Párizsban, az Elnöki Palotában igazi forradalom zajlik: a palota dölyfös, ám vitathatatlan főszakácsát egy vidéki fogadósnéra cserélik, mivel az elnök egyszerűbb, vidéki, rusztikus konyhára vágyik, a kifinomult művészet helyett. Mi, porbafingó magyarok meg csak ámulunk, hogy az Ízek palotája (Duna, 19.30) “paraszti” menüje is olyan vastagon keni a szarvasgombás libamájpástétomot, mint Ilus néni nálunk, falun a zsíros deszkát. (Bővebben)
Tök jó kis film a Kincsem (RTL II, 21.00), ha a mércét a hollywoodi típusú, romantikus, kosztümös filmekhez tesszük: ez a film szinte minden tekintetben megugorja ezt. Nem nagyon láttam még ilyen jól vágott és ilyen látványos magyar műfaji filmet, és ez a teljesítmény most már valóban mérhető nemzetközileg is. Jó a sztori is. Nagy Ervinre mintha ráöntötték volna a főszerepet, Petrik Andrea szabálytalan karaktere is remek választás, mint ahogy elsőrangú az egész casting, tokkal-vonóval. Jó a CGI, izgalmasak a lovasjelenetek, szépen is van fényképezve az egész film (Szatmári Péter), tehát a maga nemében közel hibátlan két óra szórakozás és izgalom a rászánt két óra (rendező: Herendi Gábor). Tényleg meg tudom számolni egyetlen kezemen a komolyabb kifogásaimat: pl. a báljelenet táncbetéte kifejezetten nevetséges volt. Értettem én a dialógban elrejtett anakronisztikus poénokat (a kocsmában a szelfizés, lóval beparkolás a kastély elé: De karcolás ne legyen rajta! – adja a lovászfiú kezébe Blaskovich gróf a kantárt, stb.), amivel semmi baj nem lett volna, ha ez a “posztmodern időtlenkedés” alapkoncepció lett volna a filmben. De így, hogy csak néha, váratlanul sült el ilyenből egy-egy, inkább volt zavaró, idétlen, mint valóban vicces. A szintén nem éppen korhű jelmezekkel viszont semmi bajom nem volt, jól néztek ki.
Johnny Deppet ma este (is) Betépve (Viasat6, 21.00) láthatjuk, ami ezúttal tényleg egy élmény lesz. Ted Demme remek filmje egy tökéletesen hétköznapi srác életrajza, aki egy hirtelen ötlettől vezérelve az egyik legnagyobb amerikai kokainimportőrré küzdötte fel magát, még régen, valamikor a diszkógömbös, flitteres hetvenes években.
Ewan McGregor alakítja azt a joghallgatót (a képen), aki ösztöndíját kiegészítendő lesz Éjjeliőr a hullaházban (RTL Spike, 21.00). Nem lesz igazán horror, csak thriller – de én megnézném.
Meryl Streep egyik Oscar-jelölése volt a rengetegből a Silkwood (Duna, 21.10) című, 1983-as film címszerepe. Meryl ezúttal egy tragikus sorsú munkásnőt alakít ebben a valóságos eseményeken alapuló filmdrámában, aki elkeseredett küzdelmet vív az érzéketlen, felelőtlen, csakis a saját hasznukat néző menedzsmenttel annak érdekében, hogy azok az életveszélyes, sugárzó anyagokkal dolgozó munkások munkavégzéséhez biztosítsák a megfelelő, biztonságos körülményeket.
David Ayer rendező tulajdonképpen “megfilmesítette” a Harag (TV2, 23.25) című második világháborús történetében azt, amit mi addig még csak poénként ismertünk, például a Kelly hősei című második világháborús szajré-bohóságból, miszerint: az amerikai Sherman-tankoknak gyenge a fegyverzete és a páncélzata, ezzel szemben a német Tigrisek valóban vadállatok: szemből halálosak, viszont ha seggbe tudod durrantani, akkor legyőzheted őket… Azonban ahogy a film címe is jól mutatja, itt most ennél a poénkodásnál valamivel többről van szó. Mocskos, rohadt háborús dráma ez, például Brad Pittel. (Bővebben)
Baz Luhrmann pimasz, szemtelen, sodró lendületű, ám mégis elbűvölő Rómeó és Júliája (Prime, 23.25) szerintem minden idők egyik legjobb filmes Shakespeare-feldolgozása, melynek láttán tán még maga, a halhatatlan William is elégedetten csettintene, ha képes lenne erre. Ezerszer jobb film ez, és minden anakronizmusa dacára autentikusabb is, mint például Zeffirelli népszerű, de ettől még igen mézes-cukros verziója. Claire Danes és Leonardo di Caprio pedig egyenesen zabálnivaló.
Tulajdonképpen minden rendben van a Budapest Noirral (RTL II, 23.30). Egészen jól sikerült ráhúzni a klasszikus noir krimik stíluselemeit a harmincas évek Budapestjére. Nem lóg ki a sztoriból Kondor Vilmos történelmi “színezése” sem, jók az arcok is (bár én az összes férfiszínészt megborotváltattam volna, ugyanis a harmincas években magára bármit is adó férfi egész egyszerűen sehol nem jelent meg borostásan) – csak éppen az egész steril, élettelen. Nincs ritmusa a történetnek, és a végén is inkább csak abbamarad, nem pedig befejeződik. Érződik Gárdos Éva profizmusa a történeten, érződik az odafigyelés és én néznék is ilyen történeteket, ilyen kivitelben, csak éppen tévésorozatban, epizódonként legfeljebb egyórás időtartamban.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: