Tölthetjük az estét például a francia kulináriában való ejtőzéssel. Az Én, a séf (Duna, 20.30), vagyis e történet Jean Reno által alakított főszereplője avatott reprezentánsa a méltán híres (illetve, a nem francia “barbárok” szerint alaposan túlértékelt) francia konyhaművészetnek, akire egy nap alatt szakad rá a teljes szakramentum: a kamaszodó lánya, valamint egy igencsak tehetséges ifjú szakács, aki -horribile dictu!- a vaj-, tejszín-, és mindenféle “szent” zsiradéktól mentes reformkonyha híve…
Tom McCarthy (pl. Az állomásfőnök) filmje, a Spotlight – Egy nyomozás részletei (Filmbox Prémium, 21.00) tulajdonképpen egy dokumentarista játékfilm, mely egy valóságos eseményt dolgoz fel tényszerűen, beazonosítható helyszíneken és figurákkal. A történet a Boston Globe nevű újság oknyomozó riporterei által írt és 2002 elején publikált cikk keletkezéstörténetét meséli el, mely addig soha nem látott méretű földcsuszamlást okozott a római katolikus egyházban. A filmet az oknyomozó újságírás jellegzetes eseményei töltik ki: újságírók ülnek egy teremben és értekeznek, vagy telefonnal a fülükön, vagy jegyzetfüzettel a kezükben jegyzetelnek, interjúznak, és rengeteget beszélnek. Nincs semmilyen akciójelent, nincs autós száguldozás, lövöldözés, de nincsenek poénok sem. A film mégis roppant izgalmas, persze, főleg azoknak, akik hajlandóak -még ilyen kései órán, egy dolgos munkahéttel a hátuk mögött is- gondolkodni, odafigyelni, és találnak valami érdekeset abban, ha bizonyos emberek akár fejjel is a falnak rohannak, ha mögötte az igazságot sejtik. (Bővebben)
Jó kis film lesz a Hurrikán (Paramount Channel, 21.00) is, ami ezúttal nem holmi meteorológiai katasztrófafilm, hanem életrajzi dráma, mely egy hatvanas években ismert ökölvívó tanulságos életét tárja a nyilvánosság elé. Rubin ‘Hurricane’ Carter (Denzel Washington – a képen) igen tehetséges középsúlyú bunyós volt, aki még a világbajnoki címet is kivívta magának, ám egy homályos gyilkossági ügy miatt a bíróság életfogytig tartó börtönre ítélte. A sitten írta meg ártatlanságának történetét. A Norman Jewison rendezte, Roger Deakins által fényképezett, nagyívű filmdráma szépen tarolt annak idején (1999-ben) a világ jelentősebb filmfesztiváljain.
Transzcendentális méregtelenítés, kisegér kontra gonosz ember, egy nagy, fekete félisten (Michael Clarke Duncan) és egy humános börtönőr (Tom Hanks) a Halálsoron (Moziverzum, 21.00). Frank Darabont túlzás nélkül katartikus erejű filmet rendezett Stephen King regényéből. Kihagyhatatlan, hatalmas film bő három órában.
John Cassavetes az amerikai film Bergmanja, hiszen pont olyan mániákusan fordul az emberi lélek mélységeinek feltárása felé, mint a svédek “Cassavetese”. Az amerikai fickó legtöbb filmje szinte kizárólag a középkorú nők és férfiak között köttetett házasságok felbomlására koncentrál, méghozzá döbbenetesen szuggesztív drámai erővel, mélyen átélt színészi alakításokkal és figyelmes érzékenységgel megmutatva az okokat és okozatokat. A szereplők arcára premier plánban koncentráló, s ezt mintegy vizuális koncepcióvá is avató Arcok (m5, 21.05) Cassavetes egyik legerősebb filmje.
A Hattyúdal (Duna, 22.00) talán annak a régi, “békebeli”, “boldog” világnak a hattyúdala, mely ugyan ebben a formában nettó hazugság, hiszen azok az idők, a két világháború között se nem békések, se nem boldogak nem voltak, de valamiért mégis nosztalgiával tekint vissza rá mindenki – akik valójában nem is éltek még akkor. A film idején, 1963-ban épül már, szépül a világ, a munkások új lakótelepet építenek a többi munkásnak, csak az öreg csavargónak (Páger Antal) nem fűl a foga az egészhez. Régi bandája is már az új lakások, a jó munka felé kacsingat… 😀
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: