Színházi témájú az első ajánlat, csakúgy, mint a mai utolsó (nyilván mert kezdődik az új, 2019/2020-as évad…). A Kvartett – A nagy négyes (Duna, 20.25) egy színdarab alapján készült. Az alapdarabot nálunk egy kiváló színész, Gálffi László rendezte, a Belvárosi Színházban, ez a filmváltozat szintén egy színész, bizonyos Dustin Hoffman munkája, akinek 76 évesen ez a premierje ebben a szerepben. Mármint a rendezésben. Persze, Dustin bácsi azért olyan nagyot nem kockáztatott, hiszen elég nehéz elrontani ezt a történetet. Egy csodálatos környezetben fekvő, decens vidéki abbey-ben játszódik a cselekmény, egy nyugdíjas operaénekeseknek és zenészeknek fenntartott otthonban. A szereplők túlnyomórészt és értelemszerűen idős művészek, akiknek szerepeiben idős, tapasztalt színészek (pl. Maggie Smith, akit a Downton Abbey vicces, pikírt modorú matrónájaként imádtunk nemrégiben) brillíroznak, gyakorlatilag kedvük szerint. Közeledik az otthon nagy eseménye, Verdi születésnapja, amire a lakók a hagyományos házikoncerttel készülnek… (Bővebben)

Will Smith (lásd a képen) több mint 30 kilót hízott ezelőtt jó húsz évvel azért, hogy eljátszhassa Cassius Clayt, akit később Muhammad Aliként is tisztelt a sportvilág. Az Ali (Paramount Channel, 21.00) című film ennek ellenére legfeljebb hosszával (157 perc) Robert de Niro évtizedekkel korábbi híres hízási jelenetét (Dühöngő bika – 124 perc). Scorsese filmje legenda, Michael Mann Ali-életrajza csak egy egészen korrekt, részletes és töbé-kevésbé még a box-jelenetekben is hiteles mozi: érdemes megnézni. Smith sem rossz Ali szerepében (csak de Niro volt túl jó Jake LaMottaként).
A Gattaca (Sony Movie Channel, 21.00) ugyanekkor egy igen stílusos sci-fi, mely még a műfaj iránt idegenkedőknek is nyugodt szívvel ajánlható, mivel a műfaj gondolkodó, filozofikus vonulatába tartozik, a vaskos, krimi-thrillerre hajazó jegyeivel egyetemben. Klónozás, őssejtkutatás, az egészségügy jövője, ilyenek. No meg Uma Thurman, Jude Law és Ethan Hawke.
John Cassavetes feleségének, a nagyszerű Gena Rowlandsnek rendezett jutalomjátékot Premier (m5, 21.05) címmel 1977-ben. A Vígszínház színpadán idén is látható történet egy öregedéssel küzdő színésznő hajmeresztő lelki hullámvasút-utazását mutatja be, amit átél egy bemutató előtt. Rowlands és Cassavetes metszően pontos és hátborzongatóan őszinte feltárulkozása örök élmény mindenki számára, aki valaha is szemtanúja volt.

Baromi nehéz úgy beszélni két felnőtt ember egymásra találásáról, szerelméről, majd a kapcsolatuk buktatóiról, s végül az újra egymásra találásukról, hogy az ne legyen geil, picsogós, idealizált, hazug, stb. Az
A
Ugyanekkor a
Szeretem Ricky Gervais humorát, sőt, talán az egyik legjelentősebb kortárs komikusnak mondanám. Látszólag meredeken kretén, cinikus, szexista és rasszista, gyökér és politikailag tökéletesen inkorrekt ezúttal is, annyira, hogy helyenként akár nyugodtan fel is hördülhetünk. A
Később, az
Al Pacino Oscar-díjával jön az
Tom McCarthy (pl.
Az
A