítékul arra, hogy a vámpírtörténetek valójában mindig is romantikus történetek voltak, s mint ilyenek, elsősorban az érzékiségre hajlamosabb női nemhez szólnak inkább. Tom Cruise-től Brad Pittig és Christian Slatertől Antonio Banderasig terjed a skála ez alkalommal, tessék választani.

Mára ennyi.

Kemény, férfias -értsd: egyszerű- filmek vannak mára, ha valaki éppen tévézne… A Négy tesó (Paramount Channel, 21.00) címszereplői (lásd a képen) például egy tragikusan végződő, ám mégis banális bolti rablásban vesztették el édesanyjukként szeretett nevelőanyjukat. A fiúkat azonban kemény fából faragják és bosszút állnak. John Singleton kemény, realisztikus bűndrámájában sokat káromkodnak, a sebekből mintha valódi vér folyna és a végén győz az igazság.

Peter Berg valóságban megtörtént eseményeket feldolgozó A túlélő (AMC, 21.00) című mozijának címében ott van, hogy a végén valaki biztosan túléli a filmbéli córeszt -hiszen valakinek el kell mesélnie ezt a sztorit. A film az Afganisztánban végrehajtott, hírhedt Red Wings-hadműveletet túlélő Marcus Lutrell (Mark Wahlberg, in blood, sweat & tears) hitelesnek tekinthető jelentése alapján kísérli meg reprodukálni a véres kudarcba fulladt akciót, melynek célja egy tálib vezér meggyilkolása lett volna. (Bővebben)

Ennél kicsit csavarosabb történet a Tomboló bosszúvágy (Viasat3, 21.00), melyben az Oscar-díjas Idris Elba alakít egy szökött bűnözőt, aki menekültében egy csendes, rendes családi házba toppan be, s annak rendje és módja szerint magáévá teszi is gyorsan az ott talált élethelyzetet. Ha azonban végignézzük ezt a messze nem hibátlan filmet, akkor meg fogjuk látni, hogy nem érdemes mindig (bár szerintem sohasem) felülni az előítélet-vonatra, mert az bizony a vakvágányra vezet…

Nekünk, katonaviselteknek távoli, ma már csak 4 sör után emlegetett emlékek a katonai alapkiképzés “gyönyörei”, ám azoknak, akik még csak gyíkarcú kopaszok és elhiszik, hogy a katonaság csupa hősiesség, hazafiasság, meg izgi férfidolog, azoknak ízelítőül itt van ez a Tigrisek földjén (RTL Spike, 22.00) című mozi. Nem a legkeményebb a témában, nem is a legfrissebb, de Joel Schumacher nagyot nem szokott hibázni, és Colin Farrell, valamint Matthew Davis is jó arc. ’71-et írunk és az amerikai ifjaknak menniük kellene Vietnamba harcolni a … miért is? A történet azonban idáig nem jut el, mindvégig a címben említett kiképzőtáborban játszódik, ahol a “szar elválik a májtól”, úgymond. A témáról jut eszembe, hogy de megnézném Kubrick Full Metall Jacketjét…

Juuso Laatio és Jukka Vidgren vígjátéka, a Heavy túra (Cinemax, 20.00) kegyetlenül fárasztó, de ezzel együtt is igen szórakoztató komédia. (Mi legalábbis nagyon bírtuk – a képen jelenet a filmből.) Egy feltörekvő metálzenekarról szól, bár ahhoz, hogy élvezzük, nem kell feltétlenül a műfaj rajongójának lennünk. Ezerszer látott, klasszikus sztori: a jobb sorsra érdemes hősök elindulnak szerencsét próbálni, számos megpróbáltatás és már-már hihetetlen kaland után végre révbe érnek, és elnyerik jutalmukat (plusz a királylány kezét). A helyszín ezúttal egy álmos finn kisváros (vagy falu?), ahol a hosszú hajú rockereket legjobb esetben homokosnak csúfolják, rosszabb esetben drogos különcöknek tartják. Főleg a lányos képű, félszeg Turót (Johannes Holopainen), a fent említett banda énekesét, aki mellesleg (hogy nő is legyen a történetben) bele van zúgva a helyi virágbolt szép szőke eladónőjébe. Turóék már 12 éve próbálnak a szuterénben, kezdőnek tehát nem mondhatók, ehhez képest még egyetlen fellépésük sem volt. Most először érzik úgy, hogy eljött a saját számok írásának ideje. Neki is fognak egynek, csakhogy már az intrónál elszáll a lendület… (Bővebben)

A Waterworld – Vízi világ (AMC, 20.05) sokáig bitorolta az egyik legnagyobbat bukó hollywoodi szuperprodukció meglehetősen kétes dicsértékű címét… Túl sokba került, viszont a közönség is túl magasról tojt rá. Pedig nem olyan vészes ez a jó hosszú mozi, sőt, én kifejezetten szeretem, annyira, hogy minimum tízszer láttam már.🙂A kifejezetten bátor ötleten alapuló kalandos mesefilm a (remélhetőleg soha be nem következő) harmadik világháború után játszódik, amikor már a Föld teljes egészét tenger borítja. Harc az ivóvízért folyik, Kevin Costner magányos, (tehát) magának való hajós, aki egy nap hajótörötteket vesz fel hajójára. Az új utasok iránt viszont a tenger kalózai is élénk érdeklődést mutatnak… Kb. Mad Max, csak nem sivatagban, hanem tengeren.

A divatrajongók számára nyilván érdekes lehet a Coco Chanel (Filmbox Prémium, 21.00) fiatalkoráról szóló életrajzi film. Anne Fontaine alkotása körülbelül annyira érdekes, mint egy szabászati ismeretek-óra a 611-es számú Alfredo Lima Ipari Szakmunkásképző Intézet női divatszabó-osztályában. A szakma iránt elhivatottak, valamint a rajongók számára kihagyhatatlan, de legalábbis jól felfogott érdekből abszolválandó tananyag, a céltalan tömeg számára viszont unalom és nyűg. Címszerepben Audrey Tautout láthatjuk. (Bővebben)

Úgy gondolom, Joel és Ethan Coen (tök mindegy, melyikük szerepel éppen a stáblistán – ők együtt alkotnak) ezzel a simán kultikusnak számító A nagy Lebowski (Filmcafe, 21.00) című filmjükkel Tarantinót parafrazeálják. A bizarr bűnügyből kibomló groteszk, abszurdba hajló cselekmény, a furcsa, lökött, de feltétlenül emberi karakterek, a kecses női lábujjak premier plánja, a sztorizós meseszövés, a parttalanul egymásba folyó, sokszor párhuzamos monológszerű párbeszédek, a markáns zeneválasztás mind QT-t idézi – mondjuk azt, ez a film pacsi Tarantinónak. Coenék tudnak ilyet is. Nem véletlenül alapfilm ez a teke-játékosok számára, a white russian nevű koktél kedvelőinek, a perzsaszőnyeg-mániásoknak, de a Coen-testvérek rajongói, illetve azon emberek számára is, akik legszívesebben egy fürdőköpenyben, a semmit téve töltenék el egész életüket.

A Revolver (Mozi+, 21.00) eközben Guy Ritchie 2005-ös filmje, mellyel azonban már kissé átbucskázott karrierjének a Blöffel, és A ravasz, az agy és a többivel meghágott meredélyén… De azért még van benne lendület. Lehet röhögni is, ám az eresztékek már hallhatóan recsegnek, a lufiból szökik a hélium, a vetítőgép pedig kockákat szalajt. De még, de még… Szerencse- és egyéb bűnös játék a téma, Jason Stathamnek pedig hosszú a haja.

A virtuális valóság útvesztőjébe elmerülni próbáló Vadidegen (Viasat3, 21.00) viszont egy rendkívül rossz thriller, nem hiszem, hogy érdemes lenne megnézni. Agyonbonyolított, buta narratívában előadott, kusza cselekmény, idegesítően rossz színészi alakítások, beleértve a gyönyörű, tehetséges és díjakkal is bőven elismert Halle Berryt is, akinek szemeiben látszódik is az a tökéletes értetlenség, amit én is éreztem végig a filmen: MINEK EZ? De Bruce Willis is ritkán volt ilyen gyenge, pedig ő azért sokat kísérletezik saját maga nimbuszának alulmúlásával…

Kevés életszerűtlenebb történetet tudok elképzelni annál, mint amikor éppen egy hegesztőlány (Helló! Egy hegesztő lány!) minden vágya, hogy Amerika legjobb tánciskolájába kerüljön, de láss csodát! A Flashdance (m5, 21.05) azonban valamiért mégis világsiker lett, melynek hatására lányok milliói kezdtek hordani kötött bokamelegítőket, és iratkoztak be jazzbalettre, hogy nekik olyan legyen a fenekük, mint a… Ja, Jennifer Beals azért jó csaj. Szerintem néhány csaj még hegeszteni is megtanult a példájából okulva, hátha történik végre valami…🙂

Hát, ma azért lesznek jó filmek, hátha lesz közöttük olyan, amit véletlenül nem láttunk még… Gena Rowlands például egy idős nőt alakít a Szerelmünk lapjai (RTL II, 21.00) című történetben, aki egy szeretetotthon lakója, súlyos Alzheimer-kórban szenved, tulajdonképpen semmire sem emlékszik korábbi életéből. Az ápolók lökdösik túl minden egyes napon, csak egy idős betegtársa (James Garner) jár be hozzá, és egy fekete könyvből olvasson fel neki történeteket egy hajdani szegény asztalossegédről (Ryan Gosling) és egy gazdag, déli lányról (Rachel McAdams)… (Bővebben)

A Chicago (Filmcafe, 21.00) viszont még mindig pontosan olyan, amilyennek egy Oscar-szivacs Broadway musicalfilmnek lennie kell. Pergő, látványos, megtartva a műfaj sajátosságaiból fakadó, kötelező teatralitást, buja, erotikus, bájos és szenvedélyes. És nem cukormázas! Persze, Bob Fosse akkora zseni, mint ide a Tau Ceti (az ő broadwayi koreográfiája alapján készült Rob Marshall filmje). És milyen jól énekel Richard Gere! És az a pizzaképű Zellweger! Hogy volt! Hogy volt!

Nyilván mindenki látta már A tűzben edzett férfi (SuperTV2, 21.00) című mozit is, ami viszont semmi mást nem jelent, minthogy ez egyáltalán nem rossz film. Denzel Washington ezúttal egy kiégett (bocsánat a szóviccért!) hajdani CIA-ügynököt alakít a történetben, aki ma -nyugdíj-kiegészítésként- gazdag mexikóiak gyermekét (Dakota Fanning) védi a Mexikóvárosban tevékenykedő, vaskos váltságdíjra hajtó emberrablóktól. Tony Scott filmje egyszerre remek akcióthriller és valós problémákról beszélő, gondolatébresztő dráma. (Bővebben)

Az Út a mennyországba (m2, 21.10), a kiváló izlandi sztárrendező, Baltasar Kormákur első hollywoodi filmje, mely azonban hollywoodinak túl európai, túl független és túl művészi, Kormákur más filmjeihez képest viszont túl amerikai. Jók persze a színészek (Forest Whitaker, valamint Jeremy Renner, Peter Coyote, Julia Stiles), szépek a képek is, melyek egy halálos baleset utáni biztosítási nyomozásról tudósítanak.

A meggyilkolt J.F. Kennedy elnök szintén igen ismert hitveséről, Jackie Kennedyről szól a Jackie (Duna, 21.20) című film, mely vele együtt legalább annyira szól Natalie Portmanről is, akinek alakítása megkerülhetetlen a címszerepben. Kaphatott is volna érte Oscar-díjat idén (csak jelölés maradt), ez azonban semmit nem von le alakítása értékéből. (Bővebben)

De nézhetünk például magyar filmet, ráadásul még jót is: A vizsga (m5, 21.30) Bergendy Péter filmje, mely külföldön is sikeres. A film ’56-os tematikájú, a forradalom utáni fojtogató légkörben játszódik, de nem kell megijedni, ez egy tényleg izgalmas politikai thriller lesz, szuper színészi alakításokkal (pl. a képen Kulka János, az ördögi államvédelmis főügynök szerepében). (Bővebben)

A filmrendezéssel is próbálkozó Robert De Niro második rendezése a CIA megalakulásáról szól, így elsősorban a politikatörténet iránt érdeklődőknek ajánlott. Az ügynökség (TV4, 21.50) nem igazán jó, kissé tán túl komótos ritmusú, nem elég összefogott, ám mégis kifejezetten érdekes film, igen erős szereposztással (Robert De Niro mellett Angelina Jolie, Joe Pesci, John Turturro, Alec Baldwin, William Hurt és Matt Damon játsszák a főbb szerepeket).

Szerintem jól járunk A belső emberrel (ATV Spirit, 22.00) is, ami egy bankrablós-túszejtéses szajréfilm, ám annak igen korrekt, szórakoztató és helyenként még izgalmas is, nem kicsi csavarral a végén. Rendezte Spike Lee, főszerepli Denzel Washington, Jodie Foster és Clive Owens. (Bővebben)

Minden idők egyik első road-movieja, egyben Kovács László remek amerikai bemutatkozó munkája a Dennis Hopper rendezésében néhány dollárból, egy fél zsák fűből és egy kiló kokainból leforgatott Szelíd motorosok (Viasat6, 23.10). Nemzedékek számára alapvető kultuszfilm ez. A klasszikus riffek az első képre beröffennek mindenkinek: Get your motor runnin’, Head out on the highway.

A szépségkirálynő-választások csillogó kulisszái mögött minden bizonnyal mocskos dolgok történhetnek, szerte a világon. Amerikában is, hiszen a Beépített szépség (RTL Klub, 20.35) című krimi-vígjáték is ebbe a kevéssé ismert, de oly sokak által vágyott világba kalauzol el bennünket. Sandra Bullock játssza, a produceri teendők felelősségének felvállalása mellett, a címben említett FBI-ügynököt, Gracie-t, akinek ebben a zárt világban kell rendet tennie. De hát láttuk már ezt… (Bővebben)

Picit később simán szóba jöhet a Cape Fear – A Rettegés foka (Filmcafe, 21.00) is. Nem feltétlenül a legjobb, ám messze nem is a legrosszabb darabja ez a legendás Martin Scorsese-nek. Robert de Niro például élete egyik legvérfagyasztóbb alakítását nyújtja a filmben, hasonlóképpen Juliette Lewishoz – jelölték is mindkettejüket egy-egy Oscarra. Játékuk erejét jelzi, hogy mellettük a szintén remek Nick Nolte és Jessica Lange csupán másodhegedűs tud lenni ebben az éles, szúrós és karcos kamara-thrillerben. Nolte egy jóravaló családapa, amúgy ügyvéd, aki hajótúrára indul családjával. Nem tudja, hogy kiszabadult a börtönből egy 12 évvel ezelőtti ügyének főszereplője, a pszichopata gyilkos, aki történetesen nem volt megelégedve az ügyvéd szolgálataival…

A mandzsúriai jelölt (Duna, 21.05) a tavaly elhunyt, komoly szakmai tekintélyű Jonathan Demme 2004-es drámája, mely Richard Condon regénye alapján készült, illetve az abból 1962-ben készült filmes adaptációnak a remake-je. Az ismertető szerint “Bennett Marco kapitány (Denzel Washington) és Raymond Shaw őrmester (Liev Schreiber) együtt szolgált az Öböl-háborúban. A kuvaiti sivatagban támadás érte a szakaszukat és csak Shaw őrmesternek köszönhetik, hogy életben maradtak, akit hőstettéért Becsületrenddel tüntettek ki. Tíz évvel később Shaw elképesztő gyorsasággal halad felfelé a politikai ranglétrán anyjának, a nagyhatalmú szenátornak (Meryl Streep – a képen) a közbenjárásával. Marcót viszont rémálmok gyötrik, amelyek a kuvaiti akcióval állnak kapcsolatban. Azon töpreng, hogy Shaw talán nem is az a dicsőséges hős, akinek mindenki hiszi. Megpróbál kapcsolatba lépni vele.” Meglátjuk, ha még nem láttuk.

Van abban valami perverz báj, hogy Mészáros Lőrinc saját házitévéjén vetíti le olyan hírhedten liberális amerikainak a filmjét, aki jó barátja Soros Györgynek és Barack Obamának és akit ismert falubéli homokozótesója és mentora éppen emiatt szóra sem méltatna. Az Egy veszedelmes elme vallomása (TV4, 21.45) ugyanis George Clooney alkotása, és semmi szín alatt nem kell bedőlni a kissé izének tűnő első 20-25 percnek! A történet Charles Hirsch Barris életét meséli el, aki írt popszámokat, volt sikeres tévés producer, emellett felelősnek tartja magát az amerikai kultúra agyzsibbasztó, gyermeteg szórakoztatással való szennyezéséért is. Ezen felül, állítólag a CIA állítólagos parancsára, meggyilkolt harminchárom embert. Figuráját a kitűnő Sam Rockwell kelti életre, de mellette egy sor hírességet is láthatunk kisebb-nagyobb, sőt, még saját maguk szerepében is.

Az Orvlövész (TV2, 22.30) című, kissé sablonos sztorira (leszerelt hajdani specialista csalódottságában és kiábrándultságában a világ végén farigcsál fogpálcikákat, aztán egyszer megjelenik valami titokzatos fazon, aki azért csak behúzza még egy utolsó akcióba) épülő filmben Mark Wahlberg alakít egy hightech mesterlövészt, akinek tevékenysége (és annak ábrázolása) viszont közel sem sablonos. Rejtekben megbújva gubbaszt hosszú, méla lesben, kimatekozva a lövedék megfelelő pályáját, miközben csakis egyetlen lövésre van esély – kellő izgalomkeltésre alkalmat adó szituációk ezek, mint azokban a robbantós filmekben, amikben órákig el lehet játszani a “piros drótot vagy a kéket vágjam” faék-egyszerűségű, de igen hatásos dramaturgiájával…

A Rumnapló (RTL II, 23.00) bizonyos Hunter S. Thompson nevű politoxikomán és gyakorló pszichopata újságíró-legenda ifjúkoráról szól, amikor még nem találta fel az ún. gonzót, és későbbi mániái sem hatalmasodtak még el rajta. Még csak alkoholista. Thompsont a nagyszerű Félelem és reszketés… után újra Johnny Depp alakítja, bár ezúttal ez sem menti igazán a fimet… (Bővebben)

Van még egy misztikus, vámpíros tinithriller is az Alkonyat-filmekkel párhuzamos univerzumból, az Engedj be! (Film Mánia, 23.05), melynek svéd eredetije igen jó film volt. Ez a ma esti azonban már a hollywoodi remake lesz… Én passzoltam.

De jön Richard Gere is, aki semmivel nem jár jobban Julia Robertsel az Oltári nőben (Viasat3, 23.55), mint korábban. Újfent az ő nyakába szakad a csaj, aki ezúttal mániákusan szökik az oltár elől, az utolsó pillanatban. Kvázi Micsoda nő 2.

Ma már tudjuk, hogy A visszatérő (Paramount Channel, 21.00) elsősorban Leonardo diCaprióról szól. Annyira akarta már mindenki, hogy Leó megkapja már végre az amúgy régen kiérdemelt Oscart, amit valószínűleg ő maga is szívesen venne, hogy számomra úgy tűnik, ebben a filmben tényleg minden ennek van alárendelve. Szegény Leó pedig tényleg mindent el is követ az ügy érdekében: két és fél órán keresztül kúszik nyögve, hörögve a jeges hóban, fagyott sárban, döglött lóba bújik meztelenül, a megfagyást elkerülendő, szakadékba zuhan és sebes folyású zúgókon szánkázik le magatehetetlenül, a nép pedig nyilván hüledezve csóválja fejét, hogy mekkora színész, micccsodda alakítás… És jött a Golden Globe és jött az Oscar is… (Bővebben)

Quentin Tarantino olasz spagetti-westernek előtti tisztelgő Django elszabadul (Mozi+, 21.00) című filmjében is Leonardo DiCapriot nézhetjük (itt egy igen gennyes karaktert alakít – újfent kiválóan), a főszereplők párosa egy német vándorfogorvosból (Christoph Waltz) lett villámkezű fejvadász és egy revolverhőssé avanzsált szökött fekete rabszolga (Jamie Foxx – a képen Leóval) alkotja, akik halálmegvető bátorsággal szállnak szembe a gaz déli rabszolgatartókkal (lásd DiCaprio), személyes indítéktól vezérelve, de végül mégis forradalmi módon. (Bővebben)

Üdítő fuvallat lehet a mai estében egy ízig-vérig Könnyű nőcske (Filmcafe, 21.00), aki (Emma Stone) amúgy egy teljesen hétköznapi, átlagos lány, azonban egy fatális félreértésnek köszönhetően, hirtelen a helyi menő csávók (háemcsé, megvan még?) sikerlistájának élére kerül, mint “levadászandó áldozat”, mármint szexuális értelemben. Szerencsére, itt szerelem lesz a vége.

Grimm testvérek jól ismert Piroska és a farkas című meséjének és a Farkasember kultúrkörökön át ívelő legendájának furcsa szintézise A lány és a farkas (Film+, 21.00) című tinihorror, mely azért így, ebben a konstellációban, inkább az Alkonyat-sorozat kedvelőinek nyújt nedves és borzongató élményeket ma estére. Gótikusan sötét romantika, bombasztikusan látványos vizualitással. Amanda Seyfried a címszerepben, Gary Oldman fenyegető árnya pedig a háttérben.

Vessenek a mókusok elé, de én kifejezetten bírom a Sztárom a párom (Viasat3, 21.00) című romantikus komédiát. Talán azért, mert tökéletesen tudok azonosulni Hugh Grant könyvesboltos figurájával? Vagy inkább a másikkal (Rhys Ifans)? 😀 Nem tudom. Rengetegszer láttam már, de akár ma este is látni fogom, rengetegegyedszerre is. Julia is cuki, természetesen.

A Ménesgazda (m5, 21.35) című magyar filmet Kovács András rendezte, Madaras József emblematikus főszereplésével, még vastagon a létező szocializmusban. Úgymond, egy afféle téesz-krimi ez, amelyet annak idején még Arany Medvére is jelöltek. Az ötvenes évek elején a fiatal, szegényparaszti származású Busót (Madaras) teszik meg a ménes gazdájává, ám az alá beosztott, Horthy kitelepített hajdani katonatisztjei elég durván szívatják… Busó azonban kemény legény.

Örök kérdés, hogy Mi kell a nőnek? (TV2, 21.50). Talán a bőven 60+-os Mel Gibson? Nem tudom. Nyilván nem az a nőverő, vérben forgó szemű, alkoholista, rasszista, pszichopata barom, akiről egy időben sokszor cikkeztek a pletykalapok, hanem inkább az, amelyik -például e filmben- simán ki tudta röhögni saját, macsó férfiasságát is, ha éppen úgy hozza kedve. Szerintem ez Mel legjobb filmje. (Bővebben)

Rowan Atkinson Maigret-je ezúttal Montmartre sikátoraiban. Maigret és az éjszaka örömei (Duna, 22.20) hoz egy kis borzongást ebbe a forró éjszakába.

Wong Kar-Wai rajongói általában földre borulnak atmoszférateremtő tehetsége és könnyed, mégsem súlytalan melankolikus filmlírája előtt. Első Hollywoodban készült filmje, a My Blueberry Nights – A távolság íze (Filmcafe, 22.55) is szépen beleillik a Vadító szép napok óta felfestett sorba: ugyanazt a franciás-film noiros, költői dizájn-formalizmust csinálja, mint eddig, csak nincs itt Maggie és Leslie Cheung, Andy Lau és a többi hongkongi modellszépségű filmsztár és nincsenek a monszuneső áztatta Hongkong lampionokkal sejtelmesen átvilágított sikátorai, helyettük vannak viszont modellszépségű hollywoodi színészek, mint Rachel Weisz, Natalie Portman és Jude Law, valamint kakukktojásként, a filmnek dalaival, de erős színészi jelenlétével is markáns fazont adó Norah Jones. És vannak még az amerikai filmek kedvelt helyszíneiként ismert kávézó, kocsma- és kaszinóbelsők, valamint vannak ezek klausztrofóbiáját oldva, a szintén ismerős nevadai és coloradói tájképek. (Bővebben)

Zavarba ejtő filmmel állt elő a norvég Tommy Wirkola, akinek nevét a Náci zombik/Dead Snow című filmje óta rettegi értő és értetlen filmkedvelő szerte a világon. 2067-ben -ha jól emlékszem a jelen írás tárgyát képező film egyik jelenetében feltűnő évszámra- bőven meghaladta a kritikus határt a Föld népessége, annyira, hogy az élelmiszer-ellátás is nehézkessé vált. A jobb termelés érdekében nagyipari módszerekkel előállított, génmanipulált növények és állatok képezik az élelmiszergyártás alapanyagát, aminek köszönhetően azonban az emberiség körében ugrásszerűen megnőttek a sokszoros ikerszülések, különböző, addig sosem látott genetikus mutációk jelentek meg, így bizonyos politikai erők radikális választ adva a kor kihívásaira, meghirdették az egy család, egy gyerek programot. Ha valaki figyelemmel követi a tudomány mai folyását, az tudja, hogy ezek a megállapítások már tulajdonképpen a mai korra is érvényesek, és éppen ez volt az oka, hogy Kína már bevezette ezt a törvényt, mely mindössze egyetlen gyermeket engedélyez egy család számára (úgy tudom, 2015-ben ezt a nemzetközi felháborodás miatt visszavonták). De a Hét nővér (Film+, 23.00) problémafelvetése igenis reális, igenis kézzelfogható (és lényegi elemei a szupermarketekben már évek óta megvásárolhatóak). (Bővebben)

Annak idején, 1971-ben Steven Spielberg misztikus Párbaj című filmjével (azóta is talán legjobb munkájával) megteremtette az országúti thriller alműfaját. Ide sorolható a Kurt Russell főszereplésével ’97-ben készült A félelem országútján (Paramount Channel, 21.00) is, egy igen jól sikerült, izgalmas és fordulatos mozi. Végtelen országutak, egy rejtélyes kamion(os) és egy eltűnt feleség.

Elsősorban Billy Bob Thornton parádézásának, valamint a film finom (olykor meg egészen abszurd) vizuális, valamint verbális poénjainak köszönhetően lett felejthetetlen krimikomédia a Banditák (Filmcafe, 21.00). A megszokott módon kőprofi Bruce Willis mellett Billy Bob egy hipochonder bankrablót alakít. A páros agyafúrt bankrablásaival hamar a környék kedvenceivé válik, mígnem megjelenik a színen egy csengő hangú lány (Cate Blanchett). Afféle Tarantino Light, vagy Bonnie és Clydes, szolid csattanóval a végén. Láttuk már?

Emir Kusturica pontosan azt csinálja a romákkal (mint etnikum és mint kultúra), amit Sergio Leone az amerikai western (mint életforma és mint kultúra) kliséivel: a valóságot és az abból fakadó sztereotípiákat misztifikálja, illetve a végletekig sarkítja, míg a babonákat, a legendákat pedig földközelbe hozza és azokat naturalisztikusan ábrázolja. A cigányok ideje (m5, 21.05) is egy ilyen tabló, hatalmas ívű, szinte eposzian nagy mű. Simán ki lehetne akasztani a falra. (Ebben szólal meg például a virtigli világslágerként aposztrofálható Ederlezi.)

Sylvester Stallone akció-revüsorozatának első része, A feláldozhatók – The Expendables (RTL Klub, 21.45) a kevésbé intellektuális szórakozásra vágyó nézőket elégítheti ki, bár azért a film élvezetéhez szükséges ismerni legalább az akciófilm műfajának legalapvetőbb sztárjait, filmjeit. (Bővebben)

Az ördög Pradát visel (TV2, 21.50)… Meryl Streep -de hát ezt már tudjuk jól, hiszen rengetegszer láttuk már- egy nagy hatalmú divatmagazin még nagyobb hatalmú főszerkesztője, Stanley Tucci bölcs és meleg divatguru, az egészen elképesztő szemeket és fogsort villantó Anne Hathaway pedig egy szürke, de szorgalmas kezdő, aki nem érti, mit keres ebben az egészben.

A tizedes meg a többiek (Duna, 22.15) viszont pontosan az a magyar film, amelyik éles versenyben van A tanúval a legtöbbet idézett magyar filmek örök versenyében. “Jelentem az oroszok már a spájzban vannak!” (…még ha csak a spájzban lennének…) “A tizedes úr gondolkodik.” “Mi még megadni sem tudjuk magunkat…” “Üres zsebbel a békét is nehéz elkezdeni!” “Ezzz Magyarország! Átöltözünk! Mindig csak átöltözünk! Hát meddig lehet ezt bírni köpönyeggel? Önérzettel?” – és a többi aranyköpés mára szervesen beépült a köznyelvbe, és úgy tűnik a jelenlegi közállapotokból, hogy igen sokáig még használni is fogjuk őket. A remek filmben a magyar színjátszás halhatatlan alakjait, Major Tamást, Sinkovits Imrét, valamint Márkus Lászlót, Darvas Ivánt, no meg a többieket láthatjuk újra…

Jó nagyot markolt Kenneth Lonergan a Margaret (SuperTV2, 23.25) című drámájával (címszerepben az igen komoly alakítást nyújtó Anna Paquinnal), s amit markolt, azt a maga teljességében, szép komótosan ki is szerette volna teregetni a közönség elé – nem is csoda, hogy a gyártó stúdió felelős döntéshozói páni rémületükben tömpe ujjacskáikban megremegő szivarkáikról rögtön az ölükbe hamuztak. A film eredeti változata bőven túlnyúlt a három órán, amit (állítólag) a nézők csak igen kiváltságos esetekben hajlandóak tolerálni, és hát ki a franc is (who the fuck is…) ez a Lonergan? Ismeri valaki ezt a fazont? Mit képzel ez? Azonban olyan komoly arcok (pl. Sidney Pollack, Anthony Minghella, Martin Scorsese) álltak a projekt mögé, hogy mégis elkészülhessen ez az igen kitűnő film, hogy aztán -ugyan lényegesen rövidebbre, mintegy 150 percre húzva- hasonló jelentőséggel bírjon, mint annak idején például Sam Mendes Amerikai szépsége. (Bővebben)

Először a Két apának mennyi a fele? (Film Mánia, 19.55) című múlt századi (1998-as), Patrice Leconte rendezte francia krimi-komédiában alakít a kor bájos sztárja (és Johnny Depp jelenlegi exe), Vanessa Paradise egy rosszkislányt, aki börtönből szabadulva megpróbálja kideríteni, melyik fazon az igazi apja a jelentkezők (Jean-Paul Belmondo és Alain Delon) közül. Zsolötaxi. (A képen Vanessa Bebel bácsival.)

Utána a minap sokat tárgyalt holdutazásra emlékezünk a híres mondattal, valamint annak elhangzása körüli bonyodalmak részletes feltárásával: Okay, Houston, we’ve had a problem here. (Úgy érti, hogy szökik a levegő az űrkabinból, valahol félúton, a Hold és a Föld között…) Ezt az igen kínos helyzetet dolgozza fel ismert hollywoodi sztárokkal (Tom Hanks, valamint Ed Harris, Kevin Bacon, Gary Sinise) és precízen működő dramaturgiával Ron Howard az Apollo 13-ban (AMC, 21.00).

Az 1995-ben bemutatott A skarlát betű (Filmcafe, 21.00) egy hagyományos, veretes adaptációja Nathaniel Hawthorne klasszikusának, Roland Joffé mesteri rendezésében. A gyönyörű, a kor erkölcsein bátran átlépő Hestert az akkor még tán természetes szépségében tündöklő Demi Moore, míg szerelmét, Dinsdale tiszteletest Gary Oldman alakítja, miközben a megcsalt férj (Robert Duvall) csak néz, mint mi a róluk szóló filmet.

Aztán. Az Álmomban már láttalak (Paramount Channel, 21.00) amolyan Hamupipőke-sztori, tündérmese lusta felnőtteknek. Jennifer Lopez szobalány egy decens szállodában, ahol véletlenül egy jóképű politikus (Ralph Fiennes) összetéveszti őt egy helyi menő csajjal – és beleszeret. A szegény J-Lo kapva kap az alkalmon, és belemegy a játékba, azonban retteg attól, hogy kiderül, kicsoda is valójában. A hazugságerdő aztán egészen odáig gyűrűzik, hogy még mi, nézők is azt hisszük, ez egy jó film…

Talán nem fogunk unatkozni Kémek között (Film Mánia, 22.00) sem, főleg ha Monica Bellucci és Vincent Cassell játssza őket. 🙂 A történet amúgy szokványos: a főszereplők egy fedett akcióban házastársakat alakítanak, ám a nőt végül -banális nüansz okán- a rendőrség lekapcsolja. Nyilvánvaló számára, hogy valaki kétkulacsos ügynököt játszik…Középszerű, de a végére azért elég szépen kikerekedő kis filmmel lesz dolgunk.

Az ügyfél (SuperTV2, 23.25) című amerikai film afféle tárgyalótermi dráma. E műfajban specialistának tekinthető John Grisham írta a könyvet, Joel Schumacher pedig megrendezte – tehát szakmailag/formailag túl nagy baj nincs is e darabbal. Klisék és sablonok, ami műfaji filmeknél, úgymond, “típushiba”, de legalább minden biztonságosan (és kiszámíthatóan) működik, elsősorban Susan Sarandonnak és Tommy Lee Jonesnak köszönhetően. (Bővebben)

A Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (Filmcafe, 23.50) eközben egy rendkívül jól sikerült, vitorláshajós-történelmi kalandfilm. Azt hiszem, én még nem is láttam ilyen jó árbocmászós, vihar szaggatta vitorlás és szembeágyúzásos jeleneteket mozifilmen. Persze, én ifjúkoromban tengerész akartam lenni, így talán kissé más szemmel is nézem ezeket… Még tán a legendás Surcouf kapitány kalandjaiban sem volt ilyen. Van valami dráma is, Russell Crowe, mint gonosz kapitány, meg effélék, de a hajók! És a tenger!

A mára minősíthetetlen médiacölöppé torzult, ám hajdan szép reményekkel, szép pályát kezdő francia színész, Gérard Depardieu temérdek bájos, kedves romantikus komédiában játszott a nyolcvanas-kilencvenes években. Az Apám, a hős (Filmcafe, 21.00) egyike ezeknek, melyben Gérard a címszerepet alakítja, aki 14 éves, élénk fantáziájú leányával (Katherine Heigl) szeretne eltölteni két hetet egy varázslatos, egzotikus szigeten – amit a leányzó, érthetően, élből utál. Nem a nyaralást, hanem azt, hogy a nyaralást apjával kell eltöltenie, miközben bimbózó nőiessége bőszen tombol a falatnyi bikini alatt…

A gyermekvállalás felelősségének kérdésével játszik el a kifejezetten okos humorú Barátok babával (Sony Movie Channel, 21.00) című független vígjáték, mely egy kiterjedt baráti társaság körében játszódik, ahol már minden párnak született gyereke, kivéve az utolsónak, akik tulajdonképpen nem is alkotnak egy párt. Julie (Jennifer Westfeldt – ő írta és rendezte is a filmet) és Jason (Adam Scott) csak barátok, ám hogy ne lógjanak ki a sorból, elhatározzák, hogy ők is vállalnak babát, de barátokként, nem pedig házastársakként – remélve, hogy így optimalizálni tudják a gyermeknevelést és minimalizálni az ebből adódó személyes konfliktusokat. Természetesen, a tettek mezején minden másképpen alakul, mint ahogy eltervezték…

Egy kifinomult ízlésű, de bátor arab migráns herceg (Antonio Banderas – lásd a képen) beáll a vad, durva európai kelták közé, hogy együtt győzzék le a Gonoszt. Ő lesz A 13. harcos (AMC, 21.00), a magyar származású Andrew G. Vajna és a nem magyar John McTiernan romantikus és kicsit misztikus kalandfilmjében.

Julie Taymor filmjében, a Fridában (Paramount Channel, 23.45) Salma Hayek kelti életre Frida Kahlót, a híres-hírhedt mexikói festőművésznőt. A film tökéletesen idézi meg a festőnő alakját, művészetét, de az adott kor és ország társadalmi, politikai körülményeit is, Hayek pedig e filmmel lett igazi színésznő (legalábbis a szememben). De ami még fontosabb, hogy a film képi világa is Frida Kahlo látásmódján alapszik, méghozzá szinte kockáról kockára. Elliot Goldenthal pedig minden idők egyik legerősebb, legszuggesztívebb filmzenéjét követte el itt…